Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-12 / 61. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — AZ ÖNKORMÁNYZATOKÉ A SZÓ 1992. március 12., csütörtök SIÓFOK A A képviselőtestület az 1992. február 20-i ülésén fogadta el a város 1991. évi zárszámadását, és 1992. évi költségvetését. Az 1991. évi egymilli- árd-száztizennyolc millió forint összes bevételből egymilli- árd-huszonhatmilliót költöttünk el, így év végén még 92 millió forint maradt a város kasszájában. Ez a tartalék az 1992-es év biztonságos gazdálkodásának egyik pillére. (1. számú melléklet) Az intézmények működési bevételei csökkentek. Elsősorban azért, mert kevesebb szülő tudta megfizetni az iskolai étkezés térítési díjait, pedig jelentős támogatást kaptak a rászorulók. Az ár- és díjbevételek emelkedtek, az intézmények vállalkozásokkal növelték jövedelmüket. A helyi adókból (kommunális adó, idegenforgalmi adó, iparűzési adó) több folyt be a tervezettnél. A személyi jövedelemadó és az állami normatív támogatás a tervezett mértékben növelte bevételeinket. 1991. évi kiadások: A költségvetés kiadásai megközelítették a tervezett összeget. Az intézmények zöme a részére előirányzott keretekből gazdálkodott, az előző évi pénzmaradványokat sem használták fel teljes mértékben. Az Idősek Klubjában a 60 férőhelyet átlagosan csak 28 fő vette igénybe, mert gondot okozott számukra a térítési díjak megfizetése. Rendszeres szociális segélyben 52 fő, rendkívüli segélyben 1054 fő, méltányosssági közgyógyellátásban 233 fő részesült. Ápolási díjat 35 fő, üzemanyag költség hozzájárulást 98 fő kapott. A kiskorúak részére nyújtott rendszeres és rendkívüli segélyezés keretében összesen 600 család anyagi gondjain enyhített az önkormányzat. Az óvodákban és az alsófokú oktatásban csökkent a tanulói létszám, így az intézmények kihasználtsága is. A magas térítési díjak miatt a korábbinál kevesebb volt a napközis tanuló. Az oktatás szakmai fejlesztéséhez adottak voltak a személyi és tárgyi feltételek. A köz- művelődési intézmények, a Siófoki Hírek, és a Tv. működését anyagi gondok nem akadályozták. (2. számú melléklet) (x-el megjelölt adat I. félévi. Áz intézmény 1991. július. 1 -el átszervezésre került). Az intézmények béralapjuk 92,2 százalékát használták fel. A megtakarítás zöme az Ádándi Szakmunkásképző Iskolánál és a Gazdasági Ellátó Szervezetnél képződött. A Kórház működését alapvetően a társadalombiztosítás finanszírozza. A felújítási előirányzatok a tervezettnek megfelelően valósultak meg. A városüzemeltetésre tervezett összegeket nem használták fel teljes egészében, mert az elmúlt év végén az enyhe időjárás ezt nem tette szükségessé (hóeltakarítás). A beruházási, fenntartási, városüzemeltetési költségek részleJut is marad is SIÓFOK 1991. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSA, 1992. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE tezését az 1992. évi költség- vetés bemutató táblázatok tartalmazzák. Az 1992. évi költségvetés: A Képviselőtestület kiegyensúlyozott, biztonságos költségvetést fogadott el 1992-re. Tartozásunk nincs hitelek felvételét nem tervezzük. A bevételek és kiadások tervezett összege: 1.187.686.000.- Ft. A költségvetésben meghatározott feladatok biztonságos végrehajtásához 7.751.00.-Ft, általános tartalékot és 70.976.000.-Ft. céltartalékot állapított meg a testület. (3-4-5. számú melléklet) Az átengedett bevételek körében a legnagyobb tétel a helyi állandó lakosok által befizetett személyi jövedelemadó 50 százaléka, 147,7 millió forint és a tervezett gépjárműadó, 15 millió forint. Az állami hozzájárulás részét képező normatív támogatást (457,5 millió forint) a város működtetéséhez, míg a céltámogatást (115 miliő forint) a folyamatban lévő, és néhány új beruházás finanszírozásához vesszük igénybe. (6. számú melléklet) Az intézmények kiadásai átlagosan 10 százalékkal növekedhetnek. Megtakarítást jelent a Családi Iroda, a Fürdőigazgatóság, a Csarnok és Piac Igazgatóság megszüntetése, rovábbá az Ádándi Szakmunkásképző Intézet és a Középiskolai Diákotthon átadása a megyei önkormányzatnak. Az intézmények költségelőirányzatai 10 százalékos bérfejlesztést tesznek lehetővé. (7-8 számú melléklet) A kommunális feladatok ellátására 30 százalékkal több pénzt lehet felhasználni a tavalyinál. Jelentősen nőtt a közbiztonság javítására, ezen belül a közterületek rendjére fordítható összeg. Szociális támogatásra több mint 31 millió forint fordítható. Céltartalékok 1992-ben Önkormányzatunk a felsorolt kiadások mellett más várható fejlesztési és fenntartási költségek fedezésére közel 71 millió Ft-ot különített el. Ebből az önkormányzat bizottságainak 4 millió Ft-ot, a polgármesteri alapba 3 millió forintot, a TB. járulék emelkedése miatt 2,4 millió forintot, körzeti orvosi rendelő kialakítására 8 millió forintot, az iparcikk piac fejlesztésére 8 millió forintot, sporttámogatásra 5 millió forintot, a tanuszoda átépítésére 20 millió forintot, a Kele utcai iskola stb. működésére 20,6 millió forintot tartalékoltak. Elnézést kérünk a rengeteg adatért és a kevés magyarázó szóért. Azt szeretnénk, hogy az érdeklődők és olvasók számszerűen is áttekinthető képet kapjanak Siófok tavalyi gazdálkodásáról és az 1992. évi tervekről. Amennyiben a leírtakkal kapcsolatban kétségeik támadnak, várjuk kérdéseiket. 1. sz. melléklet Bevételek 1991-ben Megnevezés Befolyt ossz. (1000 Ft-ban) Teljesítés %-a Működési bevétel 31.214 93,8 Ár- és díjbevétel 115.871 105,3 Helyi adók 113.260 137,3 Lakás- és telekértékesítés 27.824 69,8 Lakossági adók 12.326 64,6 Közműfejlesztési hozzájárulás 1.900 100,0 Telekhasználati díj 7.163 95,5 Üdülőhelyi díj 4.056 115,9 Közterületfoglalási díj 5.773 164,9 ÁFA bevétel 25.281 103,7 Személyi jövedelemadó 117.829 100,0 Normatív támogatás 408.399 100,0 Céltámogatás 132.137 98,6 Címzett támogatás 26.724 100,0 Egyéb 74.776 — Összesen: 1.104.533 101,2 2. sz. melléklet A kiadások alakulása intézményenként (1.000 Ft-ban) 1991-ben Az intézmény neve: A kiadás összege Teljesítés %-a Fürdőigazgatóság 43.826 105,6 Csarnok és Piac Igazgatóság 36.892 95,5 Egészségügyi GAMESZ 65.620 88,7 5. sz. Óvoda 46.514 92,9 Vak Bottyán Ált. Isk. 30.426 95,4 Széchenyi I. Ált. Isk. 38.810 96,1 3. sz. Ált. Isk. 36.160 96,1 Beszédes József Ált. Isk. 39.762 100,0 Perczel Mór Gimn. 48.683 102.2 Krúdy Gy. Kér. és Vend. Szakközép. 31.860 88,0 523. sz. Ipari Szakmunkásképző 39.948 105.8 X Mezőgazdasági Szakmunkásképző Ádánd 15.009 46.9 Délbalatoni Kulturális Közp. 26.860 110,2 Sió Tv 7.001 99.8 Könyvtár 7.971 95,4 Zeneiskola 5.288 96,3 Családi Iroda 1.018 82,6 Gazdasági Ellátó Szervezet 69.212 87,5 Egyéb: 5.000 93,5 Intézmények összesen: 595.850 93,5 3. sz. melléklet A költségvetés összesített adatai: Bevételek (ezer Ft-ban) az összes bevétel százalékában.: Saját bevételek: 364.667 30,6% Átengedett bevételek 162.721 13,7% Állami hozzájárulás 572.613 48,3% Pénzmaradvány 65.563 5,5% Egyéb bevétel: 22.122 1,9% Összesen: 1.187.686 100.0% 6. sz. melléklet A kiadások részletezése Megnevezés: Kiadás (ezer forintban) Humán GAMESZ 140.880 Vak Bottyán Általános Iskola 33.083 Széchenyi István Általános Iskola 38.786 3.sz. Általános Iskola 38.703 Beszédes József Általános Iskola 40.570 523. sz.lpari Szakmunkásképző Iskola 43.337 Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép. 34.935 Perczel Mór Gimnázium 46.469 Délbalatoni Kulturális Központ 23.784 Könyvtár 8.839 Zeneiskola 5.851 Sió TV 6.000 Gazdasági Ellátó Szervezet 94.074 Központi gazdálkodás 162.045 Összesen: 717.356 4. sz. melléklet Kiadások megoszlása (ezer Ft-ban; Fenntartási kiadások 717.356 60,7 °/i Felújítások 47.705 4.0°/ Tartalékok 78.727 4,2 % — ebből cél: 70.976 általános 7.751 Fejlesztési kiadás 343.898 31,1 H Összesen: 1.187.686 100,0°/ 5. sz. melléklet I. A bevételek részletezése A saját bevételek megoszlása: (ezer Ft-ban) Helyi adók: 155.00 Működési ár- és díjbevétel 91.09 Vállalkozásból és házingatlanok eladásából bevétel 71.75 Gazdasági társaságok befizet. 30.00 Egyéb bevétel: 16.81 Összesen: 364.66 7. sz. melléklet A költségvetésben tervezett jelentősebb feladatok (ezer Ft.) Megnevezés: 1991. évi tény 1991. évi tér Építés, településfejlesztés 1.907 6.87 Utak, hidak fenntartása 21.216 42.00 Vízrendezés, belvízelvezetés 8.090 12.30 Köztisztaság 23.470 32.00 Parkfenntartás 23.838 27.00 Közvilágítás 20.949 25.00 Közterületfelügyelet 2.248 4.26 Bölcsődei ellátás 26.207 28.45 Idősek Klubja 4.150 4.65 Családsegítő Központ 5.144 10.30 Szociális segélyek 10.690 13.30 Nevelési segélyek 15.064 16.0C Lakáshozjutás támogatása 8.156 12.00 Óvodai nevelés 57.960 66.04 Alsófokú oktatás 130.707 149.19 Középfokú oktatás 116.566 140.74 Könyvtári feladatok * 7.542 8.83 Művelődési központ 22.863 23.7£ Siófoki hírek 3.539 5.94 Sió Tv 5.385 6.00 Önkormányzati igazgatás 48.100 69.83 Egyéb 83.844 52.16 Összesen: 647.635 756. 8. sz. melléklet Főbb fejlesztési kiadások 1991-ben és 1992-ben (ezer Ft.) Megnevezés: 1991 19! Batthyány utcai csapadékcsatorna ép. 24.592 £ 13.83 Társulati szennyvíz 650 16.2: Kele utcai iskola 75.755 112.6: Gimnázium 6.451 13.61 Kórházi gép, műszer 16.097 57.51 Köztemető 25.433 8.71 Kiliti tornaterem 39.853 9.6 70/A ut Ny-i kivezetése — 25.01 Töreki ivóvízhálózat építés — 19.61 Tanuszoda átépítése — 2.0 Egyéb 111.455 64.9 Összesen: 300.286 343.8! Segély — módosult feltételekké Siófok város önkormányzata módosította a lakáshoz jutás és a I: káshoz kapcsolódó egyéb önkormányzati támogatások feltételeit, módosítás lényege: 1. Aki lakásépítéshez és átalakításhoz, telekvásárláshoz var kölcsöntörlesztés megfizetéséhez kamatmentes helyi támogatá ban részesül, lakására a kölcsön megfizetéséig jelzálogjogot és 1 évre elidegenítési tilalmat kell bejegyezni az ingatlannyilvántartásb Aki vissza nem térítendő támogatást kapott, ingatlanára a támog tás mértékéig ötéves időtartamra kell jelzálogjogot bejegyezni. 2. Távfűtés, melegvíz, villanyáram, vízdíj, vezetékes gáz, szemt szállítás díjának megfizetéséhez az a siófoki állandó lakcímmel re delkező polgár kérhet önkormányzati támogatást, akinek a csalá jában az egy főre jutó havi nettó bevétel nem haladja meg az őre ségi nyugdíj legkisebb összegének 60 százalékát. Érdekegyeztetőfórum alakult Az 1992. évi II. törvény 20. paragrafusa szerint a mezőgazdasá szövetkezet a tulajdonába került földekből földalapokat különít többek között részleges kárpótlás, árverés céljára. Az elkülönítése kapcsolatos előírások bétartásának ellenőrzésére érdekegyezte fórumokat kell létrehozni. Siófokon két fórum jött létre. Siófok város önkormányzatát min két testületben Szebényi Béla képviseli, aki a fórumok működ sével kapcsolatos szervezési feladatokat is elvégzi. Munkah lyén, a polgármesteri hivatalban a földalapokról készült térképi megtekinthetők.