Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-06 / 56. szám
1992. március 6., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Kiállítást rendeztek a kaposvári Gárdonyi Géza Általános Iskola aulájában Csikós Nagy Márton fafaragásaiból. Az alkotásokat egy héten át láthatják az érdeklődök. Fotó: Kovács Tibor A Gutenberg-galaxis Ajándékokat lámpásai Nem kelt szenzációt manapság, ha gyökeres változásokról, bizonytalanná váló emberi és intézmény-sorsokról tudósító hírek röppennek föl. Hisz oly időt élünk, melyben mindennél mi sem természetesebb, hallatán arcizom sem rezzen. Noha mélyen érezzük, hétköznapi „kis” tragédiák szele lengedez. Ám a mindennapok mégiscsak a közértekről, emelkedő árakról, elfuserált találmányokról, a megélhetés okozta egyre égetőbb bajságokról szólnak. S amikor a krónikás egy — a somogyi és kaposvári önkormányzati és szakszervezeti főhivatású könyvtárosok részvételével megtartott, a közkönyvtárak elmúlt évi munkáját elemző és ezévi feladatait előrevetítő — tájékoztató értekezletről számol be, bizonyára nem vezet minden olvasói pupilla tágulásához. Pedig vezethetne. Annál is inkább — és ez kiviláglott az előadók összegzéseiből, az előttük álló megváltozott körülmények feldolgozása támasztotta nehézségekből — mert, úgymond forradalmi, országosan az újság erejével ható változásokról van szó. Jelesül az egységes közkönyvtári szolgáltatás bevezetéséről, amely az év elejétől közös fenntartási kötelezettséget ró a megyei és a városi közgyűlésekre a megyei, a városi és szakszervezeti könyvtárak integrálásával. Es ez mind szakmailag, mind szervezetileg és gazdaságilag korszerűbb ellátást eredményez. És itt jönnek az olvasók. Hiszen mindez értük van, azért, hogy az írott szó eljusson a címzettekhez: a tökéletesedés igényével. Apropó, olvasók. Számuk a megyében 2512-vel kevesebb az előző évihez képest. Pedig a könyvek egyre drágábbak — átlagáruk hovatovább eléri a kétszáz forintot. Az ok részint kereshető egy másik csökkenő tendenciában: nevezetesen a tavalyi 289 „élő” könyvtárból mára nyolccal lett kevesebb. S hogy a statisztikai tudás tovább legyen fitogtatva, most egy elkeserítő adat: tavaly a könyvek tárainak majdhogynem felében nem jutott pénz újdonságok vásárlására. És mégis: a Gutenberg-galaxis univerzumának, a könyvtáraknak lámpásai szakadatlan lelkesedéssel igyekeznek „bevi- lágíti a bevilágítandót”, még oly kilátástalannak tűnő helyzetben is, mint ez itt, közép-kelet-európai kis valóságunkban. És ez valahol megnyugtató. B. T. várnak A tavaszi fesztivál gazdag zenei programjában kapott helyet a Kicsinyek kórusa III. országos találkozó. Kaposvár önkormányzata, az iskolák és a szülők támogatásával március 21-22-én városunk hatszáz alsó tagozatos kisgyermeknek ad otthont. (Pécs — Sopron — Nagyatád — Budapest — Szeged — Eger — Kazincbarcika — Debrecen.) Erre az alkalomra szeretnének ajándékkal kedveskedni a vendég gyermekeknek. Kérik azokat az anyukákat, nagymamákat, fiatalokat, akik szívesen készítenek ajándékot — bábok, állatfigurák, gyöngyök, famunkák stb — az iskolák által készített ajándéktárgyak mellé, jelezzék a találkozó szervezési központjában: Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola Kaposvár, Fő u. 44. Dr. Kerekesné Pytel Anna szervező. Bélyeggyűjtők gyűlése Az 1960 februárjában 15 fővel alapított nagyatádi bélye- gyűjtő körnek jelenleg mintegy száz tagja van és három ifjúsági kör is működik .a városban. A tagok között egy arany, hat ezüst és tíz bronzjelvényes gyűjtő van. Filmjegyzet A műszerelem valódisága Van hangulata a dolognak. Az arcán a fáradtság vagy életuntság jegyeit hordozó nő melankolikus utazásának. Otthonról — nem — hazafelé. Kisírt szemek, távolodás a gyerekszobától, és valami feszültség telíti meg az amerikai távolsági járatot. Máshol, ekkortájt rab szabadul pofás kis börtönből. És elindul, hogy egy metropolisz forgalmas bulvárján átkelvén pizzériába térjen be. Ahol kisírt szemű nő fasírtot szolgál föl. Egy óra elteltével, ami filmidőben sacc-per-kábé pár napot jelent, még nem sok, hacsak az nem, hogy Johnny belesodródik egy kényszer-szeretkezésbe, mondani kell-e, hogy nem a kisírt szemű volt fölül... Viszont a kis garzon-ko- legina, az igen, nagyonma- gassarkú topánban mozgott a másfél évig baráti jobbon tengődő csöndes hímen. Mert csöndes volt az, mondja: ezt is a sitten tanulta. Mint a szakácsmesterséget, amivel magát fönntartani most az életben kénytelen. Hát tüsténkedik nagyon, ám sanda tekintetet nem a vágódeszkára vet. És nem is a borjúhúsra. Más hús foglalkoztatja kaján libidóját, amit — illetve akit — filmidőben sacc-per-kábé újabb néhány nap múltán vesz kés alá. Ez már Frankie. Akiről az ég egy adta világon semmit nem tudunk, csakúgy, mint ahogy _ igazából Johnnyról sem. És a elkezdődik. Lassacskán majdhogynem valódi korukat is bevallják egymásnak, ami főként a hölgy részéről komoly közeledési pont, találkát beszélnek — és élnek — meg. Zöld ágra a párkapcsolat mégsem jut. Mi sem természetesebb, hogy a múlt kísért, mindkettejük előéletében vannak olyan meghatározó és nehezen oldható élmények, amelyek közeledésüket — mégoly látható szimpátia mellett is — ellehetetleníti. A film jeleneteit nem a jelen cselekményessége adja, hanem a múlté, és dramatikát sem a per pillanat történése vezeti. Ott, előttünk bontakozik két frusztrált egyéniség: Frankie előző és erőszakos partnere okozta meddősége, Johnny egykori családja, a gyermekei. így megy ez, hallom Vonnegut korántsem csak irodalmi jelentőségű szavait. A Frankie és Johnny című mozi unalmassága és színte- lensége Terrence McNally színműíró „bűne". Ahogy a valódisága is. (Balassa) Történész az értelmiségi klubban Dr. Király István az agrárpolitkáról Asztaltársasággá változott a somogyi alkotó értelmiségek klubjának rendezvénye, amelyen dr. Király István kandidátus tartott előadást a diktatúra négyévtizedes agrárpolitikájáról. A történészek felelősségét hangsúlyozva megállapította, hogy a dokumentumok megismerése mellett a társadalmi környezetet is elemezzék. Bevezetőjében hangsúlyozta: a szocialista rendszer összeomlása a nyolcvanas évek után hazánkban és közép-kelet Európában egy új civil társadalom képét vetítette elő, ennek megvalósítása a cél. A magyar paraszti gazdálkodás hagyományainak felidézését gazdagon illusztrálta az előadó. Hozzáfűzte: a napi politikától független történelmi elemzések segíthetik a tisztánlátást. A gazdaságtörténész a magyar parasztság történelmi szerepére, küldetésére hívta föl hallgatósága figyelmét. Megállapította: a magyar parasztság az elmúlt négy évtizedben történelme legviharosabb időszakát élte át. Elemezte Nagy Imre agrárreformját, amit a Kádár-rendszer átvett és alkalmazott. (H. B.) Máltai Szeretetszolgálat A szegények érdekében A Máltai Szeretetszolgálat felmérést végez Kaposváron, hogy segíteni tudjanak a szegényeken, rászorultakon. A nehéz körülmények között élőket a napokban látogatták vagy látogatják meg. Kérik, hogy aki tud olyan emberről, aki igen nehéz körülmények között él, jelezzék a 11- 036-os telefonszámon. Az ÁKV tervei Privatizált könyvterjesztés Gyors ütemben halad az Állami Könyvterjesztő Vállalat privatizációja — mondta Füzér István igazgató. Az állami mamutcég már korábban két önálló vállalattá alakult át, az egyik kis-, a másik nagykereskedelmi tevékenység gazdája lett. A két új vállalat egyszemélyes kft-ként működik, egyelőre 100 százalékos állami tulajdonban, de hamarosan privatizálják azokat. Érdeklődnek külföldi befektetőktől is, komoly ajánlatot kaptak Ausztriából. A cég mintegy 100 üzlethelyiségéből 32 tartozott az előprivatizációs törvény hatálya alá, közülük nyílt árverésen 28 már gazdára is talált. Az első 32-t újabb 32 üzlet követi, ezeket a vállalat dolgozóinak kedvezményesen ajánlják fel, illetve szintén árverésen értékesítik őket. Füzér István nem aggódik amiatt, hogy a könyvesboltok privatizációja következtében esetleg kiszorulnak a piacról a nem nyereséges, de értékes kiadványok. Az üzletek ugyanis 5 éven át kötelesek könyvet árusítani, nem alakíthatók át más üzlettípussá. Másrészt az üzleteket nem a gyors profitszerzésben érdekelt beruházóknak akarják eladni, hanem szakmai befektetőknek — kiadóknak, magán-könyvkereskedőknek, antikváriusoknak —, akik hosszú távon és igényesen kívánják folytatni a mesterséget. A diófák nem állva halnak meg Hatan álltunk sorban egymás mellett. Nem tudom, hány éve álltunk már itt, de az biztos, hogy legalább öt- venszer cseréltük újra levélruhánkat. Szép helyünk volt. Keletre tőlünk lankásan emelkedett a domboldal, ott sorakoztak szép sorjában a szőlőlugasok. Nyugatra kocsiút húzott el mellettünk, azon túl pedig kezdődött az erdő. Akácok, tölgyek, cserek vegyesen lakták, de egy-egy elhullajtott dióból ki-kikelt egy mi fajtánk is, de csak nyo- morgott a többi fa között. Mi nem szeretjük az erdőt, a sűrűséget. Mi a tágas szabad világot szeretjük, ahol ágkarjainkat messze kinyújtva nagy koronát tudunk nevelni. Pedig az erdő — főleg az akác — nyugatról mindig támadott bennünket, fiatal hajtásai egyre jobban megközelítették a mi terciánkat. Jött azonban a gazdánk, aki minden koratavasszal megfékezte a jogtalan területrablókat, szerszámával tövestől csapta ki a betolakodót. Alattunk zöldbársonyként feküdt a pázsit. Tavasszal szinte aranysárgává vált a gyermekláncfű virágától. A méhek megrészegülve fürödtek, henteregtek a sárga virágpo- rözönben. Öt társam karcsú, de vastag erős törzset nevelt. Én álltam legközelebb a pincéhez. Kissé elütöttem társaimtól. Törzsem rövid lett, hamar elágaztam. Én voltam gazdám unokáinak a kedvence. A földről elérték ágaimat, felmásztak rám, derűs játékuktól hangzott a hegyoldal. Hideg, száraz decemberi éjszaka volt. Nem esett még hó. A fogyó hold sápadt arannyal vonta be ágainkat. A téli éjszaka megszokott csend-zajai hallattszottak: meg-megroppant egy ág, szarvascsapat óvakodott ki az erdőből, magányos vaddisznó szántotta alattunk a hervadt fűvet, maradék diót vagy pajort keresve. És egyszerre szokatlan éjszakai zaj vágott bele csendbe. Motorzúgás! Meglepetésünkből fel sem ocsúdva, a meredek tetején kiemelkedik egy teherautó, rajta gémszerű emelőkar. Az autó az alattunk futó úton megáll. — Ez az, itt van öt, aminek olyan törzse van, hogy az tutti! — mondja valaki három másik társának, akik ragadozó szemmel kémlelnek bennünket. És máris felbőg a láncfűrész. Szélső társam sebzéstől fájó jajszava mire eljutna hozzám, már le is zuhant. Koronájának apró ágai poz- dorjaként törnek darabokra. Aztán a többi ugyanígy járt. Rám ügyet sem vetettek. Lenéző pillantással csak annyit mondott az egyik: — Ennek nincs törzse, nem érdemes vele foglalkozni! Felzúgott az autó, a gémkar egymás után emelte társaim halott törzsét a platóra. Beszálltak, és az autó eldöcögött a száraz fagyon, hangja egyre távolabbról hal- lattszott, majd elveszett a hideg éjszakában. Azóta egyedül vagyok. Köröttem temető, halott társaim megcsonkított maradványai. Eszembe jut, hogy sokat beszélgettünk társaimmal arról, hogy mi olyan fák vagyunk, amit az unokáknak szoktak ültetni. Minket nem vágnak ki, ha eljött az időnk, mi állva halunk meg. Nem így történt. Valami megváltozott?-rt-
