Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-03 / 53. szám
1992. március 3., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Lélek a fában Márkó és Peró A szobrász halat süt, friss keszeget. Nagy gyakorlattal, könnyű kézzel dolgozik, ser- ceg az étolaj, ínycsiklandó az illat. — A legfinomabb a keszeg — mondja — persze, ha friss. A mélyhűtött halnak a közelébe se szeretek menni. Szent István a jövőbe néz á A keszegek nemrég még ficánkoltak, most rózsapirosan virulnak a fehér tálon. A szobrász fiatalos arcú, ám kissé vágyadt tekintetű férfiú. A télen megjárt néhány kórházat, tüzetesen kivizsgálták az orvosok, s a fehér kórtermek, folyosók atmoszférája megviselte kissé az idegeit. És különben is... Túl sokat dolgozott a múlt._ évben, az elmúlt esztendőkben. Még javában sütötte a halat a szezon vendégeinek, amikor első jelentő- sabb kiállítása készült, ugyanakkor kies terciáján is rengeteg munka várta mindig. Most már csak a barátai, és a saját éhének elverése végett hajlandó halat sütni, Európa- szerte élő, s nyaranta visz- sza-vissza térő törzsvendégei nagy csalódására. — Ezután talán sikerül a faragásnak élnem, eleget dolgoztam azért, hogy végre azt csináljam, amit a legjobban szeretek — mondja Kremán László, akit még a konyhában is körülvesznek a szobrai. — Mindenhol fát szeretnék látni, pedig valamikor a vassal próbálkoztam. De hát változik az ember. Ságvári házában és a ház (Fotó: Gáspár Andrea) körül sok fa van. Siófoki lakása falait is fával burkolta be. Kis műtermében is fa, fa mindenütt. A halottnak tetsző vaskos fában lélek lakik és vele társalog Kremán László. A kőtáblás Mózes mintha sejtené, hogy a hegy lábánál aranyborjú várja, Szent István a napkeleti ősök tekintetével fürkészi a jövőt, s a kékszakállú herceg, mint az átok súlya váron, határon. Rusztikus bálvény arcok, ferdevágású szemek, erős szálú szakállak, bajuszok... — A faragás öröméhez nyugalom, magány szükséges, és hit — mondja. — Feleségemmel, Marikával a szentírás révén eljutottunk Jézushoz, akiben feltétel nélkül hiszünk. De nem akarunk ezután sem barátok nélkül élni. Éppen ezért csináltatok egy nagy, hosszú asztalt, mindkét oldalán padokkal, hogy a jóakaróink, barátaink akár egyszerre is leülhessenek az udvarunkon. Olyankor majd halat sütök, bort hozok föl a pincéből, és hosszan elbeszélgetünk a ságvári ég alatt. (Szapudi) A 400 ágyas klinika sebészeti osztályának egyik, három ágyas szobájának két fekhelye már foglalt volt, amikor harmadikként odahelyeztek. Illedelmes köszönés és bemutatkozás. A két szobatárs nem reagált. Kérdeztem még valamit, de az is válasz nélkül maradt. Aztán egy félóra elteltével a nővér lépett a kórterembe, az ablak mellett fekvő beteghez ment. Gondosan eligazította a paplant és Márkónak szólította. Tört hor- vátsággal értette meg magát vele. Aztán a másik ágyban fekvőt látta el, őt Perónak szólította. Akkor döbbentem rá: a két szobatársam horvát nemzetiség. — Igen! — felete, a horvát — ők már december óta lakói a klinikánknak: akkor mentették ki őket az ostromlott Eszékről. Mindketten súlyos haslövéseket kaptak, az egyiküknek a jobb lábát még gipszburok is takarta. Később egy adjunktus lépett a kórterembe. — Dober dán! - köszöntötte őket és folyamatosan társalgóit velük. így tudtam meg, hogy a két — alig több mint 20 éves, vékonydongájú — fiatalember a szomszédos ország polgárháborújának lett az áldozata. Itt ápolják őket. — Márkéért holnap már megérkeznek a szülei — magyarázta nekem valamivel később. A fekete, hosszú hajú, bajszos, borostás arcú férfi délután lázas készülődésbe kezdett. Csomagolta, pakol- gatta holmijait. Látszott rajta az öröm, hogy végre hazatérhet. Aztán másnap délelőtt megérkeztek a szülei. Nagy volt a boldogság, amikor édesanyját hosszasan magához ölelhette, szeméből a könny patakzott. Az asszony elég jól beszélt magyarul. Elmondta, hogy fiúk az eszéki utcai harcokban kapta a lövéseket és csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az elvérzéstől. Aztán egy busszal sikerült őket Pécsre menekíteni. Itt megkapták a szükséges kezelést, elvégezték a műtéteket. Most Márkot a zágrábi kórházba viszik további kezelésre. Társa Peró irigykedve nézett rá - de örült annak, hogy Márkó már hazamahet — , s kesernyés hangon mondta: ő is szeretne már hazamenni, de állapota még nem teszi lehetővé. Reménykedik, hogy nemsokára ő is búcsút mondhat majd a klinikának. Márkóék közben összekészültek, megkapták a szükséges iratokat, a klinikai zárójelentést is. A fiú hosszasan ölelte át társát, majd kezet szorított velem is és így búcsúzott: viszontlátásra egy békésebb Eszéken. Dorcsi Sándor Fonyódi alapítvány A fonyódi Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola szülői választmánya és a tantestület alapítványt hozott létre az intézményért. Az alapítvány célja minden olyan kezdeményezés támogatása, amely az oktatás-nevelés színvonalát és a tanári kar, valamint a hallgatók erkölcsi és anyagi megbecsülését célozza. Különösen az oktatástechnikai eszközök gyarapítása, a szakmai oktatás támogatása, a nyelvi képzés ösztönzése, a tanárok speciális képzésének támogatása, a tanulmányi versenyek díjazása és az osztályközösségek — főként a negyedikesek — anyagi támogatása. Az alapítvány tanulóknak és diákoknak egyaránt folyósíthat ösztöndíjat. ÚJ KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY SZÜLETIK Gyerekekkel nem lehet kísérletezni INTERJÚ DR. DOBOS KRISZTINA HELYETTES ÁLLAMTITKÁRRAL Nem kétséges, hogy változtatni kell az egész oktatási rendszeren. Az általános iskola nemcsak nem általános, de meg sem teremti azon ismeretek alapját, amelyekre később építeni lehet — így az ismeretszerzés igényét és szükségletét. A tankötelezettség 16 éves korig tart, ugyanakkor az elmúlt évben 60 000 tizennégy évesnél idősebb gyerek volt, aki ilyen vagy olyan ok miatt nem jutott be oktatási intézménybe. A készülő oktatási törvényről dr. Dobos Krisztinával, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkárával beszélgetünk. Sokszínűbb, mozgékonyabb rendszert — A törvénnyel meg kell teremtenünk annak kereteit, hogy minden tanköteles korú gyermek iskolába járhasson, hogy az iskolarendszer sokszínűbb, mozgékonyabb legyen, s minden tanuló alaposabb és hasz- nosíthatóbb ismereteket szerezzen. Végre, .a társadalom ezt az ügyet nem az iskola és nem a pedagógus- társadalom belügyének tekinti, s a különböző érdekközösségek aktívan részt vesznek az előkészítésben. A közoktatásnak az óvodától egészen az egyetemig — s hozzáteszem posztgraduális lépésformákkal még tovább — egységes egésznek kell lennie. A gyerekeknek és a szülőknek ne csak joguk, de lehetőségük legyen a képzés megválasztásához. Arról is gondoskodnunk kell, hogy az oktatási intézmények ne legyenek atomizáltak, legyen mód az egyikből a másikba való bekapcsolódásra. Az eddigi rendszerrel szemben az volt a jogos kifogás, hogy nagyon korán döntésre kényszerített és az iskola megválasztása az egész életpályát meghatározta. Szakközépiskolából csak iszonyatos erőfeszítések árán lehetett például bölcsészkarra jutni. Félelmek és ellenérzések — A hiányosságokat nem vitatja senki, mégis hevesek az indulatok, sokfelöl hallani ellenvéleményt... — Az iskolák pozitív folyamatként élték meg az 1985-ös törvény célkitűzéseit, mely elszakította őket a közvetlen pártirányítástól. Négy-öt év kellett ahhoz, hogy megértsék lehetőségeiket. Most úgy érzik, hogy az önkormányzat az önállóságukat veszélyezteti, nem minden esetben egyeznek ugyanis érdekeik. De meggyőződésem, nem kibékíthetetlen ellentétek ezek. A másik ellenvéleményre alapot adó ok talán az, hogy ez másfajta rendszer, mint az előző. Az iskoláknak olyan feladataik lesznek, amelyekkel eddig nem találkoztak: együtt kell működniük az önkormányzattal, a szülőkkel, az oktatásirányítással. Ez utóbbi végső fokon a Parlamentet jelenti, mert a törvények ott születnek. Nemcsak a közoktatási törvény vonatkozik a pedagógusokra, hanem sok egyéb. Meg kell tanulnunk — szoknunk, hogy törvények szabályozzák az életünket, nem pedig felülről hozott ilyen-olyan intézkedések. A törvényeket be kell tartani. Harmadik okként talán az következhetne, hogy voltak olyan pontjai a törvénytervezetnek, amelyek megvalósítására nincsenek meg a feltételek. Hogy csak egyet említsek közülük: az első változatban még úgy fogalmaztunk, hogy minden iskola mellett működjék iskolaszék. Nagyon sokan úgy érezték, hogy ez erőltetett dolog. A mostani tervezetünkben ezért már úgy szerepel, hogy ahol a szülők, a pedagógusok vagy az önkormányzat szeretné, csak ott működjön. Az iskolaszék létét a helyi igények és feltételek döntsék el. Ugyancsak ellenérzést okozott, hogy a koncepció több helyen általánosan fogalmazott, nem kerültek bele megfelelő hangsúllyal egyes szakmák specialitásai, például a kollégiumoké, az óvodáké, de ilyen terület volt a gyógypedagógia is. Jogosak voltak a kifogások, a javaslatokat már beépítettük a módosításokba. Folyamatosan várjuk az észrevételeket, a javaslatokat. Azért, hogy a lehető legjobb tervezetet juttassuk el az országgyűlés elé, választottuk a többlépcsős formát, ezért szeretnénk, hogy az érdekeltek minél szélesebb körben kapcsolódjanak be az előkészítő munkába. A lehetőségek és a valóság — A születő törvény keretet biztosít. Legalább ilyen fontos kérdés azonban, hogy mit tanítsanak az iskolában. — A nemzeti alaptanterv kidolgozása folyamatban van, s azt szeretnénk, hogy legalább ilyen nyilvánosságú társadalmi vita előzze meg az elfogadását. Az alaptanterv határozná meg, hogy milyen legyen a gyerekek felkészültsége, hogy mi az, amit tanulniok kell. Tartalmaznia kell tehát a tisztességes általános műveltség megalapozását, amelyre majd a különböző szakismereteket is építeni lehet. — A gyerekek most is tanulnak valahol, s tanulnak valamit. Aki most hatéves vagy tíz, estleg tizennégy, nem várhat addig, amíg kialakul a tökéletes, a jobb oktatási forma, abba az iskolába kell járnia, ami van. — A gyerekekkel nem lehet kísérletezni. Ézért is olyan felelősségteljes a feladatunk. A változás megindult. A gyerekek számára, azt hiszem, az a megnyugtató, hogy nem akarunk különleges és gyors átalakulást, nem szándékunk egyik napról a másikra megváltoztatni az életüket. A törvényelőkészítés időszaka arra való, hogy alaposan átgondoljuk a teendőket. Gyönyörű oktatáspolitikát álmodhatunk. A hetvenes évek elején kutatóként makroszintű tervezéssel foglalkoztam. Csodálatos elvi modelleket csináltunk, csakhát az egész rendszer valójában ezzel ellentétesen működött. Van tapasztalatom. Tudom, hogy nem lehet, nem szabad elszakadni a valóságtól. Sokat járom az országot, és örömmel látom, hogy a pedagógusok egyre inkább érzik, mi az, amit változtatni kell, s számbaveszik lehetőségeiket. Az előkészítő munka során a törvénytervezetet vitaanyag formájában megküldtük az összes érdekeltnek. Ezenkívül megkértük az összes társadalmi szervezetet, a szakszervezeteket, az önkormányzatokat, de a szülők és a diákszervezetek képviselőit is, hogy vegyenek részt a munka- folyamatban. Március végén terjesztjük a kormány elé a közösen kialakított törvényjavaslatot. Ezt követően kerül sor majd a parlamenti vitára. Végső soron a Parlament dönt. Sokunk felelőssége, hogy oktatásügyben a lehető legtökéletesebb szülessen, s az is létszükséglet, hogy min- hamarább. A törvény bevezetése hosszú folyamat lesz. Úgy kell megtörténnie, hogy a lehető legkevesebb megrázkódtatás érje az érdekelteket, az iskolásokat, pozitívumaiból pedig mihamarább részesüljenek. Józsa Ágnes
