Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-07 / 32. szám
1992. február 7., péntek SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY, HAGYOMÁNY 5 Paragrafusokról, erkölcsről a szervátültetések kapcsán Szívesen — szívtelenül? Az első hazai szívátültetések számos, egészségügyet érintő kérdést, köztük etikai megfontolásokat is fölélesztettek: Önmagában az a tény, hogy egy ember halálához kötött a másik megmentése, kétségeket támaszt egyesekben: vajon erkölcsös módja-e a gyógyításnak. Dr. Csanády Miklós egyetemi tanárt, kardiológust, a Szegedi Orvostudományi Egyetem (SZOTE) II. sz. Belgyógyászati Klinikájának igazgatóját, valamint dr. Ju- lesz János eeyetemi tanárt, a SZOTE Etikai Bizottságának elnökét kértük arra, mondja el a témával kapcsolatos véleményét. Kegyeleti jogot nem sérthet Beszélgetésünk kezdetén mindkét professzor leszögezte: az orvostudomány mai lehetőségeinek ismeretében a szívátültetésekre) hazánkban is szükség van. Ennek érdekében pedig minden tisztességes módon — az etikai eszközeivel is — támogatni kell ezeket a műtéti eljárásokat. Emellett megjegyezték: most, amikor az ország szíve együtt dobban az első két újszívesével, akár félrevezetőnek is tűnhet erkölcsi szempontokat latolgatni, hiszen mi más lenne fontosabb, mint a betegek érdeke: hogy életben maradjanak. Mindazonáltal talán mégsem érdektelen körülnéznünk a paragrafusok rengetegében: vajon valóban segíti-e a törvény a szívátültetés felesleges akadályok nélküli, hazai elterjedését? Az 1972-es egészségügyi törvénynek mint alaptörvénynek erre vonatkozó része a lényeget tekintve nem sokat változott. A halottakkal kapcsolatos rendelkezések végrehajtási utasításai azonban módosultak. Jelenleg az Elnöki Tanács 1987-es 6. sz. törvényerejű rendelete és az egészség- ügyi miniszter 14/1987. számú rendeletével módosított végrehajtási utasítás a mérvadó. Mindezek szerint elhalt személyből szerv vagy szövet kivétele kegyeleti jogokat nem sérthet. A gyógyító célú szervés szövet kivétele nem végezhető el, ha az ellen a meghalt személy még életében — a jogszabály által meghatározott módon — tiltakozott. Tiltakozni — nem létező okmányokkal? Hogy miként tehetné meg ezt, aki halála után is ragaszkodik minden porcikájához? (Elvégre emberi joga bárkinek, hogy éljen a választás lehetőségével.) Nos, az egészségügyi miniszteri rendelet szerint ez akkora bürokráciával jár, hogy ép, egészséges ember aligha bajlódik vele, a beteg — úgy lehet — még kevésbé. Tiltakozó nyilatkozatot kell tennie, de nem is akárhogy. A személyi igazolványban tartható egészségügyi lap megfelelő rovatába, vagy az egyéni egészségügyi könyvbe kell ezt bejegyeztetnie az állami egészségügyi szolgálat illetékes orvosával. A gond ott kezdődik, hogy általában ilyen lapunk és könyvecskénk nincs is. Nemet mondani ugyan van jogunk, csak éppen élni nem tudunk vele. Az USA-ban a pozitív hozzáállásból indulnak ki: az ember ráírja — az ott létező — donorkártyájára, hogy halála esetén felajánlja szerveit a rászorulóknak. Ennek hiányában akkor végezhető el a műtét, ha azt a hozzátartozók engedélyezik. Számos más ország gyakorlatával egybehangzóan, a magyar szabályozásban a hallgatás már beleegyezést jelent. Ez az eljárás lényegesen egyszerűbb, gyorsabb lehet, kevésbé hátráltatja így egy esetleges életmentő műtét elvégzését. A végrehajtási utasítás ésszerű módosítása azonban szükségesnek látszik, és ehhez elegendő lenne — tartják a szegedi orvosok —, ha úgy fogalmazna: elhalt személyből szervet gyógyító céllal akkor szabad kivenni, ha ez ellen életében hitelt érdemlően nem tiltakozott. Ez a két szó csökkentené a bürokráciát, s a törvény mégsem lenne kerékkötője a szervátültetésnek. A holttest nem tulajdon A hozzátartozók gyakori aggodalma: mi a biztosíték, hogy már valóban meghalt szerettük, amikor kioperálják valamely szervét, hogy másnak megmentsék vele az életét. A rendelet szerint holttestből szervet vagy olyan szövetet, amely a halál beállta után igen rövid ideig alkalmas átültetésre, akkor szabad kivenni, ha a halál beálltát három, az átültetésben részt nem vevő orvos együttesen megállapította, és aláírásával igazolta. A szervátültetések etikai megítélésekor nem mellőzhető annak a kérdésnek a tisztázása: tulajdon-e a halott teste. A SZOTE professzorai egyetértenek azzal a jogi állásponttal, hogy nem. Márpedig ha nem az, akkor nincs tulajdonosa, aki a halál után megtagadhatná, hogy — kegyeletet nem sértő módon — mást gyógyítson. S ha nem tulajdon, az eltávolított szervek áruba sem bocsáthatók. A világ fejlettebb részén negyed- százados múltra tekint vissza ez a gyógyító eljárás, így feltehetően ott már kidolgozták a fölmerült etikai kérdésekre is a megfelelő válaszokat. Donorrá lenni A professzori szobában beszélgető partnereim föllapozták az Orvosok Világszövetségének etikai ajánlásait tartalmazó kötetet. Kiderült: az emberi szervtranszplantációról szóló legújabb deklaráció alapelvei megegyeznek a hazai törvény szellemével. Csupán a magyar végrehajtási utasítást kellene világosabbá, egyszerűbbé tenni anélkül, hogy indokolatlan akadályokat gördítenénk az életmentő műtétek útjába. Annál is inkább, mert ezeknél valóban létfontosságú a gyorsaság. Volt idő, amikor azt tanították: erkölcsös az, amit a törvény megenged. Márpedig az erkölcs ennél mélyebb, szigorúbb, időtállóbb dolog. Az ókortól napjainkig azt tartja erkölcsösnek a közösség, aki a jó és a rossz között különbséget tud tenni, és a jót választja. Tehát aki halála után is képes adni másoknak, akár a szívét, azaz donorként életet ment: erkölcsös a legfelsőbb fokon. Chikán Ágnes Háromemeletes új épületszárnnyal bővült a pécsi szülészeti klinika. Nyolcvannyolc ágy, három vizsgáló, tornaterem, társalgók bővítik az ellátást. Bevezették a külföldön már bevált „rooming”-szisztémát, amelynek lényege az, hogy az édesanya egész nap együtt lehet az újszülöttel. Az új épületszárnyban van a betegfelvétel, a járóbeteg rendelés és itt kapott helyet az igazgatási osztály is. MTI-fotó: Kálmándy Ferenc MAJOMAGYVELŐT MAR ÁTÜLTETTEK Következik: a hasnyálmirigy éA szervátültetés és az orvostudomány csúcstechnológiáját jelenti, de vajon hol a határa ennek a műtéti eljárásnak? Erről és egyéb transzplantációval összefüggő kérdésekről beszélgettünk dr. Flautner Lajos egyetemi tanárral, a SOTE l-es számú Sebészeti Klinikájának igazgatójával. — Napjainkban a biológia és a technika összefonódott, ha az egyik oldal lép, a másik igyekszik utolérni. Ez a nemes verseny az embert, az orvos- tudományt szolgálja. — Jó példa erre a művese- készülék és a veseátültetés? — Igen. Bebizonyosodott, hogy jelenleg az élet minősége szempontjából egy átültetett vese sokkal kedvezőbb lehetőséget teremt, mint ha hetente kétszer-háromszor gépen kell dializálni. Egyébként figyelemmel lehet kísérni, hogy mind hosszabb a műtétet követő túlélési idő, hiszen egyre korszerűbb gyógyszerek próbálják megakadályozni a kilökődést. A kutatás fő iránya ma: miként lehet a biológiai összeférhetetlenséget tompítani. — Napjainkban egyre többet hallunk a hasnyálmirigy átültetéséről, illetve annak mesterséges pótlásáról. — A mesterséges hasnyálmirigy valójában olyan kis berendezés, amely érzékeli a vércukorszintet, komputer számolja ki a szükséges inzulinmennyiséget, és azt folyamatosan adagolja. — Nálunk már alkalmazzák ezt a gyógyítás módot? — A méretek nagysága miatt csak súlyos esetekben, intenzív terápiás osztályokon, például az l-es számú Belgyógyászati Klinikán használják. — Van-e a szervátültetéseknek határa? — A vese-, a máj- és a szív- átültetés után már nálunk is kísérleteznek a tüdő átültetésével. Nyugaton már gyakorlat, hogy a tüdőt és a szívet együtt ültetik át. — A hasnyálmirigy átültetéséről is egyre többet lehet hallani. — Ezt a műtétet a fiatalok esetében érdemes megkísérelni. Mert hiába adjuk a cukorbeteg gyereknek az inzulint, egy bizonyos idő után tönkremehet a veséje, a szeme, idegrendszeri károsodás alakulhat ki. Ha az ilyen betegeknél elkerülhetetlen a veseátültetés, akkor sokkal eredményesebb, ha egyben új hasnyálmirigyet is kapnak. Ezzel a cukorbetegség is meggyógyítható. — Várható nálunk ilyen műtét a közeljövőben? — A világ első szívátültetése 1967-ben volt és nem sokkal utána végrehajtották az első hasnyálmirigy-átültetést is. Apróbb hasnyálmirigy-szigeteket már nálunk is beültettek. Reméljük, hogy mihamarabb sor kerül a teljes átültetésre is. — Külföldön majomból majomba már ültettek át agyvelőt. Hol tartanak a humán kísérletek? — A szakirodalomban sokat lehet erről is olvasni, de műtétről még nem hallottam. Egy biztos, az orvostudományban nem szabad semmiről se kimondani, hogylehetetlen! Amit akár két évtizeddel ezelőtt még csak fantasztikus filmekben láttunk, az bizony ma már napi műtéti gyakorlat. Szabó Margit FARSANGOL A VILÁG (2) Tyúkverés, , Cibera és Konc király A farsang egyik legjellemzőbb népszokása a kántálás- sal egybekötött adomány- gyűjtés. Ez a karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor és Márton-napon is megfigyelhető szokás egykor a falusi tanítók jövedelmének kiegészítését szolgálta. A falu fiatalsága jár ilyenkor köszöntőket mondani, amit szalonnával, hurkával honoráltak, de előfordult az ajándékok között tojás, kalács vagy éppen pénz is. Ezekből készültek a „zabálóhét” értékei. A Bács-Kiskun megyei Bátyán úgy tartják, hogy „kövércsütörtökön” kilencszer kell jóllakni a jövő évi jó termés érdekében. A moldvai csángók inkább adományokat visznek ilyenkor a szegényeknek, mint ahogy a palócok is ezt tekszik. „Kövércsütörtökön” néhol a halottakról is megemlékeznek. Görögkatolikus vidékeken farsang szombatja a „halottak szombatja”, föltehetőleg az ortodox liturgia egyik eleméről van szó ebben az esetben. A kán- tálást Honton „szőkicskézés- nek”, a Nyitra megyei Zsérén „sárdózásnak” nevezik. A baranyai farsangozók énekeiben a regölés elemei figyelhetők meg. Általános jellegzetesség, hogy az egyéni céllal kántálók maszk nélkül, míg a közös célra gyűjtők maskarában, maszkosán járják a falut. A múlt században még lakodalmakban és farsangkor egyaránt megjelent a „tyúkverés” szokása. A Drávaszög- ben húshagyó kedden került erre sor. Földbe ásott vagy póznához kötözött tyúkot kellett a bekötött szemű versenyzőknek agyonütniük. A próbálkozók esetlensége sok nevetésre adott okot. Akár sikerült, akár nem, mindenképpen vacsora lett a tyúkból. E szokás egyik miskolci változatában a „kakasnyakvágás” előtt parodisztikus bíróság elé állítják az állatot, ahol azután halálra ítélik. Ez eredetileg áldozati rítus lehetett. A fentiekkel mutat formai rokonságot a „rabvágás”. Sajó- németiben két férfit rabnak öltöztetve állítanak bíróság elé, fejükre olvassák a faluban történt lopásokat és más bűnöket. Ezután halálra ítélik őket, majd a fejükre helyezett cserépfazék összetörésével a két „hévér” (hóhér) „kivégzi” őket. A halottak nemsokára életre kelnek, futásnak erednek, s meg sem állnak a kocsmáig. A „bíróság” sokszor versbe szedve mondta el vádjait és az ítéletet is. A múlt században még általános volt az „áltemetés”, amit forrásaink a farsang temetéseként említenek. Erdélyben asszonyruhába bújt legényt „sirattak el”, de előfordult, hogy megölt állatot. Gömörben rendszerint „varjútemetésre” került sor. A Csallóközben „dőrejárás” néven ismert az a maszkos felvonulás, amelyben zsáner- alakok és állatalakoskodók egyaránt előfordulnak. Az előbbire példa a drótos tót vagy a bátyus zsidó, az utóbbira a medve vagy disznó. A legismertebb magyarországi népszokásra, a busójárásra farsangvasárnap kerül sor. A szájhagyomány szerint a busók a törökök ellen harcolva maskaráikkal elijesztették a támadókat. Valószínűbb azonban, hogy a busójárás eredeti értelme a termékenységi rítusokban keresendő. A farsang régen a lakodalmak ideje volt. Erre utal az álesküvő tréfás játéka (például a Vas megyei Katafán) éppen úgy, mint az ilyenkor szokásos vénlánycsúfolók. Szegeden hamvazószerda délelőttjén jártak a tuskóhú- zók, maskarában, kötéllel vonszolva maguk után egy darab fát, hangszerekkel és fémedényekkel csapva nagy zenebonát. Főleg a pártában maradt lányok házait kerülgették. E szokás változata bihari „szűzgulyahajtás” vagy a „kongózás” is. Itt tréfás rigmusokkal invitálják a vénlányokat (Szatmárban, Bereg- ben az öreglegényeket is) a szűzgulyába. A csípős válasz — szintén rigmusba szedve — nem maradhatott el. A farsangi hagyomány vetélkedő-játékai a legrégebbiek. A középkori lovagi viadalok parodisztikus formái közül kiemelkedik Cibera vajda és Konc király kolbászból, hurkából, sonkából álló serege. Vízkeresztkor és húshagyókor vív csatát Cibera vajda babból, halból, hagymából álló hadával. Víz- keresztkor Koncz király győz, húshagyókor viszont Cibera a sonkát úgy a folyóba hajítja, hogy nagyszombatig ki sem tud onnan jönni... Csíkména- ságon két legény — egy sovány és egy kövér — vív harcot egymással. A „párviadal” a sovány Cibera győzelmével ér véget, és Konc király „halála” egyben a farsang végét is jelenti. Rékai Miklós
