Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01 / 27. szám
1992. február 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 A visszaemlékezés kevés volt Agónia vagy jövő az agrárgazdaságban Megalakult a megyei agráregyeztető fórum (Folytatás az 1. oldalról) Borbély András, az agrárkamara elnöke részletesen ismertette mitől van a kilátás- talanság. Nincs jövőkép, nincsenek koncepciók. Mint mondta, a parasztság kiöregedett, a mai fiatalság ezt a szakmát nemigen fogja megtanulni. A most meghozott törvényekkel újabb igazságtalanságokat erőszakolnak a mezőgazdaságra. Dr. tamás Károly, a PATE intézeti igazgatója, a gazdakörök lelkes szervezőjének elemzése szerint a szétzilált, szétzüllesztett agrárágazatnak az utolsó pillanatokban próbálják meg összetákolni a mentőövet. A magyar mező- gazdaság mindig bebizonyította, hogy élni akar, és az országot táplálva megtartotta a hazát és a nemzetet. Ha ez a réteg az ország teste, akkor nem szabad politikai csatározások koncaként odadobni. Az ágazatot kizsákmányoló elvonásról szólva kijelentette, míg a Németh kormány idején 24 milliárd forintot vontak ki az ágazatból, most 54 milliárd elvonásával sújtják az ágazatot. Nem a 36 ezer agrárértelmiségi hibáztatható. A diplomás munkanélküliek arányában Somogybán az agrárvégzett- ségűek „vezetnek". Ugyanakkor az átalakulás elképzelhetetlen nélkülük. Ács József a parasztszövetség nevében kijelentette: csak egységes érdekvédelmi szervezet tudja vállalni átfogóan a parasztság, a vidéki Magyarország érdekét. Nagy Ferenc József a hozzászólásokat, véleményeket értékelve rámutatott, jó Ideje ismertek a problémák, de a kivezető utat ma nem tudják még megmutatni. 1990-ben új alkotmányt kellett volna alkotni, nem a régit toldozni-fol- tozni. Hiába van a kormány kezében politikai hatalom, ha ez nem párosul gazdasági hatalommal. Ideje lenne a szavakat tettekkel felváltani. Dr. Pallér Endre zárszavában utalt arra, hogy a termelők egyre inkább alárendelt szerephez jutnak, s báf életösz- töriük miatt kilábalnak a nehézségekből, de milyen áron? Az érdekegyeztető és érdekvédelmi szervezetek megjelent képviselői egyhangúlag megalakították a megyei agráregyeztető fórumot, majd az első két hónapra elnökéül választották dr. Tamás Károlyt. Mészáros Tamás KAPOSVÁR VÁSÁRVÁROS? Tavasszal is lesz Karaván-expo A tavaly őszi Karaván-expo egyedülálló volt a maga nemében Somogybán. A szervezők akkor még nem tudták, hogy rendezvényükkel egyben úttörő szerepre vállalkoztak, hisz amint hírlik az idén Kaposváron több más vásár is készülőben van. Nemrégiben olvashattunk egy nemzetközi vásár előkészületeiről, amiről sokan azt gondolták, az a Karaván-expo, csak új nevet kapott. Később kiderült, nem így van. Murányi Ferenc, a Karaván kft ügyvezetője az első expót úgy zárta, hogy találkozunk a következőn. Tartja-e ezek után is az ígéretét? — Természetesen. Ahogy megígértük, a tavasszal is lesz Karaván-expo, mégpedig április 8-12-e között. Úgy érezzük, hogy az első sikere után szinte kötelességünk folytatni, hisz mind a kiállító cégek, mind a látogatók körében nagy sikert aratott, olyannyira, hogy több cég már előre lekötötte a helyét a következőn. — Elég gyorsan megjelent a konkurencia. Ilyen jó üzlet a vásárszervezés? Egyáltalán egy ekkora város elbír két vásárt egy szezonban? — A konkurencia megjelenése várható volt, már az első ideje alatt többen mondták nekem, ők is rendeznek valami hasonlót. A siker mögötti munka azonban kívülről nem látszik. Hogy elbír-e két, esetleg több vásárt a város nem tudom, majd kiderül. Az biztos, hogy a Karaván-expo továbbra is a legolcsóbb lesz a Dunántúlon. Emellett számos új, ingyenes szolgáltatással bővítjük a vásárt, igyekszünk sok meglepetéssel továbbra is vonzóvá tenni. Az nem meglepetés, hogy fődíjként ismét egy gyönyörű autót sorsolunk ki a zárónapon. V. 0. Laborgyakorlat a cukoripari technikus osztályban (Fotó: Kovács Tibor) ÚJ TÁRGYAK AZ ÉLELMISZERIPARIBAN Humán szakképzés Új képzési formák bevezetését tervezi a kaposvári Kinizsi Pál ÉlelftliszetipáH Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet. Szőke Attila az iskola igazgatója elmondta, hogy szeptembertől szeretnék elindítani aZ úgynevezett „humán szakképzést”. Ez a képzési forma négyéves lesz, s a közismereti tárgyai megegyeznek a technikusképzésével. Az érettségi vizsga tárgyai és a tantervi követelmények is azonosak. Az érettségi tárgyakra azonban több időt fordítanak majd a tanulók. Elsősorban a szakmai oldala érdekes, mivel a szokásos szakmai tárgyak helyett közgazdasági, jogi, szervezési, szocializációs, kisvállalkozói és országismeretet tanulnak majd a gyerekek. Háztartási jellegű gyakorlatokon vesznek részt, például szabás-varrás, háztartási gépek javítása-szerelése, s ide- gennyelv-tanulás szerepel a tantervben. Fakultáción lehetőségük lesz további nyelveket, vagy akár gépkocsivezetést is tanulni. — A humán képzés létrehozásával az volt á célunk, högy belső átjárhatóságot biztosítsunk, és távolabb vigyük a pályaválasztás időpontját — mondta az igazgató. Nemrégiben készült el az iskola új tanműhelye, ahol egy másik újfajta képzés résztvevői, a sütő-cukrász szakmunkástanulók ismerkedhetnek — többek között — a különböző kenyérsütés, az isler- és mig- nonkószítés fortélyaival. — Ez a képzéstípus már szeptember óta működik: nem a szokott három-, hanem négyéves oktatásban egyszerre két — a pék és cukrász — szakmára képezzük tanulóinkat. Ez országosan is ritkaságszámba megy, hiszen a mi iskolánkon kívül eddig csak egy fővárosi iskolában sikerült megvalósítani. Több mint 60 jelentkező diák közül választották ki tanulmányi eredményei alapján a 20 legjobbat, aki ebben a képzésben részt vehet. Négy év alatt két szakmát kapnak a diákok, s ezzel javulnak elhelyezkedési esélyeik. Ebben a képzésben is — éppúgy mint az előzőben — jelen vannak azok az ismeretek, amelyek elengedhetetlenek egy vállalkozó számára. Nagy László Csökkentett jogok, növekvő indulatok A Somogy Megyei Munkaügyi Tanács tegnap tartotta volna ülését, egy napirend előtti bejelentés nyomán azonban véget ért, pedig olyan fontos dolgokról kellett volna dönteni, mint a munkahelyteremtő pályázatok elbírálása. Még a tanácskozás kezdete előtt Rózsavölgyi István, a központ igazgatója ismertette a munkaerőpiaci bizottság állásfoglalását. A tanács tagjai úgy látták, hogy a határozat sérti eddig gyakorolt demokratikus jogaikat: központi szándékokat diktál és nyomást gyakorol rájuk, másrészt nehezményezték, hogy a munkavállalók, a munkaadók és az önkormányzatok hatáskörét csökkenti a végrehajtó szervezettel szemben. Mostanáig ugyanis a tanács tagjai állapíthatták meg, hogy milyen fejlesztést mekkora összeggel támogatnak, ezt követően azonban csak véleményezési joguk maradt. A központ vezetője sajnálatos incidensről beszélt, a tagok azonban egyetértettek a bojkottal, és frissen fogalmazott követelésükben a munkaerőpiaci bizottságot a döntés megváltoztatására szólították fel. A munkaügyi tanács, munkáját mindaddig szünetelteti, amíg az ügyben megnyugtató válasz nem érkezik. B. Zs. Látogatási tilalom a somogyi kórházakban A járvány elején vagyunk Kaposváron és környékén minden 25. ember influenzás (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Harkai László, az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat járványosztályának vezetője készségesen adott egyfajta járványtörténeti beszámolót. Ez sok tekintetben érdekes információkat ad az influenza elburjánzásának vizsgálatához. Megtudtuk, hogy minden ősszel elkezdi munkáját az influenzafigyelő szolgálat, ez a légúti megbetegedések számának és az iskolák tanulói hiányzásainak jelentéséből áll. Az idén két járványgócot figyeltek meg: a kaposvári cseri városrészben és Somogyszil- ban. A mindkét helyről vett ga- ratöblítő-folyadék mintájából és a vérvizsgálatból a Baranya Megyei Víruslaboratóriumban kimutatták az A-ví- rust. Ekkor látott munkához az influenza-bejelentő szolgálat. Kaposváron mindösszesen négyezer-háromszázhetven megbetegedést regisztráltak. Ez száz emberből három esetet jelent, a városból és környékéről pedig százból négyet: járvány kezdetekor soha nem észleltek még ilyen nagy megbetegedési arányt. Mindez, ha hivatalos állásfoglalásra még nem is ad lehetőséget, arra enged következtetni, hogy jelenleg egy járvány elején vagyunk dr. Harkai László véleménye szerint! B. T. Robbanékony ügyvédi szemléletre van szükség Jogi fórum az MDF szervezésében A jogalkotás és jogalkalmazás időszerű kérdéseiről tartott előadást tegnap délután Kaposváron dr. Kecskés László, az igazságügyminisztérium helyettes államtitkára. A fórumot az MDF kaposvári szervezete rendezte, céljuk nem más volt, mint az, hogy a környék jogi szakemberei ismerkedjenek a jogszabályszerkesztők munkájával, s nyerhessenek bepillantást a jogalkotás műhelytitkaiba. Dr. Kecskés László az új hatalom és a régi jog problémájáról beszélt, kiemelve, hogy a Magyarországon a jog fokozatosan polgáriasodik, de nem is lenne célszerű jogrendszerünkben gyors, radikális változtatásokat véghezvinni. Megkönnyíti a munkát, hogy a magyar jogot sohasem sikerült tipikusan szocialistává formálni. Zavarja azonban a fokozatosságot, hogy „be- mérhetetlen a lobbik köre, amelyek befolyásolják a jogalkotást”... A jogászi pálya helyzetéről is elmondta véleményét a helyettes államtitkár. Szerinte a jogi karokat mindmáig elkerülték a reformok, pedig a korábban erőltetett bíró központú szemléletet egy robbanékonyabb ügyvédi látásmódnak kell felváltania. Az előadást követően az érdeklődők kötetlen beszélgetésen vehettek részt. A diszkontoké a jövő Bizakodó az új rt Somogy megye szövetkezeteinek elnökei, vezetői gyűltek össze tegnap a Balaton Fűszért Kereskedelmi Rt meghívására a kaposvári raktáráruház tanácskozótermébe, hogy a részvénytársaság idei terveiről, üzletpolitikájáról tájékozódjanak. Dévényi Zoltán vezérigazgató bevezetőjében ismertette a Fűszért múlt évi erdményeit és gondjait, többek között beszélt a jugoszláv események hatásairól, például a gyenge balatoni szezonról, vagy az úgynevezett hokedlis kereskedelem ártalmaságáról. Az idei év kapcsán elmondta: a konkurencia növekedésére számítanak, s a tavalyinál is nagyobb költségnövekedésre, a közművek díjai, a fenntartás költségei, a helyi adók miatt. Több új diszkont-raktáráruház kialakítását tervezik Kaposváron, - Bogláron, Marcaliban, Nagyatádon, Tabon stb... Tervezik egy vállalkozási iroda megnyitását. Ha szükséges, akkor ez termeltet az áruházaik számára, s nemzetközi kapcsolatokat keres.