Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-30 / 25. szám
1992. január 30., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Csak a kompromisszum segítene Bojkottot hirdetnek a cukorrépa-termelők Mától a cukorrépatermelők nagy része, mintegy 90 százalékuk, bojkottot hirdet a Ka- poscukor Rt-vel szemben. A cukorrépaügy már több hónapja húzódik. A Kaposcukor Rt úgy döntött, hogy beszünteti az 1992. évi áregyeztető tárgyalássorozatot az érdekvédelemmel, a termelőkkel, amelyet még december 19-én elkezdtek — tudtuk meg dr. Jaki Istvántól, a Teszöv főmunkatársától: o — A gyár egyesével hívja be a termelőket, és felajánlja külön-külön az 1992. évi szerződést. Erről a szerződésről tudni kell, hogy mintegy 1700 forintot kínál egy tonna 16 di- gessziós répáért, a tavalyi 2100 forinttal szemben. Az árcsökkentés előzményei ismertek: a zöldhitel, amivel a gyár mindent elkövetett annak érdekében, hogy majd egyharmaddal nagyobb területre tudjon szerződést kötni, a tavalyi túltermelés, s közben a jugoszláviai kiszállítás is akadozott. A cukorrépa betakarítása előtt jelentette ki a gyár az ominózus 16,3 százalékos felvásárlási árcsökkentést. — Akkor megpróbáltunk konszenzusra jutni. A mai napig nem volt hajlandó mást ajánlani a gyár, csak ezt az árcsökkentést. Érvényes szerződéssel szemben ezt csak akkor tudja elérni, ha ebben a termelők partnerek. Amikor ajánlatot tettünk, hogy a hiányzó árat részben cukorban fizessék ki vagy részvényt vásárolhasson a termelő, mereven elzárkóztak. A termelő teljesen kiszolgáltatott. Ugyan erre bizonyítékunk nincsen, de olyan ajánlatot is kaptak: ha nem kérik a 16,3 százalékot, akkor a 1992. évi szerződési feltételek biztosítottak lesznek számukra, függetlenül a répa termőterületének csökkentésétől. Néhány téesz ezért nem akar lemondani a termesztésről. A cukorgyár a tavalyi termelők egy részével egyáltalán nem akar szerződést kötni, míg a másikkal igen, s ez az erőfölénnyel való visszaélést jelent. Ezt tiltja a versenytörvény. © A feljelentést megtették a versenyhivatalnál, elégséges bizonyító iratuk van. Kompromisszumokra hajlandóak lettek volna a termelők, ha a gyár alternatív megoldásokat ajánl. Az osztopáni tsz egyébként már nyert régebben egy pert a cukorgyárral szemben. Főmezőgazdászuk az országos cukorrépa-terméktanács elnöke. — S ha nem érnek el eredményt a bojkottal? — Ha az idén kínált rossz áron nem változtat a cukorgyár, akkor örömmel le fogunk mondani a törvény által biztosított jogainkról. Egy hektár cukorrépa előállítása ma 70 ezer forint körül van. Ha a várható termésért mondjuk 62 ezer forintot ajánlanak, akkor hogy mer felelősséggel aláírni valaki egy szerződést, hogy mer már most, az elején valaki elvállalni egy ekkora veszteséget? A gazdasági vezető felelőssége ez, de hogyan áll helyt a tagság előtt? A termelők zöme ezért a pénzért nem hajlandó termelni. A gyár viszont honnan szerez répát...? © A gyár véleménye Német Ferenc és dr. Karl Schultes részéről: az 1992. évi cukorrépa-értékesítési szerződések megkötésére vonatkozó tárgyalásokat 1991 decemberében elsősorban a termelők kérésére kezdték meg és folytatják jelenleg is. Minden korábbi (1991. évi) termelőik részére szerződéses ajánlatot tettek. Ezideig a gyár működéséhez szükséges répamennyiség kétharmadára kötöttek a meghirdetett árra érvényes szerződést. Tóth Kriszta Nemzeti ügy-e a közoktatás? Szövegszerkesztés számítógéppel A minőségi nyomdai munkát segíti az a számítógép amelyet nemrégiben vásárolt a Csokonai tanítóképző főiskola. A szövegszerkesztő és tördelő programmal főiskolai tanulmánykötetek, jegyzetek, nagy terjedelmű tájékoztatók készülnek. Fotó: Kovács Tibor r Február 1-jétől Emelkedik a gyógyszerek ára A gyárak kezdeményezték — Leltár a somogyi patikákban (Folytatás az 1. oldalról) Ami a külföldi gyógyszerekért fizetendő térítési díjak növekedését illeti, azt a tavaly decemberi forint-leértékelés és a gyógyszerimport illeték- mentességének megszűnése indokolja. A forint inflálódása ugyanis átlagosan 5,8 százalékkal, az illeték-kedvezmény megvonása pedig összesen 4 százalékkal emeli a külföldi gyógyszerek hazai fogyasztói árát. Dr. Győrbíró Árpád, a gyógyszertári központ igazgató főgyógyszerésze elmondta: Somogy nagyobb inspekciós patikái ma és holnap, a kisebbek a hét végén leltároznak. Fölösleges a gyógyszerfelvásárlás, hiszen az áremelés nem túl magas. A Ridol tablettáért az eddigi 7,60 helyett 11,60-at fizetünk majd, a Nospa ára 29-ről 33 forintra emelkedett; receptre 5,80 helyett 6,60-ért adják ki. Néhány gyógyszer ára csökken. így például a Seduxenért az eddigi 37 forint helyett 29 forintot kell fizetnünk. Korszerű gyógyszervizsgáló laboratórium működik a kaposvári gyógyszertári központban (Fotó: Kovács Tibor) Vita a vagyon megosztásán Feltörő indulatok Es most az önkormányzatok... Tab város volt társközségei jogi képviselőjének kezdeményezésére decemberben a megyeházán a 12 település polgármesterei és jegyzői megbeszélést tartottak a közös vagyon megosztásáról. Megállapodtak: először el kell fogadni az 1990. évi zárszámadást, és csak utána következhet a vagyonmegosztás. A volt társközségek már 1991 áprilisában megkapták az előző évi zárszámadásról szóló önkormányzati rendelet- tervezezetet. Ezt hét képviselő-testület (Bábonymegyer, Kánya, Tengőd, Bedegkér, Somogyegres, Kapoly és So- mogymeggyes) nem fogadta el. A decemberi megbeszélésen megállapodtak abban is, hogy a Tákisz a (BM Somogy Megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálata), mint független és pártatlan szervezet felülvizsgálja a zárszámadást. Ők a rendelettervezetben egyetlen hibát sem találtak. Farkas István tabi polgár- mester együttes ülésre ösze- hívta a 12 testületet. — Sajnos, a vitát nem sikerült úgy irányítani, hogy csak a zárszámadásra összpontosítsunk— mondta Farkas István. — Valamennyi polgármester, több képviselő, valamint két jegyző különvéleményt nyilvánított. Az indulatok és érzelmek a felszínre törtek. A vitának eredménye nem volt, mert hét képviselő-testületnek, illetve a képviseletükben felszólaló polgármestereknek az volt a véleményük, hogy a zárszámadás nem pontos és valótlan adatokat is tartalmazhat. így az 1990. évi zárszámadást nem fogadták el. Megállapodtunk abban, hogy az érintett körjegyzőségek szakemberei áttekintik a pénzügyi okmányokat, ha szükség lesz rá, február végén együttes ülést tartunk. Tab és több, volt társközsége a bírói utat el akarja kerülni, megállapodással szeretné lezárni a közös tanácsi időszakot. Krutek (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzati hivatal tanácstermébe a megyei képviselők, az oktatási bizottság tagjai, valamint a közoktatással foglalkozó igazgatási szakemberek voltak hivatalosak. A megjelenteknek — mi tesszük hozzá: lehettek volna többen is — örült dr. Paizs Imre, a SOPI megbízott igazgatója, hiszen már az is óriási eredmény, ha tizenöt-húsz önkormányzat képviselteti magát. Ez már amúgy sem az első volt az e céllal összehívott tanácskozások sorában. Ezt követően dr. Riez Ferenc vette át a szót, aki kiemelte: gyakran és sokan hangoztatják ugyan, de vajon meglátszik-e mindez a leendő közoktatási törvényen is: az oktatást nemzeti ügynek kell tekinteni. Majd kitért a 85 évi 1. törvényre és a most negyedik változatában létező közoktatási törvénytervezet lényegi különbségének fejtegetésére, miszerint ez utóbbi nagyobb figyelmet fordít az ellenőrzési és felügyeleti rendszer kiépítésére. Ezzel a felhanggal beszélt a területi oktatási központokról is, amelyek — mondta erről dr. Riez Ferenc — beszabályozó, mindenható szervezetekké is válhatnak. Felhívta az önkormányzatok figyelmét néhány konkrétumra, egyebek mellett arra, hogy a jövőben az ön- kormányzatoknak kell megoldaniuk a beiskolázást is. Kiemelte: a cél az, hogy olyan iskolát keíl megteremteniük, ahová szívesen járnak a gyerekek, hiszen a társadalmasításba beletartozik a verseny- képesség is. Mindezek után dr. Paizs Imre hasznos adatokat és tényeket tartalmazó képes statisztikáját jegyzetelhették a résztvevők, miután kérdéseikre is választ kaptak. Balassa Tamás ms Ins 1 i Uli A tulajdonos felelősségével A Magyar Demokrata Fórum kaposvári szervezetének nyílt gazdaságpolitikai fórumára sok húskombináti dolgozó volt kíváncsi. Voltak itt azok közül is, akik önszántukból vagy kényszerből váltak meg nemrégiben munkahelyüktől. A nagy leleplezés azonban elmaradt, konkrét gazdasági adatok nélkül csak halvány sejtetések, finom utalások hangzottak el a felszólalásokban. A munkahelyüket és jövőjüket féltő dolgozók és vezetők azonban nem rejtették véka alá véleményüket. Budai Károly például azt hangsúlyozta hozzászólásában, hogy a vállalat gazdasági mélypontra jutása elhibázott döntéssorozat következménye. Az élelmiszeripar általános válságát nem poltikai fórumnak kell megoldania, hanem a szakminisztériumnak. A húskombinát tulajdonosi jogait a Földművelésügyi Minisztérium gyakorolja, a kaposvári dolgozók és vezetők képtelenek önerőből túllépni korlátaikon. Németh György utalt arra, hogy tavaly áprilisban 326 millió forintos hiányt állapított meg a FM privatizációs főosztálya. Augusztusban határozottan kérte a vállalat akkori vezetése a központi intézkedést; ez a mai napig is várat magára. Szerinte mindenki vesztes ebben az ügyben. Richter Sándor megbízott igazgató segítő szándékúnak értékelte a gazdaságpolitikai fórumot, de kifejtette: az igazi segítséget a tulajdonostól várják. A múltbeli hibák tisztázását tartja fontosnak anélkül, hogy bűnbakokat keresnének. A fórum után nyilatkozott Richter Sándor a Somogyi Hírlapnak. — Megbízásom a vállalat belső helyzetének normalizálására szól. Ha nem tudjuk beindítani a termelést, akkor nem lesz árbevétel, és nem lesz miből fizetni hitelezőinknek. Sajnos, ezt ezen a fórumon is szem elől tévesztették. — Hogyan értékeli a Mono- poly-csoport képviselőjének felszólalását? — Az üzemtelepítés koncepcióját ma felesleges vitatni. Az a vélemény pedig nevetséges, hogy a Duna partjára kellett volna telepíteni, mert ott több a víz. Ha ott lenne, akkor ma a környezetvédők akarnák becsukatni. Úgy látszik, hogy a Mono- poly-csoport előre kialakította azt a véleményét, hogy nincs szükség a Kaposvári Húskombinátra. — A privatizáció előkészítése során káros vagy hasznos a vállalat számára az ilyen közszereplés? — Mindenképpen káros: nemrégiben Olaszországban voltam, ahol üzleti tárgyalásokat folytattunk. Meglepően pontos, naprakész gazdasági és politikai információik vannak. Az ilyen jellegű közszereplések miatt elbizonytalanodnak, tartózkodnak, sőt visszalépnek az ajánlattételtől. — Gazdasági döntés nélkül, pusztán politikai beavatkozással kilábalhat-e a húskombinát a kátyúból? — Semmiképpen. A FKGP megyei vezetése már korábban megkeresett hasonló fórum szándékával, de a találkozónk során megértették, hogy csak rontanának a helyzeten a hangulatkeltéssel. A teljes kilábaláshoz mindenképpen gazdasági döntések sorozatára van szükség, olyanokra amelyek a teljes termelési vertikumot átölelik. Mészáros Tamás Egy fórum visszhangja