Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-03 / 28. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP — LAKNI KELL 1992. február 3., hétfő Lakásgazdálkodásban a rendszerváltás elmaradt Hatvanmillió forinttal tartoznak az IKV-nak Működőképtelenné válhat a közszolgáltatás Lehetőségeinek határára ért a cég Egy kétszobás, 50-55 négyzetméteres lakás ára ma 2-2,5 millió forintot tesz ki. Feltételezve, hogy a lakásban felnőtt ember lakik majd, s ők ketten a végtelenségig min­dent megvonnak maguktól, s hogy átlagos bérből vagy fize­tésből élnek, elméletileg 20- 30 évükbe telik a lakás árának összehozása. A bonyolultabb gazdasági viszonyok, a jogi szabályozás, persze, ennél elviselhetőbbé teszik a helyze­tet; lakáshoz jutni azonban ma lényegében ugyanolyan prob­lémát jelent, mint a rendszer- váltás előtt. Ennek egyik alap­vető oka a lakbérek manipu- láltsága. A „politikai” lakbér A háború után — politikai okokból — a régi pengővel ki­fejezett lakbérrel közel azonos lakbéreket állapítottak meg az államosított lakásoknál. A fo­rint-fizetések pedig magasab­bak voltak, mint a pengő-bé­rek. Tehette ezt az állam a sa­ját tulajdonában levő lakások­kal, és megtehette a magán­kézben levő lakásokkal és há­zakkal is: előírta azok bérleti díját is. Az utóbbiak nagyon közel álltak az állami bérlakás díjá­hoz, s csak később, sokszori lakbéremelés után alakultak ki a mai lakbérek, amelyek azonban a bérlőnek magasak, a tulajdonosnak pedig alacso­nyak — s mindenképpen elég­telenek a ház állagának meg­óvásához. Ilyenformán a „politikai lak­bér” volt az egyik döntő oka annak, hogy az ország lakás- vagyonának zöme lepusztult. Piaci áron? Ezután jött a privatizáció. A lakás bérlője megvásárolhatja lakását, a feltételek vonzóak, de: a lakások, házak korsze­rűtlenek, rossz állapotban vannak. Olyan állapotban, hogy hamarosan a lakás mai értékének 10-80 százalékát kitévő felújításra szorulnak. A tulajdonosok mehetnek per­sze a bankba, és kaphatnak is hitelt, ha fedezetként újszerű nyugati gépkocsit, lakatlan (!) öröklakást, avagy üdülőt, ne­tán devizaszámlájukon levő pénzt tudnak felmutatni. Az emberek egy csekély hányada sorolható csak abba a csoportba, amelynek mód­jában áll ugyanezt az átlagos méretű lakást piaci áron kiadni vagy bérbe venni. A bér ilyen­kor a körülményektől függően 8-25 ezer forint között lehet. Ez — az esetek többségében — nagy megerőltetés a bérlő­nek, és nem jó üzlet a lakáski­adónak. Az utóbbi a kétmillió forintos befektetésért körülbe­lül évi 200 ezer forint bérre számíthat, aminek a fele el­megy felújításra és karbantar­tásra. A maradék százezer plusz a lakás inflációs érték- növekedése összevethető egyéb befektetési formák ho­zamával... Végül a lakásbérlők egy harmadik csoportja, amelynek tagjai — a volt házmesterek, elhunyt tulajdonosok lakásá­ban lakók, „bezsuppolt” vagy jóhiszeműen beköltöztetett személyek — magántulajdon­ban levő lakások állandó használói. Kétes jótékonykodás Az említettek a „politikai lakbérből” kialakult állami bér­lakás béréhez közelálló díjat fizetik, amely sokszor alacso­nyabb, mint az ugyanabban a házban levő — tulajdonos ál­tal lakott — lakás közös költ­sége, vagyis abnormálisán alacsony. Az érthető, hogy az állam jótékonykodott a saját államosított lakásaival, bár amit ily módon az egyik kezé­vel adott, a másik kezével vissza is vette a bérek leszorí­tásával. De milyen alapon jó­tékonykodik az állam a lakbé­rek korlátozásával a magántu­lajdonban levő lakások eseté­ben? Ezért az igazságtalan­ságért, amely a rendszervál­tás óta is folyamatosan érvé­nyesül, alighanem a parla­ment valamennyi pártja fele­lős. Mikor lesz változás? Akkor, ha majd valamennyi lakásra ugyanaz a feltételrendszer lesz érényes, kivéve a szociá­lis lakásépítést, amely azon­ban ez idő szerint gyakorlati­lag szünetel. Süveges Károly Több mint hatvanmillió forint közszolgáltatási díjjal tartoz­nak Kaposváron a fogyasztók a Kaposvári Építőipari, Szol­gáltató és Kereskedelmi Részvénytársaságnak (a volt IKV-nak). A közszolgáltatás je­lenlegi anyagi helyzete műkö­désképtelenséggel fenyegeti a várost. Eddig többnyire a magas díjakra panaszkodó fogyasztók véleménye vált ismertté. Célszerű meghall­gatni a másik felet is. Ezért ke­restük fel dr. Bödő Imrét, a részvénytársaság gazdasági igazgatóhelyettesét. — Milyen helyzetben érte a részvénytársaságot a köz­szolgáltatási díjak draszti­kus emelése? — Jóval jobb helyzetben, mint amilyenben az ország legtöbb hasonló vállalatát. Ez annak köszönhető, hogy veze­tői 5-6 évvel ezelőtt fölismer­ték: csak akkor tudják ellátni az alapszolgáltatást, ha „több lábra állnak”, azaz olyan vál­lalkozásokba fognak, ame­lyeknek bevételeiből meg­szüntethetik részben a ko­rábbi pazarló ellátórendszerek veszteségeiből adódó, rész­ben a ráfordításokat nem fe­dező díjak miatt keletkezett veszteséget, illetve hiányt. A koncepció bevált: 1991-ig ju­tott elég anyagi erő az alap­szolgáltatásra anélkül, hogy akár egy fillér hitelt kellett volna felvenni. Ettől kezdve azonban már hitelfelvételre szorultunk. — Mire fordították azokat a bevételeket, amelyeket nem emésztett fel a szolgál­tatás? — Nem osztottuk szét, nem éltük föl. Ehelyett az önkor­mányzat tulajdonát képező IKV fejlesztésére, vagyonának növelésére fordítottuk, hogy képessé tegyük a lakosság egyre növekvő igényeinek ki­elégítésére. Egy részét pedig közvetlenül visszaadtuk a vá­rosnak. Tavalyelőtt 15 millió forintot juttattunk lakások, más épületek felújítására. Például ebből a pénzből fejeztük be a Kossuth tér 5-öt, tavaly pedig 10,5 millió forintot átvállaltunk a fűtési díjakból. Itt jegyzem meg: a távfűtésnél a fogyasz­tóknak is volt közvetlen hasz­nuk a korszerűsítésből, hiszen amikor kevesebb energia fo­gyott, kevesebbet kellett kifi­zetniük. — Ennek a kedvező hely­zetnek azonban viszonylag hamar vége szakadt. Úgy tudom, a részvénytársaság ma komoly gondokkal küzd azért, mert a fogyasztók egy része nem hajlandó befi­zetni a szolgáltatási díjakat. Mennyi az úgynevezett kint­levőség? — Több mint hatvanmillió forinttal tartoznak a részvény- társaságnak a fogyasztók. Ehhez tudni kell, hogy a lakbé­rek eleve nem fedezik a ráfor­dításokat. Az üzemeltetésre 64 millió forintot költöttünk ta­valy, a díjakból származó be­vételek azonban csak 62 millió 500 ezer forintot tesznek ki; a lakásokra viszont a karbantar­tással és a felújítással együtt 195 millió forintot költöttünk. A tartozások néhány hónapot tekintve is egyre növekvő ten­denciát mutatnak. A bérlemé­nyekkel kapcsolatos hiány például tavaly januárban 7,6, szeptemberben 11,4, decem­berben pedig már 12,8 millió forint volt. A tervezett fűtés- és melegvíz-szolgáltatási díjból majdnem 35 millió forint hi­ányzik. Már a korábbi években is előfordult, hogy egyesek nem tettek eleget fizetési köte­lezettségeiknek. Amikor az ál­lam minden átmenet nélkül megszüntette a szolgáltatás támogatását, akkor érte el ezeket az elképesztő mérete­ket a fizetés megtagadása. Részvénytársaságunkra, saj­nos, kettős teher nehezedik. Egy máig érthetetlen rendelet szerint nekünk kell beszedni a víz- és csatornadíjakat. Ha a fogyasztóknak csak töredéke tesz eleget e kötelességének, a DRV tőlünk akkor is leemeli a tervezett bevételt. Ez igen nagymértékben növeli kintle­vőségeinket. A volt IKV lehe­tőségeinek a határához ért. Ahhoz, hogy ezt a kiesést ellensúlyozni tudjuk, legalább 15 százalékkal kellene csök­kenteni költségeinket. Mivel ezen a téren a korábbi évek­ben majdnem minden tartalé­kunkat kimerítettük, a legjobb esetben is csak 3-4 százalé­kos nadrágszíj-meghúzással számolhatunk. Különösen az úgynevezett profitot termelő részlegek dolgozói mondják joggal: a város ne az ő bérük terhére biztosítsa a szolgálta­tást. A mi kőművesünk nem jó­tékonysági „intézmény”, hogy mondjuk a kis nyugdíjat ki­egészítse. Az ilyen gondokat a szociálpolitikának kell felvál­lalni. — A közgyűlés legutóbbi döntése szerint hamarosan két részvénytársaságra osz­lik az önök részvénytársa­sága. Ki fedezi a szolgáltás- sal foglalkozó rt deficitjeit, ha a profitot termelő rí erre már nem adhat pénzt? — A közszolgáltatás műkö­dőképességének fenntartása az önkormányzat feladata. Tehát a város költségvetésé­ből, amelybe a „piacorientált” részvénytársaság osztaléka is befolyik, kell majd biztosítani a működtetéshez szükséges pénzeket. Ha erre a be nem folyt díjak miatt mégsem lesz képes, csak két dolog követ­kezhet. Az egyik: a szolgáltató vállalatok lezárják a vizet, ki­kapcsolják a villanyt, a gázt (pénz nélkül ők sem tudnak lé­tezni), sújtva persze azokat is, akik becsülettel eleget tettek fizetési kötelezettségüknek. A másik: az önkormányzat sza­kítva az engedékenységgel adminisztratív eszközöket (fi­zetésletiltást, kilakoltatást stb.) igénybe véve kérlelhetet­lenül behajtja a közszolgálta­tási díjakat azoktól, akik fize­tőképesek. Az ellehetetlenült polgároknak pedig — ez is kö­telessége — támogatást nyújt. — Ma egyre többször ta­pasztaljuk, hogy a szolgálta­tási közterhek növekedésé­ért a szolgáltató vállalatokat (például az IKV-t) okolják. Mi erről a véleménye? — Mi nem tartjuk magunkat hibátlanoknak. Kemény küz­delmet folytatunk gyengéink megszüntetéséért. Am a be­vételarányos nyereségünk mindössze 8-10 százalék, dolgozóink átlagkeresete a városi átlag körül mozog. Gyakran már csak a vállalati és szakmai hűségnek kö­szönhetjük, hogy még itt van­nak. Szeretnénk, ha fogyasz­tóink is meggyőződnének ar­ról, hogy egyetlen fillérjükre sem tartunk igényt jogtalanul. Ezért állítottunk fel közpon­tunkban egy számítógépes ügyfélszolgálatot, amely pilla­natok alatt névre szólóan ki­mutatja, ki mit fogyasztott, fi­zetett. Szakembereink kész­séggel adnak mindenkinek részletes — akár szakmai — felvilágosítást is. Azt szeret­nénk, ha nőne a bizalom, ha az állampolgár belátná: mi a szolgáltatásnak nem haszon- élvezői, hanem csak megva­lósítói vagyunk, szerény jutta­tások mellett. — Köszönöm az interjút. Szegedi Nándor VERSENYTÁRGYALÁSON KÍNÁLJÁK AZ ÜRESEKET Drága önkormányzati lakások Kaposváron Az önkormányzati tulajdonú lakások értékesítése több mint 2000 lakás bérlőit érinti Ka­posváron. A polgármesteri hi­vatal megbízásából az In- köz-iroda végzi az eladásra ki­jelölt épületek műszaki fölmé­rését, értékelését és eladását. Sokan természetesen a kárpótlási jegyeket akarják la­kásvásárlásra felhasználni. — Mivel azonban a számí­tógépes feldolgozás még most folyik, a vételi szándékról pedig kilencven napon belül nyilatkozni kell, bizonyára jó néhányan lesznek olyanok, akik csak a határidő lejárta után jutnak a kárpótlási je­gyekhez. Figyelembe veszik-e önök ezt a körülményt? — kérdeztem dr. Ács Andrást, az Inköz-iroda vezetőjét. — Nem kell nyugtalankod­nia senkinek: természetesen haladékot kérhetnek a fize­tésre, a kárpótlási ügyek elin­tézéséig. Az 1991. augusztus 21-i el­adásra kijelölt lakásoknál az önkormányzati rendelet értel­mében a napi ár 60 százalé­kának megfelelő vételárat ve­szik alapul. Ennek a tíz száza­lékát kell egy összegben befi­zetni, a fennmaradó részt pe­dig havi részletekben. — Nem egészen világos a bérlőknek az sem, hogy mi­lyen esetekre vonatkozik az eladási árajánlaton szereplő 40 százalékos kedvezmény. — Ha valaki azonnal kifizeti a vételárat, akkor a 10 száza­lékra kapja a 40 százalékos kedvezményt. Ha bizonyos ideig fizeti valaki a havi részle­teket és később nagyobb öszeghez jut, amiből ki tudja fizetni a hátralevő teljes ösz- szeget, akkor is érvényesül ez az engedmény. Ha az egész vételárat nem tudja kifizetni a leendő tulajdonos, akkor az előírt törlesztési kötelezettsé­gen felüli éves összeg 40 szá­zalékának megfelelő kedvez­ményt adjuk. Konkrét példát azért nem tudok mondani, mert ez a törlesztési időtől és a havi részeitektől is függ. De minden esetben fillére kiszá­mítjuk a fizetendő összeget, hogy el tudja dönteni, melyik változat éri meg neki jobban. — Mi történik azokkal, akik nem kívánják megvásárolni a lakást? — Egyelőre önkormányzati rendelet védi azokat, akik nem veszik meg a lakásukat. Kor­mányrendelet biztosítja, hogy a nyugdíjasok lakását más nem vásárolhatja meg lakot­tan sem. Ilyen esetben a lakók továbbra is bérlők lesznek, a lakás pedig önkormányzati tu­lajdonban marad. Mivel ezek az épületek társasházakká alakulnak, a meg nem vett la­kások felmerülő kiadásait, például a közös költséget, az önkormányzat fogja fizetni. Az Inköz előtti hirdetőtáblák tele vannak eladásra kínált önkormányzati lakásokkal. — Az előbb reklamált egy férfi a magas törlesztőrészle­tek miatt. Jellemző ez? — Sok probléma adódik abból, hogy az állami lakások egy része igen elhanyagolt ál­lapotban van. Magasnak talál­ják a vételárat azok a bérlők, akiknek a lakásában soha nem volt felújítás. Előfordult, hogy a műszaki felmérések során a lakbér-alaphoz képest eltérő területnagyságot mér­tek. Az életszínvonal nagy ará­nyú csökkenése miatt sokan nem tudják előteremteni a vé­telárat. Érezhetően csökken az érdeklődés az önkormány­zati lakások megvásárlása iránt, tudva, hogy az önkor­mányzat fenntartotta a jogot a futamidő és a kamatok egyol­dalú módosítására. Dr. Szili Máriának, a pol­gármesteri hivatal referensé­nek tájékoztatása szerint ké­szül egy előterjesztés az ön- kormányzati lakások eladási feltételeinek a módosításáról. Ez az előterjesztés — várha­tóan — még ebben a hónap­ban a testület elé kerül. S. Pap Gitta — Igazán kisegíthetnék az önkormányzatokat, hogy elhelyezik itt a hajléktalanokat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom