Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-02 / 79. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASÁG 1992. április 2., csütörtök Felújították a faluházat Privatizáció Megalapították a Linde Répcegas Rt-t, répcelaki székhellyel; ezzel a legnagyobb magyar széndioxid-termelő vállalat 97 százalékát privatizálták. A részvénytársaság 880 dolgozót foglalkoztat, s évi forgalmát 30 millió márkára tervezik. Szorosad 150 lélekszámú Koppány völgyi kistelepülés. Tavaly 5 millió forintból gazdálkodott az önkormányzat. Ebből 4 millió volt az állami támogatás. A költségvetési pénzből kialakították a polgármesteri hivatalt. Felújították a faluházat (teljes tetőcsere, vizesblokk kialakítása, elektromos hálózat rekonstrukciója, színpadépítés) egymillióért. A Dózsa György utca egyik oldalán megépült a betonjárda. A gazdálkodást a takarékosság jellemezte, hiszen erre az évre 1,7 millió forintot hoztak át azzal a céllal, hogy a Petőfi Sándor utcában megépüljön a szilárd burkolatú út, valamint több vízelvezető áteresz. Az önkormányzat idei költségvetéséről Bajkó László jegyző elmondta: — Tervezett bevételünk 6 millió forint, ám a kiadás 900 ezer forinttal több. A hiányzó pénzt pályázatok útján kívánjuk megszerezni. A bevételek növelése érdekében bevezettük a magánszemélyek kommunális adóját. Az idén kiegészítjük a faluház berendezését, hiszen ez az alapvető feltétele a helyi közművelődés beindulásának. Mintegy félmillió forintot különítettünk el segélyezésre, hogy ezzel is támogassuk a nehéz helyzetbe kerülő lakosokat. Nagy gondunk, hogy kevés az óvodás és az iskolás gyerekek képzésére biztosított pénz. Ezért önkormányzatunk saját bevételeiből óvodásgyermekenként 17 ezer, az iskoláskorúaknái 44 ezer forinttal kiegészíti az állami támogatást, ám még ez is kevés... K. J. Jelentős megtakarítást érnek el a toponári Kapostáj tsz-ben azzal, hogy a drága műtrágya helyett szerves trágyát is hordanak a földekre. Ezt az időszerű a munkát többszáz hektáron végzik el. Fotó: Kovács Tibor 70 aranykoronás földeken eredményesen luké reménye 3033 hektár területből 1825 hektár szántó, amelyen az inkei termelőszövetkezet gazdálkodik. Hitel nélkül is megélnek. A növénytermesztés bevételének 80 százalékát a burgonya adja, tehenészetük öt év átlagában 4-12 millió forint nyereséget hozott. A megyehatáron 10,03 aranykorona értékű földeken ilyen eredményeket elérni szinte a csodával határos. A jövő is ad alapot a bizakodásra? Erről vall Horváth József elnök és Imrei Ferenc főmezőgazdász. — Öt éve vette át a szövetkezet irányítását a jelenlegi vezetőség. Helyzetünket átgondolva döntöttünk a váltásról — mondta az elnök. A somogyi homokhát talán legsivárabb területén hajdan a burgonyatermesztés jelentette a megélhetést. A szövetkezetesítés kezdetén mégis inkább a dohánytermesztésben bíztak. Ez nem vált be, így visz- szatértek a burgonyához. Máshol ezt az ágazatot visz- szafejlesztették. Inkén eközben dinamikus volt a fejlődés. 220-230 hektáron termesztik jövedelmezően a burgonyát, s megduplázták a vetőmagtermesztő területet is. — Mindezt kellő piaci információk nélkül, sokat kockáztatva — így Imrei Ferenc főmezőgazdász. Holland fajták alkalmazásával jutottak el odáig, hogy tavaly 159 tonna alapanyagból mintegy 850 tonnányi elsőfokú szaporítóanyagot tudtak előállítani. 4000 tonnányi áruburgonyájukat a Zöldért Rt chips-üzeme vásárolta fel. — Vetőburgonyáért már olyan helyről is jöttek, ahol saját, fémzárolt vetőburgonyaelőállítás folyik: Borsodból, Hevesből, sőt Szegedről is. Tavaly az inkei szövetkezetben a növénytermesztés árbevételének 80, az ágazat nyereségének 90 százalékát a burgonyatermesztés adta. Az egy növényre alapozott mezőgazdálkodás előbb- utóbb megbosszulja magát. Miként védekeznek ez ellen? Az 1986-ban végzett talaj- vizsgálatok eredménye szerint szántóterületeik pH-értéke nem érte el a 3,5-et. A fenntartó meszezésnek köszönhetően a termésátlagok mégis megduplázódtak. A kellő vetésforgó, a burgonya alá évente és hektáronként kiszórt 55-60 tonna szerves trágya eredményt hozott. — Az őszi betakarítások kezdetére összes kalászos terményeinket értékesítettük, igaz, javarészt a megyehatáron túl. De hát Nagykanizsa közelebb van, mint Böhönye... — mondta az elnök. Hogyan lehet ma egy szarvasmarha-tenyészetet eredményesen üzemeltetni? Válságban a tejipar, hasonlóképp a húsipar is. Meddig lehet mérsékelni a költségeket, főként, ha közben rekonstrukciós fejlesztést is végrehajtanak? — A silány termőhely kényszerűéit bennünket. Csak kellő mennyiségű szerves trágyával lehetett esélyünk eredményes növényteresz- tésre. Különösen igaz ez a burgonyaágazatban — mondta a főmezőgazdász. Az 1100 darabos szarvasmarha-állományból 450 darab a tejelő tehén. Évi öt-öt és fél ezer literes tejhozamukkal biztosan nyereséges ágazattá fejlődtek. Az elmúlt öt évben végrehajtott teljes rekonstrukciónak köszönhetően biztos a tehenészet helyzete. — Eredményes az erdészeti ágazatunk is, hiszen évente mintegy 5-800 köbméterrel gyarapodott a faállományunk. Takarékoskodtunk, annak ellenére, hogy csak mintegy 15 százalék a nemeserdő, és évenkénti telepítésünk mindig meghaladta a véghasználatot — sorolta Horváth József. Az inkeiek hitelfelvétel nélkül gazdálkodnak. Csak olyan partnerekkel kereskednek, akik azonnal fizetnek. Tavaly átlagosan 35 százalékos volt a bérfejlesztés, erre az évre további 20 százalékot terveznek. Év végi részesedésként átlagosan 4 havi bért fizettek dolgozóiknak. A megye 23 eredményesen gazdálkodó termelőszövetkezete között is előkelő helyet foglalnak el 7,7 milliós nyereségükkel. A kárpótlással és átalakulással kapcsolatban a szövetkezet elnöke elmondta: — 4820,65 aranykorona értékre nyújtottak be kárpótlási igényt. Több variációt dolgoztunk ki, mert az érdekegyeztető fórummal nehéz dolgunk volt. Nem könnyű kijelölni a majdnem 500 hektárnyi területet. A jó gazdálkodás, az anyagi tartalékok biztosítékai a békés átmenetnek. A tagság és a vezetés itt a megújuló szövetkezési formában látja a jövőt. Nincs tudomásunk kiválási szándékról... Ha az inkeiek az átalakulás után sem tévesztenek utat, jól járnak. Mészáros Tamás Országos szakmai tanulmányi versenyen Első helyezés és különdíj Első helyezést ért el szakmai tanulmányi verseny döntőjében Lelkes István pincér, a kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulója. y Nagy siker ez iskolájának, s dicséri Vámosi János tanár úr munkáját is — ő készítette föl az országos versenyre. Vámosi Jánost ismerik a szakmában, neve lassan elválaszthatatlan a pincérek képzésétől. Elmonta: Lelkes István szorgalmasan tanult és elsős kora óta egyenletes teljesítményt nyújtott. A versenyt a mátrafüredi Avar szállóban rendezték meg, s kilenc felszolgáló mérte össze tudását. Itt már csak gyakorlati feladatokat kaptak: meghatározott terítéket kellett készíteni, ételt-italt felszolgálni és egy saját tervezésű díszasztalt terítettek. Ezzel aratott sikert Lelkes István. Ennél is jobban oldotta meg azonban a vendégek kiszolgálását — ezért különdíjat is kapott. A versenyen videofelvétel is készült precíz munkájáról. Kovács Tibor Szorosadon is kevés a pénz Kerámiaoszlopok, sör- és postmixcsapok, sörhűtők, szódakarbonátorok KASON FÄHNRICH CELLI DEXION IDEAL ACAMP NUOVA-SIMONELLI ICE-MATIK BRAVO • éttermi bútor • komputeres italadagoló • italadagoló berendezések • nagykonyhák • hűtőpultok • kerti bútorok • eszpresszógépek • jéggyártó gépek • fagylaltgépek Látogasson el hozzánk! 1118 Budapest, Pannonhalmi út 55 Tel.: 1/664-874 graniní H—1118 Budapest, Pannonhalmi út 55. Tel./fax: 166-4874 fagylaltgyártó gépek Világúj donság a TRITTICO minden egy gépben!!! — több funkciós, fagylalt- és krémkészítéshez — egy gép kever, pasztörizál, fagyaszt — krémkészítésnél főz és hűt — energiatakarékos, jelentős a költségmegtakarítás, több gép helyett, csak egy!!! (216653) „ VENDEG92” GEMENC EXPO, SZEKSZARD, 1992. ápr. 03—07. gastro jjÜEELI poéimim wÉRflET-RMW^ omni« W N'AGVKIEÉÉS'KÉDJE'LMO- -Kfí. PREMIUM DEUTSCH-UNGARISCH GETRÄNKEGROSSHANDELS GmbH. Büro/Lager: H-1116 Budapest, Házgyár u. 1. • MKB: 203-24751 Telefon/fax: (36-1) 181 2553; 166-9460; 166 5322/61