Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-30 / 102. szám

1992. április 30., csütörtök 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS, EGÉSZSÉGÜGY Műszaki átadás — két hónappal a határidő előtt Füstcsík-kékek és gyöngyszürkék Újjászületett szülészet (Folytatás az 1. oldalról) Bő egy esztendeje, a felújí­tási munkák kezdetekor az 1928-ban épült szülészetre már ugyancsak ráfért egy „kis” tatarozás. S hogy nem vélet­len kapott a kis jelző idézője­let, alátámasztotta Sági Ist­ván, a generálkivitelezést el­végző kft ügyvezetője, akitől megtudtuk: a lehető legalapo­sabb a rekonstrukció, a tartó­falak és a födém egy részének kivételével kicserélődött az épület szinte minden egyes „tartozéka". Az impozáns külső látványhoz igazodik a belső tér kiképzése és kivite­lezése, kétféle klímarendszer, két tizenkét személyes bizton­sági lift — hogy csak néhányat említsünk — teszik korsze­rűvé az épületet. Június elején mintegy 4000 négyzetméter hasznos alapte­rületű szülészet kezdi meg munkáját, mondta az átvevők részéről Ballér István, a kór­ház fejlesztési osztályve­zető-helyettese, addigra vár­ható ugyanis az átmeneti álla­potból való kilábalás, a kór­házi eszközök és berendezé­sek átköltöztetése. A 114 mil­lió forintos beruházás terveit a Pécsi Tervező Vállalat készí­tette; munkatársait is dicséri az ornamentikát és stílust tisz­teletben tartó terv: a Kaposi Mór Megyei Kórház szülésze­tének külleme. B. T. (Fotó: Király J. Béla) Négy megye vándorgyűlése A MARCALI EGÉSZSÉGÜGY ELISMERÉSE Májusban fontos orvostu­dományi találkozó színhelye lesz Marcali. Az esemény egyik szervezője, dr. Ferenczy Mihály főorvos a következő tá­jékoztatást adta: — A Magyar Pszichiátriai Társaság regio­nális tagozata, a Pannónia Pszichiátriai Egyesület Dél- nyugat-Magyarország négy megyéjének (Baranya, So­mogy, Tolna és Zala) szak­embereit fogja össze. Az egyesület 1985 óta évente tart vándorgyűlést e négy megye valamelyikében. Az első ugyancsak Somogybán, Ka­posváron volt. Az idei, VI. vándorgyűlés házigazdája a marcali Kórház és Rendelőin­tézet, ezen belül az ideggon­dozó. De az önkormányzat, a Berzsenyi gimnázium, illetve a város más gazdasági egysé­gei (bőrdíszműgyár) és társa­dalmi szervezetei (pl. MSZP) ugyancsak jelentős anyagi támogatást nyújtanak a meg­rendezésre. A vándorgyűlést 1992. má­jus 29-30-án tartjuk, péntek déltől szombat délig. A fő téma pszichoterápiái jellegű: „A kommunikáció terápiája, a terápia kommunikációja”. A 20 előadásra körülbelül 100 ven­déget várunk. Korlátozott számban más megyékből is jönnek résztvevők, egy-egy személy Budapestről és Szombathelyről. A rendez­vény elsősorban a fiatal szak­emberek kezdő tudományos munkájához kíván fórumot adni, de ugyanakkor szakmai találkozó Is a négy megye szakorvosai számára. Említésre méltó, hogy Mar­caliban a múlt évben két or­vosi értekezlet is volt: a du­nántúli gyermekorvosok ösz- szejövetele, illetve a helyi kór­ház alapításának századik év­fordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszak. Az idén pedig lesz még egy, a patoló- gusoké. Mindezek a tudomá­nyos események arra utalnak, hogy városunk egészségügyi helyzete iránt elismerés és megbecsülés nyilvánul meg. Metz A. Márton Sakk­szimultán kutya­revüvel A nagyatádi művelődési ház gyerekeknek és családoknak rendez holnap úszóversenyt. Lesz kutyarevü, kyokushln ka­rate-bemutató, s 15 órakor Nagy József nagyatádi pilóta mutatványára figyelhetünk. A helikopter a strand mellett landol, ahol a közönség Is ki­próbálhatja gépét. Fellép a Fürjecske tánccsoport, a bar­csiak fújnak, Komár László bohócműsorával szórakoz­tatja a kicsiket. A megyei baj­nok sakkcsapat éljátékosai tíz­táblás sakkszimultánt játsza­nak az érdeklődőkkel. Vendéglőből az örökkévalóságba CSISZÁR ELEK KIÁLLÍTÁSA A KÁLMÁN IMRE MÚZEUMBAN Nyáron a bogiári Vörös és Kék kápolnában, most — 16 év után — lakóhelyén, Siófo­kon a Kálmán Imre múzeum­ban jelentek meg Csiszár Elek jellegzetes alakjai, színei, pik- túrájának sajátos világa. Gyakran leírtuk vele kapcso­latban, hogy szenvedélyesen törődik a perifériára szorult emberekkel, az elesett, ma­gukra hagyott öregekkel, akik valaha békés, harmonikus öregkort képzeltek maguknak. Egy-egy tétova mozdulatuk szorongást kelt a nézőben, s jó ideig képtelen szabadulni a változtathatatlanba szelíden belenyugvó tekintetüktől. Tisz­tességben, becsületben meg­öregedett kisemberek ők, akik sosem az élet napos oldalán, hanem küszködve, a minden­napok keresztjét cipelve men­tek végig a nekik rendelt úton, melynek végén az elhagya- tottság, az állóbüfék magánya várta őket. Öregember ma­gába roskadtan, előtte az asz­talon ételhordó — valaha neki is főztek. (Várakozó). Az el­nyűtt karosszékből eltűnt az elnyűtt asszony, a nyitott ab­lakon át jeges levegő árad a szobába. Nemrég még itt volt minden tárgy, szöglet az eltá­vozott hiányát vacogja, s tud­juk, nemsokára a megboldo­gult miliőjét is szétdúlja az Idő. (Anyám emléke). Az apa ár­nya még itt bolyong, de ő már messze van, kilépett a világból (a képből), és jellegzetes járá­sának emléke néhány ecset­vonás egy csillagporos felhőn. (Apám emléke). A vendéglő­ben a székeket már felrakták az asztalokra, s egy önma­gába süppedt lélek, egy öre­gember ezüst arcára hull a vil­lanyfény. A pincérek oda-oda szólnak neki: záróra kérem, záróra!, ő azonban vár még egy kicsit. Tudja, ha az utolsó korty is elfogy a poharából, s kilép majd az ajtón, odakint fagyos sötétség vagy az örök­kévalóság várja. Vissza többé nincs út az ő számára (Zá­róra). „így végzed hát te is”, súgjuk magunknak Radnóti­val. Itt van a tékozló fiú is; az életben rendszerint másként alakul a tékozló fiú sorsa, mint a bibliai példabeszédben. Csi­szárnál a hazatért férfiú této­ván áll a szülőház küszöbén, de a régi, meghitt otthon már kihalt, a bútorokat por lepi. íme a tékozló fiú, akit senki sem vár. Sokáig emlékezni fogunk a barna tónusokból elővillanő jég-szikrákra, a füstcsík-ké- kekre, a gyöngyszürkókre — különösen a téli Balatont meg­idéző alkotásaiban (Téli Bala­ton, Hóviharban stb.), és em­lékezni fogunk Karinthy Fri­gyes képkeretet szétfeszítő indulatára, Együd Árpád le­begő lelkére az ócska magne­tofon felett, s a főjegyző arcú Kálmán Imre esti bolyongá­sára a siófoki fák között. (Szapudl) Nap nap után Korán reggel ébredt, hallotta, ahogy a disznók, a csirkék is mozgolódnak már. Eszébe jutott, enni kellene adni nekik. Halkan felkelt, felhúzta elnyűtt nadrágját. Még csak pirkadt. A rozsdás darálóba beleszórt egy kis kukoricát, árpát... Csaknem 50 éves már, de kortalannak látszik. Bár a keze sokszor fáj a megerőltetéstől, s a lábai is sajognak estén­ként; ezt már a gyógyszer sem csillapítja. Miközben a darálóval küszködött, elgondolkodott, hon­nan is indult, s hová jutott el. Annak idején 20 évesen köny­vesbolti eladóként nem hitte volna, hogy egyszer egy ta­nyán fog élni, bár mindig elvágyott a városból. Két gyereket nevelt fel egyedül, közben boltvezető lett, jól is keresett. Megismerkedett mostani férjével. Húsz évet dolgozott le, keményen. Elhatározták, kibérelnek együtt egy boltot, a ki­sebbik gyerek is ért hozzá, családi vállalkozás. A városhoz közel egy kis településen egy áfész-bolttal kötöttek szerző­dést. Lassan rájöttek, ezzel befürödtek. Senki sem mondta nekik, hogyan is kellene ügyelni a buktatókra. A szerződés lejárt, maradt 70 ezer forint adósságuk, munkanélküliek let­tek. Valamivel gazdagodtak is: megszerették a vidéket. Eldöntötték: kiköltöznek, majd állatot tartanak, egy föl- decske meg adja a gyümölcsöt, zöldséget — gondolták. El­adták a másfél szobás tanácsi lakást, kaptak érte 300 ezret, s felvették az újrakezdési kölcsönt is. Vettek falun egy régi házat egy kis tanyán. A tavaszok, a kezdődő életek látvá­nya mindig reménnyel töltötték el... A pénz hamar elment, a tervek nem jöttek be. Jó lenne bevezetni a vizet, meg venni egy hűtőládát, ez lenne a leg­fontosabb most. De miből? Az asszony, a lánya is munka- nélküli segélyen élnek, mert a bejárás lehetetlen, de munka sincs a közelben. Napi tíz órát dolgoznak a ház körül, a férj közgazdászi végzettségével most udvaros egy disznótele­pen havi 7 ezerért. Nincsenek hétvégék, igaz a napokat sem igazán figyeli már... Télen nap nap után jártak fáért az erdőbe, hogy legalább meleg legyen a házban. Hozzászoktak, hogy a betevő fala­tért küzdelmek sorozatát kell megvívni. A megaláztatás, hogy munkáért könyörögjenek... Pedig ilyen is volt, amikor egy fillér sem maradt. Előfordult, hogy már három napja nem ettek egy jót, s a korai cseresznyét kivitték a piacra: si­került is belőle eladni néhány kilót. A pénzen ennivalót vet­tek, leültek a bolt elé egy padra s rögtön nekiláttak... Hon­nan indultak és hová jutottak... Az asszony megtörölte a homlokát, bekapcsolta a rádiót - utolsó kapocs a külvilág­gal. „A munka ünnepe, május elseje van." Ünnep? Szá­mukra az igazi ünnep már csak az, ha a postás a munka- nélküli (?) járadékot hozza... Tóth Kriszta Életmű-villanások Sz. Bayer Erzsébet kiállítása Kaposváron A pódiumon egy német ze­netanár egy szál gitárral bűvöli közönségét. A kaposvári ze­neiskola koncerttermében él­vezzük játékát. Az első sorban Szirmayné Bayer Erzsébet ül, kezében vázlattömb és toll. Dallamok szárnyalnak, s köz­ben formálódik a szakállas zenész portréja. Az előadás végére elkészül a kép, s a művész örömmel veszi át a kedves ajándékot... A kaposvári alkotó gyakran tűnik föl mappával egy-egy rendezvényen, s mire a prog­ram befejeződik, a rajzra is rá­kerül a dedikáció. így volt ez Habsburg Ottó kaposvári láto­gatásakor is. A pasztellkép — többi társával együtt — jelen­leg a Városi és Megyei Könyv­tár nagytermében látható. Itt nyílt kiállítása a hetvenéves Sz. Bayer Erzsébetnek. A születésnapra félszáz festménye, rajza került para­vánra, s ezeknek többsége portré. Férfi és női arcok, táj­képek, csendéletek adnak íze­lítőt gazdag életművéből, amelynek meghatározója az ember. Sz. Bayer Erzsébet ereje portréiban van. Képeivel remekül érzékelteti modelljei szellemiségét; a művek arról az érzelmi-lelki kapcsolatról is mesélnek, amely a művész legbelsőbb énjéből fakad. Spindler Béla, Gőz István és Tóth Béla kifejező szerepport­réi mellől hiányzik Bezerédi Zoltáné. Pedig őt is megörökí­tette. A vele töltött időre ma is szívesen emlékszik, hiszen Kirándulás a Zselicben miközben festette a szí­nész-rendezőt, az Ba- bits-memoritereket mondott. A tőle kapott művészi élmény mellett — azt vallja — festmé­nye csak „melléktermék” volt. Sz. Bayer Erzsébet nem a szemet, a tekintetet, a nézést festi. (Martyn Ferenc, Mesi l-ll-lll.) Úgy véli, itt bukkan föl az igazmondás felelőssége. Igazmondás nélkül pedig üres marad a vászon... Már gyer­mekkorában erre volt utalva, ezért „krónikásabb” foganta­tásúak képei. A látvány hű visszaadására vállalkozott. Ez diktálja a megfogalmazás módját és a színeket is. Nem­zetiségi származása révén — Szentlászlón született — kö­zel áll hozzá a falu, az egy­szerű emberek öröksége. Ezért fest oly nagy kedvvel népviseletes ecsenyi meny­asszonyt, szuloki kislányt vagy kaposfői menyecskét, s örökíti meg a parasztruhás kö- tögetőt. Sz. Bayer Erzsébet jó port­rétista, ám emellett a tarka csendéletek is kedvencei. (Ci- neák, Gerberák, Csendélet szarkalábbal) Szívesen dol­gozza fel a természet nyújtotta vizuális élményt. Jólesik meg­állni tájképei előtt, s megcso­dálni a dolomitokat, vagy egy képzeletbeli sétát tenni a Duna-parton, belefeledkezni a balatoni vagy a töröcskei tájba. A május nyolcadikáig lá­togatható kiállítás gazdag életmű gazdag keresztmet­szete. Lőrincz Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom