Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-19 / 67. szám
1992. március 19., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 l KOSÁRLABDA NB l Háromból semmi ZTE-Heraklith-Kaposcukor 83-75 (45—43) Toronyként magasodik Venclovas előtt a ZTE legmaga- sabbja, Polster. Nehéz volt mellette kosarat szerezni. (Fotó: Kovács Tibor) LABDARUGÓ MAGYAR KUPA Nyolc között a Siófok Flamingógyőzelem Nagyatádon Nagyatádon a polgármesteri hivatal március 15-e tiszteletére kispályás labdarúgó-tornát rendezett, amelyen öszesen kilenc csapat vetélkedett egymással a minél jobb helyezések reményében. A csapatok három hármas csoportban (körmérkőzéses rendszerben) kezdték meg szereplésüket, majd a három csoportelső játszott a dobogós helyezésekért. A tornagyőzelmet végül a Flamingó csapata szerezte meg, maga mögé utasítva a Herkules és a Bakháza csapatát. A kispályás labdarúgó-torna érdekessége volt, hogy az egyik csapat a nagyatádi menekülttábor lakóiból verbuválódott. Mester volt a mester Ugyancsak a Rinya-parti kisvárosban asztalitenisz emlékversenyt szerveztek felsőtagozatos általános iskolások, illetve felnőttek részére. A három különböző korcsoportban összesen 32-en álltak asztalhoz. Az 5-6. osztályosoknál a leányoknál (3 induló) Balogh Réka (Háromfa), a fiúknál (13 induló) Mester Attila (Nagyatád, I. sz. iskola), a 7-8. osztályosoknál a leányoknál (4 induló) Bencze Bettina (Nagyatád, Babay iskola), a fiúknál pedig (8 induló) Rákóczi András (Nagyatád, II. sz. iskola), míg a felnőtteknél (4 induló) Bujtás László szerezte meg a győzelmet (ez utóbbi korcsoportban csak férfiak szerepeltek). Kaposvár, városi sportcsarnok, 1100 néző. V.: dr. Gen- csev, Szabó Gy. ZTE-Heraklith: Lukosius (14), Kis A. (21), Polster (16), Bodrogi (12/6), Lekarauskas (8). Csere: Farkas (10), Kovács A. (2), Bencze, Föld esi. Edző: Farkas Sándor. Kaposcukor: Vojvoda (4), Venclovas (19/3), Grigas (12), Kovács L. (6), Bognár (22/3). Csere: Kis S. (12), Gosztonyi, Nagy /., Nagy L. Edző: Simon Károly. Bognár hét pontjával kezdődött a találkozó, amelyre az egerszegiek — kosarak helyett — időkéréssel válaszoltak. Ennek meg is lett az eredménye, sikerült felzárkózniuk. Ezután fej fej mellett haladt a két csapat, a minimális előny mindig a Kaposcu- kornál volt. Egészen a félidő hajrájáig, amikor a Zete átvette a vezetést. A második játékrészt a zalaiak kezdték jobban. Remekül védekeztek, s a Kaposcu- kor-játékosok pedig meg is könnyítették a dolgukat, ugyanis minden támadást a palánk alól próbáltak befejezni. Senki nem akadt, aki a mezőnyből kosarat tudott volna szerezni. Az elképzelés nélküli akciókat rendre hárította a ZTE. Tizenegy pontra nőtt a vendégek előnye, amikor még egyszer erősített a Kaposcukor. A 31. percben négy pontra jöttek fel, de a folytatás nem sikerült. Kilenc vendégpont következett, ami el is döntötte a mérkőzés sorsát. A hazaiak kulcsemberei nem bírták erővel, a cserejátékosok pedig nem tudták felvenni a ritmust. Hiányoztak a megszokott hárompontos kosarak is, ezúttal egyetlen „biztos kezű” sem akadt a gárdában. Harmadszor találkozott rövid időn belül a két együttes, mindháromszor a ZTE győzött. Ezen a mérkőzésen mindkét csapaton látszott a hosszú bajnoki sorozat fáradtsága. A zalaegerszegiek jobbak voltak fizikailag, s ez döntő volt. A vendégek legjobbja Kis Attila volt, rajta kívül Lukosius, Bodrogi és Polster dicsérhető. A Kaposcukornál Bognár és Venclovas teljesítménye érdemel említést. Kele János Siófoki Bányász-Veszprém 1-0 (1-0) Veszprém, 1000 néző. V.: Stamler (Fekete, Tóth). Siófoki Bányász: Bíró — Keszeg, Zare, Olajos, Kolo- vics — Máriási, Varsányi, Meksz (Szilágyi, 56. perc), Duró — Gregor, Fischer (Kirchmayer, 65. perc). Edző: Varga István. Veszprém FC: And or ka — Gersics Lantai, Csík, Szécsi — Kiss, Perger, Kelemen — Korolovszky (Czuczu, 78. perc), Sülé, Lehota (Horváth, 46. perc). Edző: Készéi Ferenc. Sárgalap: Meksz (a 17. percben), Szilágyi (a 73. percben). Szögletarány: 7-1 (5-0) a Veszprém FC javára. 12. perc: Bíró kissé késve jött ki a kapujából, Korolovszky fölötte az üres kapura fejelt, Kolovicsnak azonban sikerült a gólvonalról szögletre rúgnia a labdát. 19. perc: Sülé 15 méteres lövését Bíró a jobb sarokból ütötte ki. 27. perc: Egy siófoki kontraakciónál Fischer a bal oldalról nagyszerű ütemben ugratta ki az ellenkező oldalon felfutó Gregort, aki igyekezett elvinni a labdát a kifutó Andorka mellett, miközben a veszprémi kapus elhúzta a lábát. 11-es, amelyet Gregor a jobbra vetődő kapus mellett a bal sarokba lőtt. 1-0. 43. perc: Korolovszky lesgyanús helyzetben ugratta ki Sülét, de a csatár előnyös helyzetét nem tudta kihasználni, s a hosszú sarok mellé gurított. 55. perc: Gregor a körülmé- nyeskedő Csíktői elvette a labdát, kapura húzott, de a lövés pillanatában a 11-es ponton Lantai menteni tudott előle. 87. perc: Szilágyi éles szögből leadott lövését Andorka a bal saroknál csípte el. Két gólos előnnyel érkezett Veszprémbe a Siófoki Bányász, s ez eleve meghatározta taktikáját. A somogyiak elsősorban védelmüket igyekeztek megerősíteni, négy hátvéddel és négy középpályással biztosították saját területüket. Egy negyedórán keresztül nagy nyomás nehezedett a Bányász kapujára, s bizony ekkor Fortuna kegyére, no meg a veszprémi támadók kapu előtti gyámoltalanságára volt szükség, hogy ne rezdül- jöh meg Bíró hálója. 20 perc elteltével enyhült a veszprémiek nyomása, s olykor-olykor a siófokiak is eljutottak Andorka kapujához. Egy ilyen kontratámadás végén született a mérkőzést — s egyben a továbbjutást — véglegesen eldöntő gól. Ez a találat láthatóan kedvét szegte a hazaiaknak — bár továbbra is többet kezdeményeztek —, és a kapu előtti határozatlanságuk a Bányász szerencséjére mindvégig megmaradt. A siófokiak visszahúzódtak saját térfelükre, átadták a kezdeményezést, s csak egyszeregyszer lódultak meg előre, és már csak egy ellenfelük volt — a villanyóra. Az idő aztán nekik dolgozott, s az összesített 4-1-es gólkülönbséggel megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé. A Bányászban Bíró, valamint Keszeggel az élen a közvetlen védelem tagjai jeleskedtek. A Veszprém legjobbjai Gersics, Szécsi és Perger voltak. Jutási Róbert TEKE NB III Győzelem — jó játékkal Kaposvári Fáklya-Komlói Bányász 5:3 (2421:2316) A hét végén a Kaposvári Fáklya otthonában fogadta a Komlói Bányász Külfejtés csapatát, és jó játékkal, Illés Sándor vezérletével 5:3 arányú győzelmet aratott. Ezúttal nem akadt gyenge teljesítmény a kaposvári csapatban, mindenki jól dobott. A Kaposvári Fáklya tekézőinek eredményei: Illés S. 444 fa, Hideg L. 412 fa, BekkerCs. 402 fa, Gyűrűsi V. 397 fa, Bognár J. 391 fa, ifjabb Németh T. 375 fa. ♦ Március 21-én, szombaton Szeged ad otthont az országos felnőtt férfi egyéni vidékbajnokságnak, amelyen a Kaposmérői Építők Spartacus SE három versenyzője — Tarsoly Péter, Horváth László és Hász Mihály— képviseli a somogyi színeket. A tartalékbajnokság állása: 1. Kispest-Honvéd 17 10 3 4 41-22 23 2. Videoton-W. 17 9 5 3 36-20 23 3. Újpesti TE 17 9 4 4 27-15 22 4. Ferencváros 17 9 3 5 37-22 21 5. Tatabánya 17 9 3 5 36-24 21 6. Siófoki Bányász 17 9 2 6 32-41 20 7. MTK 17 8 3 6 30-27 19 8. Haladás VSE 17 6 6 5 24-16 18 9. Vác FC 17 6 5 6 36-26 17 10. Pécsi MSC 17 5 6 6 20-22 16 11. Zalaegerszeg 17 6 3 8 2T-25 15 12. RÁBA ET0 17 6 2 9 28-44 14 13. Diósgyőri FC 17 5 3 9 24-24 13 14. BVSC-Novép 17 5 2 10 21-38 12 15. Bp. Vasas 17 3 5 9 19-32 11 16. Veszprém FC 17 3 1 13 22-56 7 PENTEKEN KEZD A SOMOGY SC A tét a döntőbe jutás Ahogy közeledik a bajnokság vége, úgy lesz egyre nagyobb a tét a Kaposvári Somogy SC számára. Holnaptól újabb — ezúttal már három győztes találkozóig tartó — mérkőzéssorozat vár Laszczik Iván edző legénységére. A tét a bajnoki döntőbe jutás, s az ellenfél a Magyar Kupa-győztes Nyíregyházi VSC Bim-Trade csapata lesz. (A másik ágon a Szeged SC a Tungsram SC-vel mérkőzik.) Jó előjel, hogy az alapbajnokság során a nyíregyháziak még szettet sem tudtak elvenni a kaposvári együttestől; mindkét alkalommal sima, 3-0 arányú Somogy SC győzelem született. Nem szabad azonban arról megfeledkezni, hogy a nyírségiek azóta tovább erősödtek, hiszen néhány hete — élve a szabályok adta lehetőségekkel — egy újabb orosz játékost igazoltak le. Rossz hír, hogy valószínűleg nem játszhat pénteken Luksys: a litván játékos még mindig makacs könyöksérülésével küszködik, s emiatt az elmúlt két hétben csak könnyített edzéseket végezhetett. Ha nem jön semmi közbe, akkor a Kántor, Demeter, Mészáros, Bürüs, Czotter, Pásztor „ha- tosfogat” kezd, míg a kispa- don Radó, Vörös és Stefik foglal majd helyet. A csapat és az egyre nagyohb számú szurkolósereg természetesen bízik a jó folytatásban; ehhez mindenesetre már most pénteken győzni kell. — Fenyő — A Somogy SC mérkőzései: Március 20, péntek: Kaposvári Somogy SC-Nyíregyházi VSC Bim-Trade. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Március 22, vasárnap: Nyíregyházi VSC Bim-Trade-Ka- posvári Somogy SC. Nyíregyháza, sportcsarnok, 17 óra. Március 24, kedd: Kaposvári Somogy SC-Nyíregyházi VSC Bim-Trade. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Március 26, csütörtök: Nyíregyházi VSC Bim-Trade-Ka- posvári Somogy SC. Nyíregyháza, sportcsarnok, 17 óra. Március 28, szombat: Kaposvári Somogy SC-Nyíregyházi VSC Bim-Trade. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. USZONYOS ES BÚVÁRÚSZÁS Kaposvári éremesö Kecskeméten A hét végén Kecskeméten rendezték meg az Aranyhomok elnevezésű uszonyos és búvárúszó versenyt, amelyről nem hiányozhattak a Kaposvári Húsos SC versenyzői sem. Nos, a kaposvári éremeső ezúttal sem maradt el; összesen 21 érem — kilenc arany, nyolc ezüst és négy bronzmedál — került a somogyi megyeszékhelyre Petőfal- viék jóvoltából. A kaposvári búvárúszók közül az ifjúsági korú Petőfalvi Lilla és a gyermek korosztályban induló Vinkler Ágnes szerepelt a legeredményesebben: mindketten egyaránt három aranyérmet (kettőt egyéniben és egyet csapatban) szereztek. A fiúknál Totth Benedek vitte a prímet megszerzett két aranyával (mindkettőt egyéniben) és egy ezüstjével (ezt csapatban „könyvelhette” el). A Kaposvári Húsos SC versenyzőinek eredményei: Gyermekek, leányok. 100 m uszonyos úszás: 1. Vinkler Ágnes, 2. Medveczki Anna. 200 m uszonyos úszás: 1. Vinkler Ágnes, 2. Medveczki Anna, ... 4. Ortó Renáta. 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC csapata (Vinkler Ágnes, Medveczki Anna, Ortó Renáta, Molnár Eszter). Gyermekek, fiúk. 200 m uszonyos úszás: ... 4. Vinkler Péter. 4x100 m váltó: ... 2. Kaposvári Húsos SC csapata (Vinkler Péter, Zsivicsár Viktor, Hegedűs Csaba, Kardos Balázs). Serdülők, leányok. 100 m uszonyos úszás:... 4. Horváth Nóra. 200 m uszonyos úszás: ... 2. Ruppert Kata. 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC csapata (Horváth Nóra, Hegedűs Nóra, Lábodi Laura, Ruppert Kata). Serdülők, fiúk. 100 m uszonyos úszás: ... 4. Szabó Áron. 200 m uszonyos úszás: ... 3. Szabó Áron. 4x100 m váltó:... 2. Kaposvári Húsos SC csapata (Ortó Gábor, Kiss Tamás, Bajzik Péter, Szabó Áron). Ifjúságiak, leányok. 100 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla, ... 4. Ruppert Diana. 400 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla. 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC csapata (Petőfalvi Lilla, Ruppert Diana, Schiszler Vera, Farkas Teréz). Ifjúságiak, fiúk. 100 m uszonyos úszás: 1. Totth Benedek, 2. Alföldi Kornél. 400 m uszonyos úszás: 1. Totth Benedek, 2. Horváth Balázs. 4x100 m váltó: ... 2. Kaposvári Húsos SC csapata (Alföldi Kornél, Horváth Balázs, Totth Benedek, Horváth Zsolt). Juniorok, leányok. 100 m uszonyos úszás: ... 3. Hideg Izolda. Juniorok, fiúk. 100 m uszonyos úszás: ... 3. Katona Roland. 400 m uszonyos úszás: ... 3. Katona Roland, 4. Lucz Attila. LABDARÚGÁS Megyei II. osztályú bajnokság Déli csoport: Somogyudvar- hely-Tarany 3-1, Kutas-Juta 2-1, Kadarkút-Kaposmérő 1-0, Berzence-lnke 3-2, So- mogytarnóca-Bolhás 2-0, Vízvár-Lakócsa 1-1, Kaposz- szerdahely-Bélavár 7-1. Az élcsoport állása: 1. So- mogytarnóca 25 pont, 2. Kadarkút 21 pont, 3. Juta 20 pont, 4. Berzence 20 pont (rosszabb gólkülönbséggel). Északi csoport: Balatonbe- rény-Zimány 0-1, Balaton- szárszó-Balatonszabadi 2-1, Szőlősgyörök-Balatonkeresz- túr 0-3, Nágocs-Táska 3-2, Mernye-Kéthely 2-2, Za- márdi-Kaposvári Gazdász 0- 2, Horvátkút-Öreglak 2-1. A korábbi fordulóban játszott mérkőzéseken: Kéthely- Nágocs 0-3, Öreglak-Za- márdi 2-0. Körzeti bajnokság Kaposvár, I. osztály. A 14. forduló eredményei: Surján- Toponár 0-0, Somogyjád- Hedrehely 0-2, Kaposfő-Pa- talom 3-1, Magyaregres-Ka- posfüred 0-3, Jákó-Hetes 1- 1, Kiskorpád-Várda 1-1, Mike-Nagyberki 4-1. Az élcsoport állása: 1. To- ponár 25 pont, 2. Kiskorpád 22 pont, 3. Patalom 21 pont.