Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-18 / 93. szám
1992. április 18., szombat SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ 11 Újra Helikon Április végén Cseh Tamás koncertjével kezdődik az idei Helikon ünnepség- sorozata Keszthelyen. A 30-i rendezvény színhelye a Balaton Múzeum lesz, az előadás 20 órakor kezdődik. A balatoni évadnyitóval egy napon, május 1-jén rendezik meg a helikoni ünnepség nyitányát is, ezen 13 órakor Göncz Árpád köz- társasági elnök mond beszédet a helikoni emlékmű-' nél. Május 1 -jén 15 órától mutatkoznak a vers-és prózamondó fiatalok, a színjátszók, az ének- és hangszerszólisták, kamarazenei együttesek. A nap programja 20 órakor tűzijátékkal fejeződik be. Szombaton folytatódnak a bemutatók. Vasárnap 10 órakor a szabadtéri színpadon külföldi és hazai együttesek mutatkoznak be a Tiéd a színpad című rendezvény keretében. A díjkiosztó ünnepségre 14 órakor kerül sor. Miért a nyuszi tojja? Nekünk sem tűnt fel, s gyerekeink többsége sem igen tűnődik azon a biológiai képtelenségen, hogy ilyenkor tavasszal egy időre a nyuszik veszik át a tyúkok szerepét: ők tojják a húsvéti tojásokat, ráadásul nyomban házhoz is hozzák a többnyire szépen kipingált szP nes-hímes ajándékokat is. A különös szerepcsere magyarázata részint a távoli múltba, részint egy nem túlságosan régi fordítói hibában vagy inkább elhallásban rejlik. Ősi népi hiedelem, hogy a tojásban a víssza-visszatérő megújulás, az örök élet lakozik. A görög-római mitológiában gyakran használt kép, hogy a tojásból isten születik. Északi rokonaink, a finnek eposzában az egész világmindenség tojásból alakult ki: a Kalevalában az Éj leányának térdére egy kacsa rakta le az életet jelképező tojásokat. Mindez mintegy előzménye volt annak, hogy a tavaszi, ősi vallási ünnepen, húsvétkor a tojás az újjászületés jelképévé váljék. Ahhoz azonban már nem kell évezredek messzeségébe kalandoznunk, hogy feleletet találjunk a kérdésre: miért éppen a derék tapsifülesek a húsvéti tojások „kivitelezői” és fuvarozói. Elég, ha a németországi népszokások gyűjteményében lapozunk. Egyes vidékeken ugyanis húsvétkor a rokonok, barátok a gyöngytyúkhoz hasonló császármadárral és annak tojásával ajándékozták meg egymást. Márpedig a császármadár németül: Haselhuhn. A nyúl pedig Hase. így lett aztán egy kissé pontatlan fordítás nyomán a császármadárból nyuszi. AZ ORVOS TANACSA A gyógyító víz Az úgynevezett Kneip-terá- pia Sebastina Kneip (1821— 1897) nevéhez fűződik, aki a németországi Bad-Wörishofen pélábánosa volt. Saját tapasztalataiból kiindulva kezdett el orvosi feladatokkal is foglalkozni. Kúrájának lényege a vízzel való kezelés, ennek segítségével a vérkeringés gyorsítása és lassítása, melynek következtében az egész szervezet igen jól befolyásolható. Bár a hidroterápia, azaz a vízzel való gyógyítás nem Kneip találmánya, igen sok jó tanácsot és javaslatot köszönhetünk neki. Kneip szerint az alábbi kezelési lehetőségeket különböztethetjük meg. A meleg és hideg fürdők gyógyhatása a bennük rejlő ásványi és egyéb anyagoktól függ. De minden fürdő általános nyugtató is, lazító hatású. A fürdési idő átlagosan ne legyen hosszabb 15 percnél. TELEFONSZOLGÁLAT 82-17-300 c/tc 7-r«9gel 7-ig Ugyanez vonatkozik a házilag vett fürdőzésre is, melyet fürdősókkal és fürdőhabokkal gyógyfürdővé varázsolhatunk. Részfürdőket is vehetünk, melyek különböző panaszok enyhítését szolgálják. Az ülőfürdőnek helyi hatása van. Altesti fájdalmaknál a kamilla vagy a citromfű kívánatos gyógysóval. A hideg vizes lábfürdő (vese- és hólyagbántal- maknál tilos) az egész szervezet erősítését szolgálja, 12- 16 fokos vízben körülbelül fél percig tartsuk a lábunkat. A meleg lábfürdő — 30-40 fokig — régi bevált háziszer kezdődő meghűlésnél. Az úgynevezett vízzel való leöntés egyik fajtája a villám- leöntéses kezelés, amely jó hatással van az anyagcserére. A vízzel való lemosás jól hat a véredényekre, erősíti és harmonizálja a szív és a tüdő működését. A borogatás lehet forró, meleg vagy hideg. A borogatás mindig három rétegből áll: az első a vízzel átitatott kendő, erre borítjuk a lenvászonból készült közbülső kendőt, majd gyapjúkendővel fedjük le. Bizonyítottan hurutoldó hatású. K. Gy. FILMAJÁNLATUNK A rettegés foka Cape Fear — a Rettegés foka Martin Scorsese új filmje. Miután a filmszakma egy évtizeden át ócsárolta, végül Amerika legbrilliánsabb rendezői között követeli helyét. A rettegés foka Scorsese tizennegyedik filmje. Megközelítőleg 34 millió dolláros költségvetésével az eddigi legköltségesebb film egy olyan rendezőtől, aki mindig krajcá- roskodott. A film az első gyümölcse annak az előnyös, hatéves szerződésnek, amelyet a rendező — aki még két- filmes szerződésnél nagyobbat sose írt alá — az Unviersal filmgyárral kötött. A Cape Fear, azaz A rettegés foka cinemascope eljárással készült s Scorsese Hollyvwoodhoz való szeretetét és gyűlöletét szimbolizálja, azt, amelyet a filmszakma nagyon is boldogan viszonoz. Scorsesét széles körben úgy tekintik, mint Amerika egyik legbrilliánsabb rendezőjét, egyikét azoknak a kiválasztottaknak, akikhez többek között Stanley Kubrick és Wood Allen tartozik, hallótávolságra olyan mesterektől, mint Kuroszava Akira. Legnagyobb filmjét, a Dühöngő bikát egy kiemelkedő kritikusokból álló társaság a nyolcvanas évek legjobb filmjének választotta. A film szereplői között találjuk a méltán hírneves színészt, Robert De Niro-t. A kétszeres Oscar-díjas színész alakítja a filmbeli Max Cadyt, a bosszúért lihegő, elvetemült, börtönviselt embert. A rettegés foka a hetedik film, amelyet De Niro és Martin Scorsese rendező közösen készített. Max Cady a legsötétebb figura, amelyet De Niro pályafutása során alakított. Csupán megjegyezzük, a legjobb másodszereplő Oscar-díját a Keresztapa 2-ben nyerte el 1974-ben. Érdemes odafigyelni a film zenéjére is, hiszen Bemard Herrmann szerzeményeit hallhatjuk, azét a zeneszerzőét, aki többek között a Pszicho, a Fahreinheit 451-hez komponált muzsikát. H. B. MÉRLEG (IX. 24.—X 23.) Szerelem: Most már végképp a múlté a boron- gós, depressziós hangulat. Most még partnerével is elnézőbb. Hivatás: Fölöslegesen aggódik pénzügyi helyzete miatt, a körülmények Önnek kedveznek. Á munkahelyi pletykáknak van egy kis alapja, ha jól-belegondol. SKORPIÓ (X. 24. — XI. 22.) Szerelem: Itt az ideje, hogy átszervezze emberi kapcsolatait, illetve eldöntse, összeköti-e életét állandó patnerével, vagy inkább szakít vele. A héten erre kell végleges választ adnia. Hivatás: Magánéletbeli problémái fékezik teljesítőképességét, munkakedvét. Ez hosszú távon már nem tartható. NYILAS (XI. 23. — XII. 21.) Szerelem: Elsősorban házastársától vagy állandó partnerétől várhat segítséget. Legyen őszinte, tárja fel gondjait. Hivatás: Munkahelyi gondjai most annyira nyomasztják, hogy legszívesebben mindent felrúgva odábbállna. Ez lenne most a lehető legrosszabb megoldás. Már kifelé lábal a bajból, most kitartásra és türelemre van szüksége. BAK (XII. 22. — /. 20.) Szerelem: Új barátság, új ismeretség ígérkezik, különösen azoknak, akik hosszabb útra készülnek ezekben a napokban. Hivatás: Vigyázzon a pénzére, ne üljön fel a szépen csengő ígéreteknek. Könnyen becsaphatják, mert tájékozatlanul vág neki bizonyos dolgoknak, és túlságosan hiszékeny. Mintha az idegenekben jobban bízna, mint társában. Grafikakiállítás Barcson Rendszeresen ad otthont a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Központ kiállításoknak. Április 20-ig tekinthető meg az intézmény galériájában Pressingné Asztalos Mária grafikakiállítása. Képünkön: a Mákvirágok című alkotása. TV 2-FILMKLUB Hitchcock-sorozat A Tv 2 filmklubja új sorozatával Hitchcock művészetének adózik. Mivel már volt egyszer egy Hitchcock-sorozat a Magyar Televízióban, a sorozat címe: Újra Hitchcock! — lesz. Ezúttal inkább a korai műveket mutatják be, legfontosabb némafilmjét, a Titokzatos lakót,majd sorra kerül a Juno és a páva, A férfi, aki túl sokat tud 1934-es változata, a 39-es Lépcsőfok, A titkos ügynök, a Szabotázs, a Fiatal és ártatlan, a Londoni randevú, a Ja- maciai vendéglő és a Fogjunk tolvajt! kerül bemutatásra. A filmek csütörtökön esténként a késő esti órákban kerülnek adásra a Tv 2 filmklubja szokott keretében: A sorozat április 23-án indul. Rovatszerkesztő: Horányi Barna, Vörös Márta T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a saját eheti horoszkópod. /» Hívd fel ezt a számod Tárcsázd előbb a ^ 1^^00/1609 490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát Kos JPI Mérleg J/^Tj Bák QfjlL ^ [djcIc IP jsrűt NyiUs Halak . A l»l»lonht»á« ára proánkérrt 150 Fi. Apr. 18-Ápr. 24. VÍZÖNTŐ (I. 21. — II. 20.) Szerelem: Családjával, az egész világgal hadban áll. Pedig elsősorban önmagával kellen békét kötnie, hogy a világgal jól megférjen. Ha akarja, ha nem, tisztáznia kell patnerével a dolgokat, különben visszafordíthatatlan a tragédia. Hivatás: Mindenbe belekap, mindent elvállal, de nincs ereje a befejezésre. HALAK (II. 21. — III. 20.) Szerelem: Kellemes meglepetést tartogat a hét. Ne féljen a változtatástól, egy régi kapcsolatot is fel lehet forrósítani néhány újdonsággal. Hivatás: Nyugodtan tervezgethez, ezekben a napokban senki sem akarja keresztülhúzni a számítását. De fontos, hogy Ön se akarjon rosszat másoknak. Anyagilag kicsit bizonytalan, de egyre jobbak a kilátásai.