Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-18 / 15. szám
PIACI KÖRKÉP Zuhanó tojásárak Úgy tűnik, befellegzett a tojásmanipulációnak: elmaradt a téli hideghullám, amelytől lanyhul a tyúkok tojókedve. Tegnap a kaposvári piacon a kereskedők már 5,50-ért is adták a tojás darabját... Feledés homályába merültek az év vége megpróbáltatásai, s így már nyüzsgő vevő-áradat alkudozott, válogatott kedvére. Az esetenként meghökkentő árak azonban sokakat visszavonulásra késztetett. így esett meg, hogy jobbára csak szemlélték a 400 forintra tartott csodaszép paradicsomot, és a fejessalátát sem kapkodták 45 forintért. A 400 forintos uborkát és a spanyol óriás paprikát kevesen választották. Egy kol- básznyi póréhagymáért is 35 forintot kellett leszurkolni. Tél- közepi vitaminforrásnak kínálták az üdezöld sóska- és spenóthalmokat 30 forintra tartva 10 dekáját. Az élőbaromfi-felhozatal messze felülmúlta a várakozásokat, így esetenként 40- 50 forintnyi eltérés adódott. Az elégedett tekinteteket látva: vevő és árus jól járt egyaránt. Sokan toporogtak a naposcsibe-előjegyzésre utaló felirat előtt, hiszen két hét múlva megkezdődnek a szállítások. Egyre több házi tejterméket látni, s a füstölt kolbász, szalonna garmadája szemkápráztató volt. A savanyított káposzta kilójáért már 50 forintot kértek, s fogyott a házi savanyúság is. Kolbásztöltés időszakában kissé furcsán hatott a fokhagyma árának szélsőségessége: legolcsóbban 125-ért, legdrágábban 200-ért adták. 35-40 forintért talált gazdára egy kiló valamirevaló alma. A gyönyörű téli vajkörtéért 50 forintot kellett leszurkolni. Kora tavaszt idézett a virágok kínálata. Az utóbbi napok időjárása előcsalogatta már a hóvirágot, és bontogatja bolyháit a barka is. M. T. Krónika • • • • Lottó A Szerencsejáték Rt értesíti a játékosokat, hogy a január 17-én megtartott 3. heti lottósorsoláson az alábbi számokat húzták ki: 5, 27, 59, 87, 89 Testnevelő tanárokat képeznek Kaposváron A Janus Pannonius Tudományegyetem kaposvári kihelyezett tagozattal kétéves levelező kiegészítő testnevelő- tanár-képzést indít. Azoknak a jelentkezését várják, akik más felsőfokú oktatási intézményben már diplomát szereztek. A jelentkezést a Janus Pannonius Tudományegyetemre kell benyújtani, s felvételi beszélgetésen vesznek részt az érdeklődők. Itt többek között aról is meggyőződnek, hogy milyen a felvételizők általános kondicionális állapota. A képzés költségeinek egy részét a hallgatónak kell vállalnia; ezt természetesen magánszemélyek és intézmények is átvállalhatják. A szakmai munka konzultációs keretben a kaposvári tanítóképző főiskolán folyik a test- nevelési tanszék oktatóinak vezetésével. A szigorlat és az államvizsga a pécsi tudományegyetemen lesz, a többi vizsgát a kaposvári főiskolán teljesítik. A felvételi általános tudnivalóit a felvételi tájékoztató tartalmazza. JANUAR A nap 7.28 órakor kél, és 16.23 órakor nyugszik; a hold 14.44 órakor kél, és 6.07 órakor nyugszik. Visszatér a tél Szombat Piroska Visszatér a tél hazánk területe fölött. Helyenként kissé erős, máshol viharos szél várható. A legmagasabb hőmérséklet eleinte 0 és plusz 4 fok között várható, később a fagypont és mlnisz 5 fok között lesz. Új berendezéssel gazdagodott a Kaposi Mór megyei kórház központi laboratóriuma. Az Abbott gyártmányú, Spectrum II. típusú automata kémiai analizátort elsősorban vérenzimek elemzésére és koleszterin meghatározásra használják. A készülék óránként kétszázötven vizsgálatot végez el. (Fotó: Kovács Tibor) SZEXAJANLAT A POSTALADABAN Ocsmány reklám Hát most már mindent lehet reklámozni?! És így? — háborgott jogosan egyik olvasónk, miközben kezében egy szolidnak tűnő szórólapot szorongatott. Mint elmondta: a postaládájában találta kiskorú gyermeke. A kiadvány szép színes, kis szívecskével a közepén. Gyanútlanul kinyitom, majd előző jelzőmet azonnal visszavonva összecsapom. „Skandinávia egyik legforróbb és legnépszerűbb erotikus magazinját” reklámozza, a legocsmányabb pornófelvételekkel. A képek válogatása minden képzeletet felülmúl. „Uj mércék az erotikában” — harsog a reklám- szöveg. Igaz: a gátlástalanságnak, a beteges fantáziának nincs felső határa. Tudom, hogy nem „páratlan” ez a magazin, mégis megdöbbentő, hogy ilyen felháborító módon reklámozzák. A kiadvány álján hatalmas betűk: a győri Trans-Ex International Kft-nél megrendelhető műremek „Havonta csak a jó újságárusoknál!” található meg. A rosszabbaknál szerencsére nem... T. R. Sas a síneken Szokatlan útakadályra bukkantak a lengyelországi Przemysl közelében a vágányokat ellenőrző vasutasok: egy hatalmas sas feküdt a síneken. A sérült szárnyú madarat nem kis erőfeszítéssel próbálták megmenteni a vonat elől. Akciójuk nem volt veszélytelen, hiszen az egy méter magasságú sas (szárnyainak fesztávolsága a két métert is meghaladta) nem értette, hogy segíteni akarnak rajta, és hevesen védekezett... A rendkívül ritka fehér sast, amelyből az egész országban mintegy 70 darabot tartanak nyilván, sörétes puskával lőtték meg. A csapatnak végül sikerült a madarat a krakkói zoológiái intézetbe szállítani. — Keresünk-kínálunk: családi házakat, házrészeket, telkeket, lakásokat, nyaralókat, Perspektíva Bt, Kaposvár 7400, Zárda u. 22. Telefon-fax: 82/21-098. 260/a. — Vállalkozók, befektetők! Kaposvár belvárosában üzlet, kisüzem egyéb céljára alkalmas épület beruházására jelentkezni lehet a 82/10-892-es telefonon. 277 — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1992. január 20-án és 21-én 7.30-tól 15.30 óráig a Szent István utcában, a Szent László utcában, a Hadastyán közben és a Martinovics utcában áramszünet lesz. 209650 TISZTELT VÁLLALKOZÓK! Várjuk szíves megrendeléseiket az alábbi szolgáltatásainkra: — könyvvizsgálói tevékenység — mérleghitelesítés — vagyon- és apportértékelés — adóellenőrzést megelőző mérlegfelülvizsgálat. — Egyszeres és kettős könyvvitel vezetése. — Kezdő vállalkozások beindítása. HB Könyvvizsgáló Kft.. 8700 Marcali, Rózsa u. 45. Telefon:85/13-813 85/13-261 (227) Fotókiállítás Kiállítás nyílt tegnap a nagyatádi művelődési központ galériájában. A Posta József és Szűts Miklós helyi amatőr fotóművészek alkotásaiból válogatott tárlat február 2-ig várja az érdeklődőket. Aranylakodalom Ötvenedik házassági évfordulóját ünnepli e hét végén a siófoki Vörös István és felee- sége, Priger Rozália. Az aranylakodalomra összegyűlt a népes család: lányaik, unokáik és dédunokájuk. Túl szexis a flamenco.. . A senszeni hatóságok betiltották egy spanyol tánc- együttes műsorát, mert a táncosok kosztümjeit „túlságosan szexisnek” találták — jelentette a spanyol együttes hongkongi képviselője. A barcelonai Grupo Scola Car- rusel del Prado táncosainak hagyományos flamenco-kosztümjei ugyanis „nem megfelelők a kínai közönség számára”... Pedig a spanyol együttes kínai fellépését szervező ügynökség igazgatója szerint az egyórás műsorban mindössze öt percig tart az a brazil tánc, amelyben a táncosnők bikiniben lépnek föl — és az sem átlátszó. A 49 tagú spanyol táncegyüttes az előzetes műsor szerint több kínai nagyvárosban föllépett volna. Mivel azonban kínai illetékesek előzetesen videón megtekintették a műsort, tiltakoztak annak „túlságosan szexis” jellege miatt. így a spanyolok lemondták a kínai turnét. Az 1942-ben alakult spanyol együttes hagyományos spanyol népi táncokra szakosodott. KESTEK A VONATOK Budapesten vihar tombolt Budapesten tegnap délelőtt az országos átlagnál is jóval erősebb szélvihar dühöngött. A meteorológiai mérések szerint Budán 10 óra körül 106 kilométeres, Pestlőrinc környékén 96 kilométeres erősségű szél söpörte végig az utcákat, s egyes huzatos sarkokon még ennél is jobban fölerősödött. Az országban más helyein általában 70-90 kilométer sebességű széllökések okoztak gondot a közlekedésben. A MÁV több vonalán, így a bics- kein, a székesfehérvárin és a szabolcsin gallyakat és különböző tárgyakat fújt a szél a villamosvezetékekre, s ezért 20-30 perces forgalmi kiesések keletkeztek. Több kerületben a tűzoltók távolították el a forgalmi akadályokat. Tarka sorok Szórakozás — Menjünk el este valahová, és szórakozzunk egy jót — mondja a feleség. — Jó ötlet — szól a férj. — De ha előbb jössz haza, hagyd égve a villanyt az előszobában. Válóok — Miért akar elválni a férjétől? — Mert esténként lemegy megvenni az újságot. — Ez még nem válóok? — De mindig reggel lesz, amire visz- szaér! Megérzés — Az az érzésem, hogy a vőlegényem nős. — Miből gondolod? — Tegnap rúzsnyomokat hagytam az arcán, és ma ugyanott egy kék folt van. Képmutató — Mondjátok meg fiúk — szólítja fel a gyerekeket a tanító —, kit nevezünk képmutatónak? — Aki reggel mosolyogva jön iskolába! Vendégszeretet A tanító néni az osztást magyarázza: — Mónika! A szüleid, a nővéred és te ültök az asztalnál. Anyukád tortát süt. Hány egyforma szeletre fogja vágni? — Négyre! — feleli Mónika. Helyes. És mit tesz az anyukád, ha váratlanul vendég érkezik? — Visszarakja a tortát a hűtőbe. Mai történet Állatkerti kirándulásra viszi elsőosztályosait a tanító néni. — Na gyerekek, ismeritek ezt a hosz- szú lábú, hosszú csőrű madarat? Ő hozza a kisbabát... Móricka a szoszéd- jával tanakodik: — Vágjuk rá, hogy gólya vagy világosítsuk fel? FELHÍVÁS! A Kaposvári Sportiskola úszóutánpótlás-alapítványt hozott létre Célja: — utánpótláskorú versenyzők képzése — felkészülés és versenyzés biztosítása — a felnövekvő nemzedék egészségének védelme. Felkérjük Önöket az alapítvány anyagi támogatására! Számlaszámúnk: BB Rt. 321-97516 Befizetéseiket hálásan köszönjük! Tisztelettel: Horváth József, az alapítvány elnöke (209632) Kaposvári Tejipari Vállalat tájékoztatója: Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy január 20-tól új csomagolóanyag technológiai kísérletei miatt fehér-piros fóliában megjelenő 2,2 %-os zsírtartalmú tejet hozunk forgalomba, várhatóan február 10.-ig. (209670) SOMOGYI Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő' BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ. KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza.