Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-24 / 71. szám
1992. március 24., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Mosóczi táncszínháza Ismét százak tapsoltak a Somogy Táncegyüttes tánc- színházi előadásán. A múlt évben kezdődött bérletsorozat harmadik bemutatóján Mosóczi István régebbi és újabb koreográfiáiból kaptak ízelítőt a nézőtéren ülők. A legfrissebb szám, a fesztiválnyitó gálaműsor „Somogyi kalászai” újra színpadra kerültek; igaz, most csak kazettáról énekelt a Vikár. Gazdag térformái — itt-ott pajkos képei — hűen illusztrálták a somogyi népdalok világát. Míg a Legények, majd a Leányok című sárközi karikázó csak folklórelemekből építkezik, a Tavaszi szél már a táncszínházi produkciók első „gyermeke”. A XIII. Országos néptáncfesztiválra a Vízöntő Együttes zenéjére készített mű tartalmával, lendületével, sugallja a megújhodást. Az autentikus anyag minden számban jelen van, de érzelmi-gondolati többlettel telítettek a koreográfiák. Amolyan „mosóczis” szín ez a Somogy műhelymunkájában, ami nélkül nem juthatott volna csúcsra a tánckar. Láthattuk a már oly sokszor MAI PROGRAM A Kaposvári Tavaszi Fesztivál rendezvényei sorában helyet kapott a bábszínházi találkozó is, a kicsinyekre gondolva. A múlt héten a nagy érdeklődésre való tekintettel már megtartottak egy előadást, ma 10 órától ismét bábszínházi bemutató lesz a Szakszervezetek Székházában. (Fotó: Kovács Tibor) megcsodált, koreográfiái díjas Amerikás dalt is. A nagy exodust felidéző, megrázó erejű mű szomorú-szép társával, a Siratóval együtt — Tóthné Báli Klára ismét kiemelkedő tánctudásról győzött meg bennünket — most is értő közönségre talált... A műsor második része a tavalyi szolnoki néptánctalálkozóra megálmodott művel, az Apró képekkel kezdődött. A lírai, visszatérő betétek mozdulatvilága megbabonázza a nézőt. A szerelem táncait csak Kaposi Krisztina és Papp Károly táncolhatta el. Arcuk, minden rezdülésük hor- dozza-őrzi e titkot. Vérbő humorral telített a Kirci című koreográfia. A kondásélet hétköznapjait feldolgozó mű derűje sokak emlékezetében megmarad. Csakúgy, mint a Magyar Antónia és Thuri Endre táncolta Pás de deux is. A Katonadal szintén a tánc- színházi repertoárt gazdagító, jelentős alkotás. A kedvesükhöz foggal-körömmel ragaszkodó nők szembesülnek a megmásíthatatlannal: elvesztik a szeretett lényt, és sírjuknál fejfaként állva őrzik emlékezetükben. Az est Az ördög útja című moldvai feldolgozással zárult. A publikum kétszer követelt ráadást. A siker most is közös volt, hiszen a kísérő Zengő Együttes többször lépett színpadra moldvai dallamokkal. Lőrincz Sándor A hajnalcsillag világánál Nemzetünk nagy zenetudósa, Kodály Zoltán emléke előtt tisztelgett a hét végén tizennégy hazai és külföldi énekkar azon a találkozón, amellyel a nagy mester születésének 110., halálának 25. évfordulójára emlékeztek, s egyben köszöntötték a hetvenéves szolnoki Kodály Kórust. A zenét köszöntőm. A tiszta szárnyú hangokat, a félhangokat. A húros és billentyűs hangszereket. A kottát (a kiapadhatatlan világnyelv irodalmát), a szívek berozsdásodott zárát is nyitó könnyed violin- kulcsot. Méltóságos fanfárok köszöntsék a zenét, zengjék a kristályvizű forrás — a népzene — dícséretét. Az áttetsző forrásét, melyre — miként híves patakra a szomjas szarvas — kívánkozott a fonográ- fus Vikár Béla, Lajtha László, a táltos tekintetű Bartók és Kodály. Elindultak megkeresni, mint mesebeli királyfiak, vándorbottal, tarisznyával, irdatlan tájon, úttalan úton, magyar földön. Keresték az ösvényt, a titkosat, mely hivalkodó lombozatú nótafák között a forráshoz vezet. Ad- dig-addig jártak töretlen hittel, fáradozással (őket csillag sem vezette más, mint amely kupolás homlokuk mögött ragyogott), míg gyomok és indák szövevénye alatt meglelték a forrást, s merítve annak vizéből, látták: tisztasága a napfényé, hűvössége a földé. Népdal. Milyen szép ez a szavunk! Milyen sokféle jelentésárnyalattal bővítette az idő, micsoda szivárványos magasságokat, megrendítő mélységeket láttat: milyen harmatos a mosolya, mélyen búgó a bánata. Mennyi hang, mennyi szín, mely fölszállt, majd visszahanyatlott — mint „föl-földobott kő” a szabadesés törvénye szerint — menynyi egyedi, megismételhetetlen dalolás kélt, majd hamvadt el az évszázadok pusztaságain. És mint roppant kórus; egy hanggá, egy énekké, népdallá lényegültek át. A hajnalcsillag szemérmes világánál újra és újra testet ölt (ringó járású lányalakban: ükanyáink és húgaink alakjában) a földön járó szerelem. Örök Varga Julcsák, megvé- níthetetlenek, deli Garzó Péterek, megtörhetetlenek vonulnak a réten, ösvényeken, eltűnnek a táj ködében, majd újra előbukkannak valamerről. Aztán a többiek: öregek, bújdosók, „hosszú útra menők” (de mindig visszatérők), bánatosak (de sosem csügedők), balladai betyárok (a sírban is dacolok), Fábián Pesták, Vid- róczkiak, Bogár Imrék. A népdal velünk van. Nélküle már nem élhetnénk, mint gyökér nélkül a fa és a virág. Miénk a népdal, a tiszta forrás, a zene, s immár szerte a nagyvilágban, Ausztráliában, mindenütt. Köszöntőm a mestert, a síron túl is éberen figyelő, szigorú mutatóujjú tanárt, akinek életműve szétsu- gárzik a világban. És köszöntőm hűséges tanítványait és követőit, akik azért fáradoznak, hogy gyermekeink, unokáink még igazabban értsék zenei anyanyelvűket és énekeljenek: Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok. Szapudi András Berzencei „iskolásdi” Szép szóval, szigorral Akár úgy is kezdhetnénk mint egy mesét... Vagy mesébe illő történetet egy kislányról, aki már aprócska korában iskolásdit játszott. Tanítói adták a példát. Elvégezvén a tanítóképzőt visszakerült az iskolába és a falujába, s együtt figyelte régi nevelőjével azokat az aprókat, akik ugyancsak szeretnek iskolásdit játszani. így aztán megint mentek a tanítványok, akik közül újra voltak visszatérők és most együtt tanítanak a hajdani kislánnyal, Marikával, aki azóta Marika néni már és nem játssza, hanem hivatásból — hittel csinálja az „iskolásdit”. Ez a „mesekacskaringó” végül is valóság — Berzen- cén. Csakhát az élet nem ilyen derűsen, egyszerűen egyvágányú — vannak kemény küzdelmei, próbatételei is. Mégis. Az a hajdani iskolás- dizó kislány, hatalmas akarattal tért vissza falujába, Ber- zencére, megőrizve gyermek- világa játékának legfontosabbikát: a legapróbbak oktatásának, nevelésének szerete- tét. Ahogy a szavaiból kirajzolódó egyéniségét figyeltem: nem az a kedveskedő-gü- gyögő tanító néni. A szigorú, szép szó jellemző inkább rá, s ezt egy kollégája is megerősítette. Major Józsefné kiérlelt, teljesítményre ösztönző-értékelő módszert alkalmaz a nebulóknál, — s természetesen kollegiális értelemben — munkaközösség-vezetőként is. Harminckét éve tanít Ber- zencén. Boldog „beköltöző” volt annak idején az új iskolába, ahol volt igazgatóhelyettes, ellátott nehéz időkben vezetői teendőket, s ifjúságvédelmi felelősként — amely sohasem reszortfeladat volt — törődött azzal is, hogy honnan jönnek, hova térnek vissza elsősei. Mert elsősöket tanítani nem akármilyen dolog — ezért nem is érzi a pálya mesterséges „hierarchizáltságát”. Égyetemet is végzett generációk kerültek ki keze alól, (Fotó: Gyertyás László) akiknél megalapozta a számtan és a betűvetés tudományát. S az egész út egyik summája az: valamiféleképpen azért lehet próféta az ember a saját hazájában — falujában — is. Mert egyúttal okos faluszeretetet is hordoz: nagyra értékeli, hogy az ön- kormányzat gondos gazda, hogy a falubeliek többsége példásan törődik a gyermekével — késő estébe nyúlnak nála a szülői értekezletek —, de aggodalommal említi, hogy szaporodnak a kapura könyöklő, fáradt tekintetű fiatal munkanélküli szülők, s hogy nincs eléggé „értékén” a tanulás, a tudás rangja... Szóval a hétköznapokba ágyazva, a mindennapok próbatételei közepette gombo- lyodik tovább a mesefonal. Azért vannak szép ünnepek is. Mint most március 15-én. Az egykori tanítvány, a mai kolléga, az iskola igazgatónője: Novográdeczné, Kakrik Ildikó elküldött egy felterjesztést a minisztériumba, hogy ilymódon ismernék el az egykor iskolásdit játszó tanítónő érdemeit. Alig hiszem, hogy pusztán hálából: sokkal inkább a pályatárs és a pálya iránti tiszteletből tette... A most alapított Karácsony Sándor díjjal kitüntetett „tízek” egyike Major Józsefné lett. Akire Berzence is büszke. Mert kérem a mesében mindig van annyi valóság, amitől a valóság olykor maga is mesébe illő. Tröszt Tibor KIÁLLÁS AZ ISKOLÁÉRT, AZ ANYANYELVÉRT Székelyföld elszántsága (Folytatás az 1. oldalról) Úgy tetszett 1989 decembere véget vet ennek a természetellenes helyzetnek, ezentúl a gyermekek valóban az általuk vagy szüleik által választott nyelven tanulhatnak. Sajnos, nem mindenütt történt így. A Székelyföld még csak hagyján, itt határozott lépések történtek a magyar iskolák visszaállításáért, a szórvány vidékeken viszont a magyarságnak nem minden esetben sikerült visszahelyezni jogaiba az anyanyelvű ok- tást. Különösen a szakközépiskolai oktatásra érvényes ez, ahol a szak- tantárgyakat románul tanítják. A legfájóbb pont A romániai magyar oktatás legfájóbb pontja, hogy továbbra sincs önálló magyar egyetem, a kolozsvári Bolyai visszaállítását az első perctől hevesen ellenezték román szélsőségesek. Mi több, még az önálló magyar középiskolákért is alaposan meg kellett küzdeni, sajnos, egyik-másik helyen, például Maros- vásárhelyen elmaradt az eredmény, a több száz. éves református főgimnáziumot mind a mai napig nem sikerült magyar középiskolává visszaállítani. Csak részeredményeket értünk el tehát, sajnos, ezeket is kezdik megnyirbálni. Újabban belügyminisztériumi rendelet írja elő, hogy Románia földrajzát és történelmét függetlenül az iskola tanítási nyelvétől csakis románul taníthatják, s az elfogadás előtt álló tanügyi törvénytervezet is korlátozza az anyanyelvű oktatást. Jelenleg több tervezet vár megvitatásra a parlamentben. A szélsőségesek azért kardoskodnak, hogy magasabb fokú iskolába felvételizni, érettségizni csak román nyelven lehessen, a főiskolai, egyetemi oktatást pedig kizárólag tanárképzésre szorítanák. És ezzel ejutottunk a székelyföldi tüntetések kiváltó okaihoz. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szorgalmazására Hargita és Kovászna megye több iskolájában szülői értekezleteket tartottak, ahol a résztvevők aláírásukkal nyomatékosa kérték, hogy gyermekeik minden tantárgyat minden iskolatípusban magyarul tanulhassanak. Kérésüket eljuttatták a tanügyminisz- tériumba, ahol az elvárható józan mérlegelés és európai mércéjű megoldás helyett ellenreakciót váltott ki: szaktanfelügyelőket küldtek az említett két megyébe, hogy rendreutasít- sák az engedetlenkedő pedagógusokat, akik a minisztériumi rendelet dacára magyarul tanítják az ország földrajzát és történelmét. Betelt a pohár Ezzel az ellenőrző körúttal aztán betelt a pohár, a székelyföldi magyarság szükségesnek látta, hogy tömegtüntetésen adjon hangot felháborodásának. Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és más helységekben a tüntetést a helyi RMDSZ kezdeményezte. A helyi iskolák diákjai, tanárai, no meg a szülők mellett részt vettek a környező falvak lakosai is. Mindenhol népes tömeg gyűlt össze, Csíkszeredában például a tüntetők száma megközelítette a 20 ezret. Rendbontás, fegyelemsértés sehol sem történt, a rendőrség nem gördített akadályt az előre bejelentett tüntetések megtartása elé. A tüntetéseken felszólaló pedagógusok, szülők és diákok határozottan kiálltak az anyanyelven való tanulás jogáért, minden szinten és minden tantárgyból. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos és helyi vezetői, az RMDSZ parlamenti képviselői rávilágítottak a tanügyi törvénytervezet ellentmondásaira, mely egyik paragrafusával biztosítja, a másikkal pedig megvonja, vagy legalábbis korlátozza az anyanyelven való tanulás jogát. A résztvevők pontokba foglalták követeléseiket, azt eljuttatták a parlamentbe és a tanügyminisztérium- hoz. Ebben a már említetteken kívül kérik a magyar nemzet történelmének kötelező tantárgyként való bevezetését a romániai magyar iskolákban, kifogásolják a csorbítatlanul tovább élő központi ellenőrzést és irányítást, ami gúzsba köt minden önálló pedagógus-kezdeményezést, végső soron pedig mozdulatlanságba kényszeríti a változásokra nagyon is megérett iskolarendszert és oktatáspolitikát. Várni és résen lenni Mint jeleztem, a tüntetések békésen lezajlottak, de vajon hoztak-e eredményt? Ezt egyelőre nehéz felmérni, az viszont tény, hogy hatásukra a minisztériumi ellenőrök némileg változtattak munkastílusukon, lemondtak az addigi agresszív, kötekedő fellépésről, s hogy kevésbé legyen szembetűnő jövetelük célja, az ellenőrzést a földrajzon és történelmen kívül kiterjesztették más tantárgyakra is. Ez is valami, de legfontosabb a tanügyi törvénytervezet nemzetiségellenes előírásainak törlése lenne. A jelek szerint ilyen vonatkozásban is remélhető változás. A kormány által láttamozott legutóbbi tervezet-variáns már megengedi, hogy mind a közép-, mind a felsőfokú intézményekben anyanyelven is lehessen felvételizni. Mindez azonban csak terv, a román parlament munkaritmusát ismerve hónapokba telhet, míg elfogadják. Addig nincs mást mit tenni, várni kell. Várni és résen lenni, hogy idejében hallassuk tiltakozó szavunk, ha iskoláinkat akarnák bántani. Borbély László
