Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-13 / 62. szám
1992. március 13., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Kosárlabda NB Kosárzuhatag és súlyos vereség Tungsram SC-Kaposcukor SE 151-100 (73-48) Budapest, 800 néző: V.: Král, Bacsfay. Kaposcukor SE: Venclovas (18/3), Grigas (23/9), Kovács L. (3/3), Bognár (3), Gosztonyi (2). Csere: Vojvoda (20), Nagy L. (19/9), Kis S. (4), Nagy I. (8). Edző: Simon Károly. Tunsram SC: furcsán (23/12), Nagy Z. (18/12), Brooks (14/3), Orosz (14), Kara- gits (15). Csere: ifjabb Knézy (11/3), Pólik (15), Miklóssy (10), Koubek (17/3), Mihály (10). Edző: dr. Tóth Lajos, Zsoldos András. Mindjárt a mérkőzés elején egyértelművé vált, hogy a védekezésre egyik csapat sem helyez túlságosan nagy súlyt. Már az első percekben hatalmas dobópárbaj alakult ki, amelyben — különösen az első játékrészben — a Tungsram magasan kaposvári ellenfele fölé nőtt. A félidő közepétől valamelyest feljött a Kaposcukor, és 11 pontra megközelítette ellenfelét. A jól védekező lámpagyáriak azonban az ellentámadásokból szinte hiba — és megállás — nélkül szórták a kosarakat, s az első félidő végére tetemes előnyre tettek szert. A folytatásban aztán mindkét csapat védekezése egyenlő volt a nullával. Kosár az egyik, kosár a másik oldalon — szinte valamennyi támadás így fejeződött be. A Tungsram „dobógépe”, Túrosán három perc alatt négy triplával örvendeztette meg a hazai együttes híveit. A nézők egyébként sem panaszkodhattak a hárompontos kosarak hiányára, hiszen nem kevesebb, mint 19 (!) ilyen távoli sikeres dobást — 11 hazait és nyolc kaposvárit — láthattak. A második játékrészben a cserék sorát felvonultató Tungsram ilyen arányban is megérdemelten nyerte a találkozót. A Kaposcukornak elsősorban nem támadás-, hanem sokkal inkább védekezésbeli hiányosságai voltak. Ha a kaposvári kosarasok egy kicsit le tudták volna lassítani a játékot, akkor elkerülhették volna a súlyos, 51 pontos vereséget. A Tungsram SC csapatából Turcsán, Nagy Z., Koubek és Pólik nyújtott kiváló teljesítményt, míg a Kaposcukor SE-ből Nagy L, Vojvoda és a litván Grigas játéka dicsérhető. Szabó Gábor Dél-balatoni Sakk Kupa Másodszor rendezi meg szombaton a fonyódi és marcali polgármesteri hivatal, a fonyódi művelődési ház és a Mátyás Király Gimnázium a Dél-Balatoni Sakk Kupa elnevezésű versenyt. A múlt évben közel ötvenen indultak (Heinrich Ferenc győzött), s az idén is szép számban érkeznek a nevezések. Rendkívül vonzó a díjazás; az első helyezett 8, a második 6, a harmadik 4 ezer forintot vihet majd haza, s több különdíj is gazdára talál. A versenyt hétfordulós svájci rendszerben bonyolítják le, 2x20 perc játékidővel. Az első forduló 9 órakor kezdődik a Mátyás Király Gimnáziumban. c----------------------------------------------------\ (ED HONDA — értékesítés — szervizelés — alkatrészbeszerzés. KAMPF Autószerviz, Kaposvár-Toponár, Kócsag u. 21. Tel.: 82/18-036 (131?) v. _____________________________ A kció Balatonbogláron! Hitelre is vásárolhat 10—20 százalékos kedvezménnyel japán elektronikai termékeket a művelődési házban (Árpád u. 17.) március 19—20-án 8 órától. Kínálatunkból: japán tv 51 cm-es 29 900 Ft-tól 55 cm-es 33 900 Ft-tól 55 cm-es txt. 39 900 Ft mikrosütők: 18 500 Ft-tól hifi: 14 900 Ft-tól A hitelhez szükséges okmányok a helyi takarékszövetkezetnél beszerezhetők. (221161) Olasz' Vendéglátoipari Berendezések Árubemutató éttermek, bárok, pizzeriák, szállodák, üzletek, fagylaltozök, pékségek, cukrászdák részére PÉCS 1992 március 19-20 - PAIATINUS SZÁtLODA nyitvatartási idő: 10 örátöl 1 8 áráig belépés kizárölaq a szakmai érdeklődők számára FIN-AAARK/Budapest szervezésében telefon/fax: 01-1843141 VÁM GROUP Atlétalány Földvárról Torma Angelika olimpiáról álmodik Tavaly az országos atlétikai bajnokságokon hat somogyi versenyzőnek sikerült dobogón végeznie. Közülük Torma Angelika a serdülők 10 kilométeres futószámban szerzett harmadik helyet, 3000 méteren pedig ötödik lett. A balatonföldvári fiatalt az ígéretes tehetségek között tartják számon a megyében. Pályafutása egy iskolai többpróba-versenyen kezdődött, ott figyeltek föl rá. Három év múlva — 1987-ben — a Siófoki Bányászhoz igazolt, s attól kezdve rendszeres látogatója az atlétika edzéseknek. A Bányásznál mindössze fél évet töltött, mikor — sokak bánatára — megszüntették a szakosztályt. Ezután került a siófoki 4. sz. iskola diáksportkörébe; ott Pápai Lajos foglalkozott vele. A gondok az általános iskola befejezése után kezdődtek számára. A siófoki gimnáziumban folytatta a tanulást, az ottani DSK-ban pedig nincs atlétika-szakosztály. Továbbra is előző iskolájába járt edzésekre, versenyeztetése viszont nem volt biztosítva. A múlt év elején igazolt a Kaposvári Építők SC-be, és Ács Lajosné lett az edzője. — Hogy lehet az, hogy egy balatonföldvári lány, aki Siófokon tanul, kaposvári klubban sportoljon?— adódott az első kérdés. — Az edzések nagy részét otthon végzem, előre elkészített edzésterv alapján. Csak a versenyidőszakban, illetve a minőségi munkát igénylő foglalkozásokra utazom be Kaposvárra. A nyarat is itt töltöm, ekkor tudok a többiekkel együtt edzeni. Rajtam kívül mások is készülnek hasonló módon. — Mennyire nehéz magányosan edzeni? — Egy idő után meg lehet szokni. Szerencsére édesapám, amikor csak teheti, velem van, kerékpáron vagy autóval kísér. Nagyon sokat segít, nélküle aligha tartanék itt. Az édesapa — volt NB ll-es focista — büszke a lányára. — Többszörös megyei serdülő- és középiskolás bajnok, külföldi ifjúsági versenyek győztese, évről évre teljesíti az aranyjelvényes szintet. Emellett jó tanuló, 4-4,5 között van az átlaga — mondja az apa. — A család mindent megtesz a siker érdekében, pedig ez a sportág sem olcsó dolog. Szerencsére többen is segítenek, így a Tere kft, a Hoffmann-vállalkozás és a Pécsi Távközlési Igazgatóság. A heti hét edzés és a tanulás sok időt vesz el, így szórakozásról csak nagyritkán lehet szó. (Fotó: Csobod Péter) Egy tizenhét éves lánytól viszont már meg kell kérdezni: — Van-e udvarlód ennyi elfoglatság mellett? — Igen, de csak keveset lehetünk együtt. Az idén eddig egyszer volt szabad a hét végém, akkor elmentünk diszkóba. Hogy mikor lesz ilyen legközelebb, pillanatnyilag fogalmam sincs, annyira sűrű a program. Ács Lajosné elégedetten beszél tanítványáról. Szorgalmas, lelkiismeretes, és ha továbbra is így dolgozik, szép jövő áll előtte. Szeretné, ha az 1994-es Magyarországon rendezendő mezei futó-vb-n biztos csapattag lenne az ifjúságiak között. Már az idén sem sok hiányzott a vb-csapatba kerüléshez, de az utolsó felmérő — egészségügyi problémák miatt — nem sikerült. Angelika már távolabbra tervez. A főiskola elvégzése után edző szeretne lenni. A felnőtt korosztályban is jó eredményeket vár magától. Vágya pedig egy olimpiai részvétel: 2000-ben, a 3000 méteres síkfutás döntőjében. Úgy legyen! Kele János SPORTMŰSOR PÉNTEK Röplabda NB I, női — rájátszás a 7-12. helyért: Kaposvári Tungsram-Szolnoki Vegyiművek SE. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Úszás Megyei diákolimpiái úszódöntő (középiskolásoknak). Kaposvár, Csík Ferenc fedett uszoda, 8 órától. SZOMBAT Asztalitenisz NB I, női „Alcsoport: Kaposplast- Diszkrét SE. Kaposvár, Kaposplast női asztalitenisz-csarnoka (Kinizsi lakótelep), 11 óra. NB I, férfi „B”-csoport: Honvéd Szondi SE-Balatonföldvári SE. Székesfehérvár, 11 óra. Teke NB I, rájátszás — a Szombathelyi Spartacus Styl, a Dombóvári Spartacus és a Kaposmérői Építők Spartacus SE csapatai között. Szombathely, 10 órától. NB II: Kaposvári Közút-Strabag SE-Soproni Sör. Kaposvár, Közút-csarnok, 9 óra. NB III: Kaposvári Fáklya-Komlói Bányász. Kaposvár, Közút-csarnok, 15 óra. Röplabda NB I, férfi — rájátszás a 13-18. helyért: Kaposvári Építők SC-Magyar ifjúsági válogatott. Kaposvár, városi sportcsarnok, 11 óra. Magyar Kupa, a legjobb nyolc közé jutásért (második mérkőzés): Kazincbarcikai Vegyész-Kaposvári Somogy SC. Kazincbarcika, 15 óra. Kosárlabda NB I, rájátszás a kiesés elkerülése ellen: Kaposvári Honvéd-Kecskeméti Univer KSE. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Megyei kosárlabda-bajnokság, nyolcadik forduló. Kaposvár, Ipari Szakközépiskola tornacsarnoka. Mérkőzések: Munkácsy Mihály Gimnázium BK-Tán- csics Mihály Gimnázium 8 órakor, Kaposcukor SE III.-Kaposcukor SE II. 9.15-kor, Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola-Universitas 10.30-kor, Erdőszél SE-Titán KK 11.45-kor, Triton-Oázis SE-Gépész DSE 13-kor, SP 54 SC-Henger KK 14.15-kor, Toldi gimnázium-Hurri- kán KK 15.30-kor. Kézilabda Fonyód Kupa női kézilabdatoma. Fonyód, sportcsarnok. Mérkőzések: Zalaegerszegi Caola-Fonyód 9.15 órakor, Bp. Postás-Surány (szlovák) 10.15-kor, Fonyód-Bp. Postás 11.15-kor, Surány-Zalaeger- szegi Caola 12.15-kor, Zalaegerszegi Caola-Bp. Postás 13.15-kor, Surány-Fonyód 14.15-kor. Ünnepélyes eredményhirdetés: 15.15 órakor. Megyei kézilabda teremtorna, egyben a Magyar Kupa megyei döntője. Fonyód, sportcsarnok. Női mérkőzések: Zamárdi-Bala- tonszárszó 15.30 órakor, Meszteg- nyő-Balatonszárszó 16.40-kor, Mesztegnyő-Zamárdi 17.50-kor. Megyei kézilabda teremtorna, egyben a Magyar Kupa megyei selejtezője. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka. Férfi mérkőzések (második játéknap): Csurgó l.-KVGY Kaposvári Vasas SE I. 8 órakor, Segesd-Két- hely 9.10-kor, Fonyód-Csurgó II. 10.20- kor, Zamárdi-KVGY Kaposvári Vasas SE II. 11.30-kor, Kéthely- Csurgó II. 12.40-kor, Fonyód-Za- márdi 13.50-kor, KVGY Kaposvári Vasas SE l.-Segesd 15-kor, KVGY Kaposvári Vasas SE ll.-Kéthely 16.10-kor, Segesd-Fonyód 17.20- kor, Csurgó - l.-Zamárdi 18.30-kor. Sakk Dél-balatoni Kupa sakkverseny. Fonyód, Mátyás király Gimnázium. Sorsolás: 8.40 órakor. Ünnepélyes megnyitó: 8.50 órakor. Az első forduló kezdési időpontja: 9 óra. Ünnepélyes eredményhirdetés, díjátadás: 17.15 órakor. Labdarúgás NB III: Kaposvári Építők SC-Kis- dorog. Kaposvár, Arany úti sporttelep, 14.30 óra. (V.: Németh.) Kispályás teremlabdarúgás Nemzetközi Sirén Kupa kispályás teremlabdarúgó-torna (négy csapat — a „Siófok Yassa", a Békéscsaba, az Eger és a Varasdin — részvételével). Siófok, Foki-hegyi iskola torna- csarnoka, 14 órától. Természetjárás A Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesületének nyílt gyalogtúrája. Gyülekezés: 8.45 órakor Kaposváron a színházparkban lévő oroszlános szobornál. Indulás: 9 órakor. Útvonal: Kaposvár — Béla király utca — Ivánfa hegy — Nádasdi erdő — Vaskapu — Lonka-hegy — Rippl-Rónai villa. Túratáv: 14 kilométer. Visszaérkezés: várhatóan 16 órakor (a Csiky Gergely Színház elé). Túravezető: Szép József. A Meteor Természetbarát Egyesület túrája. Találkozás: 7.10 órakor Kaposváron a távolsági autóbuszpályaudvaron. Indulás: 7.20 órakpr (a 10-es megállóból). Útvonal: Szilvásszent- márton — Mósai erdő — Patca — Szenna. Túratáv: 10 kilométer. Visz- szaérkezés: 16.35 órakor. Túravezető: Vukov Péter. VASÁRNAP Kosárlabda NB I, rájátszás az 1-8. helyért: Kaposcukor SE-Körmend-Hunor. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Röplabda NB I, női — rájátszás a 7-12. helyért: Kaposvári Tungsram-Ganz Danubius. Kaposvár, városi sport- csarnok, 14 óra. Kéttusa „Banán Nagydíj" városi (felmérő) nyílt kéttusa-verseny Kaposváron. Kaposvár, Csík Ferenc fedett uszoda és Jókai liget. Nevezés: 8.30 órától. Rajt: 9 órakor. Asztalitenisz NB I, férfi „Alcsoport: Kapos-Zse- lic Asztalitenisz Club-Kiskunfélegy- házi Zöldmező Szövetkezeti SE. Kaposvár, Kapos-Zselic AC férfi asztalitenisz-csarnoka (városi sportcsarnok mellett), 11 óra. Tenisz OB Balatonbogláron Ma reggeltől a legjobb hazai női teniszezőink Balatonbogláron randevuznak. A teniszsporttelepen levő fedett csarnok az idei országos bajnokság helyszíne. A vasárnapi döntőkig nap mint nap pattog a labda, s ma még nehéz lenne megjósolni, hogy a papírformának megfelelően, avagy meglepetésekkel zárul-e háromnapos sorozat. Győzelemre Földényi Annamária a legnagyobb esélyes, tőle aligha lehet majd elvenni az aranyérmet. Bár a sport mindig tartogathat meglepetéseket. Utána azonban nagy tülekedés várható. A dobogós helyekért harcolók sorában remélhetőleg ott lesz a bogiáriak üdvöskéje, a már WTA-pontokkal is rendelkező Kuti Kiss Rita is. Mellette a Vasasból Gáspár Petra, a Spartacus-Hunorból Györke Kata és Miskolci Katalin, a KSI-ből Mandula Petra, és a BHSE-ből Cseresnyés Réka okozhat kellemes meglepetést. A kiemeltek sorrendje: Földényi (Vasas), Zsoldos (UTE), Muzamel (BHSE), Dobó (UTE), Kocsis K. (Vasas), Saródy (MTK), Báthory (Vasas), Kovács Zs. (Kiskőrös). — Csurgó adott otthont az alsótagozatos általános iskolások diákolimpiái sportversenyének megyei döntőjének. A tíz csapat közül az első helyen végzett Balatonlelle (testnevelők: Dech Fülöp, Szokol Attila), valamint a második kaposvári Berzsenyi iskola (testnevelők: Lukács Sándor, Iváncsikné Kálmán Éva) jutott a március 21-én Várpalotán rendezendő országos elődöntőbe. Egyéni asztalitenisz-verseny. Nagyatád, Babay általános iskola tornaterme. Nevezés: 9 órától. Verseny: 10 órától. Triatlon „Nebulóka-triatlonka” triatlon-ver- seny Nagyatádon (6-18 éveseknek). Nagyatád, gyógyfürdő. Nevezés: 12.30 órától. Rajtok: I. korcsoport 13 órakor, II. korcsoport 14 órakor, III. korcsoport 15 órakor. Labdarúgás NB I: Vác FC-Samsung-Siófoki Bányász. Vác, 14.15 óra. V.: Pillér (Vad, Fazekas) — a Magyar Televízió az egyes csatornán 14.10-től élőben közvetíti a talákozót. Tartalékmérkőzés: 12.30 óra. (V.: Marcsók.) NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 14.30 óra): Kaposvári Rákóczi FC-Marcali VSE (Miskei), Nagyatádi VSE-Bala- tonlelle (Simon), PEAC-Barcs SC (Lerch), Bonyhád-Kaposvári Honvéd (Szinger). Megyei I. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 14.30 óra): Taszár-Somogysárd (Polecsák), Tab-Nagybajom (Král), Somogyszob-Homokszentgyörgy (Cservölgyi J.), Csokonyavisonta- Gyékényes (Pecsét), Szulok-Bala- toni Vasas (Hosszú F.), Lengyeltóti- Csurgó (Hosszú L), Balatonföldvár- Balatonszentgyörgy (Cservölgyi T.), Fonyód-Kaposvári Rákóczi FC II. (Orlovics). Megyei II. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 14.30 óra). Északi csoport: Balatonberény- Zimány, Balatonszárszó-Balaton- szabadi, Szőlősgyörök-Balatonke- resztúr, Nágocs-Táska, Mernye- Kéthely, Zamárdi-Kaposvári Gaz- dász, Horvátkút-Öreglak. Déli csoport: Somogyudvarhely- Tarany, Kutas-Uuta. Kadarkút-Ka- posmérő, Berzence-lnke, Somogy- tarnóca-Bolhás, Vízvár-Lakócsa, Kaposszerdahely-Bélavár. Kispályás labdarúgás Kispályás labdarúgó-torna (férfi csapatoknak). Nagyatád, VSE-sport- telep. Nevezés: 8 órától a helyszínen. Mérkőzések: 9 órától.