Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01 / 27. szám
1992. február 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 EGY LABDARÚGÓCSAPAT TÜNDÖKLÉSE ÉS . . . Siófokon a part azért ezüst marad Fél éve került igazán labdarúgósportunk fókuszába a Siófoki Bányász. Történt mindez akkor, amikor Andre Ritter úr mint egy mesebeli tündér megjelent a színen és fényes ígéretekkel halmozta el a Bányász vezetőit. Az emberben már akkor lappangott a gyanú: mindez olyan szép, hogy nem is lehet igaz. A folytatás azonban cáfolni látszott a kétkedőket. Valóban sikerült egy olyan csapatot összehozni a tóparti városban, amilyenre vidéken aligha volt példa labdarúgásunkban. Az eredmény sem maradt el: az együttes megfelelve a várakozásnak, ezüstérmes helyen — mindössze egy ponttal lemaradva a listavezetőtől — fejezte be az őszi idényt. Minden a legnagyobb rendben — gondolná az ember —, így azután még inkább csak hüledezett, ha ezekben a napokban a Bányász körül terjengő híreket hallgatta. Illés János, aki maradt Elfogyott a pénz... Ritter úr elhúzta a mézesmadzagot, de blöffölt is, majd amikor égni kezdett a talpa alatt a talaj, kereket oldott, itt hagyva a klubot nyakig az adósságban... Ösz- szeült a „válságstáb” a csapaton belül, s az „ötök” úgy döntöttek, hogy távoznak... Néhány esemény megerősíteni látszott a kósza híreket. Egyik napról a másikra dugába dőlt a ciprusi alapozás. A várt időpontra nem érkezett vissza szabadságáról a német „különítmény”, sőt, az „ingyenes” németországi edzőtáborozásnak is befellegzett. Tervteljesítésért füge Kételyekkel telve, nem kis csalódottsággal keltem útra, hogy személyesen győződjek meg a hírek valódiságáról. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Illés János ügyvezető elnököt széles jókedvében találtam. És Varga István, a „magára hagyott” vezetőedző sem repesett a boldogságtól, amikor napi gondjai felől érdeklődtem. Az ügyvezetőnek előrebo- csátottam, hogy — ellentétben számos kollégával — nem kárörvendeni jöttünk Siófokra. Megyénk labdarúgó-szurkolói, akik valóban egyre inkább magukénak érezték ezt a jól szereplő együttest, korrekt tájékoztatást várnak a valós helyzetről. Erre ígéretet kaptam. — Valamit nem értek — fordultam Illés Jánoshoz. — Nekem a kapitalista szemlélet- módról más elképzeléseim voltak, mint aminek itt a jeleit látom. Egy tőkéscsoport kétségtelenül jelentős összeget invesztált ebbe a klubba, ellenértékként megszabta az elvárásait. Most feltételezhetően ahhoz kellene igazítania támogatásának további mértékét, hogy a követelményeknek miként felelt meg eddig az együttes. Tudomásom szerint dobogós helyet kell elérnie a Bányásznak, hogy kijuthasson a nemzetközi porondra. Eddig minden kedvezően alakult, hihetnénk, hogy a szponzorok is nagyon elégedettek. Ezzel szemben érthetetlenül visza- kozt fújtak, ezáltal kockáztatva eddigi befektetésük megtérülését. Ritter úr korrekt volt — Sajnos, nem egészen így van — veszi át a szót az ügyvezető —, esetünkben semmiféle tőkés csoportról nincs szó. Bizony, ezt mi is csak nemrégen tudtuk meg. Való igaz, hogy Ritter úr számos olyan ígéretet kapott, amely arra ösztönözte, hogy az itteni befektetések megalapozásaként egy stabil reklámhordozó együttes kialakítását segítse. Nem ő csapott be minket, hanem őt is becsapták. Ritter úr mind ez ideig korrekt volt a klubbal. Amit ígért, azt teljesítette. A saját pénzéből jelentős összeget áldozott a csapatra annak reményében, hogy üzlettársai is betartják szavukat. Ő ebben váltig hitt, s ha néha próbáltunk is óvatosabbak lenni, ő egyre csak azt hangoztatta, hogy a pénz nem számít. Önkritikusan mondom, hogy az ősszel a korábbiakhoz viszonyítva valóban nagy lábon és pazarló módon éltünk. — Ezek szerint Ritter úr kasszája kiürült, vagy már nem bízik társai ígéretében? Egyáltalán, mi van most vele, igaz, hogy nyoma veszett? — Való igaz, hogy az őszt záró pécsi mérkőzés óta nem tartózkodik Siófokon. Néhány hete én utaztam ki hozzá Hamburgba, ahol sok mindent tisztáztunk. Ő őszintén elAndré Ritter, aki távozott? mondta, hogy csalódott üzletfeleiben, akik a magyarországi viszonyokra hivatkozva még mindig húzódoznak a befektetésektől, éppen ezért késleltetik az ígért támogatást is. Legutóbb azt mondták, hogy megvárják a csapat nemzetközi szereplését, s majd akkor a zsebükbe nyúlnak. Sajnos, André Ritter sem olyan dúsgazdag, mint sokan hitték, így a folytatásban ő sem tud any- nyit áldozni a csapatra, mint még kellene. Éppen ezért megbeszéltük vele, hogy átdolgozzuk az eddigi terveket és rátérünk egy takarékosabb gazdálkodásra. — Eszerint Ritter úr hátat fordít a csapatnak? — Ő ezt egy szóval sem mondta. Sőt, odakinn most is azon fáradozik, hogy új támogatókra leljen. Ha valakinek, hát neki van veszíteni valója. Egyáltalán nem érdeke, hogy faképnél hagyjon bennünket. Kinti újabb próbálkozásaiban segít neki Eduard Geyer is, aki ezért nem tért eddig vissza. — Úgy hallottuk, hogy a technikai igazgató a saját pénze után is fut, hisz neki is tartozik a klub. — Nem pontos az információ. Őt nem a klub fizeti, hanem Andre Ritter, miként a két német játékost is. Hogy miként számoltak el egymással, ahhoz a Bányásznak semmi köze. — Végleg lemondtak a német vendégjátékosokról? — Igen, s ez elsősorban Ritter úrnak jelent nagy megtakarítást, hisz Wolf és Menze Bundesliga-szintű juttatásban részesült. A játékosokat kifizették — Igaz-e, hogy nagyon eladósodott a klub? — Inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak tartozásaink, de hangsúlyoznám, hogy a játékosoknak egy fillérrel sem tartozunk. Somogyi eladása most javított ezen a helyzeten, de nem titkoljuk, hogy további labdarúgóktól is meg kell válnunk a működőképességünk érdekében. — Ez tehát a róka fogta csuka. A kinti befektetők nemzetközi szereplésre várnak, ugyanakkor gyengíteni kell a csapatot a talponmaradásért. — Valahogy így van, de mi igyekszünk mindent elkövetni, hogy a csapat ne hulljon szét. — Nyilván leültek a játékosokkal és vázolták előttük a nehéz helyzetet. Mi volt a reakció? — Igen, mindenkivel elbeszélgettünk, s közöltük, hogy akinek nem felelnek meg a módosult körülmények, az távozhat, ha... ha megfelelő partnerklubot talál. Minden játékosnak megvan az ára — erről nem szeretnék beszélni, hisz ez belső ügy. Akiért a kért összeget kifizetik, távozhat. — Nos, természetes a kérdés: hány játékosért állnak sorba a klubnál? — Konkrétumot nem tudok, de hogy többükben megvan a távozás szándéka, az bizonyos. Ami tény, Duró kapott német ajánlatot. Ő a hét elején Berlinben volt próbajátékon a Hertánál, miközben több menedzser is megszemlélte. A közeli napokban dől el, hogy megnyerte-e valakinek a tetszését. Ha sikerülne őt végleg eladnunk, talán egyenesbe jönnénk, s nem lenne szükség újabb játékosoktól megválni. — Tehát e nehéz helyzetben sem mond le a klub az eredeti céljáról? — Ha sikerül egy-két labdarúgó eladásából kellő pénzhez jutnunk, úgy semmiképpen. Annál kevésbé sem, mert ígéret hagzott el a város részéről is a támogatásra. Kérdés viszont, hogy a GOV megszűnése után a hazai olajipar felvállalja-e továbbra is a klubot. Sok ma még a kérdőjel. — Nem kell attól tartani, hogy majd szerződésszegésre kényszerül a klub, s ez automatikusan a játékosok térítésmentes azonnali távozást teszi lehetővé? — Erre nem kerülhet sor, mert a huszonegy szerződtetett labdarúgóval szemben a vállalt kötelezettségeinket teljesíteni tudjuk. — Mennyi az idei költségvetés? — A módosított, tehát a csökkentett 62 millió forint. Bízunk benne, hogy ezt sikerül előteremtenünk. „A bizonytalanság nem most kezdődött” Varga István vezetőedzőre nap nap után huszonegy kérdő szempár szegeződik. A bizonytalanság ott vibrál a levegőben. Aki ma még ott végzi a gyakorlatokat a többiekkel, holnap talán már odább áll. — Hogy lehet így tervezni, dolgozni és főként csapatot építeni? — kérdezem az edzőt. — Sajnos, ez a bizonytalanság már az ősszel ott vibrált a levegőben, talán most egy kissé felerősödött. Ettől függetlenül mindenki becsülettel végzi a munkáját, hisz bárhova veti a sors, erre a felkészülésre szüksége van. — Gondolom, hogy az ellentétek markánsabban kirajzolódnak most a csapaton belül? — Kétségtelen, hogy ezt az időszakot másként élik át a régiek és másként az „újak”. Ezt a csapatot eddig a nagy pénz tartotta össze, kérdéses,hogy kevesebbel hogyan folytatódik. Én személy szerint fájlalom ezt a türelmetlenséget, talán sohasem derül ki, hogy milyen lehetőséget sza- lasztanak el most Siófokon. Egy huszonötezres városnak aligha lesz mégegyszer bajnokesélyes gárdája. Amit ígérhetek: ugyanúgy dolgozunk tovább, Siófoknak élvonalbeli csapata lesz a jövőben is. Méghozzá egy egységes, ütőképes és harcos csapata. Hát ez volt a helyzet a hét közepén Siófokon. Lehet, hogy több minden mára már módosult. Tény, hogy viharos gyorsasággal követik egymást az események. Amit tegnap állítottak, azt ma már cáfolhatják. Hogy lesz-e arany-, vagy ezüstérmes csapata Siófoknak, ezt ma senki sem tudja. Csak az biztos, hogy az arany- és ezüstpartja megmarad. Jutási Róbert Kosárlabda Pécsi siker a Kemikál-kupán Három csapat részvételével rendezett férfi kosárlabdatornát a Barcs SC és a Kemikál, amelyen a házigazdák csapata, a Nagykanizsai MÁV TE, valamint a Baranya megyei bajnok, a POEÜ mérte össze tudását — körmérkőzéses formában. A torna győztese a pécsi együttes lett, megelőzve a Nagykanizsai MÁV TE-t és a házigazda Barcs SC-t. A legeredményesebb játékosnak Bernáth Zoltán (POEÜ) bizonyult, míg a legjobb kosarasnak a nagykanizsai Szerdahelyi Istvánt választották meg. Különdíjat vehetett át a legjobb barcsi játékos, Marton Tamás is. A Kemikál-kupán búcsúzott el az aktív játéktól a Barcs SC két (egykori) játékosa, Varga Zoltán és Flórin Pál. Kispályás teremlabdarúgás Megkezdődött Fonyódon a kispályás teremlabdarúgó-bajnokság. Az első forduló eredményei: Oregfiúk-Vízmű 3-4, Tőzeg Ktsz-Vico 0-7, KSC-Bokafix 0-6, Törpikék—III. félidő 2-2. A második forduló eredményei: III. félidő—Bokafix 0-2, Vízmü-Vico 1-4, KSC-Vörös Rókák 2-9, Tőzeg Ktsz-Öregfiúk 1-5. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés Dunaferr SE-Siófoki Bányász 2-2 (1-1) Dunaújváros, 300 néző. V.: Kajári. Siófoki Bányász: Brakszatórisz — Nagy (Kerepeczky), Zare, Olajos (Deme), Kolovics — Csák (Szilágyi), Varsányi, Meksz, Ruskó — Kámán, Kirchmayer (Duró). Edző: Varga István. Az irreális, mély talajú és nagy víztócsákkal tarkított pályán nagy küzdelemben született meg a 2-2 arányú végeredmény. A Siófoki Bányász két találatán Varsányi és Kámán osztozott. Edző a vízben Az elsőligás skót futballcsapat, a Partick Thistle edzője, John Lambie kórházba került. Nem mindennapi sportbaleset érte a szakvezetőt: Blackpo- olban rendelt el a mester négynapos edzőtáborozást, és a gyakorlások egyikét a tengerpartra írta ki. A jól elvégzett munka után a játékosok egyszerűen felnyalábolták edzőjüket, és bedobták a tengerbe... A mintegy 45 centis vízből Lambie nem nagyon tudott kikászálódni. Valahogyan rosszul érhetett vizet, és két bordája eltörött. A bordavég egyébként kicsit megsértette a szakvezető tüdejét is, ezért kellett kórházba szállítani őt. Azóta Lambie javában lábadozik. A „mészáros” új áldozatra vár Miközben Michael Watson állapota csak csigalassúsággal javul egy londoni klinikán, legyőzője, Chris Eubank újabb „áldozatot” vár a ringbe ma estére az angliai Birminghamben. A sportvilág szeptember óta lélegzetét visszafojtva várja a kórházból érkező híreket: Watson viaskodik a kómával, a halállal. Eubank, aki viszont világbajnok lett Watson kiütésével a WBO szervezetnél a szuperközépsúlyban, elvesztette maradék népszerűségét, és megszerezte a „mészáros” gúnynevet. Agresszív, verekedős stílusa csak azoknak tetszett, akik az ökölvívásban a kíméletlen harcot és nem a sportszerű küzdelmet látják. Eubank szokásához tartozik még az ellenfél idegesítése és a közönség sokkolása. — Félreismernek és félremagyarázzák a stílusomat — védekezett Eubank az újságírók előtt. — Az utcán a világ legszelídebb, legjobb szívű embere vagyok. Watsont is azonnal meglátogattam a kórházban, s naponta imádkozom a felépüléséért. A családját is segíteni szeretném. A szorítóban viszont a cél az ellenfél legyőzése, ott engem ezért fizetnek. Ma este Birminghamben a dél-afrikai Thulane Maiinga lesz Eubank ellenfele.
