Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-04 / 54. szám

1992. március 4., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Tehetséggondozás Vonósok tábora Nagyatádon Nagyatád önkormányzata továbbra is támogatja azokat a kezdeményezéseket, ame­lyek a város hírnevét öregbí­tik. Megszületett a döntés: az idén is .hozzájárulnak a vonószenei tábor költségei­hez — tájékoztatott Kenedi Tibor, a nagyatádi zeneiskola művésztanár igazgatója. — 1987-ben szerveztük az első vonószenekari tábort. A híre úgy elterjedt, hogy hama­rosan a megyehatáron túlról is érkeztek diákok. Elsősorban a zeniskolásokrja és a zenei szakközépiskolásokra számí­tottunk. A zenei szakközépiskolások húzóerőt jelentettek azoknak a zeneiskolásoknak, akik mű­vészi pályára készültek. — A tehetséggondozás egyik formája a vonószenei tábor, amit az idén júniusban rendeznek meg, nagy érdek­lődés mellett. Milyen más le­hetőségük van a fiataloknak arra, hogy képességeiket ki­bontakoztathassák a rinya- parti városban? — Zeneiskolánk 1968 óta működik, 19873-tól önállósult. •A zenetanulás iránt nagy az érdeklődés, száznyolcvanket- ten iratkoztak be az idén. Zongora, hegedű, klarinét, fu­vola és rézfúvos szakokat in­dítottunk. Új kezdeményezésünk a kiselőképző, a zenei óvoda megszervezése. A hangsze­rekkel való megismerkedés­ben és a tehetség kibontakoz­tatásában lemarad az, aki csak tíz éves korától vesz részt az oktatásban. Hat, hét éves korban mi már hangszert adunk a gyerekek kezébe. — A somogyi zeneiskolások hagyományos rendezvénye a marcali kamarazenei talál­kozó. A nagyatádiak mindig sikeresen szerepeltek ezen is. — Öt alkalommal vettünk részt eddig ezen a rendezvé­nyen, háromszor hoztuk el a fődíjat. Nagyatád zenei életé­ben jelentős szerepet tölt be az iskolánk. Évente nyolc-tíz növendékhangversenyt tar­tunk. Ezen kívül a tanári hangversenyek gazdagítják Nagyatád zenei életét. (Horányi) Kevesebb dohányzás, több evés Az amerikaiak kevesebbet dohányoznak, de többet esznek és a testmozgás változatlanul népszerűtlen \— állapította meg a napokban közzétett szövetségi egészségügyi felmérés, amely a legveszélyesebb rizikófaktorokat ku­tatta. Az eredmény azt mutatta, hogy az ameri­kaiak körülbelül 23 százaléka dohányzik, míg öt évvel ezelőtt ez az arány 27 százalék volt. A túlsúlyosnak tekintett amerikaiak aránya 23 százalék körül van és két százalékkal meg­haladja az 1987-es arányt. A megkérdezettek 59 százaléka válaszolta azt, hogy egyáltalán semmi vagy csak kevés testmozgást végez — ez az arány azonos az 1986 évi felméréssel. Temperamentumos muzsika szűrődik ki a mesztegnyői művelődési ház nagyterméből. A színpadon zömmel alsó tagozatos gyerekek táncolnak. Hetente egyszer tart tanfolyamot harminc tanítványának Nemes Zoltánná bőrdíszműves, aki kedvtelésből foglalkozik a lurkókkal. A gyerekek kívánságára „diszkósított dzsesszbalettet” tanulnak nagy igyeke­zettel. Tudásukat már a farsangi műsoron is megcsillogtatták. A diszkótáncversenyen is indult tanfolyamvezető a nagyobb lányokkal a showtánc alapjait ismerteti meg. Fotó: Kovács Tibor BERNÁTH AURÉL STÚDIÓ MARCALIBAN Nem babonásak a kilencek Uszanov Jurij, Orosz La­jos, dr. Vízi Jenőné, Béres Julianna, Zrolnay Mária, Barna Árpád, Kovács Jó­zsef, Botos Zsuzsanna, Far­kas Béla. E kilenc marcali és környéki alkotó neve né­hány hete egyet jelent a Bernáth Aurél Stúdió fo­galmával. Azzal az egyesü­letével, amely egy szellemi alkotó közösség kíván lenni, célul tűzve ki a város által átvett Bernáth Aurél Galéri­ának üzemeltetését. Közö­sen a művelődési házzal, tiszteletben tartva Bernáth Aurél festői és szellemi örökségét. Köztudomású, hogy Marcali múzeumainak sorsa a város közgyűlésének kezében van, és a cikkíró szent meggyőző­dése, hogy ez így van jól. To­vább menetelve elmondható, hogy senki védnökségének jobban a galéria nem örven­dene, mint a város alkotóié­nak. Merthogy ők, ott és most akarnak és hisznek. Mindazt és mindabban, ami egy telepü­lés kultúrájának maradandó, helyi értékeit jeletheti. Hát re­Orosz Lajos rézkarca ményünk az, a galéria sorsa ab ovo elrendeltetett. Addig is, míg ez (vagy az) kinyilváníttatik, a Bernáth Au­rél Stúdió kilenc babonamen­tes alkotója Hévízen, a Ther- mál Hotelben, ez év márciu­sának tizenharmadik napján, pénteken, megrendezi bemu­tatkozó kiállítását. És a többi — már nem — néma csend...-b-t­Levél a pénzügyminiszterhez Kedves Miniszter Úr! Elnézését kérem, hogy egy újság hasábjain jelentkezem, de a postai áremelések kövekeztében egy sza­bályos levelet már nem tudnék meg­fizetni. Mélységes tisztelettel figyelem áldozatos törekvéseit, melyekkel meg akarja szüntetni az adózás elől való kibúvás minden formáját, le­zárja az egérutakat — egéradó és útadó formájában. Tevékenységé­ért Ön nap mint nap megkapja az el­ismerést, tanúsíthatom, hogy szám­talan ember emlegeti a nevét. Bo­csásson meg, ha én mégis arra a ki­jelentésre vetemedek, hogy Ön nem szolgált rá a hírnévre. Pénzügymi­niszter és törvényhozó létére olyan alapvető hibát követett el, melyért még egy állami iskolába járó kisdiák is szégyellhetné magát, nem is szólva a jóval színvonalasabb egy­házi tanintézetek növendékeiről. Merem remélni, hogy sikerült felkel­tenem az érdeklődését, rá is fogok térni a lényegre, de az ügy jobb megértése érdekében haladjunk csak sorjában. Vegyük példának Kovács János átlagos és becsüle­tes magyar adóalanyt. Tételezzük fel, hogy 1991-ben jó éve volt, kerek egymillió forintot keresett. Tételekre lebontva: sikerült jutányosán elad­nia nagybátyja hulláját és hivatalá­ban is eredményesen ténykedett; számos magyar üzemet és vállala­tot passzolt át külföldi érdekeltsége­inek, tevékenysége elismeréséül je­lentős összegű hazaárulási pótlékot kapott. Elképzelhető, hogy Ön a felsorolt jövedelmi forrásokat nem tartja tipi­kusnak, nem vitatom fenntartásai­nak jogos voltát. Ennél csak az lett volna valószínűtlenebb, ha azt írom, hogy valaki becsületes munkával keresett egymilló forintot. De térjünk vissza a példákhoz. Az ide vonat­kozó adókulcsok szerint Kovács Já­nos ötszázezer forintos adó befize­tésére van kötelezve — valamivel jobban járt volna, ha az anyja hullá­ját adja el, mert közvetlen hozzátar­tozóról lévén szó, a törvény jelentős könnyítéseket tesz. Elérkezik már­cius közepe, Kovács úr kitölti a csekket és egy postakisasszonyt két órára feltartva, befizeti a félmil­liót. Ezzel állampolgári kötelezett­ségének eleget is tett — de csak az Önök végzetesen rövidlátó felfo­gása szerint! Mert miről is van szó? Az egymilliós jövedelem, ugyan 1991- ben keletkezett, az adót vi­szont 1992-ben fizették be. Na- mármost: évi 40 százalékos inflációt számítva — bem bánom: legyen 35 százalékos —, a befizetett 500 ezer forint reálértékben már csak 325 ezer forintot tesz ki! Kovács János adóalany 1991-ben vígan eldorbé- zolhatta jövedelmének ráeső, az inf­lációtól csak részben sújtot hánya­dát, az államkincstár viszont 1992- re igencsak megrövidült! Mit lehet tenni, hogy ezt a nyil­vánvaló anomáliát megszüntessük? Éjszakákat tűnődtem végig ezen, hogy az adón nem lehet csupán né­hány túlterhelt vagy legalábbis ter­helt kormánytisztviselő gondja. Először arra gondoltam, hogy az infláció arányában pótadót kellene kivetni, ennek megvolna az az elő­nye, hogy a kormány így talán be­váltaná végre a pénzromlás valódi mértékét, hátránya viszont, hogy to­vább duzzasztaná az amúgyis el- burjánzó bürokráciát. Végül sikerült megtalálnom az egyedül üdvözítő megoldást, melyet most szíves tu­domására hozok. A lényeg: az adót nem utólag kellene kivetni, hanem előre! Vegyük példának a már emlí­tett Kovács Jánost az elkövetkező 1993-as évben. Legkésőbb január elsején nulla óráig be kellene valla­nia, hogy az adott év december 31-ig mennyit fog keresni — ezzel egyidejűleg be is fizetné az ennek megfelelő adót. A várható jövede­lem szándékos alábecsülését ke­mény szigorral kellene sújtani, a bírság összege elérhetné az elhall­gatott bevétel négyszeresét. Vagy az ötszörösét. Miért ne?! így és csakis így lehetne kivédeni az inflá­ció okozta károkat. Önnek nem kell magyaráznom, hogy ez az intézkedés mélyen hu­manista tartalmú volna: nemcsak az Államkincstárra gyakorolna ked­vező hatást, hanem, az adóalanyo­kat is fokozottabb tevékenységre serkentené, mert most már nekik kellene futniuk a pénzük után. Ko­vács János is jobban igyekezne, mint annak előtte, nagyobb szorga­lommal próbálná hazai értékeinket átpasszolni külföldi ügyfeleknek, hogy minél több hazaárulási pótlék­hoz jusson és nem csak a nagy­bátyja hulláját adná el, hanem jóné- hány felmenő ági rokonáét is, ked­vező esetben siettetné is a halálu­kat, sokat javítva így az ország ked­vezőnek nem mondható lakás- és nyugdíjhelyzetén. Persze a magyar törvények szelleme nemcsak gaz­daságos, de méltányos is. Számol­nunk kell azzal a lehetőséggel, hogy valaki önhibáján kívül nem tudja megkeresni azt az összeget, melyet előzetesen bevallott, és amely után leadózott. Ezek a személyek az év végén kérhetnék túlfizetésük vissza­térítését és kérésük az előírt feltéte­lek fennforgása esetén teljesíthető is volna. Az ajánlott törvény haté­konysága ebben az esetben is megmutatkozna, mert az ügyfelek kapnák az inflációval csökkentett reálértékű pénzt, melyet az állam egy évig ingyen használhatna. Köszönöm, hogy volt türelme vé­gigolvasni laikus soraimat, kívánok munkájukra áldást, mert egyelőre nincsen rajta. Moldova György adóalany

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom