Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-23 / 19. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1992. január 23., csütörtök Pamfi egy erdei ma- nócska, akit a Napocska azért küldött a Földre, hogy a madarak, a fák, a bokrok és minden állat gyámolí- tója, segítője legyen. Földi kalandjai során temérdek barátot szerez Csoszi csigától a kanálfülű Spuri nyuszin keresztül a szüntelenül cserregő Csir és Csőr szarkákig. Amikor még készülőben volt Ujkéry Csaba a felnőttek számára is olvasmányos, kedves meseregénye, ezen az oldalon már bemutattunk belőle egy részletet. Minden könyvet és mesét kedvelő gyereknek nagy örömére szolgál, hogy a Perl Kiadó gondozásában most megjelent a könyv, amelyet Sarlós Endre bűbájos illusztrációi díszítenek. Ezúttal egy képet és részletet közlünk a meseregényből. Megjött Pamfi Ugri elfogadta Pamfi meghívását. A tüzet köny- nyen felélesztették. A mókus a tűzhely közelébe telepedett, és csak úgy gő- zölgött a bundája. Pamfi levette vizes ruháit, és a tűzhely fölé feszített szárítókötélre terítette. Jólesett nekik a meleg tea. Ahogy ott ücsörögtek, kortyolgattak, egyszer csak kopogtattak az ajtón. Kelep, a gólya dugta be a fejét. Kockás utazósapka volt rajta és sál a nyakában. — Kit látnak szemeim! Tessék beljebb jönni — örvendezett Pamfi. Kelep bepréselte magát a manólakba, bizony nem sok hely maradt. Szárnyán már nem volt kötés. Mellette barna utazótáskája, tarka címkékkel borítva. — Búcsúzni jöttem, kedves Pamfi. Mint látja meggyógyultam. Ma indul az utolsó csoport, én is velük tarthatok. Hogy háláljam meg, amit értem tett? — Kelep bácsi, miért akar nekem hálás lenni, amikor csak segítettem. — Ez az kedves bará-_ tóm. Ez a „csak” szép" erény, a segítség mellett. — Azért — szólalt meg Pamfi — mégis megkérem valamire. Idegen országokon keresztül vezet az útja. Ha valahol találkozna magamfajta legénykével, tegyen említést rólam. Itt az erdőben, sok a jóbarát, de nem ismerem a rokonaimat. Egyszer talán én is útra kelek, és jó lenne tudni, hol találkozhatnék velük. — Azt hiszem, kérem, sok önhöz hasonló kis manó vigyázza szerte a világon az erdők nyugalmát. Tavasszal, amikor viszajö- vök, beszámolok... Hát akkor viszontlátásra! — Jó utat, kedves Kelep, és tavasszal várom! Kelep búcsút intett Pam- finak és Ugrinak. Bőröndjével a tornácra lépett, és a magasba emelkedett. Pamfi hosszan nézett utána, amíg a méltóságteljes szárnycsapások bele nem vesztek az ólmos szürkeségbe. Rodostó o o o o o o ' 0 o írjátok be az alább felsorolt nyolc nevet az ábra vízszintes soraiba úgy, hogy a kezdőbetűk függőlegesen olvasva Rodostó mai nevét adják megfejtésül. Antal, Dénes, Emese, Gábor, Illés, Kolos, Rókus, Tamás. Hazai barangolások Séta a Zengő tövében Kevéssé ismert, látogatott hely a Mecsek legmagasabb hegye, a 682 méter magas Zengő és környéke. A keleti-Me- csek rendszerint kimarad a turisták útitervéből, pedig érdemes rászánni egy napot. Püspökszentlászló, a zengővári csúcs és a Hármashegy tövében, tenyérnyi völgykatlanban rejtőzik. A középkorban a pécsváradi bencésekhez, később a pécsi püspökséghez tartozott. A falu az elmúlt évtizedekben elnéptelenedett, a régi parasztházak egy részét ma már városiak, főleg pécsiek lakják. Eszmei üdülőfalu lett a település. A falucska északkeleti szegletén gróf Eszterházy Pál László pécsi püspök 1797-ben emeletes nyaralókastélyt és fazsindelyes kupolával fedett templo- mocskát emeltetett egy régi templom helyére. Az épületegyüttes olyan, mint egy kis ékszer. A kastély ma idős egyházi személyek szociális otthona. A volt püspöki nyaraló héthektáros parkja szigorúan védett arborétum. Kétszáz esztendős vén tiszafa, liliomfa, illatos fűszercserjék, folyton zúgó dús fenyőóriások között kanyarognak az ápolt ösvények. A vízfolyásokat apró hidacskák ívelik át. A kerítésen kívül Szent László szobra vigyázza azokat, akik a meredek turistaúton vállalkoznak a Zengő csúcsának megmászására. Zengővárból mára már csak alig embermagasságú rom látható, ám a kilátás mindenért kárpótol. Él egy monda: egy anyának megsúgta a hegy szelleme, hogy a hegy belsejében tömérdek kincset talál. Az anya felment a gyermekével és a rengeteg kincsből „egy terővel” felmarkolt, hazafutott, de a gyerekét fent hagyta. Mire visszatért, a hegy bezárult és elnyelte gyermekét is. Az asszony azóta bolyongva keresi fiát, a fák zúgásában, a hegy morajlásában az ő kiáltozását hallani. A Zengőt borító erdőség ezért „zeng” még szélcsendben is. Sebastian szilvesztere Minden népnek mások a szokásai, a hagyományai. Németországban rendkívüli módon ünnepük szilveszter éjszakáját, másképpen köszöntik az új évet mint mi. A még alig kétéves Sebastiant egész nap készíthették a szülei a pompás tűzijáték élményére. Az esti sötétedés előtt már megkezdődött a durrogás. így nehezen aludt el, de édesapja éjfélkor felköltötte a mélyen alvó kisgyereket. Sebas- tiannak az első dörrenésekre nagyra nyílt a szeme. Sötét szobáját bevilágították a színes rakéták és jó fél órán keresztül szórakoztatták, gyönyörködtették a felnőtteket és a gyerekeket. A város minden ablaka világos volt, aki csak tehette lement az utcára, vagy kiállt az erkélyre. Örömünnep volt ez mindenki számára. Ahol többen búcsúztatták az óévet, ott kirepült harmincnegyven rakéta is, — mindenki elindította a magáét. A kisgyerek csak kapkodta a fejét, mire a piros minden csillagát szétszórta, máris ott volt a sárga vagy zöld. Sebastian kezét széttárva legszívesebben magához ölelte volna ezt a gyönyörű csodát. Aztán ahogy ritkult a durrogás, visszafeküdt az ágyába. Békésen elaludt, és álmában néha elmosolyodott. Talán éppen egy sziporkázó rakéta röppent el álmában előtte. Báli Gyuláné OVODASSAROK Hol a fiú? Rajzold mindegyik hóember mellé a fiát is! Padlás-varázs Tél derekán már kínomban minden játékból kifogytam. Asztalalja, szék lába, irány Darány a kamrába. Tejes köcsög mézes bődön leesett és elterült a kövön. Macska bajsza, kutya farka, jaj, csak anyu meg ne lássa. Baj lesz ebből, én éreztem, s szégyenemben menekültem. Fülem piros, arcom frászba, felosontam a padlásra. A padlás befogadott és félhomállyal simogatott. Megbocsátott ő mindent. Tudta, hogy nem gonoszság, csak gyerek-csínytett. Körülnéztem, s hogy a szemem szokta a homályt, a sok-sok kincs mind sorban állt. Először a varázsoszlop. Ott állt kerek fényes-szépen, követem a szememmel feí, s kifut a palarésen. Átlátszó, közepén millió fényparány, kavargó örök táncot jár. Megfogom tán —1 gondolom, de csak a semmit markolom. A kezem ijedten elkapom. Hogy is volt ez? Most lassabban bedugom a gyűrűsujjam. Fényes köröm-va- rázsmáz, s az ujjam már figuráz. De jó játék! Élvezem, s már benn játszik két kezem. Sok kis forma, figura, de csalogat a padlás zúga. A szűk helyen négykézláb folytatom utam tovább. Itt egy nagy vasaló, púpos hátú hadihajó. Tejesköcsög köpcös, hasas, amolyan öreguras. Törött füle a mókás orra, a pókháló a bajusza, a haja, a kabátja. Mind ilyen, öccse, nénje, barátja. Velük szomszéd a lyukas rosta, érdemes más titulusra. Amott a nagyi berlinerje, épp elkelne, meleg lenne. Nagy, fekete rojtja szerte, olyan mint a vadkansörte. Meglendítem, rám terítem, Cili babát megijesztem. Megáll anyám a létra fokán, tenyerét összeteszi némán. Vésztjósló csend...Én a cipőm orrát nézem, amint kriksz- krakszokat rajzol éppen. — Beste lelke, teremtette! Azonnal gyere ide! Amíg apád meg nem látja, koszos gyereknek víz a barátja. — A kincseimet nem hagyhatom magára, ők is beleférnek a fürdőkádba! Hováth János
