Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-18 / 41. szám
1992. február 18., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 MÁSODPERCEK ALATT HUSZONKILENC SZALAG Ahol kinő a tündérek haja EZ IS ALKOTÁS — A MESÉK „MÉRCÉJE” NÍVÓDÍJAT JAVASOLNAK A DIÁKOK Alternatív tankönyvek Alternatív tankönyvekből bő a választék — jelentette ki Karlovitz János, a Tankönyvesek Országos Szövetségének elnöke. Az októberben alakult szervezet jelenleg 300 féle alternatív tankönyvet, illetve segédletet tart nyilván. A Tanosz-nak jelenleg 250 tagja van. A mintegy 35 kisebb és nagyobb tankönyvkiadó mellett nyomdákat, iskolákat, illetve magánszemélyeket: tankönyvelemzőket, pedagógusokat is sorai között tudhat. A szervezet elsődleges célja az érdekegyeztetés, az információcsere, a piaci igények felmérése, a minőség megőrzése. Karlovitz János szólt arról, hogy az alternatív tankönyvek megismerését eddig nehezítette: azok nem szerepeltek a hivatalos tankönyvjegyzékben, a most készülő gyűjtemény azonban már azokat is tartalmazza. A szövetség elnöke közülük is kiemelte a felvételizők felkészülését szolgáló, 20 kötetes Történelmi füzeteket, amely az IKVA gondozásában jelent meg, vagy a Trezor Kiadó Történelmi arcképek című könyvét. A kiadványok többsége általában elérhető áron kerül a boltokba. A szövetség egyébként is szorgalmazza tagjainál, hogy a tankönyveket mérsékelt áron kínálják, a drága kiadványok pedig legfeljebb kiegészítő anyagot tartalmazzanak. A legsikeresebb tankönyvek elismerésére hamarosan nívódíjat alapítanak. Ennek odaítélésénél a legilletékesebbek, a diákok véleményét is kikérik majd. A publikum talán nem is mérheti fel igazán, hogy a kulisz- szák mögötti „névtelen” műszaki gárda is jelentékeny részese a sikernek. A műszaki részleg fodrásztárában igazi alkotó munka folyik. A négy dolgozót foglalkoztató műhely vezetője, Kovács Irén 30 éve van a szakmában. Ő a színház közkedvelt Incije, akihez beszélgetésünk közben is gyakran nyitnak be a kollégák frizura- vagy éppen bajusz-, szakáll- gondjaikkal. Tőle tudom, hogy a színházi fodrászat olyan speciális műhelymunkát kíván, amit csak itt, a napi gyakorlatban lehet elsajátítani. Természetesen itt is kell vágni, festeni, bevasalni, berakni a parókákat. Ha a színész a saját „hajával játszik”, az is hagyományos technikával készül, de gyakran kell pótrészekkel kiegészíteni. Az igazi műhelymunka azonban a knipfelés. A különféle valódi hajakat vékony tűkkel fűzik fel a fejformákra kifeszített parókaalapra. Ez igen aprólékos, nagy figyelmet igénylő munka. A kisebb szőröket, ragasztással rakják fel az arcra, de készül itt frizura még gépi vagy kézi varrással is. Persze a formára — azaz a színész fejére, arcára — igazítás csak ezután következik. Egyébként minden ebben a kis színpad melletti folyosóról nyíló — ideálisnak aligha mondható — sötét műhelyben készül. Paróka, pótrész, copf, konty, szempilla, szemöldök, szakáll, bajusz, barkó, pajesz, tehát valamennyi „szőr”, amit a néző a színészeken lát. A fodrásztárban egy hónappal a bemutatók előtt kezdik a készülést az előadásokra. Általában a rendező, a jelmeztervező, a fodrász és a színész közösen alakított elképzeléseiből valósul meg a frizura. Ezeknek a hajzatoknak egyrészt látványosan, mégis szinte észrevétlen természetességgel kell az előadás atmoszférájába kapcsolódniuk. Erősíteniük kell a szereplő hitelét anélkül, hogy túlhangsúlyoznák azt. Technikai kivitelezésük pedig nem akadályozhatja a színészeket munkájukban. A tárvezető elmondja, hogy ezek az egyedi és mindig mást, újat kívánó feladatok megmozgatják fantáziáját, aktivizálják alkotó kedvét. Szavaiból érzem, hogy szerelmese a szakmájának és a színház kavargó világának. Legtöbb képzelőerőt a mesedarabok kívánják a fodrászoktól. Varrtak itt már tündérhajat fényes selyemszálakból, fűztek frizurákat színes pamutfonalakból, készült itt piros-fekete ördöghaj spárgából, más mesealakoknak raffiából, műanyagból. Incinek az utóbbi években egyik kedvenc, különleges megoldásokat kívánó munkája az Állatfarm volt. Itt kellett például néhány másodperc alatt Csákányi Eszter „csikófarkába” 29 szalagot befűzni, amivel aztán „visszanyargal- hatott" a színpadra. A délelőttök műhelymunkával és az előadásban fellépő szőrök rendbetételével telnek. Délután kikészítik az öltözőkbe a lemosókat, ragasztót, vattát, helyükre kerülnek a kiEliza — Csákányi Eszter — átváltozása (Fotó: Lang Róbert) tisztított, megfésült frizurák. Előadás előtt a színészek fésülése, hajak, pótrészek felrakása, ragasztása a feladatuk. Előadás közben pedig állandó készenlét van a fodrásztárban is. A néhány másodperces színpadi változások alatt kell a gyorsöltözéseket, a szőrök le-felrakását, a változtatásokat elvégezni. A festéseket, a sminket, a maszkot is nagyrészt ők oldják meg. A Mester és Marga- rita-előadásban például Kristóf Kati egész testére színes krétaport vittek fel, mert ez az anyag ártott legkevésbé a bőrének. (A krétákat minden este káposztareszelőn „gyalulták” le.) A tárvezető fáradt. Megbízható kolléganője a szintén rengeteget dolgozó Kovács Zsuzsanna az ő segítségével tanulta a szakmát. Mellettük két kezdő fodrászlány ismerkedik a színházi munkával. Most a Kakuk Marci-elő- adás „fejei” készülnek. Gothár Péter rendezőnek kialakult elképzelése van a frizurákról, a fodrásztárnak ezt kell megvalósítania. Az előadás alatt 45 emberről kell gondoskodniuk, pillanatok alatt kell hétköznapi fodrászat számára ismeretlen feladatokat megoldaniuk. Nevüket ugyan nem tüntetik fel a színlapon, munkájuk mégis minden nap hozzájárul a színházi sikerekhez. A taps nekik is szól. Spitzer Edit á nshuni szállodánkban hajnali 5 órakor keltünk, még sötétben érkezünk omásra. (Trópusi övben, illetve annak közelében — mi a 26. szélességi körön vagyunk — a nappal-éjszaka átmenete rövid). Ma mindössze 12 órás vonatút vár ránk. Ezen a vonaton a bizalmatlanság és a segítőkészség hiánya a levegőben érződik. A vonat még elha- nyagoltabb és minden eddiginél zsúfoltabb. A vonat egyre magasabbra kapaszkodik. A vasútvonalat 1966-ban építették meg, több mint 1000 ember halt meg az építése alatt. Száz és száz alagúton haladunk át, lenn a mélyben folyók kanyarognak előttünk — akkora lejtőkön, hogy a szem belefárad, amíg végignézi — teraszos rizsföldek. Délután érkezünk Kun- mingba, mindenki felvillanyo- zódik (a kínaiak is), vége a hosszú vonatútnak. A több mint 1 millió lakosú 1894 méter tengerszint feletti magasságú városban, a júliusi kö- zéphőrméséklet 20 Cel- sius-fok (a januári 7 Cel- sius-fok). így nem csoda, hogy az itt töltött napok alatt a közérzetünk nagyon jó. Most azonban elcsigázva keressük a szállást. Szerencsére a pályaudvarhoz közel olcsó (10 jüan, nem egészen 2 dollár) szállást sikerül találni. Az olcsóság oka gyorsan kiderül: a szobákban betonpadló, vaságyak, használt ágynemű, összesen 2 férfi és 2 női zuhanyozó (a szálloda 10 emeletes) ajtó nélküli guggolós WC-ék. A csoportunkban nagy a zűrzavar, mert három szobát úgy adnak ki, hogy már laknak benne. Felderítünk egy 19 személyes hálót (ez tiszta és kellemesen van berendezve), változatlan fizetési feltételek melett beköltöznénk oda. Nem lehet mondják, mert az európaiaknak 2 és 3 ágyas szobák vannak fenntartva. Jelen esetben nem bántuk volna, ha nem kivételeznek velünk. 22 óra körül vacsorázunk egy kifőzdében, ahol csinos lányok (pincérek) kitörő lelkesedéssel fogadnak bennünket. Valamivel drágább az eddigieknél (5 jüan), de minden képzeletet felülmúló az adag mennyisége. Sör persze most sincs a hűtőben. Innentől kezdve — ide jártunk vissza vacsorázni — a hűtőt mi töltöttük fel italokkal. A vacsora utáni rövid séta arról győz meg, hogy ez a város akár Európában is lehetne. Az utak szélesek, nyoma sincs a zsúfoltságnak, sok a fa, a közlekedés rendezettebb (az autók jobb állapotban vannak, fényszórójukat is használják), a házak épek. Guilinhoz képest kisebb a nyüzsgés, a sokszínűség és a tarkaság. Az élet inkább nappal zajlik, éjszaka sokkal kevesebben vannak az utcákon, az üzletek 23 óra körül már zárnak. (Guilinban nem tudtunk olyan későn a városban sétálni, hogy ne lettek volna nyitott üzletek.) Séta közben csődületbe botlunk. A járdán székek sora, mögöttük fehér köpenyben vakok állnak és fürge ujjakkal masszírozzák az előttük ülő pácienseket. Augusztus 2-án, délután egy parkba megyünk. Nagyot csalódtam — arra számítottam, akárcsak Guilinban valamilyen természeti látványossággal találkozunk — közönséges vidámparkba kerültünk. Leülök egy padra és a feljegyzéseimet javítgatom, de dolgozni sem nagyon tudok. Először gyerekek ugrálnak körülöttem, majd felnőttek állnak körül. Csodálkozva bámulják az írásomat. Augusztus 3-án délutáni program a Tiencse-tó (csaknem Balaton nagyságú) megtekintése. A parton — itt is egy parkban vagyunk — egy kisebb motoros hajót bériünk. A tó szörnyű állapotban van. A víz színe egy kanális szennyvizére emlékeztet, hatalmas vízinövényfoltok népesítik helyenként be. Érthetetlen, de hal lehet benne, mert hajózás közben mindenfelé halásznak. A partról hatalmas kb. 10 x 10 méteres hálókat (ez bambuszra van szerelve) mozgatnak külön emelőszerkezettel. A parttól távolabb egyszemélyes gumicsónakokon (mintha autó- kerék-külsőből készültek volna) lovaglóülésben ülnek, kézre erősített kis lapátokkal villámgyorsan mozognak a vízen és dobóhálót használnak. Egyórás hajóút után megérkezünk az úgynevezett strandra. Itt néhányan fürde- nek, mások tisztálkodnak. Mi még a víz közelébe sem merészkedünk. Gyep, napozási lehetőség nincs. Ez nem meglepő, mert nincs hol, azonkívül azt hiszem a kínaiak ezt nem is igénylik. A kínai ember a mozdulatlanságot — ha nem alszik — szerintem nem ismeri. Állandóan mozgásban van, ha nem akkor eszik vagy beszél. A strand éttermében ülünk le. A rendelésünket a konyha teljes személyzete — felsorakozva — fogadja. Amíg az ebédre várunk, a szomszéd asztali kedélyes játékot figyeRégi és új a kunmingi utcában lem: az asztaltársaság tagjai számolnak, ha egy számot egyszerre mondanak ki, mindenkinek enni vagy innia kell. Többen mindkettőt megteszik. Hazafelé a park előtt meglepő dolgot tapasztalunk. Céllövölde van az út szélén, de a járda túloldalán helyezték el a céltáblákat és a járdán keresztül lövöldöznek. Semmi jelzés nincs, így majdnem belesétálunk a puskák tüzébe. Folytatjuk) Dr. Veress Márton Ismerkedés a tavasz városával