Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-13 / 62. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — VILÁGTÜKÖR 1992. március 13., péntek Általános riadó Kérdőjelek „Ellis Island?” „ Az óvilág Ellis Island-jának” mondták (a New York-i be­vándorlási központ nyomán) egy bécsi tudományos tanács­kozáson „a jelenkori népvándorlás európai központjának” is nevezett Magyarországot. Mit kezdjünk e szokatlan minősítésekkel? Legalább gon­doljuk végig, mit jelentenek. Számunkra azt mindenképpen, hogy a világ is észrevette: immár százezres tömegben élnek nálunk (nem túrista) külföldiek, akiknek a jelenlétét mindenki önmaga ítéli jónak vagy rossznak. Mit tehetünk? Mind kevésbé csinálhatunk úgy, mintha mi­sem változott volna nálunk és körülöttünk. Soronkívül egyér­telmű, „kiskapumentes” törvényeket kell alkotni, hogy min­denki tudja,mit szabad és mit nem szabad a külföldinek s vele kapcsolatban a magyarnak. Ez miért oly sürgős? Egy elismert amerikai szakértő je­lezte ugyancsak a bécsi szimpozion, hogy „Európában a be­vándorlás még éppúgy nem mutatta meg az igazi arcát, mint a munkanélküliség”. Jó, ha ezt időben elhangzott figyelmez­tetésnek tekintjük? Hiszen nem akarhatjuk, hogy ha tovább romlik a helyzet — számunkra is rosszabbak legyenek a kö­vetkezményei. Akik egyébként — ne feledjük — szintén egy népvándorlás részeként érkeztük a Duna-medencébe. Kocsis Tamás Üjra megadnák a kedvezményt Rakétatámadás Előzetes adatok szerint öt ember meghalt és több mint húsz ház összedőlt Agdam- ban a tegnap reggel kezdődött rakétatámadás következté­ben. Az Azerbajdzsáni Nem­zeti Front tájékoztatási központja szerint az aze- ri várost „Krisztall” típusú rakétákkal lövik. Kínának Patriot? Az amerikai kormány hír­szerzési jelentéseket tanul­mányoz, amelyek szerint Iz­rael Patriot típusú rakétaelhá­rító rakétát, illetve technoló­giát adott át Kínának. A patriot az amerikai hadsereg egyik leghatékonyabb fegyvere. NATO-kapcsolatok A NATO-hoz fűződő kap­csolatok állnak e napokban a lengyel politikai élet közép­pontjában: Manfred Wörner, a NATO főtitkára és Vigleik Eide norvég tábornok, a szervezet állandó katonai bizottságának vezetője Varsóban tárgyal. Egyelőre kizárt Lengyelország belépése a NATO-ba. Szabadulás Hosszas tárgyalások után az örmény gerillák tegnap szabadon engedték azt a tíz államközösségi tisztet, akit még öt nappal ezelőtt ej­tettek foglyul Artik mel­lett a légvédelmi rakétabá­zis elleni támadás előtt — je­lentette az orosz rádió. Izrael aggódik (Folytatás az 1. oldalról) Az újvidéki egyetemisták tegnapra sztrájkot hirdettek, s támogatásukról biztosították a belgrádi diákokat. Addig akar­ják folytatni akciójukat, amíg követeléseiket el nem fogad­ják. Az elnök lemondásán és a választásokon túl amnesztiát sürgetnek a katonaszökevé­nyeknek. Hosszan tartó, viharos és szűnni nem akaró taps fo­gadta Eduard Sevardnadzét Tbilisziben. A tömeg azonban nem lengette piros könyvét, él­jenző kiáltásaik nem az egy­kori pártfőnöknek szóltak. A sokévi szünet után hazatért őszhajú, mosolygós politikus­ban a megmentőt vélték felfe­dezni. Mostani kinevezése az államtanács elnöki posztjára a sokak által táplált remény újabb jele. E másfajta tisztelet nyilván jólesik Sevardnadzénak. Kü­lönösen, ha arrajjondol, hogy majd három évtizedes pártbéli karrierje alatt nem elsősorban az embert, hanem a funkciót szerették honfitársai, bárhol fordult is meg a ranglétrán. így volt 18 éves korában, amikor a helyi Komszomol instruktora volt, majd később belügymi­niszter és végül a Kommu­nista Párt első embere. A grúz A boszniai szerb parlament csütörtökre virradóra elutasí­totta az Európai Közösségek rendezési tervét, amely a szerb álláspont szerint födera- lisztikus elképzeléseket tar­talmaz. A boszniai szerbek eredeti­leg teljesen el akartak sza­kadni Boszniától és csatla­kozni kívántak a maradék Ju­goszláviához. belügy élén eltöltött évei külön is emlékezetesek a télen el­űzött Gamszahurdia elnöknek és társainak, lévén hogy ép­pen Sevardnadze jóvoltából ismerkedtek meg a tbiliszi bör­tönnel.. A legtöbb jó szót — immár szakmai munkája nyomán is — külügyminisztersége idején kapta. Gorbacsov 1985-ben hívta Moszkvába, pereszt­rojka-csapatába. Eles váltás volt ez a javából, de Sevard­nadze idővel egyre magabiz­tosabban mozgott a nemzet­közi világban. Oroszlánrésze volt abban, hogy az új gondolkodásként elkeresztelt politikai vonal erő­teljesen megnyilvánult a kül­politikában. Következetessé­gének köszönhető, hogy megkezdődött a Kelet-Euró- pában lévő szovjet haderő ki­vonása, és az is, hogy az amerikaiakkal több leszerelési Kijev nem tágít... Kilátástalan a közös hadse­reg fenntartása, ráadásul az­zal fenyeget, hogy ismét egy központi helyről irányítják az önálló államok védelmi tevé­kenységét — jelentette ki Le- onyid Kravcsuk a Turdnak adott tegnapi interjújában. Ki­jev nem tágít attól — mondta —, hogy létrehozza saját hadseregét, s később maxi­mum egy NATO-típusú szö­vetségre lép a volt szovjet köztársasággal. egyezményt is tető alá hoztak. Ez persze nem volt ínyére a katonai-ipari komplexumnak, velük is kemény harcot folyta­tott. 1990 decemberében nyil­vánosan is figyelmeztetett ere­jükre, röviddel ezután távozott is a külügyminiszteri székből. Az elvetélt augusztusi puccs után néhány hónapra vissza­tért, s egészen a Szovjetunió széthullásáig vitte az ügyeket. Időközben mindvégig szo­ros kapcsolatban állt az ott­honi demokratikus ellenzék­kel. Ám csak most, Gamsza­hurdia távozása után érezte megfelelőnek a pillanatot a hazatérésre. Még nem tudni, hogy sikerül-e összebékítenie a grúzokat. Visszafogottsága, kompromisszumkészsége ta­lán segít ebben. Nem feledheti azonban: itt és most mindenki rá figyel, tőle várják, hogy visszavezesse Grúziát a bé­kés, új világba. Az amerikai kormány kész új kereskedelmi szerződést kötni Romániával, amely — a törvényhozás jóváhagyása esetén — újra megadná a Bu­karestnek a legnagyobb ke­reskedelmi kedvezményt. A külügyminisztérium nyilatko­zata rámutatott: jóllehet elis­merik Románia haladását, a demokratikus pluralizmus felé, a kormány a kedvezmény megadását mérlegelve to­vábbra is figyelemmel kíséri hogyan alakul az emberi jogok helyzete Romániában. S Ismét rendkívüli akció 5 TBILISZI REMÉNYEK „Hát éljen Eduard!" Lenin amerikai múzeumban? Izraelt aggasztja Szíria fel­szerelése korszerű fegyver- rendszerekkel, és e kérdés napirenden lesz jövő héten az amerikai és az izraeli védelmi miniszter washingtoni találko­zóján — jelentette a Jediot Ah- ronot című izraeli lap. X Forintos akció! Nálunk mindenki nagykereskedelmi áron J vásárolhat! Legolcsóbb akció! Jellemző áraink: Férfiatléta 165 Ft zoknik 85 Ft póló 160 Ft pasztellszínekben Női, férfipulóverek, felnőtt- és gyermekfarmerek végkiárusítása. Ezt érdemes megnézni A Somogy Áruháznál, ' a fodrászat felett! Nyitva 8.30-tól 18 óráig szombaton 8-tól 12 óráig A hirdetésre, hogy eladó Leninnek a Vörös téren őrzött porhüvelye, sok amerikai aján­lat érkezett. Egy virginiai nyomdatulajdonos ezer dollárt ajánlott, egy minnesotai kutató 27 milliót. Az egyedülálló történelmi relikviához azonban ennyi pénzért sem juthatni, lévén hogy az amerikai üzleti maga­zinban, a Fgrbesben megje­lent hirdetés természetesen tréfa volt. Az orosz Biztonsági Minisz­térium azonban, amelynek címe az ötletes hirdetésben szerepelt, a levél-ajánlatok sokaságát kapta a tengeren­túlról, Alaszkától Floridáig. Az emlitett nyomdavállalkozó ar­ról írt, hogy már régen keres­nek megfelelő, reprezentatív dísztárgyat új székházuk elő­csarnokába. Egy texasi érdek­lődő (ajánlata 10 ezer dollár) biztosította az eladókat, hogy a néhai Lenint nem kívánja felhasználni reklámra, vagy más méltatlan célokra s kész fedezni a földi maradványok szakszerű megőrzésének költségeit. Amikor az ügyről beszámoló The Washington Post megkérdezte a texasit, hogyan áll az ügy, az csaló­dottan válaszolt: Á feleségem ellenzi az egészet, szerinte Lenin nem illik a lakásberen­dezésünkhöz, így ha megka­pom, valószínűleg felajánlom majd a Szépművészeti Múze­umnak. Egy new yorki autóke­reskedő ugyancsak 10 ezer dollárt ajánlott, de nem kí­vánta elárulni, hogy mit kez­dene a forradalom atyjával. Az orosz Biztonsági Minisz­térium udvarias levélben hárí­totta el az ajánlatokat, míg Vlagyimir Kamennyih, a Le- nin-mauzóleum parancsnoka ingerülten utasította el a felté­telezést, hogy Moszkva a re­likvia eladására kényszerülne. „Iljicsnek mindene megvan. Minden pénteken bezárjuk a Mauzóleumot és Lenint meg­vizsgálják a szakértők, no­vemberben pedig sor kerül a tetem szokásos éves karban­tartására” — mondotta. Orosz demokratakörökben ismételten javasolták, hogy Lenint temessék el, a Mauzó­leumot pedig alakítsák át a to- talitarianizmus áldozatainak emlékművévé. Az orosz kommunisták tüntetéseken szálltak síkra Lenin tetemének eltávolítása ellen. Heltai András r a A Vas-Műszaki Kisáruház ÉfilNi kínálatából! Kaposvár SZÍOiENYI IÉKI Lehel —hűtőszekrények TELEFON : 15-055. IS-7U F\X: 15-711 (60,80, 160,200,240 l-es) Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy — mélyhűtő szekrények (125,230 l-es) / / — mélyhűtő ládák (200, 300, 400 l-es) A FELÚJÍTOTT DOROTTYA mikrohullámú sütők IRODA- ÉS ÜZLETHÁZ — Samsung, Philips és Moulinex típus az alábbi szolgáltatásokkal várja Önöket: színes televíziók 28 900—129 000 Ft-ig bank, üzletek, irodák, szálloda, szórakozási lehetőségek. gázkészülékek, gáztűzhelyek Irodák korlátozott számban még bérelhetők. music-centerek, hifi részegységek széles választékban! Továbbá kiadók: nagytermünk, sörözőnk és alagsori raktáraink. u 11 ugyim^ut, ^ uullujn- Aomogyker^ jó parKoiasi lenetosegi \ vagya 15-733,15-055-ös telefonszámokon Kaposvár, Noszlopy G. u. 3. v Kálmán Tiboménái. Telefon: 82/17-612 Kaposvár, Széchenyi tér 8. (216355) (216338/d) ^ a mwäsm ÁRUHÁZ-ban! VS 425 AKAI video 82 800,-f 29 900,— VS-R9 videolejátszó 24 700,4­20 990,— MTC 900 video 38 900,/­28 820,— SS 1803 órás rádió 3290/­1 600,— DL 101 lemezjátszó 6\39(Y— 3190,— DJ 1600 lemezjátszó 6 B90,— 3 495,— A 571 autóantenna 1 T^O,--­90 0,— TS 206/a kézi mixer 995,— 796,— 6 I kukta 1 6Á0,— 1 155,— 8 I kukta ”1 — 1 280,— Alufix lábas 18 era j/98,— 559,— Alufix lábas 20 cm /943\— 660,— Alufix lábas 22 cm V 090,V­763,— Alufix lábas 24 cm / 210,V 847,— Teflon szeletsütő 18 cm / 525,4­334,— Teflon szeletsütő 26 cm / 740, 520,— Most még érdemesebb felkeresni áruházunkat. Ingyenes parkolási lehetőség. (216339) A SIÓFOKI NAGY STRANDON üzletek kialakítására alkalmas helyiségek és épületek két szezonra BÉRBE VEHETŐK — 450 m2 épületrész egybefüggő területtel — 42 m2 épületrész 24 m2 előtetővel — 364 m2 körbisztró, igény szerinti kerthelyiség lehetőségével — 127 m2 épület kerthelyiséggel — 127 m2 épületrész, igény szerinti kerthelyiség lehetőségével Jelentkezés előzetesen telefonon egyeztetett időpontban: Siófok, Petőfi sétány 3. Telefon: 84/10-327 és 11-753 (216243)

Next

/
Oldalképek
Tartalom