Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-17 / 65. szám

10 KERTBARÁTOK Ä SOMOGYI HÍRLAP Könyvajánlat Jön a gyümölcs­Bállá András több évtizedes kertészeti tapasztalatait adja át az olvasóknak a Mezőgazdasági Kiadó Kft. gondozásában meg­jelent Ősztől őszig a kertbarátok­nál—a haszonnövényekről című munkájával. Bállá András rend­szeresen tart előadásokat kert­barátköröknél és az ott elhang­zott kérdések alapján gyűjtötte csokorba a leginkább közérdek­lődésre számot tartó témákat. A könyvből fontos, általános isme­retek mellett az egész évi idősze­rű kerti teendőkkel ismerkedhet meg az ovasó. Kertünk kialakításakor hosszú évekre előre dolgozunk. Sass Gyöngyi Telepítési kiskáté című munkája a telepítés nélkülözhe­tetlen tennivalóira hívja fel a fi­gyelmet. Az ültetéskor elkövetett hibákat ugyanis már nehéz kijaví­tani, a szőlőtőkék, a gyümölcsfák későn fordulnak termőre. Na­gyon lényeges, hogy a helyi adottságok ismeretében meg­felelő fajtákat válasszunk, szak­szerű legyen a telepítés és a gon­dozás. A haszonnövények és a díszítésre szánt évelők megfele­lő csoportosításával nemcsak bőséges termést takaríthatunk majd be, hanem tetszetőssé te­hetjük környezetünket. Somogy Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Kaposvár, Mező utca 40. Telefon: 12-111 Mezőgazdasági termelők, kertbarátok, figyelem! Állomásunk szakmai segítséget és tanácsot ad az alábbi témákban: O növényi károsítok elleni védekezés kertészeti és szántóföldi kultúrákban © vegyszeres gyomirtási eljárások © növényvédő szerek tárolása, kezelése, szakszerű felhasználása O helyszíni és laboratóriumi vizsgála­tokkal károsító meghatározás © talajvédelem, talajtermő-képesség megőrzése, fokozása Forduljon hozzánk bizalommal, szakmai tanácsainkkal segítjük. (216405) szezon A gyümölcs nem csupán az egyik legősibb, de az egyik leg­fontosabb élelmiszerünk is. Táp­lálkozásunk minősége attól is függ, hogy mennyi gyümölcsöt fogyasztunk. Az utóbbi években sajnos a fogyasztás nem nőtt ná­lunk a kívánt mértékben. A gyümölcsök elsősorban ká­liumot és magnéziumot tartal­maznak. A kálium az izomszöve­tek, a magnézium pedig a szer­vezet anyagcseréjében játszik jelentős szerepet. A gyümölcsök­ben ezenkívül cukrok, savak és illóolajok is vannak — ezeknek köszönhető változatos ízűk és zamatuk. A fogyókúrázóknak sem vélet­lenül szoktak gyümölcsnapokat ajánlani. Az egyes gyümölcsfaj­ták szénhidrát- és energiatartal­ma jelentéktelen — cseresznye, egres, meggy, narancs. Fontos jellemzője a gyümölcsöknek, hogy sok hasznos vitamin van bennük. Használjuk ki a lehetőséget! A friss gyümölcs értékes tápanya­gokban gazdag. ízben legjobb a fáról, vagy a tőről leszedett gyü­mölcs — hosszas tárolás után már jelentősen csökken vitamin- tartalma. Nem ununk rá a gyümölcsökre, ha változatos módon készítjük el őket. Készülhet belőlük krém, leves, mártás, tészta, saláta, kocsonya. A gyorsfagyasztás legnagyobb előnye, hogy a gyü­mölcs és főzelék akár egy évig is megőrzi vitamintartalma javát. Fontos, hogy a fagyasztás a sze­dés után 4-6 órán belül, de legké­sőbb aznap megtörténjen. A gyorsfagyasztott készítmények általában 3 óra alatt felengednek szobahőmérsékleten. Ha valaki ezt az időt nem tudja kivárni, a gyümölcsöt tegye nejlonzacskó­ba és eresszen rá csapvizet. A felengedett gyümölcsöt viszont másnapra már ne tegyük el. Nem lehetelégszerelmondani: evés előtt a gyümölcsöt folyó víz­ben alaposan mossuk meg! HIRDETESFELVETEL SOMOGYI HÍRLAP-ba Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Telefon: 82/11-644 Telefax: 82/12-315 Piroschka Utazási Iroda, Zamárdl Jókai u. 1, Barcs, könyvesbolt Marcali, könyvesbolt Tab, Otthon Áruház Siófok, Fiókszerkesztó'ség, Szabadság tér 9. Telefon: 84/11-668 MAHIR megyei igazgatóságai, Somogy megye takarékszövetkezetei (S) hl SOMOGYI HÍRLAP KERTBARÁTOK 7 A szőlőtőke művelése, metszési módjai 2 párat tortó buzOt ftqid bvol 8 o * A vad szőlőnövény a metszés­sel és művelésmóddal vélt kultúr­növénnyé. A rendszeres termés­hez, a jó minőséghez a szőlőtő­kéket rendszeresen szabályozni, metszeni kell. A művelésmódok közül mára a magasművelés vált általánossá, és várhatóan ez a gyakorlat ural­kodik a jövőben is. A Moser-féle magasművelés A kordonművelés legjobban ki­dolgozott módszere Ausztriából terjedt el. A kordonkar magassá­ga 130—140 cm. A kordonkart a kartartó huzalra csavartan vezet­jük fel és rögzítjük, e felett 2x2 huzalpárt alakítunk ki. A hajtások egy része a huzalpárok közé nő, a kintlévőket kézzel beigazítjuk. Ez a művelésmód kevés kézi erőt igényel, csökken a zöldmunka, jók a vegyszeres gyomirtás lehe­tőségei, és a legtöbb munkafo­lyamat gépesíthető. A tőkénkénti egyedi terhelés mértékét a fajta és a kondíció határozza meg. Kidolgozott a gyorsított kineve­lési eljárás is. Ennek lényege, hogy az ültetés utáni évben két rügyre visszametszük a vesszőt, majd két hajtást zölden kineve­lünk, a karóhoz kötözzük és rendszeresen hónaljazzuk. A kordonkart tartó huzalt elérve óvatosan leíveljük a hajtást és a huzalhoz rögzítjük. A vízszinte­sen növő hajtást, mihelyt a szomszéd tőkét elérte, zölden visszavágjuk. A kordonkaron erőteljes hónaljhajtás növekedés indul meg, ezeket ne távolítsuk el, a vegetáció végéig hagyjuk őket növekedni. Ezek a hajtások beérnek és a harmadik évben már alkalmasak lesznek termő­alapok képzésére. A gyorsított kordonkar kinevelést kiváló sza­porítóanyaggal és optimális táp­anyagellátás mellett végez­hetjük. (1. ábra) Sylvoz művelésmód A140—160 cm magasan kiala­kított kordonkaron a metszéskor meghagyott 2—4 szálvesszőt (8—12 rügy) a kordonkartartó huzal alatt a talajtól 100 cm ma­3. ábra: Egyes függönymüvelés I 2. ábra: A Sylvoz művelés gasan elhelyezett segédhuzal­hoz kell lekötni. Az alkalmazott metszésmód a cserealapos vál­tómetszés. A művelésmód nagy lehetőséget kínál az árnyékolás elkerülésére. Rendkívül fontos a szálvesszők leívelésének opti­mális ideje, amely a léinduláskor van. A leívelést óvatosan végez­zük, mert a letört szálvesszőn nem lesz termés. A metszés egyszerű, szaktudást alig igényel és tőkék hatékonyan terhelhe- tőek. (2. ábra) Emyőművelés A törzsmagasság 140—160 cm, kordonkar nélküli művelési mód. A törzs végén hagyott szál­vesszőket jobbra, balra íveljük le a segédhuzalhoz. A törzs végén zöldválogatás szükséges, hogy megfelelő helyen legyen a jövő évi 2 db erős szálvessző. Az er­nyőművelés nagy előnye, hogy a legegyenletesebb a terhelés, vi­szonylag egyszerű a metszés, a napfény kiválóan megvilágítja a fürtöket és a hajtásokat. Egyesfüggöny­művelés A kordonkar 170—180 cm ma­gasan kihúzott, egyetlen 5 mm átmérőjű huzalra van csavartan rávezetve, és rögzítve. A met­széskor meghagyott hosszú szálvesszők függő helyzetbe ke­rülnek. Nagyon fontos ennél a művelésmódnál a hajtásigazítás, a hajtásválogatás, a zöldváloga­tás. különben rendkívül erős 1. ábra: A Moser-féle magasmüve- lés beárnyékoltság lép fel. Elsősor­ban a gyér lombozató fajták alkal­masak erre a művelésmódra (zalagyöngye, zöldveltelini, zwegwelt). (3. ábra). Kettős függöny­művelés Szakmailag a legfejletebb mű­velésmód, de igen nagy hozzáér­tést igényel. Két fő gond van. Az 4. ábra: Kettős függönyművelés egyik: a támberendezés költsé­gesebb, építése körültekintést igényel. A másik: a két lombfal a kereszttartón 120—180 cm tá­volságra van. Haaz egyikoldalról átnőnek a hajtások, a másik olda­lon erős, zsúfolt lombtömep jele­nik meg. Fontos az uralkodó szél­irányra történő megfelelő tájolás is. Ez a művelési mód legalább 4—5 m sortávolságot igényel, ha traktorral üzemeltetjük a munka­gépeket. Kisüzemben traktor­használat nélkül megfelelő a 350 cm sortávolság is. A tőketáv 60— 100 cm. Általában azok a fajták alkalmasak errre a művelésre, amelyek kevés lombot nevelnek (leányka, olaszrizling, zenit, bian- ka). A művelési móddal viszont a legnagyobb termést tudjuk elérni kiváló minőség mellett. (4. ábra) A szőlő metszése A szőlőnél ez a művelet kulcs- fontosságú. Az évi termés beállí­tásán túl befolyásolhatjuk vele a zöldmunkákat is. Kisfürtű fajták­nál négyzetméterenként 5—15, nagyfürtű fajtáknál 5—8 rügy meghagyása indokolt. A terhelés során figyelembe kell venni, hogy a meghagyott rügyek 20—30%-a nem hoz fürtöt. A magasműve­lésnél általában a szálvesszős metszést célszerű alkalmazni. Főként a vízszintes vagy a lehajló vesszőket célszerű meghagyni szálvesszőnek. Dr. Jasinka János

Next

/
Oldalképek
Tartalom