Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-15 / 12. szám

1992. január 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 SIÓFOKI HELYZETJELENTES Tavasszal Wolf és Menze nélkül (?) Nem lehet éppenséggel azt állítani, hogy a téli holtszezon csendesen telne el a Siófoki Bányásznál. Az a Somogyi József, aki tavaly igazolt a Győri Rába ETO-ból a Balaton-parti együtteshez, a tavaszt már az NB ll-es listavezető Csepel SC-ben kezdi. Somogyi meg­üresedett helyét (újra) Zsadányi László foglalta el, aki az elmúlt félévben meg­járta a Kaposvári Rákóczit és a má­sodosztályú Dunaújvárost is. A január hatodikai, legelső edzésen Varga István edző 19 játékosnak tartott foglalkozást. Hiányzott a két német idegenlégiós, Wolf és Menze. Nos, na­gyon könnyen előfordulhat, hogy ők már többé nem is lépnek pályára a Sió­foki Bányász színeiben. — Egyikőjük sem tartozott a csapat húzóemberei közé — mondta kérdé­sünkre Illés János ügyvezető elnök. — Ezért fontolgatjuk, hogy a tavasszal továbbra is számítunk-e a játékukra, vagy mindketten hazatérnek Németor­szágba. — Az utóbbi napokban egyre többet lehetett arról olvasni, hogy Aczél Zol­tán — aki eddig Koreában játszott — a tavaszai már az MTK-t erősíti. — Erről mi is csak a sajtóból értesül­tünk, de bennünket — legalábbis eddig még — sem Aczél, sem az MTK, sem pedig a koreai együttes vezetői nem kerestek meg ez ügyben. Aczél Zol­tánnak egyébként 1994-ig van érvé­nyes szerződése a Siófoki Bányász- szál. — Ha jól tudom, igazán nem sok hi­ányzott ahhoz, hogy a siófoki csapat­nak világválogatottja legyen. — Igen, valóban így van. Még ta­valy, december 19-én Kuvaitban ren­dezték volna meg a Kuvait-Világválo- gatott mérkőzést. Erre kapott meghívót — egyedüli magyar labdarúgóként — Fischer Pál. Csak egy-két nappal az utazás előtt derült ki, hogy a szervezők — tévéközvetítési gondok miatt — le­mondták a találkozót. Értesüléseink szerint a világválogatottban négy bra­zil csillag is felépett volna. — Hogyan alakul az együttes to­vábbi programja? — Naponta két edzésen vesznek részt a játékosok: délelőttönként a Foki-hegyi iskola tornacsarnokában ta­lálkoznak egymással, délután pedig kinn a szabadban. Az első edzőmér­kőzésre egészen január 25-éig kell várni, amikor is az NB lll-as Hon- véd-Hargita látogat el Siófokra. Három nappal később pedig a Veszprém FC otthonában lép pályára a csapat. (Fenyő) Graf visszalépett „EZÜST ŐSZ” KISPÁLYÁS TEREMLABDARUGO-TORNA BARCSON Szigetvárra került a kupa ........ •.'• - * «-**»*• ||p - " » —--xV”------— * , ' ■**“ ■ ... Kizárták a FÁK-csapatot A svéd fővárosban zajló nemzetközi amatőr ökölvívó tornán néhány órával a döntő mérkőzések előtt kizárták a Független Államok Közössé­gének teljes csapatát. A FÁK csapatvezetői ugyanis azt akarták, hogy a volt Szovjetu­nió köztársaságainak ver­senyzői a közös zászló alatt szerepeljenek. Ez vonatkozott volna a lett és a litván ökölví­vókra is, pedig ők az előcsatá- rozások során saját lobogójuk alatt léptek ringbe. Zűrzavaros helyzet alakult ki, végül az Eu­rópai Amatőr Ökölvívó Szö­vetség (EABA) bolgár elnöke, Jecsev úr döntött a válogatott kizárása mellett. Prosinecki nem játszik A Real Madrid jugoszláv középpályása, Robert Prosi­necki a spanyol „El Mundo” című lapnak adott nyilatkoza­tában kijelentette, hogy a júni­usi svédországi Európa-baj- noki döntőben nem lép pá­lyára a jugoszláv válogatott­ban. A kitűnő labdarúgó el­mondta: „A jelenlegi helyzet­ben ez lenne a legrosszabb lépés. Nem akarok a jugo­szláv csapatban játszani, mert ez gondot okozna. Csak a Real Madridban szerepelek. Gondok a Párizs -Fokváros ralin Újabb és újabb akadályok tornyosulnak a Párizs-Fokvá- ros autós-motoros rali útjába. A hétfői futam helyett csupán konvojban tudott továbbha­ladni a mezőny Namibiában. A csütörtöki, fokvárosi beérke­zéshez viszont szerdán két távot kellene teljesíteni. Gil­bert Sabine, a szervezőbizott­ság vezetője minden gátló kö­rülmény ellenére szeretné a megadott határidőre befejezni a versenyt. Jelenleg a Párizs­ból elindult autók, motorok, kamionok alig egyharmada van már csak versenyben. Forma-1 Moszkvában? A Moszkvai Auto-Motor Klub és a brit motorsport klub megállapodása szerint au­gusztus 2-án Forma autósfu­tamot rendeznek a volt szovjet fővárosban. A jelentés nem említi meg, hogy melyik kate­gória versenyzői állnak rajthoz a Lenin hegyen, a Lomono­szov Egyetem környékén. Azt viszont megállapodásban rögzítették, hogy a tervezett útvonalon ki kell cserélni a tel­jes burkolatot, mert a jelenlegi még az átlagos hétköznapi forgalom követelményeinek sem felel meg. Az amerikai Pete Sampras után újabb „nagy név” búcsú­zott idő előtt az ausztrál nyílt teniszbajnokság mezőnyétől. A nők versenyének második kiemeltje, a német Steffi Graf szintén mérkőzése előtt órák­kal jelentette csak be, hogy nem vállalja a játékot. Ennek oka egy újabb — ki tudja há­nyadik — vírusfertőzés, amely orvosai szerint legalább tíz napra távoltartja őt a pályák­tól. Gráfhoz tartozó körök megerősítették, hogy a mos­A hét végén a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola hatodik és nyolcadik osz­tályos labdarúgó-csapata is részt vett Veszprémben a ha­gyományos Kiss Lajos kispá­lyás teremlabdarúgó emlék­tornán. Major Gábor, illetve Márton József tanítványai egyaránt nyolc csapat közül szerezték meg az első helyet. tani betegség nincsen össze­függésben a Hopman Kupán „szerzett” középfülgyulladás­sal. A lázas teniszezőnő úgy döntött, hogy nincs értelme tovább Melbourne-ben ma­radnia, így azonnal repülő­gépre ült edzőjével, a svájci Heinz Güntharddal, és haza­tért Németországba. Helyét a táblán „beugróként” a belga Ann de Vries vette át, így ő volt a német Katja Öljeklaus el­lenfele. Érdekesség, hogy mind a hatodikosok, mind a nyolcadi­kosok a tornán végig megőriz­ték veretlenségüket, s a dön­tőben mindkét kaposvári együttes hetesekkel diadal­maskodott. S hogy a végére is maradjon egy hasonlat: a dön­tőben mindkét csapatunk a házigazda veszprémieket „gyűrte le”. A barcsi polgármesteri hiva­tal hetedik alkalommal ren­dezte meg a hét végén az „Ezüst ősz” (35 éven felüliek) kispályás teremlabdarúgó-tor­nát. Á négy barcsi együttes mellett két szigetvári (Tinódy és Takarékszövetkezet), ugyancsak két pécsi (Install és Kerületi határőrség), valamint egy-egy kaposvári, nagyatádi és marcali csapat is indult. A 11 együttes összesen 23 mér­kőzést játszott. A csapatok három cso­portba sorolva játszották a se­lejtezőket, s közülük nyolc együttes jutott a középdön­tőkbe. Hogy mennyire kie­gyensúlyozott volt a mezőny, azt jól bizonyítja, hogy a szi­getvári Tinódy csapata csak hetesekkel tudott a legjobb négy közé jutni, de az elő­döntő két mérkőzése is döntet­len volt a rendes játékidő le­telte után. A barcsi tsz együt­tese ha hetesekkel is, de jobbnak bizonyult a Viconál. A másik mérkőzésen a Tinódy ugyanígy jutott tovább a pécsi Install csapatával szemben. A döntőben aztán az egysége­sebb szigetvári gárda simán, 4-0 arányban nyert, így ők vi­hették haza a kupát. A harma­dik helyért játszott mérkőzé­sen az Install 3-0-ra verte a barcsi Vico csapatát. A 7. „Ezüst ősz" kispályás teremlabdarúgó-torna vég­eredménye: 1. Tinódy (Sziget­vár), 2. Tsz (Barcs), 3. Install (Pécs), 4. Vico (Barcs). A tornát követően több kü- löndíj is gazdára talált. A gólki­rályi címet Otártics István (Vico, Barcs) hódította el öt ta­lálatával. A legjobb kapusnak az 50 esztendős Varjas Józse­fet (Install, Pécs) választották meg, míg a torna legidősebb játékosa Boros József (Ka- posgép) lett a maga 56 évé­vel. A legsportszerűbb csapat címet a Marcali érdemelte ki, Jelenet az „Ezüst ősz” kupa döntő mérkőzéséről (Fotó: Siszler István) míg az Unitech kapusa a leg­pechesebb játékos címén cit­romdíjat kapott. A Barcson a sportcsarnokban a kilencedik fordulót bonyolí­tották le a városi kispályás te­remlabdarúgó-bajnokság ke­retében. Eredmények: Határ- őrség-Vico 4-6, Kemikál- Juventus 4-3, Tsz-Pályabüfé 6-1, Unitech-Flamengó 4-8, Fortuna-Novart 6-1, Területi Ifjúsági Szövetség-Szakkö­zépiskola 2-2, Dankó-Tinódy 2-11. A Fűrész csapata sza­badnapos volt. Az élcsoport állása kilenc forduló után: 1. Flamengó 16 pont, 2. Szakközépiskola 14 pont, 3. Tinódy 13 pont. A kö­vetkező, 10. fordulóra január 18-án, szombaton kerül sor. Nelson Piquet visszavonult A háromszoros Forma-1-es autós világbajnok Nelson Pi­quet a brazil TV Globo-nak adott interjúban bejelentette: végleg visszavonul. A 39 éves versenyző 1981-ben a Brabham-Ford, 1983-ban a Brabham-BMW, 1987-ben pedig a Willi- ams-Honda színeiben versengve világbajnoki címet nyert. Az eredetileg Sotomayor néven induló sportoló 1978 óta 204 nagydíjon indult. KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÁS Két első hely a Kiss Lajos-emléktornán Különleges TOTÓ-kombinációk A 3. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos „véletlen” kombinációját. 1. 2 x12x2 2xx12 1x22x 122xx 2. X 211 xx 12x1x x2x11 12x1x 3. X x1x12 x112x 11xx2 2xx11 4. X 121 xx xx121 211 xx 1x1x2 5. 1 121xx 12x1x x121x 2x11x 6. 1 21x1x 1x1x2 112xx x121x 7. 1 xx121 1xx12 x1x12 21xx1 8. 1 121 xx 1x1x2 xx112 1xx21 9. 1 x11x2 1xx21 x121x 121 xx 10. 1 121 xx 12x1x 12xx1 x121x 11. X 1x21 x 21x1x 2x11x 112xx 12. 1 21xx1 1x1x2 xx211 21x1x 13. 1 1x2x1 x11x2 x21x1 xx112 A TOTÓ-kombinációt a SZOLINFO Informatikai és Ke­reskedelmi Kft (Budapest) készítette olvasóink számára. Pelikán János KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA Honvéd kontra Honvéd A legjobb nyolc közé jutás a tét a mai Kaposvári Hon­véd-Budapesti Honvéd talál­kozón a Magyar Kupában. A mérkőzés egyértelmű esé­lyese a fővárosi gárda, amely biztosan vezet az NB I „Alcsoportjában. Az eddigi tizennégy meccsükön eddig mindössze egy vereséget szenvedtek (Baján). Az ellen­felek lassan már annak is örülnek, ha harmincpontos különbségen belül tudnak maradni. A Kaposcukort 128-63-ra győzték le, a leg­utóbbi fordulóban pedig az Alba Regia Építőket verték 106-76-ra. A két honvédcsa­pat közül valójában csak a kaposváriak építenek a sor­katonai szolgálatot töltő fiata­lokra. A fővárosi gárda gerin­cét tapasztalt, profi játékosok alkotják, akik közül többen voltak már, illetve jelenleg is válogatottak. Valamennyien jól megtermett kosarasok, a kezdőötös legkisebbje, az irányító Boros is 192 cm ma­gas. Mellette a két center He­inrich (200 cm) és Dávid (206 cm), valamint a két bedobó Halm (194 cm) és az orosz idegenlégiós Kuzmin (205 cm) pályára lépése várható. Az utóbbi időben a cserék között szereplő Krasovecz (202 cm) is játszott már a magyar válogatottban. Mindezek ismeretében már az is csodának számítana, ha a házigazdák képesek lennének megszorítani nagy­nevű vetélytársukat. Ehhez azonban sokkal jobb játékra lesz szükség, mint amit va­sárnap nyújtottak a Hódme­zővásárhely ellen. Mivel kü­lönböző osztályban szereplő csapatokról van szó, a to­vábbjutás ezen az egy ösz- szecsapáson dől el. A legjobb nyolc között ed­dig öt csapat található. A Ka- poscukor a Tungsram, a ZTE a Szolnok, az AR Építők a Pécsi Postás, a Körmend a PVSK, a Nagykőrös pedig a BMTE-Törley legyőzésével kerüít a negyeddöntőbe. Hátra van még a visszavá­gója a Csepel-Paksi Atom (107-88) és a Vásárhelyi KK-Pilar ifi válogatott (109— 88) mérkőzéseknek, ahol az elöl állók jelentős előnyt sze­reztek az első mérkőzésen. A nyolcadik továbbjutó a ma 17 órakor kezdődő Honvéd-ösz- szecsapáson dől el a kapos­vári sportcsarnokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom