Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-26 / 48. szám

992. február 26., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 BIRKÓZÁS RÖPLABDA Herczeg es Bozsoky országos bajnok! A hét végén két versenyen is — a fővárosban és Pécsen — részt vettek a somogyi bir­kózók. Budapesten a Vasas SC Fáy utcai sportcsarnokában rendezték meg a diák „A” kor­osztályú birkózók országos bajnokságát, amely egyben a Müller Ferdinánd emlékver­seny is volt. A mamutmezőnyt felvonultató ob-n (súlycsopor­tonként 30-40 versenyző in­dult) remekül helytálltak a fia­tal somogyi birkózók. A Ka­posvári Sportiskola és a Mar­cali VSE reménységei két baj­noki címmel, egy ezüstérem­mel és egy hatodik helyezés­sel térhettek haza. Herczeg Attila, a Kaposvári Sportiskola versenyzője a 41 kg-osok mezőnyében hat tus- győzelemmel került a dön­tőbe, ahol pontozással győ­zött. A 32 kg-os súlycsoport­ban a marcali Bozsóky János hat győzelmével szintén or­szágos bajnoki címet szerzett. Az 50 kg-osok között Vermes Attila (Kaposvári Sportiskola) várakozáson felül szerepelt: négy tusgyőzelemmel beve- rekedte magát a döntőbe, ahol vereséget szenvedett, s így végül ezüstérmes lett. Az 55 kg-osok mezőnyében Csuka Endre (Marcali VSE) a hatodik helyen végzett. * * * Pécs adott otthont a diák „B” korosztályú birkózók területi kötöttfogású versenyének, amelyet egyéni és csapatver­seny formájában rendezett meg a Baranya Megyei Birkó­zószövetség. Ez a viadal egyben a pé­csiek fiatalon elhunyt volt ifjú­sági magyar bajnokának tisz­teletére Antal József emlék- verseny volt. A somogyi vonatkozású eredmények: 35 kg: ... 2. Rétsági Attila (Kaposvári Sportiskola), ... 4. Marosi Krisztián (Kaposvári Sportiskola). 38 kg: 1. Berkics Gábor (Kaposvári Sportis­kola). 41 kg: 1. Bogyó Patrik (Kaposvári Sportiskola), 2. Sándor Tamás (Marcali VSE). 45 kg: 1. Koleszár Gábor (Ka­posvári Sportiskola), 2. Ba­logh Tamás (Marcali VSE). 50 kg: ... 3. Florváth Attila (Ka­posvári Sportiskola). 55 kg:... 3. Szmolka Zoltán (Kaposvári Sportiskola). 60 kg:... 2. Révai Péter (Marcali VSE). 66 kg: 1. Városi Dániel (Kaposvári Sportiskola). 73 kg: 1. Landek Szabolcs (Kaposvári Sportis­kola). Plusz 73 kg: ... 4. Szél Herczeg Attila Bozsóky János Szilárd (Kaposvári Sportis­kola). A csapatversenyben: 1. Ka­posvári Sportiskola 30 pont, 2. Pécs 19 pont, 3. Szigetvár 18 pont. A verseny legtechniká­sabb sportolójának járó tiszte­letdíjat a kaposvári Bogyó Pat­rik kapta. Szegedi és egerszegi elsőség Az elmúlt hét végén a fiú utánpótlás legfiatalabbjainak röplabdatornáját rendezték meg Kaposváron. A gyermek korosztály vetélkedőjére a Toldi általános iskola és az egészségügyi főiskola torna­termében került sor. Részt vett a tornán a vidék és a fővá­ros legjobbjaként számontar- tott Szeged és a MALÉV csa­pata. A megyeszékhelyet a Toldi iskolások képviselték, méghozzá szép eredménnyel. Nagy meglepetésre a verhe­tetlennek hitt szegedieket győzték le 2-1-re. Ennek elle­nére a Szeged nyerte ezt a tornát a MALÉV előtt. A haza­iaknak meg kellett elégedniük a harmadik hellyel. Az egyik különdíjat Varga Péter, a Toldi iskola játékosa kapta. A mini tornát a Honvéd utcai általános iskola tornatermé­ben rendezték (a gyermek korosztályhoz hasonlóan) körmérkőzéses formában. A kiegyensúlyozott mezőnyre utal, hogy az első három hely sorsát csak a jobb poénarány döntötte el. Ebben a mezőny­ben vigasztalódhatott a Zala­egerszegi TE; ők nyerték a tornát a Toldi és a Kaposvári Sportiskola előtt. A Veszprém lett a negyedik. Hosszú Gá­bor, a Toldi és Sándor Roland, a Kaposvári Sportiskola játé­kosa lett különdíjas. Felvételünk az első hely sorsát eldöntő Szeged-MALÉV mérkőzésen készült (Fotó: Gyertyás László) ÚSZÁS Hét érem Szekszárdról Hétfői lapunk 13. oldalán a „Legjobb sportolóink randevúja Kaposváron’’ című összeállításunkból kimaradt az ifjúsági harmadik helyet szerzett csapat. Ezt a helyezést a Kapos­vári Húsos SC junior leány búvárúszó csapata érdemelte ki. Tagjai: Hideg Izolda, Farkas Teréz, Takátsy Anikó és Pető- falvi Lilla. Edzőjük: Kovács László. A csapat a 4x100-as és a 4x200-as váltóúszás országos bajnoka, több nemzetközi verseny sikeres szereplője. Valamennyiünk gratulációja természetesen őket is megilleti. A hét végén Szekszárdon rendezték meg a Tolna me­gyei összevont úszóbajnok­ság idei első fordulóját, ame­lyen három megye — Tolna, Baranya és Somogy — egye­sületeinek a versenyzői álltak rajthoz. A viadalon mintegy 200-an versengtek egymással a minél jobb helyezések reményében. A somogyi színeket a Kapos­vári Sportiskola és a Siófoki Ezüstpart SE tehetségei kép­viselték Szekszárdon. Sajnos, a kaposvári úszók csapatát erősen megtizedelte a járvány utóhulláma, így ez alkalomal csak két arany, három ezüst Különleges TOTÓ-kombinációk A 8. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos „véletlen” kombinációját. 1. 1 11x2x 1x21 x 1 1 X1 X 21112 2. 1 x11x2 11x11 2x12x 1x111 3. X 21x1x xx12x x1x1x x2121 4. X 2x11x x12x1 xxx2x x11xx 5. 1 x11x2 11211 xx11x x121x 6. 1 x1121 x1xx2 11x11 x121x 7. 1 1x121 X1 X11 2x121 xx12x 8. 1 x211x 11x21 1x111 xx221 9. 1 x1x21 1 x11X 21x21 11x11 10. 1 11 xx1 21x12 1 x11X x21xx 11. 1 11 xx1 21x12 x1x11 x12x2 12. 1 12x1x 1 x11 X 12111 2xx11 13. 1 x2x11 11x12 1x1x1 1x211 A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) készí­tette olvasóink számára. Pelikán János • • Öten a válogatottban Budapesten kijelölték a rit­mikus sportgimnasztikázók if­júsági egyéni válogatott kere­tét. Szép sikerként könyvelhet­jük el, hogy Kaposvárról öten kerültek a tizenkét tagú ke­retbe. A Kapos RSG SC-ből Gál Bernadett, Békési Zsanett, Horváth Andrea és Balogh Orsolya, a' K. Építőkből pe­dig Balogh Diana vehet részt a legjobbak közös munkájá­ban. SPORTMŰSOR Szerda Labdarúgás Előkészületi mérkőzések: Kaposvári Rákóczi FC-Nagykanizsai Olajbányász. Taszár, 15 óra. Nagyatádi VSE-Marcali VSE. Nagyatád, 15 óra. Csütörtök Előkészületi mérkőzés: Kaposvári Rákóczi FC-Hartmannsdorf (osztrák csapat). Ta­szár, 14 óra. Labdarúgó Magyar Kupa A labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének (első forduló) eredményei: Kaposfü- red-Somogysárd 2-0, Topo- nár-Taszár 4-0, Kaposfő- Nagybajom 0-2, Hedrehely- Homokszentgyörgy 1-2, Bö- hönye-Somogyszob 0-0 (a hosszabbításban 0-0, tizen­egyesekkel 1-3), Lábod-Cso- konyavisonta 1-2, Somogy- tarnóca-Szulok 1-2, Inke- Csurgó 2-4, Kaposmérő-Ka- posszerdahely 0-3, Somogy- vár-Öreglak 0-1, Buzsák- Lengyeltóti 0-1, Táska-Fo- nyód 3-1, Balatonberény-Ba- latonszentgyörgy 1-2, So- mogymeggyes-Balatonföld- vár 0-3, Andocs-Tab 1-1 (a hoszabbításban 1-2), So­mogybabod-Zamárdi 2-4, Nágocs-Balatoni Vasas 2-0, Karád-Mernye 0-2, Ságvár- Balatonszabadi 1—3, Kiskor- pád-Kadarkút 1-1 (a hosz- szabbításban 1-2), Tarany- Bolhás 0-2, Kastélyos- dombó-Lakócsa 1-3, Vízvár- Bélavár 1-0, Gyékényesi VSE-Berzence 1-0, So- mogyudvarhely-Gyékényesi Tsz SE 1-1 (a hosszabbítás­ban 1-1, tizenegyesekkel 2-3), Szabás-Kutas 0-5, Horvátkút-Mesztegnyő 2-0, Vitya-Szőlősgyörök 1-4, Két- hely-Balatonkeresztúr 1-4, Patalom-Zimány 2-1, Hetes- Kaposvári Gazdász 0-1, So- mogyjád-Juta 0-6, Gamás- Balatonszárszó 2-5. Leilei „sportegyveleg” Öt héten keresztül tartott Balatonlellén a kézilabdából és kispályás teremlabda­rúgásból álló úgynevezett farsangi kupa­sorozat, amelynek a helyi általános iskola tornacsarnoka adott otthont. A fiúk három korcsoportban (3-4., 5-6. és 7. osztályosok) kispályás teremlabda­rúgásban, a leányok pedig két korcso­portban (5-6. és 7. osztályosok) kézilab­dában mérték ősze tudásukat és ügyes­ségüket. A versenysorozatnak az volt az elsőd­leges célja, hogy a téli időszakban is ver­senylehetőséget teremtsenek a környék diákjainak. A lelkes szervezők a sikeren felbuzdulva jövőre is szeretnék megren­dezni Balatonlellén a farsangi kupasoro­zatot. A farsangi kupasorozat eredményei. Kispályás teremlabdarúgás (fiúk). 3-4. osztályosok: 1. Balatonlelle I. csa­pata, 2. Somogyvár, 3. Balatonlelle II. csapata (3. osztályosok). Különdíjasok: Csek Csanád (Balaton­lelle) és Zsohár Endre (Somogyvár) a leg­jobb mezőnyjátékos, Szűcs Bálint (Bala­tonlelle) a legjobb kapus. 5-6. osztályosok: 1. Balatonboglár, 2. Balatonlelle I. csapata, 3. Somogyvár, 4. Balatonlelle II. csapata (5. osztályosok), 5. Látrány, 6. Gamás. Különdíjasok: Jakabfi Ádám (Balaton­boglár) a legjobb mezőnyjátékos, Szabó Raymund (Somogyvár) a legjobb kapus. 7. osztályosok: 1. Somogyvár I. csa­pata, 2. Somogyvár II. csapata, 3. Bala­tonboglár, 4. Balatonlelle II. csapata (6. osztályosok), 5. Balatonlelle I. csapata. Különdíjasok: Takács András (Balaton­lelle) a legjobb mezőnyjátékos, Tisza Fe­renc (Somogyvár) a legjobb kapus. Kézilabda (leányok). 5-6. osztályosok: 1. Balatonlelle I. csa­pata, 2. Balatonboglár, 3. Buzsák, 4. Ba­latonlelle II. csapata (5. osztályosok). Különdíjasok: Muszti Mónika (Balaton­boglár) a legjobb mezőnyjátékos, Szalai Krisztina (Balatonlelle) a legjobb kapus. 7. osztályosok: 1. Balatonboglár, 2. Ba­latonlelle, 3. Balatonföldvár, 4. Balaton­szárszó. Különdíjasok: Nagy Csilla (Balatonbog­lár) a legjobb mezőnyjátékos, Herkovics Andrea (Balatonlelle) a legjobb kapus. Sok szeretettel várjuk kedves vendégeinket március 7-én a Panoráma fogadóba, Somogyaszalóban megrendezendő NŐNAPI bálra. Asztalfoglalás a helyszínen. (5659) A K C I Ó MOST VIGYE! MOST VEGYE! Rostált dara- és diószén februárban 20 százalék kedvezmény!| Csak 480 Ft/q. Megrendelhető: Kaposvár, Deli István, telefon: 18-794 48-as ifjúság útja 17. A K C I Ó Bútorvétel, -eladás Új, felújított használt bútorok rendkívül olcsón. Várjuk kedves vásárlóinkat! Kaposvár, Arany János u. 1. Nyitva hétfőtől péntekig 9—12 óráig. 13.30-tól 17.30 óráig. Telefon: 82/14-704 (856) és szintén két bronzérem megszerzésére futotta az ere­jükből. A Kaposvári Sportiskola úszóinak dobogós helyezései: Béka, fiúk. 66,6 m mell:... 2. Zsivicsár Péter 1:07,33. Utánpótlás, leányok. 100 m mell: ... 2. Weisz Katalin 1:40,20. Gyermekek, fiúk. 200 m hát: 1. Budavári Zsolt 2:29,13. 200 m pillangó: 1. Csendes Nor­bert 2:34,90. Serdülők, leányok. 200 m mell: ... 2. Cserényi Katalin 2:58,3, 3. Takács Katalin 2:59,48. 200 m pillangó: ... 3. Fehérváry Ildikó 2:57,66.

Next

/
Oldalképek
Tartalom