Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 20. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZANK ES A NAGYVILÁG 1992. január 24., péntek A FÁK atomfegyvereivel fizesse adósságait Jacques Attali, az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank — a Londonban székelő úgynevezett Kelet-Európa Bank — elnöke javasolja: az egykori Szovjetunió utódálla­mai atomfegyverekkel fizes­senek a Nyugattal szemben fennálló adósságokért. A meglepő indítvány a bank lapjában jelent meg. „Indítvá­nyozom, hogy nukleáris rob­banófejek áruba bocsátásával csökkentsék az adósságokat, s ilymódon akadályozzák meg egyben azt is, hogy az egykori Szovjetunió köztársaságai atomveszélyek forrásává vál­janak — írja a bankár. A Springer Külföldi Sajtó- szolgálatának (SAD) értesü­lése szerint a kezdeményezés Attali személyes ötlete, de az támogatásra talált a bank más vezetői részéről is. London­ban már számításokat is ké­szítettek az esetleges üzletről. A volt szovjet adósságok leí­rása az utódállamokat első­sorban támogató „Hetek” or­szágai számára 5-10 éven keresztül évi 5-7 milliárd dol­lár bevételkiesést jelentene. Ez nem több, mint e csopor­tosulás éves katonai kiadása­inak 1 százaléka, figyelembe véve, hogy ezek a országok 1992-re 450 milliárd dollárt terveznek fegyverekre és egyéb katonai célokra. — kö­zölte Rene Karsenti, a bank egyik pénzügyi irányítója, a párizsi Figaróval. Ferenczy Europress Európa jövője Német-magyar konferencia Elelmiszersegély a FÁK-nak — hazánkból Magyarország természetes érdeke, hogy a lehető leg­gyorsabban csatlakozzon az Európai Közösséghez, ezért a felvételi kérelmet 1992 végén be kellene nyújtania — mondta Osváth György, az Európai Közösségek Bizott­ságának főosztályvezetője, a magyar miniszterelnök szemé­lyes tanácsadója tegnap Budapesten, egy nemzetkö­zi tanácskozás résztvevői előtt. Osváth György szerint a hi­vatalos ügymenet öt-hat évet venne igénybe, így Magyaror­szág 1997-98-ban válhatna teljes jogú taggá. Ez alatt az idő alatt Magyarország az Eu­rópai Közösség által megkí­vánt szintre tudná fejleszteni gazdaságát és intézmény- rendszerét. Az EK-n belül is csökkenne ez alatt az öt-hat év alatt a ma még létező fé­lelem, hogy a közösség a sok új tag miatt kezelhetetlenné válik. A miniszterelnök tanács­adója méltatta azt a szerző­dést is, amely Magyarország és az Európai Közösségek között hazánk társult tagságá­ról született. Fritz Pirkl, az Eu­rópa Parlament képviselője, a Hanns Seidel Alapítvány el­nöke szerint az EK-nak nyi­tottnak kell lennie esetleges új tagok előtt. (Folytatás az 1. oldalról) A három ország, független­ségük visszanyerése után — érthetően — elsősorban nyu­gati kapcsolatainak kifejlesz­tésére törekedett, ám eleve tudatában voltak, hogy egy­fajta keleti politikára is szük­ségük lesz — e politika pedig fontos hozzájárulás az össz­európai stabilitáshoz. A visegrádiaknak a háro­moldalú segélyprogramokra vonatkozó javaslatáról Gens­cher kijelentette: igen érde­kes, építő javaslatokról van szó, Németország azokat he­lyesli. A három ország vállala­tait, szakértőit máris bekap­csolták saját támogatási prog­ramjaikba, s azok igen értéke­sen, építően járulnak hozzá a tervek megvalósításához. Azzal kapcsolatban, hogy egyes nyugati, ártámogatást élvező agrártermékek ingye­nes szállítása következtében a közép-európai államok ma­radék piacaikat is elveszíthetik az Államközösségben, a né­met külügyminiszter azt mondta, hogy szükséghely­zetről van szó: az élelmiszer- szállítások sürgősek, nincs idő a források vizsgálatára, de a visegrádiak álláspontja jogos és hosszabb távon másként alakul majd az agrársegély. Kérdőjelek Csodavárás A francia diplomáciai stílus iskolapéldája, ahogyan Marcel Galopin, a Kiállítások Nemzetközi Irodája delegációjának ve­zetője összegezte tanulmányútjukat: „Újabb csoda tanúi let­tünk a Duna partján”. Ez elismerés? Nem kevésbé, mint az, ahogyan 24 órával ko­rábban Mark Palmer volt amerikai nagykövet, országunk ki­tűnő ismerője kifejtette, jó lehetőségünk van arra, hogy a ke- let-közép-európai térség „kis tigrisévé” váljunk, annak előnyei­vel és hátrányaival. Csak elismerést kaptunk? Ne feledjük: Galopin azt is mondta, hogy „nem tudom, csoda történik-e Párizsban, az iroda február 20-i végrehajtó bizottsági ülésén is”, ahol tényle­gesen döntenek, megkapja-e Budapest az 1996-os világkiállí­tás rendezésének jogát. Jó, ha értjük: a Szajna partján (és álta­lában arrafelé) észreveszik ugyan a csodákat, de igazán a megbízható és kiszámítható teljesítményeket becsülik, s azokra építenek. Reménykedjünk? Ma bizonyára több okunk van rá, mint a delegáció pesti útja előtt volt. De ha a kusza előzmények után mégsem kapnánk meg a rendezési jogot, legalább ne csodál­kozzunk. Ha pedig igent mondanak: ezután ne csodákra várjunk. Kocsis Tamás Összecsapások várhatók? Belgrád, Washington — Robert Gates, az amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Jugoszláviában kirobbant et­nikai összecsapások átterjed­hetnek Magyarországra, Bul­gáriára és Albániára is. Fegyverkivonás Ukrajna területéről július el­sejéig ki kell vonni valamennyi taktikai nukleáris fegyvert, 1994. december végéig pedig a köztársaságban levő 176 hadászati nukleáris robbanó­fejet is — többek között ezt mondotta Leonyid Kravcsuk ukrán elnök a Le Figaro teg­napi számában megjelent in­terjújában. Magyar részvétel a helyreállításban Magyarország is részt vállalt a horvátországi háborús pusztítások helyreállításában. Belső erőforrások igény- bevételével (mint például építési anyagok kiszállítása) és különféle megrendelésekkel kapcsolódik be ahhoz a nem­zetközi összefogásba, amely a háborúban megsérült épü­letek helyreállítását szolgálja. A részvétel szándéka vállal­kozói alapon és az önkéntesség formájában eddig is föl­merült már. A napokban alakult „Mozgalom Eszékért” kezdeményezői azt tervezik, hogy szervezik ezt a munkát. Emelett felhívást tesznek közzé a térség országainak kor­mányaihoz, a közös erőfeszítések érdekében. Eszéken kí­vül, más településeken is részt kívánnak venni az újjáépí­tésben, a műemlékek helyreállításában. ^| ■ % i a mwänti 1 Áruház rendkívüli ajánlata Régi ár Ft Új ár Ft VS 425 AKAi video 32 800,— 29 900,— VS R 9 videolejátszó 24 700,— 20 990,— MTC 900 videomagnó 33 900,— 28 820,— MT C 300 videolejátszó 23 000,— 19 550,— VT—M 727 E video 38 200,— 32 220,— VT-s 80E/TC video 99 800,— 74 850 — SS—1803 órás rádió 2290,— 1600,— CS—RT 55 st. rádiómagnó 8500,— 5950,— DL—101 lemezjátszó 6390,— 3190,— DJ 1600 B lemezjátszó 6990,— 3495,— A—571 autóantenna 1490,— 900 — SZV—516 olajsütő 2720,— 1720,— TS—206/A kézi mixer 995,— 796,— TVS EKO moped 36 500,— 29 200,— Suzuki variomatic moped 39 900,— 31 900,— Kinetic Luna moped 34 800,— 26100,— A 5 Kolibri moped 69 525,— 57 400,— A 351 moped 55 520,— 45 800,— Varta gk.-akkumulátorok 20%-os engedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart! Most még érdemesebb felkeresni áruházunkat! Cím: Kaposvár, Baross u. 18. Ingyenes parkolási lehetőség! (209682) Vámmentesség Washingtonban befejeződ­tek a kétnapos meghallgatá­sok arról, hogy kiterjesszék-e a vámmentességet további magyar árufajtákra. A magyar kereskedelmi képviselet veze­tője szerint remény van arra, hogy legalább a termékek egy része megkapja a vámmen­tességet. Hívd a pápát! „Hívd a pápát!” telefonszol- gálatpt vezetett be az Egye­sült Államokban egy brit cég, hogy pénzt gyűjtsön a katoli­kus egyháznak. A hívők sza­lagon rögzített üzenetet hall­gathatnak II. János Pál pápá­tól. Az egyoldalú beszélgetés díja percenként két dollár. A londoni székhelyű Att and Globai Telecom vállalat sze­rint ez a világ első elektronikus adománygyűjtő akciója. Úgy vélik, hogy a díjakból heti 1,8 millió dollárt gyűjthetnek a Va­tikán számára, amely jelenleg 90 millió dolláros költségvetési deficittel küzd. AUGUSZTUSI PUCCSISTÁBÓL IRODALMÁR Egyike azoknak, akik fölte- hetőleg a háttérből irányították az elvetélt augusztusi moszk­vai puccskísérletet, irodalmár lett. Moszkvai lapjelentés sze­rint Valerij Bolgyin „Tenge­résznyugalom” címmel kétfel- vonásos drámát írt. A nép nyelvén így nevezik ugyanis a moszkvai 4. számú — vizsgá­lati — börtönt, amelynek egyik cellájában Bolgyin a perére vár... Az újdonsült irodalmár egészen az augusztusi pucs- csig Gorbacsov legközelebbi munkatársai közé tartozott és a szovjet elnök törzsét irányí­totta. A darab egy Anatolij Vaszil- jev nevű férfiról szól, aki a puccsot szervező bizottság tagja. Úgy tudják, hogy a színműben szerepel egy kol­hozelnök és egy temetkezési vállalati igazgató is, aki azelőtt Kremlbeli nagyságok temeté­sét intézte. További részlete­ket a dráma cselekményéről nem közölt a „Komerszant” című moszkvai gazdasági he­tilap. Á dráma — együtt a puccs- ban való részvétellel vádolt Anatolij Lukjanov egykori par­lamenti elnök és Dmitrij Jazov volt védelmi' miniszter versei­vel — állítólag egy magánki­adó gondozásában jelenik meg. (A DPA alapján) Dr. SZALAI IMRE és Dr. VARGA JÁNOS ügyvédek értesítik tisztelt ügyfeleiket, hogy egyéni ügyvédi működésüket 1992. január 15-től a Nagyatád, Széchenyi tér 3. fszt. 7. (volt MSZMP-székház) helyiségében FOLYTATJÁK (5240) A SZUPJ KFT. ajánlata: — padlószőnyeg négy választékban (4 méteres 1860 Ft/m-tól) — műanyag padló — lakástextíliák — Panoráma függönyök — üléshuzatok Pécs, Engel J. u. 1/2. Telefonr?2/27r720 (209653) A Csiky Gergely Színház vásárolna készülő produkciójához használt — harmóniumot — parasztbútort és -ládát — olajtörőt — 20 db egyforma faszéket — parasztruhákat, -cipőket, -csizmákat Érdeklődni lehet Mosoni László műszaki vezetőnél a 20-833-as telefonon. (209728) —

Next

/
Oldalképek
Tartalom