Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-16 / 13. szám

1992. január 16., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 A kormánypártok kaposvári szervezetei szerint etikátlan Önkormányzati képviselők az igazgatótanácsban Dr. Orosz László: nem kell szociálliberális koalíciót keresni az igazgatósági tagság mögött Tegnapi számunkban tudó­sítottunk a kaposvári közgyű­lésnek a volt IKV és Város­gazdálkodási Vállalat jövőjét meghatározó döntéséről. Többek között megírtuk, hogy január 14-én a testület úgy ha­tározott: a két vállalatból létre­hozott részvénytársaságok igazgatóságának tagjai között kapjanak helyet a megyei jogú város képviselő-testületének tagjai is. Az ülésen a koncep­ciónak voltak támogatói és el­lenzői egyaránt. Dr. Takács Norbert képviselő visszatet­szőnek találta, hogy egyesek megkérdőjelezik a testületi ta­gok tisztességét, noha erre nem szolgáltak rá. A kaposvári közgyűlés teg­napelőtti döntéséről az MDF, a FKGP és a KDNP kaposvári szervezetei tegnap közös nyi­latkozatot juttattak el szer­kesztőségünkhöz. Ebben kife­jezik, hogy megütközéssel fo­gadták a közgyűlés január 14-i döntését: „A kaposvári szociál­liberális koalíció (MSZP, SZDSZ, Fidesz) által kitünte­tett módon támogatott határo­zat szerint a városi közgyűlés több tagja is bekerült a rész­vénytársaságok igazgatósá­gaiba — hangzik a nyilatkozat. — Ez a pozíció jelentős, — esetenként 30-40 ezer forintot elérő —, személyre szóló ja­vadalmazással járhat. A dön­tést összeférhetetlenségi okok miatt etikátlannak tartjuk; fe­lülvizsgálata érdekében a Köztársasági Megbízott terü­leti hivatalához fordulunk”. Megkérdeztük Hódos Győ­zőt, az MDF kaposvári szerve­zetének elnökét, mi a kifogás a részvénytársaságokban je­lenleg dolgozó képviselő-tes­tületi tagok ellen. — Nekem személyek ellen nincs kifogásom. Én az elvet helytelenítem, azt tartom eti­kátlannak. Nincs rendjén az, hogy a részvénytársaságok sorsáról döntő testületnek tag­jai tagok legyenek az igazga­tóságokban, ahol naponta kell különböző érdekek alapján határozni. Elképzelhető vi­szont, hogy a felügyelőbizott­ságok munkájában részt ve­gyenek... A Városgazdálkodási Válla­latból létrehozott részvénytár­saságnál dr. Orosz László ta­nácsnok tevékenykedik. Vé­leményét kérdésünkre így fo­galmazta meg: — Nem kell szociálliberális koalíciót keresni az igazgató- sági tagság mögött. Az augusztusi közgyűlés szinte közfelkiáltással fogadta el, hogy képviselő-testületi tagok vegyenek részt az igazgató­ságokban. A döntéskor kizáró­lag az alkalmasságot vették figyelembe. Arról nem én te­hetek, hogy az ott javasolt személyek mely párt tagjai. Egyébként nem kell pártokat keresni a döntés mögött. Ezt egyebek mellett az is bizo­nyítja, hogy bekerült az egyik igazgatóságba dr. Somoskövi Gábor képviselőtársam is, akit az MDF támogatott, és dr. Szép Tamás az MDF képvise­lője. Én egyébként nem tarto­zók azok közé, akik támogat­ják a képviselők igazgatósági tagságát. Szerintem ugyanis fél fenéken ülve nem lehet el­végezni azt a temérdek mun­kát, ami a részvénytársaságok igazgatóságaiban a képvise­lőkre vár. Az IKV-ból alakult részvény- társasághoz egyébként dr. Somoskövi Gábort, dr. Mátrai Mártát, a VGV- bői létrejött rt-hez: dr. Orosz Lászlót, Ju­hász Tibort, Daxner Gábort és dr. Szép Tamást delegálták a képviselő-testületi tagok kö­zül. Tudni kell, hogy megbíza­tásuk meghatározott időre szól. Ha majd az új részvény- társaságok igazgatótanácsát megválasztják, döntenek ar­ról, hogy a képviselők közül kik lesznek a tagjai. (Szegedi) Megdézsmálta az Adria olaját Eljárást indítottak a berzencei telepvezető ellen (Folytatás az 1. oldalról) Van viszont példa arra — éppen megyénkben —, hogy szakember nyúlt tiltott módon (persze kellő szakértelemmel) a vezetékben lévő olajhoz. Igaz, ebben az esetben gáz­olajról van szó. A dézsmálás színhelye az Adria vezeték berzencei szivattyúállomása volt. A berzencei szivattyúál­lomás vezetője, S. István uta­sítást adott arra, hogy a Feed Stock nevű gázolajból tíz hor­dónyit — kétezer litert — a műszak dolgozói fejtsenek le. Erre senkitől sem kért enge­délyt. Cselekedetével 61 ezer forint kárt okozott a GOV-nak. Másban is „laza” volt a te­lepvezető, és visszaélt a biza­lommal. A vizsgálat megállapí­totta, hogy az állomás munka­gépeit — megszegve az ide vonatkozó szabályokat — köl­csön adta vállalatoknak, in­tézményeknek, magánszemé­lyeknek. Számlát viszont nem készített róla. E nagyvonalú­ságból a Mól Rt-nek 446 ezer forint kára származott. Tetézte a bajt a szivattyúál­lomás vezetője azzal, hogy a telep és a saját műhelyében munkaidő alatt és után ma­gyar, valamint jugoszláv gép­kocsikat javíttatott; ezzel mintegy hetvenezer forint kárt okozott. Más cselekedetei azt bizonyították, hogy kissé fur­csán értelmezi a magyar-ju- goszláv kapcsolatokat. Azt a 300 mázsa cementet, amelyet a szivattyúállomásra hozatott egy gyékényesi fuvarozóval, néhány nap alatt eladta a „ju- góknak”. Nem csoda, hogy ezek után már csak bocsána­tos bűnnek tekintette, hogy öt személy útlevelét és valutau­talványát felhasználva majd­nem százezer forint értékű va­lutát vett fel, és ezt saját célja­ira használta. A Somogy Megyei Rendőr­főkapitányság gazdaságvé­delmi osztálya az ügyben be­fejezte a nyomozást, és a vizsgálat anyagát bűncslek- mény alapos gyanújával, vád­emelési javaslattal elküldte a nagyatádi városi ügyész­ségre. A GOV pedig kénytelen volt megválni a munkáját egyéb­ként jól végző, régi középve­zetőjétől. (Sz. N.) „Kalózküldemény” volt az ömlesztett gyógyszer Francia patikusok segítik a rendszerezést A Somogy Megyei Gyógy­szertári Központba tegnap megérkezett a Pharmaciens Sans Frontieres nevű francia egyesület négy képviselője: két gyógyszerésznő és két gazdasági szakember. Azért jöttek, hogy segítséget nyújt­sanak a magyar menekülttá­borokba küldött francia gyógyszerek rendszerezésé­ben, felhasználásában. Marie-José Floirat gyógy­szerésznő elmondta: szerve­zetüket 1986-ban hozták létre azért, hogy a nehéz helyzetbe került, illetve katasztrófasúj­totta országoknak segítséget nyújthassanak. Magyarorszá­gon minden európai államban van képviseletük. Az egyesü­let nem állami intémény, ha­nem gyógyszerészek önkén­tes társulásával jött létre és a nagy mennyiségben gyártott, de fel nem használt gyógysze­reket osztják szét a rászorulók között. Több szállítmányt küld­tek már a jugoszláv menekült- táborokba, de csak nemrég szereztek arról tudomást, hogy ellenőrizetlenül, össze­visszaságban és lista nélkül is érkeztek gyógyszerek ha­zánkba. Ők ugyanis mindig az igényekhez igazítva és a gyógyszerészeti előírások fi­gyelembe vételével állították össze a küldeményt. Nincs ar­ról tudomásuk, hogy a kihoza­tal előtt bárki is ellenőrizné a szállítmányok korrektségét. A gyógyszerészek elhatárolják magukat a „kalózküldemé­nyektől” és felhívást intéztek az eyyesület vezetőjéhez, va­lamint az Európa Tanácshoz, hogy szűrjék ki a gyógyszeré­szeti szempontból ellenőrizet­len szállít­mányokat. A szakemberek valószínű három héten át segítik a honi gyógyszerészek munkáját. Munkájukban részt vesz dr. Budai Zsolt, a nagyatádi me­nekülttábor felnőtt betegeit el­látó körzeti orvos is. A francia szakemberek segítségével el­sajátítja a gyógyszerek rendel­tetésszerű használatát és a Tiszti Gyógyszerészeti Hivatal listája alapján a többi tábori orvost is megtanítja erre. Várnai Ágnes A munkanélküliek száma a félmilliót is elérheti. Ezeken az embereken segíteni kell. Kaposváron tavaly novemberben kezdte meg működését — világbanki finanszírozásból, a munkaügyi központ tartalékerőforrásaiból és több helyi munkáltató, vállalkozó segítségével — a Job Club. Háromhe­tes turnusokban 10-12 állásnélkülinek teremtette meg az esélyt az munkahely kereséséhez. Fotó: Lang Róbert Az országban először Balatonfóldváron Polgármesterek továbbképzésen Fehérneműt varrnak a nagyberki asszonyok Folytatják az útkorszerűsítést Háromnapos szakmai to­vábbképzés kezdődött tegnap polgármestereknek, jegyzők­nek, család-, gyermek- és ifjú­ságvédelmi ügyintézőknek Ba- latonföldváron a Jogar To­vábbképző Központban. Orbán István, a találkozó egyik szervezője elmondta: az országban első ízben rendez­tek ilyen találkozót, amelynek célja a szakemberek és az önkormányzatok együttműkö­désének javítása, egymás vé­leményének megismerése a különböző szociális kérdé­sekben. A három nap „tan­anyagában” azonban nem­csak a szociálpolitika, a csa­lád-, .gyermek- és ifjúságvéde­lem, a szociális gondoskodás szerepel, hanem vezetésel­mélet, s gazdálkodás is helyet kapott. Három megyéből — So- mogyból, Baranyából és Tol­nából — érkeztek a résztve­vők, s a gyakorlati teendőket is megvitatják a találkozón. Minden este kerekasz- tal-beszélgetésre kerül sor, első alkalommal dr. Kiss Gyula részvételével, majd dr. Solt Ottíliával és Deutsch Ta­mással találkoznak. A pol­gármesterek, jegyzők szá­mára a Népjóléti Minisztérium, a Somogy Megyei Önkor­mányzat képviselői, a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Kamara szakemberei tartják az előadásokat. N. L. A több mint 1500 lelket számláló Nagyberkiben a múlt évben nem sok minden tör­tént, talán csak az útjavítás volt számottevő. Körülbelül négyszáz méter hosszú út­szakasz kapott új burkolatot; ez kilencszázezer forintba ke­rült. Idén azonban már zajlik az élet: újabb két utcában foly­tatják az útjavításokat — tud­tuk meg Tormási István meg­bízott jegyzőtől. Sőt, új út épí­tésébe is belevágnak. Ezek­nek a munkáknak az elvég­zése több mint kétmillió forint­jába kerül majd az önkor­mányzatnak. A községbe telepítettek egy varrodát — ez hamarosan megkezdi működését. Egye­lőre tízegynéhány helybeli asszonynak adva munkaal­kalmat. Rövid időn belül azonban szeretnék 25-30 fős munkahellyé bővíteni. Az ön- kormányzat felújította helyi­ségben fehérneműt varrnak az asszonyok. Az önkormány­zat tervei között szerepel még a vízhálózat bővítése és kor­szerűsítése. Ezt a fontos beruházást a szomszédos Mosdóssal kö­zösen szeretnék elvégezni. Tormási István elmondta: sok kihasználatlan, üres épülete van az önkormányzatnak. Régi tervük, hogy az egyik ilyen helyiségbe pékséget köl­töztetnek. Egészséges ivóvíz három kisközségnek Képviselőtestületi ülést tar­tott a hét elején a torvaji ön- kormányzat. Kerekes József polgármester tájékoztatást adott a vízügyi beruházásról. Három község önkormány­zata (Torvaj, Sérsekszőlős és Lulla) még tavaly döntött arról, hogy közös beruházással közkifolyós vízrendszert épít ki Ecsenyben, Sérsekszőlő- sön és Torvajon. A versenytárgyaláson több pályázó közül a dombóvári Épker kft nyerte el a kivitele­zést. A 12,3 milliós beruházás költségeiből Lulla 1,2, Sérsek­szőlős 2, míg Torvaj 3,2 millió forinttal veszi ki részét. A befe­jezés határideje június vége. Továbbra is árusítják a kárpótlási törvény alapján benyújtható — földdel, vállalkozással és házingatlannal összefüggő — kárigények közlésére szolgáló nyomtatványokat. A kárpót­lási hivatal tájékoztatása szerint a nyomtatvá­N. L. nyokon nem új igényeket lehet benyújtani, hi­szen annak határideje egy hónapja lejárt, ha­nem a hiánypótlással összefüggő adatokat kell közölni. A különböző íveket a megyei központi posták árusítják. Beszerezhetők a kárbejelentők

Next

/
Oldalképek
Tartalom