Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-08 / 33. szám

1992. február 8., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Németet tanulnak a harmadikosok Kevés községi iskola dicse­kedhet azzal, hogy már a 3. osztályban németet oktatnak az általános iskola tanulóinak. A somogysámsoni általános iskolába 145 tanuló jár. A helybelieken kívül Zsitfáról és Csákányból járnak át ide a gyerekek. Vörös László igazgató el­mondta: sikerült a tanulócso­portokat megbontani, és így képességeik szerint fejleszt­hetik a gyerekeket — nem­csak az előbb említett német nyelvből, hanem magyarból is. Heti négy órában tanulják már a diákok az idegen nyelvet és anyanyelvűket. Ha jól halad­nak, a 8. osztály végére alap­fokú nyelvvizsgát is tehetnek németből. A felsőtagozatban is meg­kezdődött a fakultáció: a 7. osztályban a jobb képességű tanulók számítástechnikát ta­nulhatnak, míg a másik cso­port háztartási ismereteket szerezhet. A szülők kérték: A lányok a sütés-főzés forté­lyait szaktanteremben sajá­títják el (Fotó: Kovács Tibor) mivel a 8. osztályos gyerekek nagy része műszaki beállított­ságú, fakultáció keretében ta­nulhassák meg a műszaki rajz alapjait. A diákok nagy része — 75 százaléka — szakmunkás- képzőben tanul tovább, a gyengébbek csak a szakmun­kásképzőt előkészítő tanfo­lyamokon tudják folytatni a ta­nulást. Gondot okoz a cigány- tanulók magas létszáma: a túlkoros gyerekeket a marcali Noszlopy iskolába irányítják. Az oktatási intézmény önál­lóságra és munkára neveli a gyerekeket, ezt célozza a Paj­tás szövetkezet: a szünetek­ben diákok dolgoznak a kis büfében. Van egy szőlőszö­vetkezetük is, ahol a tanulók munkálkodhatnak alkalman­ként. T. K. TEJ- ÉS HÚSIPARI AGRÁRMÉRNÖKKÉPZÉS INDUL AZ EGYETEMEN Buktatott a kémia és a vállalatgazdaságtan Talán a bizonytalan jövőtől való szorongás is közreját­szott abban, hogy a Pannon Agrártudományi Egyelőm ka­posvári karán az idén minden évfolyamon több utóvizsga volt, mint tavaly. Az elsősök­nek a kémia volt a legnehe­zebb. A másod- és harmadé­ves hallgatók közül soknak kell ismét vizsgázni mezőgaz­dasági-műszaki ismeretekből és vállalatgazdaságtanból. Az oktatók szerint kémiából a középiskolákban nincs olyan felkészítés, amely biztos ala­pokat adna a diákoknak. Kü­lönösen azoknál tapasztalható ez, akik szakközépiskolákból jöttek. Minden évfolyam más időpontban vizsgázott: a má­sodik és a harmadik évfolyam rínAnmhorhor» «-»-* . ucv/cinuv/!üciit az. oiövjour\ po dig az őszi háromhetes gya­korlat miatt januárban. Mivel az első évfolyamon már állattenyésztési szakirá­nyú agrármérnökképzés in­dult, új tantárgyként belépett az állattan. További változás volt, hogy a korábbi társada­lomtudományi tárgyak közül az első évben filozófiatörténe­tet tanítanak. Az ebben a ta­névben felvett hallgatóknál három félévi közös alapozás után pontrendszer alapján dől el, hogy ki folytathatja agrár­mérnöki és ki üzemmérnöki ágon a tanulmányait. Beszá­mítják a tanulmányi ered­ményt, S i lyslvtljödbl, válámiÍH a kritériumtárgyakból (biofi­zika, ökológia és mikroele­mek) tett sikeres vizsgákat. A harmadik félév végén felállított rangsor alapján határozzák meg, hogy ki mehet tovább az ötéves képzésre. Előzetes számítások szerint a hallgatók 40 százaléka. Tavaly a felvételizők számát tekintve a PATE a harmadik helyen volt az agrárintézmé­nyek között. Az idén jelent­kező középiskolásoknak jó tudni, hogy szeptembertől nappali tagozaton két szak­irányban indul agrármérnök­képzés. Közös alapozás után választani lehet, hogy .állatte­nyésztési vagy tej- és húsipari agrármérnök akar-e lenni a hallgató. Emellett megmarad az állattenyésztő üzemmér­nökképzés is. Újdonság még, hogy nappali tagozaton kiegé­szítő képzés lesz: a harmadik évfolyam legjobbjainak lehe­tőségük lesz itt maradni és két év múlva agrármérnökként diplomát szerezni. Ugyanez a lehetőség fennáll a régebben végzetteknek is, de nekik há­rom évig tart a kiegészítő kép­zés. S. P. G. Se ez, se az de az nagyon Kabaré farsang alkalma adtán Azon morfondírozom, ha a megélhetés és egyéb világi motívumok sarkallják a poén­gyárosokat farsangi kabaré­turné szervezésére, az most baj-e, avagy az. Szándokom persze nem az, hogy... Sőt! Álljon jó messze tőlem, még egy picit, igen, így jó lesz. És repül a kismadár! No de kérem! Ha Ön most azt hányja a szememre, hogy én is ott vihogtam a k.vári vár. műv. közp. bal oldali szekto­rának első garmadában, akkor el kell mondjam: aha. Én is ott vihogtam. De még ha csak vi­hogtam volna! Egyenesen — ültem. Néha még el is moso­gattam, akarom mosdani: mo- solyodtam. Mert rám is tudnak hatni Lehr Ferenc idestova ti­zedik életévüket betöltő kon­zervált sutkái. Tudom persze, hogy van a Lehrnek humora. Hogyne Lehrne! De ha még mindig az a bizonyos vécé­ülőke alakú gitárereklye a mű- sorszám legnagyobb húzóereje, amelyre egykoron járt az egész kollégiumi fölső szint, akkor a produkció le(h)romlik és emellett egy kissé idejemúltnak tetszik. Oszt' ihol az Ihos. József. Fejkendős nénike-számának kora — ha más, más szö­vegbe ágyazottan is — már-már vetekszik a fejken­dős nénike éveinek számával. Viszont minden elismerés a hárompluszkettőzenekar csip- késkombinélakodalmasrokk lágerének feldolgozásáért. Nemcsak mint kiötölt ötlet töl­tött el örömmel; az előadói le­hetősség és gitártudás sem volt semmi. Azaz volt valami! Jól van sebajfiam Bach. Szilvia. Ha legközelebb a shúrmikrofonok kellőképpen adják vissza mágnesmemb­ránjaik által frekvenciamodu­lált amplitúdómoduljainak zöngéit és a direkciós krono­méteringa belengi a szakrális művek poézisét (ezt nehogy megfejtsék!), akkor majd nem kell megemlíteni a dalok előtt, ki a rákfene az, akit butánozni próbál: felkonf. nélkül is rá bí­runk majd ébredni. Igaz, a play „bach” egész tökéletesen működött a közbülső számok­ban. Maradt hát vigasznak a Maksa. Vele bírtam csak víg-asztal-lódni. Mert a Maksa-híradó gegjei egy- től-egyig frissek, ropogósak, érzéke a humorhoz a Suttyóm falva történelmiségének elemzése kapcsán is megnyil­Lehr a speciális árnyékszék-tartozékkal ékesítve (Fotó: Lang Róbert) vánult. Maksa Zoltán kö- zép-kelet-európali humorpistá- tól megtudtuk: a bős-nagyma­rosi tervek is suttyomban ké­szültek. Lefejezésül, a Se ez — se az cé farsangi kabaré uccsó blokkjaként a Brindizi- Ayala duett lépett bele a szín­padon elterülő csomó desz­kába. A közönségesség örö­mére leporolták — méltán az est hagyományaihoz — egy régi produkciójukat, a Szása Pakol kapitány viszont(esz­kápé)tagságos élete ék bu­kása című vígriposzt. És ci- tera. Az Éles István híján élet­len, ha nem is élettelen este, mely egy rosszul álcázott masnira, ja nem, loknira emlé­keztetett, a szereplők ködös meghajlításával ért véget. Már amennyire ezt személyem a kijárat felé szorgalmasan sze- dett-vedett léptei gyorsasága mellett — a teremből kiván­dorló tömegben — még ész­lelni bírta. (ba-sa) KÉPESSÉG SZERINTI FEJLESZTÉS SÁMSONON Erdélyi pillanatképek A z ember akarva-akaratlan felfigyel a határ két oldalán levő különbségekre. Főleg, ha gépkocsit vezet. És kü­lönösen, ha „akar” is figyelni. Be­menni Romániába viszonylag köny- nyö a turistának: mindössze két perc, vámvizsgálat nincs. Kijönni jóval kö­rülményesebb. Érről visszafelé sze­reztem mélyreható tapasztalatokat. Nagyváradig az üt zökkenőmen­tes. Ott viszont máris fél tucat ci­gánygyerek veszi körül a kocsirp; nem is koldulnak, egyenesen követe­lőznek-■ A? apjakon keresztül mufa- togafnak, mit adjak ki nekik. Nem célszerű durván avagy határozottan elhessegetni őket, mert esetleg ész­revétlenül végighúzzák a gépkocsi oldalán a markukban szorongatott százas szeget... Az Európa 60-as számú út minő­ségéről csak annyit, hogy minősíthe­tetlen. Kolozsváron rövidíteni szeret­nék Torda felé, de az útjelző táblákat letörhették, mert sehol sem látom. Másfél évvel ezelőtti emlékezetemre hagyatkozva csúszkálok a jégpáncél­lal borított külvárosi (tömbház-ketrec lakónegyed) utcáin. Áz autóbuszme­gállók mindegyikében százszámra várakoznak az emberek, a villamo­sok lépcsőin fürtökben lógnak az utasok. Legalább mínusz tíz fok van; minden csúszik, jég és hó mindenütt. Néhány nap múlva láttam egy fotót a Romániai Magyar Szóban, a képaláí­rás: ritka pillanat Kolozsváron, taka­rítják a havat. Kolozsvártól Maroslu­dasig szinte mindvégig „korcsolyapá­lyán” haladok. Szerencsémre nincs nagy fdígalom, bár hét vége van. Az embereknek nemigen telik furíká- zásra, egy liter bénáin 130 lej (az át­lagfizetés tízezer körül van). Benzin­kútnál tankolni kiszámíthatatlan do­log: Kolozsváron hosszú sor, nincs benzin; fordán se sor, se benzin; Marosvásárhelyen egyetlen gépkocsi van a kútnál, és tankol... Szülővárosomban, Marosvásárhe­lyen másfél éve jártam. Akkor a köz­pontba vezető hosszú út egyik sávja fel volt ásva, valami vezetékcserére készülhettek, csak araszolgatni lehe­tett a földkupacok mellett. Megállt az élet? Vagy ismét felásták? Ugyanaz a kép fogad. (Később mondták, hogy azóta egy követ nem tettek arrébb, még csak remélni sem lehet, hogy egyszer valaki betemeti az árkot.) Még mindig hosszú sorok állnak élelemért, a valamivel olcsóbbért. Mert a „felárast'’ egy perc alatt besze­rezheti az ember. De ott, ahol mind­össze néhány lejjel olcsóbb a kenyér, már órakat kell álldogálni. Megdi­csérnek házigazdáim, amiért hoztam magammal vécépapírt. Ugyanis ott száz lej egy tekercs (őt éve még két lej volt). Ez az ötvenszeres áremel­kedés, sajnos, jellemző — miközben a fizetések mindössze megduplázód­tak, esetleg meghárömszörozódtak. Égy kiló krumpli 12Ö lej, egy kiló pulykaaprölék 600 lej, egy kilő sza­lámi 80Ó. Nem „töltelékként” említem az árakat: sok minden a gazdasági, a piaci viszonyokra vezethető vissza. Az emberek lelkiállapota? A ma­gyarokéról tudtam meg többet. A „most már minden mindegy" a jel­lemző. A beletörődés. A védekezés­nek az a formája, amely a következő mondatban sommázható: legfeljebb megölnek, rosszabb az sem lehet... Másfél éve négy marosvásárhelyi barátomról kellett megállapítanunk (egy szolnoki barátommal közösen, aki először járt Erdélyben), hogy sú­lyosan depressziós. Most közülük kettő az idegklinikán fekszik... Már első este, „rátapadtam a ké­pernyőre”; kértem, nézzék el, hogy ennyire érdekel a „választási műsor”. A téves önreklámozás annyiban ha­sonlít a néhán évvel ezelőtti miénk­hez, hogy a pártok és jelöltjeik meg­határozott ideig ígérgethetnek fűt-fát, szavazóik kegyeinek elnyeréséért. De rengeteg különbség is van! Az egyik az, hogy a szövegelés java élő-egyenesben megy, nem élőre felvett filmszalagról. Természetes, hogy kevesen tudnak (akarnak?) be­illeszkedni az időkorlátok közé. Nos, mese nincs: amikor az idő lejárt, ki­kapcsolják a „szónok” mikrofonját, még akkor is, ha nem tett pontot a mondat végére. Egyenesen rppHpp­vágó, amint lelkesen tátognak hang­talanul. Első igazi „erdélyi munkanapom” reggelén az RMDS2 1990. rpárcius 19-én megostromolt székházába megyek, ahol éppen három megye (Maros, Hargita és Kovászna) né­hány magyar politikusa tanácskozik, a választási stratégiát beszélik meg. A lépcsőfeljáró falára fekete festék­kel ügyeskedett oda valaki egy ho­rogkeresztet. (Megkérdeztem ké­sőbb az egyik helyi RMDSZ-vezetőt, miért nem tüntetik el, a válasz: azért, mert másnap hármat festenek he­lyette, tüntesse el az, aki odapin- gálta.) Sikerül .találkozni barátaimmal, megbeszéljük a másnapi randit (az­nap a tanácskozás miatt nincs ide­jük), és következhet a nosztalgia-lá­togatás régi törzshelyemen, a Maros vendéglőben. Tudtam, hogy a hatal­mas főtéri étterem magyar pincéreit rég áthelyezték külvárosi lebujokba, de remélem, hogy a régi, jóravaló, magyarul is beszélő román felszolá- lók közül látok már egyet. Egy sincs. Valaki mégis maradt: amikor a vélet­lenül ottfelejtett ruhatáros nevemen szólít, hirtelen el kell fordulnom... Egy nagyon vacak konyak is megerősít­heti az ember lelkét... Közben mondja otthoni fiam, hogy a minap valakik román trikolórral ke­rítették be a több mint ötszáz éves református kollégiumot, a mai (elro- mánosított) Bolyai líceumot. A tettes (vagy inkább nosj KerestetiK. Nem Ta­lálják. Megtalálják viszont — éppen most, a helyhatósági választások közeled­tének idején — azokat az állítólagos magyar gazembereket, akik a ható­ságok szerint kiprovokálták, sőt vég­rehajtották az 1990. márciusi véres eseményeket. Ha még igaz is lenne, eddig nem volt idejük?... Mondják, nyolc magyar ül börtönben ilyen „vét­ségért”, tizenötöt most tartóztattak le, gyorsanítélő törvényszék intézi el őket. Kétségtelen: koncepciós perek ezek! És a dolog szomorú pikantéri­ája: egyetlen román elítéltje vagy gyanúsítottja sincs annak az ominó­zus „bunyónak”... Mondják, hiába igyekeznek meg­buktatni a mostani kormányt. A ma­gyarok számára hiába. Mert mond­ják, ami jönne sem lehetne jobb az ő szempontjukból... Jósolják, a végvár, Marosvásár­hely éppen a helyhatósági választá­sok folytán fog elesni... Zajos itt az élet. És egyre süketebb a hallgatóság... Molnár H. Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom