Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-23 / 70. szám
1992. március 23., hétfő MUNKAERŐ: HIÁNY VAGY KÍNÁLAT? Felvételi fiaskó a marcali Konzumban A MAGYAR REPÜLÉS DOYENJE A Rubik név külföldön és Magyarországon fogalom. Ki a híres kockára, a repülés szerelmese viszont idősebb Rubik Ernőre gondol. A számos motoros és motor nélküli sportrepü- lőgép-típus megálmodója és tervezője, a 82 éves Kossuth-díjas mérnök a mai napig dolgozik napkeltétől-napnyugtáig. Műhelyében új gondolatok születnek és várhatóan elkészítik 32. új vitorlásgépét. PERIFÉRIA VOLT A HATÁRVIDÉK Autópálya délen A marcali Konzum Fémipari Gyár különféle fémárukat, szerszámosládákat, konyhai páraelszívókat gyárt külföldi és hazai piacokra. Termékei tetszetős külsejűek, minőségük jó, éppen csak gyártani, szállítani kell őket. S itt kezdődnek a bajok. Hallgassuk mit mond Hanyecz Imre, a gyár igazgatója: o — Ahhoz, hogy gyárunk 1992-ben nyereséges legyen, a terv szerint 380-400 millió forint értékű árut kell eladni. Ez fennmaradásunk biztosítéka is. A múlt év utolsó negyedében igyekeztünk piacot biztosítani termékeinknek. Áruinkra van vevő. A biztos anyagiakra alapozva februárban a munkásoknak 20, az alkalmazottaknak és a rezsidolgozóknak 15 százalékos fizetésemelést tudtunk adni. A fizikai munkásoknál besorolásuktól, teljesítményüktől függően személyenként 1700- 2000 forintot jelent, vagyis 12- 16 000 forintos havi bruttó fizetést. Az alkalmazottaknál úgy emeltünk, hogy a termelésirányító műszakiak többet, az adminisztrációbeliek pedig kevesebbet kaptak. A nyereségesség érdekében fontos volt a létszám reális mértékűre való csökkentése. Erre egy adat: a gyár korábbi időszakában 105 irodai dolgozót foglalkoztatott, ma 37-et. Amit lehet, számítógéppel oldunk meg. Ezt a csökkentést úgy próbáltuk megoldani, hogy mindenkinek felajánlottuk: nem irodai, hanem fizikai munkán nálunk maradhat. Dehát aki egyszer irodában dolgozott, annak a fizikai munka... Egy másik létszám- csökkentést a hegesztőcsoport megszüntetésével hajtottunk végre. Ez a részleg ugyanis már tavaly is veszteséges volt, és az idei évre sem sikerült munkát szerezni nekik. Az itt dolgozók zömmel betanított hegesztőmunkások, a felkínált 4-5 munkahely közül egyet sem voltak hajlandóak elfogadni. Igaz, a felajánlott létező munkahelyek mindegyikénél az előzőénél kevesebb lett volna a fizetésük, viszont itt maradhattak volna. A termelési osztály vezetője és én mindegyikükkel beszélgettünk, ismertettük velük a munkanélküliség hátrányait. Azt is, hogy a segély kevesebb, mint az általunk ajánlott munkahely fizetése. Mégis a munkanélküliséget választották. Jelenleg 150-160 dolgozója van a gyárnak. Ahhoz, hogy feladataiknak megfeleljenek, számításaik szerint 200 emberre lesz szükségünk. A felvételt úgy próbáltuk megoldani, hogy kapcsolatba léptünk a helyi munkaügyi hivatallal. Közösen kiválogattunk 71 embert. Adataikat számítógépbe tápláltuk, a gép 53 személyt minősített megfelelőnek. A kiközvetített 24 férfi és 29 nő közül alkalmaztunk 7 férfit és 3 nőt! Tizenöten már elhelyezkedtek másutt, s voltak, akik az orvosi vizsgálat során estek ki. Szóval, ez a tízes létszám aggasztó, úgy is mondhatnám katasztrofális. Reális a veszélye annak, hogy az elvállalt munkát teljességében itt nem tudjuk elvégezni, alvállalkozónak kell kiadjuk. © — Ebben az esetben mit veszít Marcali városa? — Elsősorban az adóból befolyó pénzt. Aztán növekedhet, de mindenesetre nem csökken a munkanélküliek száma. (Ez jelenleg a városban 5-600-ra, a környéken pedig ennek többszörösére tehető.). Nálunk meg az emberek túlóráznak: már a harmadik hétvégüket töltik a gyárban. Persze, anyagilag megéri nekik, de a pihenés is szükséges! Annak, hogy nem sikerült a kellő létszámú munkást felvenni, véleményem szerint több oka van. Egyik az, hogy szerintem a munkaközvetítőnek nincs pontos nyilvántartása. Másik: ki merem jelenteni, hogy aki nem jött el hozzánk megnézni a munkahelyet, illetve a neki felajánlott öt munkahely közül egy sem volt megfelelő, az nem is akar dolgozni. Mert találnak mindenféle kiskaput. Megmondom: ez sérti a dolgozóinkat. A munkanélküli-segélyre a 4 százalékot a vállalat fizeti ugyan, de ennyivel kevesebb a haszon, a nyereség. Ezt pedig nem lehet beszámítani a termék árába, mert akkor a nyakunkon maradhat az áru, piacot vesztünk... Ha mi így jártunk 30 személlyel, akkor mi lesz, ha a polgármester úrnak, az önkormányzatnak sikerült Marcaliba ipart csalogatnia? Honnan veszik majd a munkaerőt? Ebből nem ipar lesz, nem munkahelyteremtés, hanem bukás, megszé- gyenülés! — Ön szerint hogyan kellene nyilvántartani a munka- nélkülieket? — Pontosan fel kellene mindenki képességét és egészségi állapotát mérni. Tudatosítani kell az emberekben, hogy lejárt a válogatás ideje. Ha valaki harangöntő és munkanélküli, hát vegye tudomásul, hogy váltania kell, mert harangöntőre vajmi kevés szükség van. Akinek valamilyen betegsége van, azt ne munkanélküliként, hanem szociális gondozottként tartsák nyilván. A munkaügyi hivatalban csak a ténylegesen munkaképeseket kellene nyilvántartani, mert biztos vagyok abban, hogy a jelenlegi statisztikában szereplők nagy része nem munkaképes. Ez pedig tulajdonképpen önmagunk becsapása. Mi, a problémáinkat így vagy úgy megoldjuk majd, a véleményem az, hogy a munkanélküliséget másképp kell kezelni. © Hanyecz Imre igazgató gazdasági szakember, vállalatvezető. Véleménye személyes vélemény. Bizonyos, hogy a munkanélküliség csökkentése, az új munkahelyek létrehozása sokba kerül. Lényeges tehát a legapróbb lehetőség kihasználása is. Ezért, ebből a szempontból is figyelemreméltó mondanivalója, javaslata. Metz A. Márton Újabban egyre több szó esik a déli autópálya építésének tervéről. Igaz, hogy vagy negyedszázada félig kész a „hetes”, csonka az M 3-as is, az 5-ösről nem is beszélve. De a kizárólag külföldi tőkéből épülő déli sztráda az osztrák határról indulna és Vas megyén át, kettéágazva, tíz megyén áthaladva a Hajdúságban érné el a határt. Az új útvonal másik előnye lehetne, hogy jelentősen csökkenthetné a közlekedés Buda- pest-központúságát is. Mint mindennek, e tervnek is vannak hívei és megszállott ellenzői. De mit szól az elképzeléshez Őszi István, hazánk belgrádi nagykövete, aki egy kicsit a „szomszéd szemével” is látja a terveket? — A Belgrádot Zágrábbal összekötő autópálya egyik napról a másikra használhatatlanná vált, s mára az a furcsa helyzet állt elő, hogy Szlovénia és Szerbia között Magyarországon át vezet a „legrövidebb” út. Azért is tartanám fontosnak a déli autópálya megépítését, mert az elmúlt negyven évben — elsősorban politikai megfontolásokból — a határvidéket periférikusán kezelték, s ez leginkább az infrastruktúrára nyomta rá a bélyegét. A szomszédokat szigorúan őrzött határok választották el egymástól, ahelyett, hogy kölcsönösen a szomszédságból eredő előnyöket igyekeztünk volna kiaknázni. Véleményem szerint a régiók fejlődése szempontjából is igen jelentős szerepet kaphatna az autópálya, perspektívát nyithatna a térség mezőgazdasága, ipara számára, nem beszélve azokról a tekintélyes bevételekről, amelyek az Európa déli része, illetve a volt szovjet köztársaságok felé irányuló tranzitforgalomból származnának. Ferenczy Europress Konferencia a baromfi- tenyésztésről Minden lehetőség rendelkezésre áll ahhoz, hogy az idén kilábaljon mély válságából a hazai baromfitermelő és feldolgozóipar, amelyet tavaly 5 milliárt forint veszteség ért a KGST-piacok összeomlása, a termelési költségek növekedése és a fizetőképes kereslet csökkenése miatt. Ezt Papó- csi László, a Bábolna Rt vezérigazgatója jelentette ki a bábolnai kétnapos nemzetközi broilertenyésztési konferencián. Optimista megállapítását arra alapozta, hogy a baromfi- tenyésztés sajátossága a gyors tőkeforgás és megtérülési idő, valamint az, hogy a nagy válságokat rendszerint fellendülés követi. A környező országokban — mondta — legalább annyira létkérdés a lakosság élelmiszerellátása, mint nálunk a broileripar újbóli fellendítése. A HAZAI INFLÁCIÓ ELETRAJZA (1) A régimódi felfogás Évek óta furcsa infláció tombol Magyarországon. Nem az az oka, hogy felborult a kereslet és a kínálat összhangja, tehát hogy túlkereslet és pénzbőség van. Ebből következően nincs is önmagát fékező ereje: attól, hogy a vásárlóerő csökken, még nem lassul az áremelkedés. Ez az infláció eléggé mesterséges: az állam eszköze arra, hogy a belföldi vásárlóerőt megcsapolja, a hazai felvevőpiacot szűkítse. Az elmúlt három évben az árszínvonal emelkedésének legalább a fele arra volt visszavezethető, hogy az állam a termelési és a fogyasztói támogatásokat fokozatosan megszüntette, és megengedte, hogy ezeket az árucikkek árába, a szolgáltatások díjába beépítsék. Az állam inflációgerjesztő lépéseire rásegített a recesz- sziós infláció. Csökkent a rendelésállomány mind a külső, mind a belső piacokon. Romlott a vállalatoknál a kapacitás kihasználása: nőtt az egységnyi gyártmányra jutó rezsiköltség, vele együtt az önköltség és a kínálati ár. Erre és a támogatások megszűnésére a vállalatok nagy része további termeléscsökkentéssel, üzemleállításokkal reagált. Régimódinak tetszett az a felfogás, hogy a viszonylag versenyképes tevékenységekhez nyújtott exporttámogatás inflációfékező hatású, mert javítja a kapacitás kihasználását és a foglakoztatást, csökkenti a külső adósságállományt és a kamatterhet. Egy tíz-tizenöt százalékos forintban adott támogatás olyan állami befektetésnek is tekinthető, amely pusztán a kamatteher csökkenésé révén két- három év alatt dollárban megtérül. A termelés csökkentése és a magas adók következtében a vállalatok többségének nem volt pénze műszaki fejlesztésre. A hivatal a rendkívül magas kamatlábak miatt drága volt, szinte lehetetlenné tette a korszerűsítő beruházások megtérülését. Szükségképpen romlott a magyar termékek versenyképessége — nemcsak kínálati árban, hanem korszerűségben, a fel- használás hatékonyságában is. Termékeink leértékeléséből adódó cserearányromlás tovább hígította a pénzt. Az importtermékek versenyének erősödésére a vállalatok nagy része nem tudott sem műszaki fejlesztéssel, sem árcsökkenéssel reagálni. Az árak szinte teljes felszabadítása hirtelen meglökte mind a termelői, mind a fogyasztói árakat. Ez a liberalizációs infláció főleg az álandó keresletű árucikkeknél volt kíméletlen. A lakosság már alig tudja csökkenteni a fogyasztását olyan alapvető szükségletek esetében, mint az élelmiszerek, a villanyáram, a gáz, a tüzelőanyag, a benzin, a lakás, a közlekedés. Ezek szertelen drágulása főleg azokat a családokat érinti, amelyeknek jövedelme nincs „liberalizálva". Ilyenek a közalkalmazotti, a nyugdíjas és a többgyerekes családok. Fel nem mérhető, hogy mekkora volt az egyes inflációtípusokon belül az adósság- szolgálati infláció részaránya. Annak önmagában nincs inflációgerjesztő hatása, hogy évente kamatot kell fizetni, legfeljebb annak, ha ez a kamat egyik évről a másikra jelentősen megnő. A törlesztés hatását azért lehet kikapcsolni, mert általában erre újabb hiteleket szoktunk felvenni. Jelen volt az utóbbi években a túlkeresleti infláció is, de csekély mértékben. A nyugdíjak és egyes helyeken a bérek reálértékének csökkenése ellensúlyozta a rejtett és adózatlan jövedelmek növekedését. A munkajövedelmek emelkedése önmagában nem volt inflációs hatású, pusztán a más okokból történt áremelkedések nyújtotta „keret” egy részét töltötte ki. Ugyanez igaz az állami költségvetés deficitjének mintegy a felére, amely az infláció természetes következménye. Az állam kiadásai előbb nőnek, mint a bevételei. A deficitnek ez a része az áremelkedés miatti automatikus bevételnövekedés rövid távú, kényszerű megelőlegezése. A deficit másik fele abból adódik, hogy az állam nem képes a neki járó adót kivetni és beszedni. Már 1991 -ben tapasztalható volt egyes inflációgerjesztő tényezők gyengülése, mások erősödése. 1992-ben megindult a magyar infláció jellegének, tartalmának változása és — reméljük — ütemének csökkenése. A változás főbb irányai ma már megfogalmazhatók. (Folytatjuk) Dr. Pirityi Ottó Infláció Izsák Jenő rajza
