Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-20 / 43. szám

1992. február 20., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 „Kaoszville” Albertvillei mozaik Ahogyan múlik az idő, mind gyakrab­ban emlegetik — nem éppen dicsérő elő­jelekkel — a „könnyed, franciás szerve­zést” a téli olimpián. Albertville ennek kö­szönhetően megkapta becenevét is a „Blick” nevű svájci laptól: „Chaosville”, magyar „helyesírással” Káoszville. Miért szidják a szervezőket? A közlekedési du­gók miatt, amelyeket elsősorban annak az 1500 Renault személyautónak kö­szönhet mindenki, amelyek a NOB 40 ezer (!) ilyen-amolyan díszvendégét fuva­rozzák; a jéghokizók a játékcsarnok ala­csony mennyezete, a bobosok a túlságo­san szűkre szabott kanyarok, a műkor­csolyázók pedig a finoman szólva héza­gos eredményhirdetési lehetőségek lát­tán. Az újságírók csak találgatni tudják, el- jutna-e egy-egy verseny színheléyre. Al- bertvillet már a magyari is előszeretettel emlegetik „Albertfalvának”. A játékok szervezőit a legtömörebben Willi Daume, anémet olimpiai bizottság elnöke minősí­tette: „Meg fogja büntetni őket a Jóisten!” Mennyi fér be egy­század másodpercbe? Az alpesi síben a női lesiklás első 5 he­lyezettje egyaránt 1 perc 52 pásodperc alatt érkezett a célba. Az olimpiai bajnok Lee-Gartner (Kanada) ideje 1:52,55, az ötödik Kronbergeé (Ausztria) pedig 1:52,73 volt, a különbség nem egészen 2 tized másodperc. Az emberi szem 0,15 másodperc megkülönböztetésére képes. Itt is csak akkor váltak volna láthatóvá a különbségek, ha a hölgyek egyszerre ér­tek volna a célba: a második helyezett 1,40 méterrel maradt le a győztes mögött, pedig mindössze 6 század másodperc volt közöttük a különbség,-a harmadik he­lyezett pedig 80 centimétérrel követte volna a másodikat, holott csupán 2 szá­zad másodperccel futott gyengébb ered­ményt. A kompjuter „szeme" mindent lát, és mér. Jó-e a konyha? A francia lélek legsebezhetőbb pontját találták telibe a német sportolók, amikor panaszt tettek a konyhára, amely olyan étkeket tálal folyamatosan, „aminek semmi közük a sportoláshoz szükséges ennivalókhoz”. Kevés a saláta, nincs krumpli és marhaszelet, helyettük kényte­lenek fehér kenyeret enni és „meleg fo­lyadékban úszkáló tyúklábakat”. A szaká­csok válaszként közzétették egyetlen ebéd étlapját. Paradicsomkrémleves, to­jás zselében, karotta joghurtban, saláták, lasagne, baszk tyúkhús, disznósült, mar­haszelet, elszászi galusta, rizs, vegyes zöldség, vegyes gyümölcstál, csokoládé vagy karamellkrém, sajtok, joghurtok. Tény, ami tény: burgonyáról tényleg nincs szó a menüben. Viszont a napi norma 3000 kalória. Ferenczy Europress Háttá és Berdár aranyérmei Kaposvári úszók Pécsen A hét végén rendezték meg Somogy megye 1992. évi ifjú­sági asztalitenisz-bajnoksá­gát. A hölgyek viadala majd­nem a Kaposplast háziverse­nyévé vált, szerencsére azon­ban a nagyatádi Hetesi— pá­rosban szerzett ezüstérmével — megmentette a „vidék” be­csületét. Örvendetes, hogy a fiúknál sok volt az induló, s a kaposvári versenyzők mellett somogysárdi és lengyeltóti sportolókkal is lehetett talál­kozni. A megyei ifjúsági asztalite­nisz-bajnokság legeredméí nyesebb versenyzője címet a Kaposplast fiatal tehetsége, Háttá Szilvia érdemelte ki, aki három számban is — egyéni­ben, párosban és vegyespá­rosban — aranyérmes lett. De nem panaszkodhat Berdár Norbert (Kapos-Zselic Asztali- tenisz Club) sem, hiszen a megyei bajnokságot követően ő is két arannyal gazdagította éremgyűjteményét. Somogy megye 1992. évi if­júsági asztalitenisz-bajnoksá­gának a végeredménye: Leány egyéni (8 induló): 1. Háttá Szilvia (Kaposplast), 2. Renner Csilla (Kaposplast), 3. Pöttendi Tímea (Kaposplast) és Somogyvári Klára (Kaposp­last). Fiú egyéni (22 induló): 1. Berdár Norbert (Kapos-Zse- lic AC), 2. Fábián László (Kapos-Zselic AC), 3. Je- zerniczki László (Kaposvári Idill Szabadidő SE) és Jó­nás Csaba (Lengyeltóti). Leány páros (4 páros in­dult): 1. Hatta-Pöttendi (Ka­posplast), 2. Fülöp (Kaposp- last)-Hetesi (Nagyatád), 3. Renner-Fekete (Kaposplast) és Bóta-Somogyvári (Kaposp­last). Fiú páros (11 páros indult): 1. Berdár-Okos (Kapos-Zselic AC), 2. Fábián-Jezerniczki (Kapos-Zselic AC), 3. Muskó Z.-Muskó P. (Lengyeltóti) és Benkő-Jónás (Lengyeltóti). Vegyespáros (8 páros in­dult): 1. Okos (Kapos-Zselic AC)-Hatta (Kaposplast), 2. Muskó (Lengyeltóti)-Renner (Kaposplast), 3. Jezerniczki B. (Kapos-Zselic AC)-Somogy- vári (Kaposplast) és Jezer­niczki L. (Kapos-Zselic AC)­Pöttendi (Kaposplast). * * * A napokban rendezték meg Kaposváron az asztalitenisze­zők városkörnyéki diákolim­piái döntőjét, ahol a következő eredmények születtek. Leány egyéni: 1. Nagy Beat­rix (Somogysárd), 2. Szukics Enikő (Szentbalász), 3. Sze- nyéri Csilla (Kaposmérő) és Pál Petra (Kaposmérő). Csapatban: 1. Szentbalázs, 2. Somogysárd, 3. Kapos­mérő. Fiú egyéni: 1. Tisztán Csaba (Somogysárd), 2. Fentős Ro­land (Somogysárd), 3. Vincze Norbert (Gölle) és Németh András (Kaposmérő). Csapatban: 1. Somogysárd, 2. Gölle, 3. Szentbalázs. Pécs adott otthont az ORV első fordulójának, amelyen három megye — Baranya, Tolna és Somogy — hat egyesületének versenyzői versengtek a minél jobb he­lyezések reményében. A pé­csi versenyről természetesen nem hiányozhattak a Kapos­vári Sportiskola nagyreményű fiatal úszói sem, akik ugyan­csak kitettek magukért. Nem kevesebb, mint 28 éremmel — nyolc arannyal, hat ezüsttel és 14 bronzzal — térhettek haza Kaposvárra. A Kaposvári Sportiskola úszóinak eredményei. Delfin, leányok. 100 m gyors: ... 3. Varga Eszter 1:44,2. 200 m vegyes: ... 2. Kelemen Lívia 4:24,1. 4x100 m gyorsváltó: ... 2. Kaposvári Sportiskola csapata (Simon, Varga, Bödő, Kelemen). Delfin, fiúk. 100 m pillangó: 1. Peti Ákos 1:29,1.200 m ve­gyes: ... 3. Tóth Mátyás 3:16,6. 4x100 m gyorsváltó: ... 3. Kaposvári Sportiskola csa­pata (Tóth, Magyar, Benda, Peti). Utánpótlás, leányok. 50 m mell: ... 2. Weisz Katalin 45,6. 100 m pillangó: ... 2. Vinkler Ágnes 1:41,6. 200 m hát: 1. Weisz Katalin 3:11,7. 200 m vegyes: 1. Benkő Zsuzsanna 3:27,8. 800 m gyors: ... 3. Medveczky Anna 13:03,03. 4x100 m gyorsváltó: 1. Ka­posvári Sportiskola csapata (Weisz, Medveczky, Benkő, Vinkler). Utánpótlás, fiúk. 50 m mell: ... 3. Szabó Áron 39,8. 100 m pillangó: ... 3. Kozáry Péter 1:27,06. 200 m vegyes: ... 2. Tallián Miklós 2:52,1. 800 m gyors: 1. Szigeti István 10:27,0, ... 3. Szabó Áron 11:25,0. 4x100 m gyorsváltó: 1. Kaposvári Sportiskola csa­pata (Dombói, Szabó, Szigeti, Tallián). Gyermekek, leányok. 50 m mell: ... 3. Cserényi Katalin 40,1. 100 m pillangó: ... 3. Cserényi Katalin 1:22,8. 200 m hát: ... 3. Ruppert Katalin 2:52,0. 200 m vegyes: ... 3. Cserényi Katalin 2:53,2. Gyermekek, fiúk. 50 m mell: 1. Kappéter Béla 33,8. 50 m pillangó: ... 3. Budavári Zsolt 32,6. 100 m pillangó: ... 3. Csendes Norbert 1:14,7. 200 m hát: 1. Budavári Zsolt 2:31,7. 1500 m gyors: ... 2. Csendes Norbert 19:11,3. 4x100 m gyorsváltó: ... 3. Ka­posvári Sportiskola csapata (Kristóf, Kappéter, Csendes, Budavári). Honvéd helyett DSK Téves információ miatt hiba csúszott a hétfői lapunk 11. olda­lán megjelent Taszári tájfutó-érmek című tudósításba. Az érmes helyezettek közül Józsa Melinda, Tarosa Angelika, Papp Attila, Papp Csaba, Elekes Lajos és Papp Árpád nem a taszári Honvéd Egyetértés, hanem a taszári általános iskola diáksportkörének versenyzői. Banán, narancs a győzteseknek Barcsi iskolások sportvetélkedője Hat általános iskola 2-4. osztályos tanulói indultak a já­tékos sportvetélkedő városi döntőjén Barcson. A 14 tagú csapatok előzőleg már gyako­rolták a versenykiírásból is­mert feladatokat, s ügyesen küzdötték le az akadályokat. A diáksportbizottság elnöke, Horváth Jánosné által leveze­tett erőpróbán sokáig fej-fej mellett haladtak a barcsi, a da­rányi és a babócsai kisiskolá­sok. A győzelmet végül a bar­csi I. sz. iskola szerezte meg 53 ponttal, megelőzve Da­rányi (52 pont) és Babócsát (48 pont). Ők indulhatnak a március 6-i megyei döntőn. A győztesek banánt, narancsot, almát kaptak, az utolsó helye­zett citrommal vigasztalódha­tott. (Fotó: Siszler István) Kaposvárra maradt a döntés ZTE-Heraklith-Kaposcukor 91-87 (47-44) Zalaegerszeg, 1800 néző. V.: Harsányi, Szamos. ZTE: Bencze (19/9), Kovács A. (6), Polster (6), Lekaraus- kas (34), Lukosius (6). Csere: Bodrogi (10/6), Kis A. (10). Edző: Farkas Sándor. Kaposcukor: Vojvoda (13), Venclovas (21/3), Grigas 18/6), Kovács L. (5/3), Bognár (16). Csere: Kis S. (12), Gosz- tonyi (2). Edző: Simon Károly. Kaposcukor-kosárral indult a találkozó, a hazaiaknak két percre volt szükségük, hogy átvegyék a vezetést. Ezután fej-fej mellett haladtak a csa­patok, az előny többnyire a ZTE-nél volt. Rendkívül ide­gesen játszott mindkét együt­tes, sok volt a hiba. A zalae­gerszegieknél az irányító, Bencze volt a csapat leg­jobbja, míg a Kaposcukornál Venclovas gyűjtötte legszor­galmasabban a pontokat. A 15. percben 31-31 volt az ál­lás. Ezt követően a ZTE Bod­rogi és Bencze két-két triplá­jával elhúzott, de a félidő lefú­jásának pillanatában Goszto- nyi három pontra csökkentette a hátrányt. A második félidőben nem változott jelentősen a játék képe, a Kaposcukor rutinosan kijátszotta a támadóidőt, és nem hagyta érvényesülni a hazaiak máskor eredményes lerohanós stílusát. Kovács László jól fogta össze a gár­dát, akik között mindig akadt valaki, aki a kosárba talált. A hazaiaknak egy alkalommal sem sikerült három pontnál nagyobb előnyhöz jutniuk. Sőt az egerszegi közönség nen túl nagy örömére két és fél perc­cel a vége előtt Grigas három­pontosával 84-83-ra a Kapos­cukor vezetett. Egy percre rá ugyanő, ugyanonnan volt eredményes (85-87). A hátra­levő alig több mint egy perc­ben sajnos a ZTE a közönség lelkes biztatása mellett meg­fordította az eredményt. Magas színvonalat nem, vi­szont annál nagyobb küzdel­met hozott a találkozó. A Szu­per Liga sorozattól fáradt há­zigazdáknak nem sikerült je­lentősebb előnyre szert ten­niük, így a végig nagyon fe­gyelmezetten játszó Kapos­cukor biztató eredményt ért el a visszavágó szempontjából. Kele János Jöttek láttak, mentek Elmaradt a mérkőzés Siófokon Bosszúsan tértek haza teg­nap azok a labdarúgó-szurko­lók, akik kivándoroltak a bala- tonszéplak-felsői pályára. Hi­ába várták a meghirdetett idő­ben a csapatokat. Helyettük csak egy hír érke­zett, miszerint a mérkőzés el­marad. Gyorsan tegyük hozzá, hogy nem a házigaz­dák hibájából. A zágrábi együttes ugyan megérkezett Siófokra, de miután technikai igazgatójuk, Vlatkó Markovics megtekintette a széplaki pá­lyát, közölte, hogy ott nem haj­landók játszani. Egyszerűen libalegelőnek minősítette azt a játékteret, amely szabvány méretű, hite­lesítve is van és a Bányász a legtöbb tartalék-bajnoki mér­kőzését ott játssza. Erre a mérkőzésre is kellően előké­szítették. Markovics úrnak ez is kevés volt. Mit fűzhetnénk ehhez? A Bányász eddig is számos előkészületi találko­zót vívott ezen a pályán, köz­tük nemzetközieket is. Még soha senki nem orrolt meg rá­juk ezért. Ráadásul a zágrá­biak mintha elfelejtették volna, hogy ők kérték a Siófokot (és nem fordítva) hogy mérkőzze­nek egymással. A Bányász az ő óhajuknak engedve mondta le a már korábban lekötött, Keszthely elleni edzőmérkő­zését. Gesztusáért ezt kapta cserébe. Az eset módfelett ta­nulságos. —J— Edzömerközes: Siófok 15.00 óra. Siófoki Bányász-Mohács Különleges TOTÓ-kombinációk A 8. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos „véletlen” kombinációját. 1. X 21x2x x221x 12xx2 1xx22 2. X x12x2 122xx 21x2x x1x22 3. 1 1x1x2 1xx21 xx112 211 xx 4. X 212xx xx212 122xx 2x2x1 5. 1 121 xx 12x1x x121x 2x11x 6. 1 21x1x 1x1x2 112xx x121x 7. 1 xx121 1x1x2 xx112 1xx21 8. 1 121 xx 1x1x2 xx112 1xx21 9. X 2xx21 x221x 2x1x2 x1x22 10. X x1x22 x12x2 x122x 2x1x2 11. X 1x21 x 21x1x 2x11x 112XX 12. X 1x22x x2x21 221 xx 1x2x2 13. 2 2x1x2 x22x1 x12x2 xx221 A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) készí­tette olvasóink számára. Pelikán János :|!lÜ

Next

/
Oldalképek
Tartalom