Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-20 / 43. szám
1992. február 20., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — ÁLLÁSPONTOK 7 A Petőfi általános iskola kontra — Kaposvár Hova tűnt a bizalom? A Somogyi Hírlap február 13-i számában jelent meg a „Katolikus lesz a Petőfi?” című írás. Erre 42 pedagógus aláírásával érkezett levél szerkesztőségünkbe. Némileg rövi(Fotó: Lang Róbert) ditve ezt közöljük. Szabados Péter polgármester felvetette azt az általánosan fájó kérdést: miért van az, hogy manapság bármilyen megmozdulást az emberek azon frissiben szélhámosságnak neveznek, hová tűnt a bizalom? Erre általában nehéz lenne válaszolni, de a kaposvári Petőfi iskola esetében a bizalom fokozatos eltűnésének egyes lépései nyomon követhetők. Kezdjük az elején. 1991. augusztus 23-án a tanévnyitó testületi értekezleten vendégként megjelent Garai László, a kaposvári önkormányzat oktatási irodavezetője és javaslatot tett a tantestületnek arra, hogy a Petőfiből legyen a városban élő, tanulási nehézségekkel, magatartási zavarokkal küzdő problémás gyerekek speciális iskolája. A tantestület időt kért és számba vette a lehetőségeket. Sem kidolgozott koncepció, sem konkrét terv nem készült még, amellyel ez az elgondolás alátámasztható lett volna. Egyértelműnek tetszett az is, hogy a feladathoz olyan speciális szakemberekre is szükség van, akikkel a Petőfi nem rendelkezik. Ennek vállalása maga után vonhatja azt is, hogy a beiratkozott diákok jelentős részét a szülők elviszik az iskolából, tehát megszűnhet egy működő iskolai körzet. Felmerült az is, pedagógiai és pszichológiai szempontból mennyire megalapozott az a gondolat, hogy ezeket a gyerekeket külön közösségbe zárva megfosztják a többiek közé való beilleszkedés lehetőségétől. A tantestület elvetette a tervet, és úgy foglalt állást, hogy iskolánként külön kell figyelmet fordítani rájuk, mivel egyre több ilyen tanulója van minden iskolának. A döntés után Garai László újra felkereste a Petőfit. Utalt rá, hogy a pedagógusok elutasításukkal iskolájuk megszűnését segítik elő, hiszen elfogynak már tanulói. Egyetértésre ez a megállapítás sem talált, hiszen a tanárok évek óta arra várnak, hogy végre ne kelljen a „pincében" tanítani, vonulhasson ki a negyedik osztály az olvasóteremből, ne legyen tanítás az ebédlőben, és legyen egy önálló helyiség a számítógépes foglalkozásokhoz. Az iskola szakmailag mindkét kérdésfelvetést indokolatlannak tartotta. A nehezen nevelhető gyerekek iskolájának gondolata csak akkor halt el, amikor a város szülői munkaközösségeinek képviselői is visszautasították az elképzelést. A Petőfi iskola volt igazgatója 1991. augusztusától nyugdíjba vonulása előtti felmentési idejét töltötte. Az iskola élére megbízott igazgató került, aki beosztása ideiglenességét érezve várakozó álláspontra helyezkedett. Várta ő is, a tantestület is, hogy a művelődési igazgatóság — ahogy többször is megígérte — meghirdeti a pályázatot az igazgatói állásra. A város másik két iskolájánál meg is hirdették, és betöltötték tanév közben az állást. A Petőfiben a mai napig sem. A bizonytalanságot a tantestületben erősítette az a hír, amelyet később Bellái Zoltán, a kulturális bizottság elnöke is megerősített, hogy a problémás gyerekek iskolájának terve mögött a katolikus egyház áll. Érzékelhetővé vált, Bogy az iskola valamely felsőbb manipuláció eszközévé válik, játékszerré magasabb erők kezében. 1991 novemberében a fél város mesélte már, hogy bezárnak Kaposváron két általános iskolát. Az egyik a Petőfi lesz. Decemberben viszont elterjedt egy másik hír: a Petőfi iskolából katolikus iskola lesz. Az intézmény dolgozói konkrétumot nem tudtak. 1992 januárjában a Kapos Tv műsorában „Az oktatás jövője, helyzete” címmel Szöl- lősi Istvánná, a Pedagógus Szakszervezet főtitkára és Szita Károly, Kaposvár alpolgármestere beszélt hasonló témákról, de az iskolát nem nevezte meg. Szöllősi Istvánná a szakmai érdekek védelmében hivatkozott az 1991. évi XX. törvényre, amely az önkormányzatok feladat- és hatásköreiről szól. A törvény 100. paragrafusának lényege: intézmények megszüntetése és átszervezése esetén köteles megkérdezni az önkormányzat az iskola használóit (pedagógusokat és szülőket). A félfüllel hallott hírek és rémhírek ellen nem lehet mit tenni: így könnyű lenne nevetségessé válni. A Kapos Tv-ben hallott beszélgetés után a tantestület konkrét tájékoztatást kért, és 1992. ja-, nuár 15-én este az iskolába hívta Szita Károly alpolgármestert, Bellái Zoltánt, a kultuA Petőfi iskola Kaposváron rális bizottság elnökét és Orosz László területi képviselőt. A Petőfi jövőjéről Szita Károly nem tudott egyértelműen szólni, mert mondta — nem került a közgyűlés elé még a kérdés. ígéretet tett viszont arra, hogy egy körültekintően megszerkesztett kérdőív alapján döntik majd el, hogy szükség van-e a városban katolikus iskolára. Bellái Zoltán ugyanakkor a Művelődési Minisztérium egyik rendeletére hivatkozva állította: katolikus iskola nem indulhat a városban 1992 szeptemberében, mert ahhoz már 1991. március 31 -ig le kellett volna adnia egy új oktatási programot szakmai elbírálásra és jóváhagyásra. Szita Károly hozzátette: meg kell szüntetni az eddig is sok kárt okozó alulinformáltságot. A Petőfi iskola tantestülete és a részt vevő szülők megpróbáltak újra bízni az önkormányzat felelős vezetőiben. 1992. február 2-án reggel háromnegyed hétkor a Kossuth Rádióban bejelentették, hogy Kaposváron két iskola megszűnéséről beszél a város, de ezek közül az egyik továbbra is úgy működik majd, mint eddig, másikukból pedig katolikus iskola lesz. E hírek után a Petőfi Iskola várt. Február 6-án délután három óra tájban a napközis foglalkozás idejében megjelent az iskolában a katolikus egyház képviseletében Rózsás László, a veszprémi püspökség egyik helynöke és az oktatási iroda munkatársa környezetfelmérés céljából. Az iskola megbízott igazgatója körbevezette őket. Február 10-én az iskola a város többi iskolájával együtt megkapta az alsós gyermekek szüleinek továbbítandó ön- kormányzati kérdőíveket, amely a katolikus iskola iránti igényt kívánta felmérni Kaposváron. A kérdőív tartalmilag és formailag is kifogásolható, mert a katolikus iskola alapításával kapcsolatos általános kérdés elkülönül az ilyen jellegű tanítás konkrét és személyes igényétől. A Petőfi iskolának a kérdőív megfogalmazásával kapcsolatos félelme nem volt alaptalan. Február tizenharmadikán este a Kapos Tv-ben Szabados Péter polgármester nyilatkozott; az eddig beérkezett körülbelül ezer szülői válasz nagy része egyetért a katolikus iskola működésével akkor is, ha nem Íratná be oda gyermekét. Az önkormányzat előtt tehát nyilvánvalóvá lett, hogy alulról jövő népi kezdeményezéstől indíttatva szükséges megnyitni a katolikus iskolát. A Petőfi iskola tantestületének többsége hozzáfűzi ehhez: a katolikus iskola megnyitása ezek szerint akkor is elsőrendű feladat, ha az elenyészően kevés gyerek miatt a jövőben egy teljes működő iskolai lakókörzetet és tantestületeket kell majd szélnek ereszteni. A Petőfi iskola most fél. A városvezetők felelőssége Kaposvár Megyei Jogú Város 1992. február 11-i közgyűlésén a képviselők többsége a Fidesz frakció lakásértékesítési koncepcióját elvetette. A Somogyi Hírlap február 14-i számában Varga Ottó „Nem veszünk lakást bagóért” című, cikkében ismertette a Fidesz álláspontját. Úgy gondolom a cikk címe sokkal közelebb van az igazsághoz, mint a cikk, amelyből csupán a Fidesz álláspontját ismerhetjük meg minden értékelés nélkül. A cikk látszólag korrekt, mégis manipulációra ad lehetőséget, mivel egyoldalú információt közvetít, márpedig régi igazság, hogy hallgattassák meg a másik fél is. Azok közé tartozom, akik a frakciók megalakulását ellenezték, mivel ezzel nem a konszenzust teremtették meg, hanem inkább a konfliktusokat élezték ki. Az események e félelmet igazolták, a közgyűlés szelleme megromlott, a kölcsönös bizalmatlanság jelenléte kitapintható. A Fidesz koncepciójával szemben a többség azért viselkedett bizalmatlanul, mert e szociális-gazdasági kérdésből kimondatlanul politikai tőkét kívánt kovácsolni. A lakásgazdálkodást csupán taktikai kérdésnek tekinti, mi pedig stratégiai feladatnak. Kétségkívül szimpatikus bizonyos rétegek körében a Fidesz álláspontja, csak éppen nem racionális, még akkor sem, ha a statisztikai adataikat figyelembe vesszük, mivel az egyoldalúan az előnyöket mutatta, elhallgatva a számszerűen is kimutatható veszteségrovatot. Néhány gondolattal szeretném álláspontunk lényegét megvilágítani. 1. / A város vezetői sohasem kótyavetyélhették el a közösség vagyonát részérdekek miatt, mivel nem egy rétegnek, hanem a város valamennyi lakosának felelősséggel tartoznak. 2. / A 30 százalékos vásárlási lehetőség és egyéb kedvezmények következtében a város tetemes jövedelemtől szinte megfosztaná magát. 3. / A lakás piaci kereslete közismerten pang, következésképpen ki kell várni legalább a gazdasági fellendülés kezdetét, amikor a bevételi lehetőség anélkül, hogy a vásárlókat megterhelnénk, lényegesen magasabb lesz. 4. / A jelenlegi jövedelmi viszonyok közepette éppen azok a rétegek nem tudnák még a 30 százalékot sem kifizetni, akikre a pártok oly előszeretettel hivatkoznak. 5. / Eladnánk a jó minőségű lakásokat olcsón, megmaradnának a rossz minőségű, valójában nagy költségráfordításokat igénylő lakások, amelyeknek az állaga minden évben rosszabb. 6. / A város a lakások eladásával megfosztaná magát attól a lehetőségtől is, hogy a lakásgazdálkodásnál a szociális szempontokat is figyelembe vegye. A korábbiakban 60 százalékos vételárban kijelölt lakásokat sürgősen el kellene adni, mivel a város bevétele rendkívül kevés. Ezt a lehetőséget a Fidesz javaslata alighanem megnehezíti, mivel többen arra spekulálnak, hogy az önkormányzat a 30 százalékos vételárat előbb, vagy utóbb jóváhagyja. 7. / A Fidesz álláspontja a hatályos jogszabályokat sem veszi figyelembe, nem véletlen, hogy a jogász képviselők többsége nemmel szavazott. Ök ugyanis tudják, hogy az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. 8. / Úgy gondolom a közélethez, a város felelős vezetéséhez elsősorban nem bátorság kell, hanem átgondolt szakmai hozzáértés és felelősségtudat. A város vagyonát politikai megfontolásokból nem lehet elvesztegetni. A vélemények különbözőségét természetesnek tartom, a demokratikus játékszabályokat azonban mindnyájunknak el kell fogadni, tudva azt, hogy a többségi vélemény sem az igazság bizonysága. E hibalehetőség mellett a demokráciánál jobbat még nem sikerült feltalálnunk. Dr. Szili Ferenc tanácsnok A szobakiadás veszélyei 1991 tavaszán szerződést kötöttem az Emil Ernst Bt felbachi (németországi) utazási irodával. Én vállaltam az iroda által küldött vendégek Balaton-parti elszállásolását, ő pedig kötelezte magát, hogy az általa garantált 30 vendégnap alapulvételével kialakított össz-bérleti díj 60 százalékát júniusban előlegként kifizeti. A végelszámolásra pedig, azaz a visszalevő 40 százalék kiegyenlítésére szeptemberben kerül sor. A megállapodás e pontjának elfogadásával kétszeresen hibáztam. Egyrészt „ráharaptam” a mézesmadzagra és elfogadtam az előlegnek titulált 60 százalékot, másrészt, ha már elfogadtam, ragaszkodnom kellett volna a kifizetési napok pontos meghatározásához. Ez elmaradt. A június 30 napig tart. A szeptember is. Én 30-30 napon keresztül várakozhattam a pénzre, a cég 29-29 napon át jogosan hangoztathatta, hogy a határidő nem telt el. Igaza volt. Az előleg július közepén, egy hónappal az első és egy héttel a második vendég(ek) távozása után, de megérkezett. Elképzelhető, hogy milyen hosszú volt a kétségekkel telt várakozás ideje. Bizakodva vártuk a szeptembert, bár akkor már biztosak voltunk abban, hogy a pénzre október közepe előtt nem számíthatunk. Nohát ebben nem csalatkoztunk. Pénzt nem kaptunk, mert a cégtulajdonos Ernst úr — a kaposvári üzleszerző szerint — nászútra ment. Helyette kaptunk egy elszámolást arról az összegről, mely már szeptemberben sem volt kétséges. Novemberben sem utalta át az októberben már „tisztázott” járandóságot, de megkérdezte, hogy milyen bankszámlaszámra utalja azt. Jelezte azt is, hogy a bankművelet huzamosabb időt vesz igénybe. Decemberben pedig azért nem postázta a pénzünket, mert lekötötte drága idejét a karácsonyi és újévi jókívánságok megírása, melyből természetesen nekünk is küldött. Eltelt a január, és megkezdődött a február hónap is, de pénz helyett csak egy nagyonsokadik ígéret van, mely szerint az átutalás a héten megtörténik. Szeretnék hinni az e heti ámításnak, jóllehet ez a cég a szavahihetőségét, a hírnevét már eljátszotta. E tortúra elkerülhető. Körülbelül a félidőben javasoltam Ernst úrnak, hogy az iroda csak az őt megillető közvetítői díjat vegye fel a vendégtől. A bérleti díjat a vendég hozza magával, és a megérkezésekor fizesse ki a szállásadót. Nem lenne szükség elszámolásra, levelezgetésre, időigényes bankműveletre. A javaslatom válasz nélkül maradt. Ez érthető, mert ebben az esetben nem tudná az iroda a bérbeadók pénzét majd egy évig kamatoztatni. Befejezésül még egy gondolat. Amikor egyik pénzsürgető reklamálásomkor megemlítettem a kaposvári üzletszerzőnek, hogy ez a kifizetési huzavona nagyon rossz reklám, mert a cég elveszti üzletfeleit, a válasz felettébb meglepő volt. A cégtulajdonos szerint nincs semmi probléma: sok a bérbeadásra jelentkező, ha nem jön a tavalyi üzletfél, majd jönnek újabbak. Hát ez egy sajátságos üzlet- politika. Horváth János Kaposvár, Streith M. u. 13. Válaszok Hollád kérdéseire A Somogyi Hírlap február 13-i számában olvastam a Hollád megválaszolatlan kérdései című cikket. A községben leélt, ledolgozott 31 évet nem lehet, s nem is akarom elfelejteni. Valóban, ebben a csodálatos faluban mindent meg lehetett oldani, csak az emberek között kellett élni, velük együtt dolgozni, sérelmeikre, problémáikra odafigyelni. Ha ezt valaki megtette, akkor az eredmény nem maradt el. Tanítványaim megállták a helyüket az életben, a kórus országosan kiválóan minősített. Sajnos, az utóbbi évek „felfordulása” nem kímélte őket sem, engem sem. így a múlt esztendőben el kellett jönnöm. No, nem csupán a betegségem „űzött el”, mert attól még a mai napig is Hollódon élhetnék. Elűzött az önkormányzat pénztelensége, a félelem (betörések) és az intrikák sorozata. Én is a húsz munkanélkülihez tartozom. Kívánom a falu népének, az önkormányzatnak, hogy minél előbb találják meg a megválaszolatlan kérdéseikre a helyes válaszokat, mert megérdemlik. Turáni Imréné tanító néni
