Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-18 / 93. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — HUSVET 1992. április 18., szombat Dr. Szabó Iván miniszter nyilatkozott a SOMOGYI HÍRLAP-nak Somogy nem válságövezet A privatizáció gyermekbetegségei — Ha nem közlekedünk, nem történik baleset — Növekvő munkanélküliség várható — Idegtépő a bürokratizmus — Tavaly 38,5 millió turista — Miniszterként Ön elsősorban politikusnak vagy egy apparátus élén álló szakembernek tartja-e magát? — Alapvetően a politika érdekel — mondta dr. Szabó Iván. — Mint mérnök és közgazdász oklevéllel rendelkező szakember a gazdaság irányításának ezt a szeletét tudtam feladatként magamra vállalni. Úgy érzem: az a szellemiség, amit képviselek, az iparon és kereskedelmen keresztül is megjeleníthető. Persze nem teoretikus közgazdasági iskolát, hanem egy praxist követve, amely beleillik abba a világnézeti rendszerbe, amit a magaménak vallók. Úgy érzem, hogy ez az ország érdekeit nézve is helyes. A csőd válságjelenség — Kérem, jelölje meg legsürgősebb feladatát! — A csődtörvény következetes végigvitele a nagy elrendezések kategóriájába tartozik. Ha ezen, s ennek ösz- szes bankvonzatain túllépünk, az azt jelenti, hogy a legrégebben cipelt gazdasági problémát sikerült megoldanunk. A csőd ugyanis válságjelenség, mely már 1988-89 óta kíséri a gazdaságot. Erre tesz pontot az eljárás, ami természetesen az új számviteli és pénzintézeti törvényekre alapozódik, melyek zöme az idei esztendő első napjain lépett érvénybe. Ezzel együtt a magyar gazdaság a törvénytár szempontjából európai szintet jelent; a keretek tehát adottak, most már kezdődhet a játék. — Várható olyan világpolitikai jelenség, mely segíthet túllendülni a válságon? — A magyar gazdaságot közvetlenül nem érintik a világpolitika eseményei. Esetleg az amerikai elnökválasztás időpontjának közeledése hathat befolyásoló tényezőként; ebben az évben bizonyosan rengeteg pénzt pumpálnak az amerikai felépítménybe, s ez Európát kedvezően érinti. így — ha nem is tartósan, de legalább átmenetileg — élénkülés várható, mely Magyarország számára mindenképpen lehetőséget kínál. Érdemes megragadni minden aprócska esélyt, mert nem látom elkerülhetőnek az Egyesült Államokban egy markáns recesz- szió végbemenetelét — nagyon szerencsétlenül alakulnának az események, ha akkor kellene kilábalnunk gondjaink közül, amikor az egész világ a tönkremenés felé halad. Én azért drukkolok igazán, hogy a volt Szovjetunió utódállamaiban a mélypont ne essen egybe egy másutt jelentkező recessziós folyamattal. Ha ezek időben eltolódnak, nem pedig egymást erősítik, akkor valamiképp elevic- kélhetünk ebben a közegben. Imponáló a privatizáció sebessége — Fellelhetők-e tartalékok a magyar gazdaságban, s miképp sikerül mozgósítani azokat? — Úgy hiszem, a magyar befektetési és privatizációs politikában az utóbbi két évben jelentős változások mentek végbe. 1988-89-ben, amikor elkezdtük írni az MDF programját, azzal szembesültünk, hogy a hazai bankokban elhelyezett lakossági betétállomány és a privatizálandó vagyon úgy viszonyul egymáshoz, mint egy az öthöz, sőt tán annál is kedvezőtlenebbül. Napjainkban a magyar részvétel a privatizációban hatvan százaléknyi, tehát már hasonlót az Európában kialakult tulajdoni arányokhoz; a földrész nyugati felén a külföldi tőke 25-35 százalékos, az állam szűk tíz százalékos részvétele mellett a többi hányad a magánszférához tartozik. A folyamat nyilván nem egyik napról a másikra fog végbemenni, de ilyen arányú társadalmi-strukturális átalakulás most is zajlik a mélyben — ez határozza meg döntően a jövőt. — Sokan úgy vélik, hogy lelassult a privatizáció. — Egyáltalán nem lassult le, sőt, imponáló sebességgel halad. Más kérdés, hogy minden privatizáció szerte a világon botránykrónikák sorozata. Ezért (is) bizonyos folyamatokban valóban hosszú a döntési mechanizmus. Szerencsétlen Állami Vagyonügynökséget jobról-balról, alul- ról-felülről támadják; az is baj, ha egy vállalatot eladnak, az is, ha nem. Döntéseikben az abszolút tökélyre próbálnak törekedni, holott ez hiú remény. Az új privatizációs törvénycsomag messzemenően fölgyorsítja a folyamatokat, ugyanakkor azt a filozófiát erősíti: mindaddig, amíg az állam kényszerből megtartja a maga vagyonát — mert egyszerűen nincs elég vevő a piacon —, addig annak működőképességét biztosítania kell. Mert egy tönkrement gazdaságot nehéz privatizálni, míg a működőt (jól működőt) remek áron el lehet adni. Nem beszélve arról, hogy a termelés meghatározza az ország életképességét. — Egyre több példát látni, hogy rossz irányba halad a tulajdonosváltás. — Mindenki mindenre tud példát hozni. A privatizáció során előfordulhat, hogy egy nyugati cég megveszi a hazai konkurrenciát, hogy tönkretegye: ez benne van a pakliban. De nem elég indok arra, hogy hagyjuk abba a privatizálást. Józanul kell mérlegelnünk: az általánosban eltűrünk-e bizonyos mennyiségű rossz jelenséget? Hogy semmi hiba ne következzen be, arra csupán törekedni lehet. Igaz: ha a jelző is tilosat mutat, s a sorompót is leengedik, nem történik baleset. De akkor közlekedés sem lesz. — A munkanélküliek száma jelenleg — papíron — 800 ezer körül mozog. Mit hoz a jövő? — Két okból Is növekedő munkanélküliség várható. Minden privatizáció szükségképpen hatékonyságnövekedést jelent, hiszen a nyugati tőkés nem azért ruház be Magyarországon, hogy alacsony termelékenységgel ügyködjön. Másrészt a nagy számokból kiindulva akképp kell mérlegelni, hogy hazánkban ma 22-25 százalék között mozog az iparban foglalkoztatottak száma. Európa másik felén a korszerű technológia mellett a lakosság tizenöt százalékának jut hasonló feladat. Ebből csak azt lehet kihámozni: a magyar ipar munkaerőkibocsátó lesz. A szolgáltatás és kereskedelem szívhatja föl a felesleget, hiszen ezek az ágazatok jelentős munkaerő-fogyasztók: Nyugat-Euró- pában arányuk 60-65 százalék. Magyarországon harminc százaléknál is kevesebben élnek ebből. A kérdés az: mennyire tudjuk gyorsítani a szolgáltatás felfutását az ipar leépülésével párhuzamosan. Bizonyos területeken (Ózd térségében például) azonban átmenetileg mindenképp jelentős munkanélküliség képződik; másfél esztendőre elegendő közcélú munkával adunk megélhetést ott az embereknek. — Pontosnak tartja azokat a pénzügyi-gazdasági információkat, amelyek alapján döntenie kell? — Nagy részében igen. Az információk jelentős arányát tendenciájában kell értékelni. Tehát amikor egy iparágról beszélek, akkor nem az a lényeg, hogy van-e pénz vagy nincs, hanem a tendencia, ami a világban mutatkozik; tudunk-e hozzá alkalmazkodni? Konkrét üzem esetében csak úgy lehet dönteni, ha az ösz- szes körülményt ismerjük; a jelenség mögött milyen valóságos tartalom húzódik meg? Azzal például, hogy egy vállalat csődbe jutott, nem mondtam el róla semmit. Lehet egy korábbi állami beruházás, ami soha nem fejeződött be, de nyögi a terheket, törleszti a hitelt, miközben semmi hasznot nem képes produkálni. Lehet, hogy ostoba a vállalatvezetés, de egyébként virágzik az iparág. Elképzelhető, hogy ösz- szezsugorodott a vállalat termelési profilja, és olyan jellegű korábbi kötelezettségnek kell eleget tenni, ami nem erre a volumenre vonatkozott. Mind egyedi elbírálást igényel, s erre vannak információink — ennek megfelelő a tárca magatartása. Húzó ágazat az idegenforgalom — Az ipar és kereskedelem sikereit, illetve kudarcait milyen mértékben tartja a saját, illetve apparátusa érdemének? Mennyire képes befolyásolni a folyamatokat? — Akadnak apró napi események, és lényegbevágó koncepcionális problémák. A napi apró események dolgában azt a vezetési elvet vallom a magaménak, ami a kivétel elve alapján működik: ott beavatkozni, ahol valóban elkerülhetetlen, de a folyamatokat lehetőleg nem megzavarni. A lényegbevágó, jövőt meghatározó lépésekkel kapcsolatban; olyan természetű ember vagyok, akinek a dolgok jelentős részéről van határozott elképzelése. Céljaimat szeretném az apparátuson is keresztül vinni. Úgy érzem, kisebb-na- gyobb súrlódásokkal visszakapom azt, amit elterveztem. Amivel nem vagyok elégedett, az a megvalósítás tempója. Egész életemben a temetésben dolgoztam, ezért az államigazgatásnak a maga természetéből adódó bürokratikus és lassú mechanizmusa számomra kissé idegtépő. — A minisztériumon belül milyen nagyságrendet képvisel az idegenforgalom? — Az Országos Idegenforgalmi Hivatal a minisztérium felügyelete alá tartozik, de nem integráns része annak. Mondhatnám: perszonálunió áll fenn. Az idegenforgalom amúgy húzóágazata a magyar gazdaságnak. Tavaly gyakorlatilag az ország adósság- szolgálati terheivel azonos nagyságrendben termelt devizát. Változatlanul dinamikusan nő, s ebben potencionáii- san most rendkívül sajnálatos események a kezünkre játszanak: például a horvátországi problémák rengeteg turistát tereltek az Adriáról a Ba- laton-partra. Indul az Expo. Egy feladatunk van: ez a húzóágazat stabilizálódjon, s a mennyiségről a minőségre térjen át. Tavaly 38,5 (!) millió idegen állampolgár érkezett hazánkba, ebbe persze beleszámolták a kishatármenti forgalmat is. Célunk az: ne ilyen óriási tömeg jöjjön, de a kevesebb ne órákat-napokat, hanem heteket töltsön hazánkban. Ehhez azonban jobb infrastruktúra szükséges, és minőségi ajánlatok keltének. A megye gazdasága autonóm — Milyen sorsot szán a tárca Somogy megyének — terveznek-e kormányberuházást ezen a vidéken? — Somogy megye — hála a jó Istennek — nem tartozik a kifejezetten súlyos tehertételé válságövezetek közé. Ezen a területen tehát különleges beavatkozás pillanatnyilag nem látszik szükségesnek. A vidék hiányzó infrastruktúráját saját erőforrásokat mozgósítva is meg lehet teremteni; remélem, hogy a gazdaság itt autonóm módon képes fejlődni. A Balaton vízminősége nem terhelhető egy bizonyos ponton túl. Fenntartani a színvonalat és ugyanakkor mentesíteni a környezetet az idegenforgalom káros hatásaitól — ez kormányzati feladat. Czene Attila Ma: műemléki világnap „Középmezőnyben”—érdemekkel, gondokkal Az országban egyedül csak Somogy megye közgyűlése működtet környezetvédelmi és műemléki bizottságot. Ma van a műemléki világnap. Andrásevits Zoltán, a bizottság elnöke nyilatkozott lapunknak. — A bizottság azonos súly- lyal vállalja fel a környezet- és műemlékvédelmet. Fő feladatunk a megye épített és természeti környezetével való törődés, az építészeti hagyományok megőrzése. Somogy 537 védett műemléki épületének sorsát figyelemmel kísérjük, s a helyreállításokat anyagilag támogatjuk. Tavaly erre a célra hárommillió forintot szavazott meg a közgyűlés. Ebből kétmillió forint jutott műemléki feladatokra, egymillió pedig a környezetvédelemre. A műemlékvédelmi felügyelőséggel még a tanácsi rendszerben volt egy olyan megállapodásunk, hogy amekkora összeget a megye a műemlékvédelemre költ, ők ugyanannyival megtoldják azt évente. Az elmúlt időszakban ez a pénz elegendő volt a pályázatok támogatására. — Milyen pályázatok érkeztek be? — Önkormányzatok, egyházak küldték el pályázatukat; többségük megfelelt a kiírásnak. Ugyanis bizottságunk csak akkor járul hozzá anyagilag a műemlék felújításához, ha az teljesen megvalósítható a Műemlékvédelmi Hivatal, a mi bizottságunk és a helyi erők támogatásából. — Somogy műemlék épületeinek milyen az állapotuk? — Országosan közepes helyet foglalunk el. Számos, szépen felújított épület mellett vannak figyelemre érdemes házak, templomok, kastélyok. Tavaly például 22 pályázatot támogattunk: többnyire a kis települések „kincseire” adtunk pénzt. Olyanokra, mint a nagybajomi védett temető, az istvándi magtár, a meszteg- nyői katolikus templom, a Andrásevits Zoltán csokonyavisontai református templom, a kaposvári, iván- fahegyi kápolna. A gadányi katolikus templomnak például 30 ezer forint, a kisbárapáti templomnak 200 ezer forint jutott. A megmentésre érdemes, péterhidai lakóházra 600 ezer forintot szavaztak meg. — Az idén mennyi lesz a pénz? — Műemléki célokra hárommillió forintot igényeltünk. A közgyűlés is tudatában van annak, hogy milyen nagy érték mehet veszendőbe, ha időben nem jut pénz a meg mentésükre. — A közelmúltban hol nyilvánítottak védetté épületet? — Egyéni kezdeményezésre népi műemlékeket védtek le. Ilyen volt a zselickisfa- ludi, Fő u. 95. szám alatti épület és egy visnyeszéplaki lakóház. Továbbra is a somogyi települések értékeinek megőrzését és, állagmegóvását segítjük, Évente többször műemléki fórumot tartunk. Négyéves programunkban is megfogalmaztuk: azt szeretnénk, hogy a megyében élők és a Somogyba látogatók ismerjék meg településeink évszázados épületeit, szívják a műemlékek levegőjét; találkozzanak a múlttal, s egy kicsit tegyenek büszkék erre is. Lőrincz Sándor Erre a házra adott 600 ezer forintot a bizottság
