Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-17 / 40. szám
TÖLGYESSY KÁROLY budapesti mérnök hosszú szenvedés után elhunyt. Mindazoknak, akik VINCZE JÁNOS temetésén részt vettek, szívből köszönetét mond: A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét minden rokonnak, szomszédnak, barátnak, a Bárdi- bükki Állami Gazdaság dolgozóinak, az ismerősöknek, a vámhivatal dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, TÓTH BÉLA temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak és mindazoknak, akik BALASSA JÓZSEF temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik DR. KISS SÁNDOR temetésén megjelentek, virágaikkal, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. ____________A gyászoló család H álás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik TORMA ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló Torma család Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, VARGA VENDEL temetésén részt vettek, együttérzésükkel mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család INGATLAN NAGYATÁDON a Jókai u. 7. II. em. 30. számú, tehermentes, 2 + félszobás, étkezős öröklakás eladó vagy családi házra cserélhető. Érdeklődni naponta du. 5 óra után, ugyanott. (148767) BÉLAVARON 100 m* 2-es komfortos családi ház melléképülettel eladó. Béla- vár, Latinca u. 1. (148738) SIÓFOKON, az uszodával szemben családi ház eladó. Érdeklődni: hétfőtől péntekig napközben a 06/84/10-935-ös telefonon. Levélben: Szabó András, Siófok, Tanácsház u. 11., 8600. (148730) TETŐTÉR-BEÉPÍTÉSES családi ház eladó. Kaposújlak, Petőfi u. 10. Érdeklődni hétvégeken. (676) * ELADÓ a Lengyeltóti, Majtényí út 36. sz. alatti, 3 szobás családi ház gazdasági épülettel. Érdeklődni a helyszínen. (684) ELADÓ 2 szobás, komfortos ingatlan nagy telekkel. Irányár: 1 100000 Ft. Cím: Nagyatád, Honvéd u. 72. (674) KAPOSFŐN a Kossuth L. u. 54. sz. alatti régi ház 800 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Somssich Pál u. 5/c (Beloiannisz u.) fszt. 1., Dienes Já- nosné. (673) NÉGYSZOBÁS családi ház eladó, vagy két és fél szobás, első emeleti, gázos lakásra cserélhető, értékegyeztetéssel. Érdeklődni: Kaposvár, Kaposfüredi út 20., mindennap 17 óra után, hét végén egész nap. (672) SOMOGYVÁRON családi ház eladó. Érdeklődni a 2-514-456-os budapesti telefonon, az esti órákban. (671) ELADÓ a Nagyatád, Honvéd u. 96. sz. alatti új családi ház. Érdeklődni a helyszínen. (681) KAPOSKERESZTÚRON szőlő, pince teljes felszereléssel reális áron eladó. Érdeklődni: Nagyberki, Szabadság u. 82. Telefon: 82/77-331. (685) ELADÓ a Kaposvár, Hajnal u. 10. alatti, 2 szobás családi ház. Érdeklődni Kaposvár, Csalogány u. 24. alatt. (678) FELÚJÍTOTT, erkélyes, másfél szobás lakás azonnali beköltözéssel eladó. Kaposvár, Füredi u. 8. V/19., Takács. (687) BALATONFENYVESEN, Közép u. 18. sz. alatt 126 n-öl területen nyaraló eladó. Érdeklődni: Dombóvár, VI, út 11, (667) ELADÓ Marcali, Széchenyi u. 14. fszt. 2-es másfél szobás, 40 m2-es lakás. Telefon: 82/21-172. (5502) CSALÁDI ház eladó. Csiszta 8., Bu- zsák, Mészáros. (148777) KAPOSVÁRI, egyedi gázfűtéses lakás (2 szobás) reális áron eladó. Érdeklődni a 82/15-546-os telefonszámon. (5507) ELÁDÓ Kaposvár, Bartók u. 2. sz. alatti családi ház, vagy elcserélhető 2 szobás lakásra, értékegyeztetéssel. Érdeklődni a helyszínen. (5506) SÜRGŐSEN eladó igényesen kialakított, nagyméretű, 45%-os készenlétü Köszönetünket fejezzük ki a kedves rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, kollégáknak, a Somogyvámosi Képviselő-testületnek, Somogyvámos és Vitya lakóinak, akik szeretett halottunk, KOVÁCS LAJOSNÉ Szabó Mária temetését jelenlétükkel, virágaikkal megtisztelték, e fájdalmas napon gyászunkban és lélekben velünk voltak. Örökké gyászoló szerettei Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, PREISZNER GYULA temetésén részt vettek, virágaikkal, együttérzésükkel, távirataikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ZÓKA DEZSÖNÉ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Fiai: Lajos, Dezső és családjuk családi ház Kaposfüreden a Hóvirág utcában. Irányár: 2 300 000 Ft. Érdeklődni: Kaposvár, Zaranyi-ltp. 4.1/7. (5497) KAPOSÚJLAKON telek eladó. Kaposvár, Nádor u. 10. (5500) MARCALI központjában, a műszaki bolt fölött 55 m2-es lakás eladó, vagy értékegyeztetéssel balatonmáriai vagy ba- latonberényi kisebb nyaralóra cserélhető. Érdeklődni 18 óra után a85/70-071 -es telefonon. (148813) MARCALIBAN, főút mellett háromszobás, összkomfortos ház eladó. Érdeklődni a helyszínen, Mártírok útja 22. (148805) IGALBAN a főút mellett 200 n-öles telek eladó, valamint Balatonhoz közel, Ábrahám-hegyen 1473 m2 zártkert. T ele- fon: 82/72-203, 18—20 óra között. (148748) KAPOSVÁR északnyugati részén családi házat vásárolnék 1 700 000 Ft-ig. Ajánlatokat „Készpénzfizetés” jeligére a kiadóba kérek. (5494) PÓSTELEKEN 600 n-öl szőlős terület szántóval 40 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Kaposfő, Dózsa u. 21. (5495) ÉLETJÁRADÉKOT fizetnék és egy kaposvári, összkomfortos, telefonos, megvásárolható, tanácsi bérlakást adnék vidéki családi házért. Érdeklődni lehet a 17-074-es telefonon, vagy leveleket „Minden cserelehetőség érdekel" jeligére a kiadóba kérek. (5483) ELADÓ családi ház melléképületekkel 399 h-öl telken, ipari árammal. Irányár: 2,2 millió Ft. Érdeklődni hét végén: Juta, Széchenyi u. 28. (719) NAGYATÁD, Rákóczi u. 80. alatti 120 m2-es családi ház (központi fűtés, gáz, telefon, kábel-tv) gazdálkodásra alkalmas telekkel eladó. Érdeklődni az esti órákban személyesen, vagy a 83/11 -467 telefonon. (148773) FONYÓD centrumában eladó egy 80 m2-es, 3 szobás lakás. Érdeklődni: 06/85/ 60-352.(148774) ÚJVÁRFALVÁN családi ház, 2 szoba, konyha, mellékhelyiséggel, 1020 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni: Attala, Vörösmarty u. 1. (5480) KAPOSVÁR, Puskin u. 16. sz. alatt gázfűtéses, kertes családi ház 2 garázs- zsal, azonnal beköltözhetően eladó. Tetőtér-beépítésre és műhely létesítésére alkalmas. Megtekinthető: szombat 10— 12 óráig vagy 13—14-ig. Érdeklődni: Fonyód, 85/60-031,16—20 óráig. (714) MÁSFÉL szobás, gázos lakás eladó. Kaposvár, Pipacs u. 35. 1/5, Szatmári. (713) MÁJUSI kiköltözéssel családi ház eladó. Nagyberki, Dózsa Gy. u. 11. (712) 3 szobás családi ház garázzsal olcsón eladó. Ugyanitt 300 m2 különálló, sertés- tenyésztésre kialakított épületek eladók. Segesd, Széchenyi u. 41. (693) ELCSERÉLNÉM másfél szobás, tanácsi, összkomfortos lakásomat hasonló családi házra vagy házrészre Kaposváron. Kaposvár, Béke u. 73. II/2. (698) ELADÓ Fonyód, Fő u. 24.111/12, 80 m2- es, új lakás. Érdeklődni a helyszínen, Zsinkó. (701) 3,5 szobás családi ház eladó, gáz a falon. Kaposvár, Kaposrétsor75. (700) SZENTBALÁZS, Újhegyen 750 n-öl zártkerti ingatlan: szőlő, gyümölcsös, épület felszereléssel, betegség miatt eladó. Kaposvár, Mező u. 109., Szabó. (704) ELADÓ Balatonfenyves alsón, a víztől 3 percre 109 és 280 n-öl telek, megosztva is. Érdeklődni: 8640 Fonyód, Fő u. 24. 111/12., Zsinkó. (701/b) DESEDÁNÁL (füredi oldalon) eladó 240 n-öl hétvégi telek. Érdeklődni: Magyaregres, Táncsics u, 7. (726) KÉT család részére is alkalmas családi ház, központi fűtéses, eladó. Kaposvár, Kandó K. u. 29. Érdeklődni egész nap. (731) 734 n-öl építésre és gazdálkodásra alkalmas telek eladó Balatonhoz és Csiszta gyógyfürdőhöz közel. Buzsák, Petőfi u. 30. (148782) ELADÓ Kiskorpád, Kossuth u. 36. sz. alatt 2 szobás családi ház kerttel, szőlővel. Irányár: 400 000 Ft. Érdeklődni: Kiskorpád, Vörösmarty u. 33. (5531) KAPOSVÁR központi helyén — a Füredi csomópontnál — eladó 3 szobás, összkomfortos, telefonos lakás (buszmegálló, bolt stb. 1 perc), csere is érdekel (1 vagy 2 másfél szobásra), megegyezéssel. Telefon: 82/17-276,24 000 Ft/m2. (735) SAJAT tulajdonban lévő 2 hektár föld Darány község mellett eladó. Ajánlatokat a 5525. számra a kiadóba kérek. (5525) BUZSÁKON, Ceria szőlőhegyben 600 n-öl szántó eladó. Érdeklődni: Buzsák, Bajcsy-Zsilinszky u. 17. (148779) LÁBODON a Deák u. 21. számú ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. (148781) HÁROMSZOBÁS családi ház eladó. Kaposvár, Táncsics M. u. 49., Donner- ban. (5528) SIÓFOKON a Bláthy Ottó u. 13. sz. alatt háromszobás lakás garázzsal sürgősen eladó. Érdeklődni: Siófok, Reviczky u. 48/A. Telefon: 06/84/13-342. (148820) CSERE vagy eladó! Kiüti szőlőhegyen lévő kordonos szőlőt, pincét, présházzal, teljes felszereléssel elcserélnék környékbeli építési telekre. Telefon: 84/12- 311/5446, 5546.(148822) BALATONFÖLDVÁRON a Hegyalja u. 7/1. sz. alatti kétszobás, összkomfortos családi ház lakható melléképülettel eladó. Érdeklődni a helyszínen. (148816) SOM falu központjában 300 n-öles építési telek eladó. Érdeklődni: Som, Ady u. 25. (148817) ELADÓ a kaposfüredi szőlőhegyen 250 n-öl telek. Bakos, Somogyasztaló, Kossuth u. 143. (737) KISEBB családi ház sürgősen eladó: Karád, Prohászka u. 5. sz. Érdeklődni: Salamon József, Karád, Gárdonyi u. 20. (148786) BALATONBOGLÁR központjában 27 m2-es üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni: 85/51 -690, az esti órákban. (148787) FONYÓDON 155 négyszögöl saroktelek építési engedéllyel, reális áron eladó. Érdeklődni a 82/12-484telefonon lehet. (484951) ORCIBAN a József A. u. 13. számú felújított családi ház eladó. Irányár: .1 150 000 Ft. Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 9., Hanyeczné. (5523) BARCS, Pozsony u. 1. sz. alatt 2 szobás családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni a 70/12-782 vagy 93/ 12-224 telefonon, megtekinthető szombaton. (484955) 2 család részére is alkalmas családi ház sürgősen eladó. Kaposvár, Jedlik Á. u. 11. (484956) LAKÁSVÁSÁRLÓK, figyelem! Az év egyik legolcsóbb ajánlata: másfél szobás, 40 m2-es, teljesen új, telefonos, IV. emeleti, Kaposvár, Szondi u. 30. alatti lakás kifejezetten olcsón eladó. Érdeklődni a 14-377-es telefonon. (484954) KAPOSFŐ kishegyen 800 négyszögöl kert épülettel, gyümölcsös, szőlő, romantikus környezetben eladó. Érdeklődni a 82/12-484 telefonon lehet. (484952) ELADÓ kis lakóépület gazdasági épülettel, 400 és 600 négyszögöl föld. Érdeklődni: Kaposvár, Cseri dűlő 8. (484924) NAGYKANIZSÁN, városközpontban kétszobás, összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Teleki u. 1. VI/38., Sinjon József. (484822) GYÓGYFÜRDŐ közelében, Somogy- szil, Szabadság u. 107. sz. ház eladó. Gazdasági és ipari tevékenységre alkalmas. Ugyanott 3848 négyszögöl szántó nagy présházzal. (484921) KAPOSVÁR 15 km-es körzetében új, kisebb családi házat keresünk. Az épületről részletes tájékoztatást kérünk a 484907. számra a kaposvári hirdetőbe. (484907) KAPOSVÁRON a Kinizsi ltp.-en kétszobás, 53 négyzetméteres, erkélyes lakás eladó. Irányár 1 300 000 Ft. Érdeklődni: Kaposfüred, Szőlőhegyi u. 6. (484908) KAPOSVÁRON másfél szobás, földszinti lakás eladó. Érdeklődni: Kimer Péter, Kaposvár, Füredi u. 59. fszt. 2. Tel.: 11-645. (484904) JÁRMŰ METALLZÖLD Volkswagen bogár új motorral, áron alul eladó. Balatongyörök, Kossuth u. 89., Hajdú Ferenc. (226953) DÍZEL, platós ARO 4 x 4, 5 éves, 150 000 Ft-ért eladó. Látrány, Rákóczi u. 140. (646) VOLKSWAGEN Golf, fehér, 1986-os, 1,6 dízel, kitűnő állapotban és egy MTZ 80-as traktor családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: Vargovics Gábor, Csurgó, Reményi B. u. 1. fszt. 1. Telefon: 223.(148758) MÁSFÉL éves 601 S Trabantomat 7— 10 éves 120 L Skodára cserélném. Érdeklődni 17 óra után a 82/16-429 telefonon, Pingár. (647) EGY IFA L—60-as, egy dízel Robur, két 6 tonnás fix pótkocsi eladó. Barcs, Munkácsy M.u. 58. (148696) ARO 10,3 teher-személygépkocsi 23 000 km-rel—haláleset miatt—sürgősen eladó. Érdeklődni nappal a 84/ 20-200-as, este a 84/20-964-es telefonon. (148697) PLATÓS ZUK eladó. Mesztegnyő, Hunyadi J. u. 13., Kollár. (148723) ZÁRT UAZ-t, vagy Barkast vennék egy-két éves korig. Ugyanitt 2,5 m3 száraz tölgypadló eladó. Berzence, Május 1. u. 14. (148766) ÁRON alul sürgősen eladó Ford Fiesta 1,1 1994-igt vizsgáztatva, kiváló állapotban. Ára: 229 000 forint. 50 000 forintig Daciát beszámítok. Telefon: 84/13-340, 18 óráig naponta. (148732) 190 000 forint! Volkswagen Passat Kombi 1,6, Opel Kadett 1.2 friss műszakival eladó. Telefon: 84/12-623. (148733) WARTBURG de Luxe olcsón eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Gönczi F. u. 9., 16 óra után. (675) ALFA Romeo Gulietta ZO Turbo dízel eladó. Érdeklődni: telefonon a 82/20-907/ 10-es melléken 16 óráig, utána Kaposfő, Csokonai u. 11., Sztányi. (666) BONTOTT 1500-as Polski olcsón eladó. Érdeklődni: Pamuk, Petőfi u. 42. (5479) ELADÓ ZZ-s Dacia TLX. Érdeklődni: Marcali, Radnóti u. 10. (663) MTZ 82. MBP—6,5 pótkocsi eladó. Érdeklődni: naponta 16—18-ig: Puszta- kovácsi, Fő u. 61. (5504) TOTÁLKÁROS 2140-es Moszkvics eladó. Érdeklődni: Kadarkút, Körmendi u. 106. Telefon: 83/11-181. (5489) SKODA 120 GLS 1985-ös évjáratú, 5 sebességes, eladó. Cím: Kaposvár, Arany J. u. 27., Ronga. (5498) LADA 150 000-ért eladó. Kaposvár, Nádor u. 10. (5501) MAN darus, Kamaz darus, Dizil darus tehergépkocsik és Hyab daru áron alul eladó. Érdeklődni a 85/12-104-es telefonon. (148808) ETZ125 cm3-es motorkerékpár eladó. Marcali, Berzsenyi u. 71., Jeges György. (148806) UO-s Dacia felújított motorral eladó. Tapsony, Rákóczi u. 14., Hardi Lajos. (148762) ELADÓ zárt kocsiszekrényű Nysa kisteherkocsi. Érdeklődni: Kaposszerda- hely, presszó. (5493) RENAULT 19,15 hónapos, eladó. 82/ 15-033,17 órától. (5488) ELADÓ 1,5 éves, W motoros Wartburg, 1,3 S, extrákkal. Érdeklődni mindennap 16 óra után: Balatonboglár, Munkácsy u. 36/b, Penczi. (148776) ELADÓ 3 hónapos, tűzpiros 1,8 TD kát. Toyota Carolla. Érdeklődni: Fonyód, Fő u. 24.111/12., Zsinkó. (701/a) ÖTÉVES Fiat Unó dízel eladó. Érdeklődni: Kaposfüred, Kisközi u. 53. Telefon: 82/15-660. (734) ELADÓ Skoda billenős szerelvény 17 tonna hasznos terheléssel. Érdeklődni lehet egész nap a 85/61-650-es telefonon. (216018) HATÉVES Trabant jó állapotban eladó, vagy hasonló korú Barkasra cserélhető. Gamás, Fő u. 70. (5527) VÁSÁROLNÁNK 85-ös évjáratnál fiatalabb, jó állapotban lévő Barkast. Árajánlatokat az 5532. számra, „Barkas” jeligére a kiadóba kérünk. (5532) 412-es Moszkvics eladó egyéves műszaki vizsgával. Érdeklődni lehet egész nap a 84/46-240-es telefonon. (148819) ELADÓ egy Citroen GSA 1,3, 5 ajtós, 1983-as évjáratú gépkocsi. Érdeklődni egész nap: Kaposvár, Béke u. 9. fszt. 3., Nagy József. (738) OPEL Kadett 1,3 rendszám nélküli és AUSTIN kombi, hétszemélyes, eladó. Kaposvár, Tisza u. 40. (5538) ÚJ Trabant-alkatrészek eladók. 17 óra után: Balatonboglár, Zrínyi M. u. 70. (148785) AUTÓT vennék 10 000 Ft havi törlesztéssel. Ajánlatokat az 5524/a számra a kiadóba kérek. (5524/a) ZASTAVÁT vennék jó állapotban. Telefon: 82/10-594. (484957) TRABANT alkatrészenként eladó. Telefon: 82/17-524, egész nap. (484958) ELADÓK fix platós IFA 50 W alkatrészei. Kaposfüred, Hóvirág u. 27. (484918) LKT csörlős traktor eladó. Érdeklődni: Szigetvár, Megye u. 13. Telefon: 70/ 10-623. (484913) 10 éves, jó állapotban lévő Trabant 93. márciusig érvényes vizsgával eladó. Kaposvár, Kaposfüredi út 120. (484909) EGYÉB REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó, szalagfüggöny, roletta. Marcali 85/14-405- ös telefon. (539608) MINDEN pala gyári áron kapható. Tel./ fax: 86/43-341. (209430/a) HORGANYZOTT kerítésdrót minden szombaton a nagyatádi piacon, előnyös ár, házhoz szállítás biztosítva. (539578) BÜFÉKOCSI és egy átalakított lakókocsi olcsón eladó. 8681 Visz, Rákóczi u. 25.(148597) ÉPÍTKEZŐK, vállalkozók, magánszemélyek! Termelői áron, engedménnyel vásárolhat Isolyth tetőtéri szigetelőt és perlitet. Díjtalan házhoz szállítás! Tel.: 06/80/57-021,57068. (302680) FESTŐKET, egyéb képzö- és iparművészeket keresünk, alkotásaikat átvesszük. Bárki jelentkezhet, nem szükséges főiskolai végzettség. Messen- ger-Galéria, Siófok, Bajcsy-Zs. u. 155. (209799) RUHAKÖLCSÖNZÖ igényeseknek, Balatonboglár, Vikár B. u. 33. A benzinkúttól 200 m- re. (526) SOMOGYJÁDON üzem vagy üzlet céljára alkalmas, 60 m2-es épület eladó vagy bérbe kiadó. Bérleti jog átadásával 50 m2-es, kaposvári belvárosi, 3 helyiségből álló. telefonnal ellátott épületrész kedvező áron kiadó. Somogyvár, Vasút u. 1. sz. alatt lévő 60 m2-es faház eladó. Somogyváron központi irodaház emeleti része: egy 130 m2-es nagy helyiség, 12 m2-es iroda, két WC-helyiség vállalkozás céljára bérbe kiadó. Somogyváron működő 20 fős konfekcióüzemünk termelésirányítói feladatainak végzésére felvételt hirdetünk. Érdeklődni lehet a szövetkezet elnökénél a Somogyvár 13-as telefonon. (216034) RÓZSÁKAT, gyümölcsfákat, dísznövényeket ismertető, színes katalógusunkat kérésére díjmentesen megküldjük. A vidéki növénymegrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Szálkái kertészet, Budapest VI., Andrássy 8. (209618) HOLLAND kilós ruha vására február 21-én, pénteken 10-töl 17 óráig a siófoki művelődési házban. Extra- és butikáru, Kárász. (148691) MINDEN tevékenységre alkalmas üzlet Balatonbogláron eladó. Érdeklődni a 85/51 -221 -es telefonon. (5470) 120 literes villanybojler, építkezéshez 380/220 V-os áramvételező szekrény eladó. Kaposvár, Tallián Gy. u.(Dimitrov u.) 51. Telefon: 19-049. (653) BURGONYA: étkezési, vető (desiré, cleopátra) mindennap vásárolható. Kiskorpád, Petőfi u. 66., Novák Jánosné. A sorompónál balra. (640) LADA 2105-ös, Álfa Laval fejőgép, két kancacsíkó (2 és 3 évesek) eladó. Sze- nyér, Petőfi u. 59. (148715) BÖHÖNYÉN, a buszmegállónál 22 m2-es üzlethelyiség eladó. Érdeklődni: Böhönye, Csokonai u. 24. (148760) HŰTŐLÁDÁK, mélyhűtők, mosógépek, hűtőszekrények eladók. Nagykanizsa, Cigány u. 46. (148768) DR. BAGI BORBÁLA ideg- és elmegyógyász szakorvos megnyitotta magánrendelőjét a lakásán: Barcs, Türr I. u. 3. sz. alatt (a volt egészségház utcájában). Rendelési idő: kedden és csütörtököm 17-től 19 óráig. (148737) LOMBARDINI robbanómotoros szivattyú teljes felszereléssel eladó. Zamár- di, Dobói.u.5.(148740) NDK gyártmányú büfékocsi eladó. Érdeklődni este 18 óra után a 84/13-184-es telefonon. (148741) LAKÓKOCSI eladó: 7 méter hosszú, kéttengelyes, 2/3 része büfének átalakítva 1/3 része lakórész. Ára: 150 000 forint. Telefon: 84/31 -072 8-tól 12 óráig. (148742) 120 literes villanybojler olcsón eladó. Kaposvár, Bocskai u. 10. (669) GYÉKÉNYESI szőlőhegyi normann- fenyves karácsonyfatelepemen december 20-án éjszaka nagy mennyiségű lopás történt. A nyomravezetőnek 40 000 Ft jutalom, Szabóné, Nagykanizsa, Erdész u. 39/a. Telefon: 14-650. (216001) BETONKEVERŐ eladó. 82/12-030, nappal, Sági. (725) ELADÓ csúcseszterga 100-es EU 215, felújított, marógép 1000-es asztc tartozékokkal. Érdeklődni: Németh, Szigetvár, Kárpátok u. 7. Telefon: 70/ 10-148. (5490) 20-as túrajolle vitorlás hajó eladó. Érdeklődni: Balatonmária, Ady u. 21. Telefon: 85/76-071. (148813/a) IFA-alkatrészek: első, hátsó híd, sebváltó, terepváltó. 8,3 tonnás, billenős pótkocsi valamint egy vattacukorkészítő, eladók. Marcali. Ősz u. 65. (148812) EGY pár használt, jó állapotban lévő lószerszám eladó. Kéthely, Hunyadi u. 78., Tóth. (148810) BALATONKENESE központjában üzlethelyiség eladó, vagy hosszabb távon kiadó. Telefon: 06/80/81 -978. (148802) DIÓFA rönk felfürészelt állapotban eladó. Fonyód, Bartók Béla u. 94., Gazdag István. (148763) HENGERFÚRÁS, kerti robbanómotorok, kétkerekű járművek, minden típusú négyütemű, kétütemű. Szigetvár, Kárpátok u. 7. Németh. T.: 70/10-148. (5492) REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó, zsa- lugáter, nyílászárók árkedvezménnyel. Telefon: 82/20-828. (723) KIADÓ Igáiban, a fürdő területén 15 m2-es üzlet. Érdeklődni: Kaposvár, Tókaj u. 9., 17 órától. (721) KAPOSVÁRON az Arany téren 26 m2-es, újszerű üzlet 59 000 Ft/m2-ért eladó. 82/ 16-015, Szent Imreu. 14. (5482) ESZTERGÁLYOS vállalkozóknak 1 db revolver automata esztergagép megrendeléssel együtt eladó. Érdeklődni 18 óra után telefon: 06/74/65-899. (722) NDK kétkaros fagylaltgép eladó. Berzence, Kossuth u. 29. (148772) FONYÓDLIGETEN, frekventált, nagy forgalmú helyen (Kápolna tér) 23 m2alap- területű üzlethelyiségemet bérbe vagy eladnám. Érdeklődni: 06/85/61-107. (5481) 5 kW 220/ 380 V-os aggregátor üzemképes állapotban, tartalék motorral és alkatrészekkel eladó. Kaposvár, Badacsony u. 7. (719) PÓTKOCSI, traktorra szerelhető szalagfűrész, fejőgép eladó. Lovat beszámítok. Somogyszil, Szabadság u. 29. (710) MAGÁNSZEMÉLYTŐL felvennék 450 000 Ft-ot egy évre, magas kamatra. Ajánlatokat a 708. számra a kiadóba kérek. (708) NÉGYSZÁZAS vagy ötszázas szalagfűrész és faeszterga eladó. Böhönye, József A. u. 2/1. (695) KIADÓ Kaposújlak, Dózsa Gy. u. 64/a sz. alatt külön bejáratú, 24 m2-es helyiség a főút mellett. (697/a) MAGAS kamatfizetés mellett nagyobb összeget vennék kölcsön. Ajánlatokat a 699. számra a kiadóba kérek. (699) ELADÓ Kaposújlak, Dózsa Gy. u. 64/a sz. alatt Wartburg szgk. lejárt műszakival, ugyanott eskövői ruha is eladó. Érdeklődni a helyszínen. (697) HA még nem főzette ki cefréjét, az év folyamán bármikor látogassa meg az osztopáni szeszfőzdét. (727) IRODA vagy raktár céljára alagsori, telefonos helyiségek megosztva is kiadók. Érdeklődni a megjelenést követő napon 8—15 óráig a 82/16-770-es telefonszámon lehet. (733) KÉSZÍTŐK, kereskedők, figyelem! Termékeik, áruik bizományosi értékesítését vásárokban vállaljuk. Ajánlatokat „Megbízható" jeligére a kiadóba kérjük, 5511.(5511) GARÁZSVÁROSBAN garázs eladó. Érdeklődni a Kaposvár 15-348 telefonszámon. (5509) BALATONLELLE, FONYÓD, BALATONFENYVES önkormányzatának megbízásából (Balatonboglár nem) a közutakon elgázolt kutya-, macskahullákat illetve a kóbor ebeket begyűjtik. Bejelenteni az illetékes polgár- mesteri hivatalokban kell. (5530) ÜZLETE van Siófok környékén? Szeretné árukészletét színesíteni? Kedvező feltételek mellett segít Önnek a Divat Nagyker, Siófok, Aradi vértanúk u. 91. Telefon: 84/10-609. Nyitva: 17—19 óráig. (148823) 150/90-es, új bukóablak és AKAI deck eladó. Érdeklődni: Mernye, Latinca 13., egész nap. (740) RÖVID bécsi zongora eladó. Juta, Szabadság u. 4. (5517) ÁCSMUNKÁKAT, tetőfedést (új) és javítást vállalok. Takács Károly, Kaposvár, Tallián Gy. u. 36. (5535) ELADÓ alumínium gázbojler (Csőszer—Éti tip. L. 125) gyári csomagolásban, áfa nélkül, jótállással együtt. Érdeklődni a 19-853 telefonon, 16 óra után. (5521) FELVENNÉK 100 000 Ft-ot magas kamatra. Ajánlatokat az 5524. számra a kiadóba kérek. (5524) 65 éves, özvegy, kisiparos mesterembersaját lakással, kocsival rendelkezem, otthonomba keresek gyermektelen, független, filigrán, házias, kertészkedést szerető hölgyet házvezetőnőnek. Teljes eltartással, szállással plusz havi fizetéssel. Később élettársi kapcsolat is lehetséges. Leveleket „Boldog otthon” jeligére, a 484914. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (484914) MATEMATIKA—FIZIKA szakos tanár korrepetálást vállal. Kaposvár, Somssich P. u. 3. (484916) BALATONLELLE legforgalmasabb helyén 60 m2-es üzlethelyiség eladó. Telefon: 82/11-843 vagy 85/51-358. (484923) STIHL műszaki bolt. Berzence, Árpád tér 4. Láncok már 870 Ft-tól, vezetők már 1400 Ft-tól. Ugyanitt 1000-es Dutra csörlős MTZ—80-es motor és 2,5 m3 kőris- padló eladó. (484838) RIZLINGBOR, saját termésű, Siklóson 50-ért, Kaposváron 60-ért kapható. Dókáné, Kaposvár, Xantus János u. 11. Telefon: 13-498. (484906) EGY dbOTM légbevúvó kazán, 80 fm. műanyag baromfiitató cső, 1 db elektromos permetező szivattyú, 1 db üstház, 1 db széntüzelésű kályha eladó. Köves Imre, Kaposvár-Toponár, Kócsag u. 57. (484910) AZ IPOSZ INTERMERKANT Oktatási Kft. az alábbi TANFOLYAMOKAT INDÍTJA megfelelő létszámú jelentkezés esetén: Képesítést adó tanfolyamok: virágkötő, manikűr-pedikűr, cipőjavító, kandallóépítő, videofelvétel-készítő. Mestervizsgára felkészítő tanfolyamok: autószerelő, karosszérialakatos, fodrász, kőműves, ács, központifűtés-szerelő szakmákban. Az 20/1991. kormányrendeletben előírt nemzetközi vállalkozói szaktanfolyam fuvarozók részére. Jelentkezni lehet személyesen Kaposvár, Kossuth u.. 14. szám alatt. Telefon: 10-225. (216014)