Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-13 / 10. szám
1992. január 13., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS NÉPMŰVELŐK ÉVADJA? „Szükség van ránk...” Kultúrapárti önkormányzatok — Szerveződő kisközösségek A közelmúltban rendezték meg a somogyi népművelők, továbbképzését a megyei közgyűlés balatonföldvári Jogar Továbbképző Intézetében. Több mint félszáz közművelődési szakember gyűlt össze, hogy a kultúra és a gazdaság kapcsolatát elemezze. Néhány népművelőt arról kérdeztünk, hogy most, az eszmecsere után milyen gondolatokkal fog hozzá az idei munkához. Károly Irma, a Somogy Megyei Művelődési Központ igazgatója: — A tanácskozás arról győzött meg: ez a szakma nem hagyja magát a földbe döngölni. A kollégák szívesen jöttek a találkozóra, ahol még inkább bebizonyosodott: a jövőben változhat a népművelők feladat- és szerepköre. Akik megmaradnak a pályán, pontosan érzik ezt. A mi feladatunk az, hogy a helyi társadalmak önszerveződéseit indukáljuk és segítsük. Az ön- szerveződések természetesen tükrözik majd akár a falu, akár a város közösségeinek igényeit és érdeklődését. Nem kell keseregni — Munkánkhoz további hitet a működő egyesületek, egyletek, körök, szakköri csoportok, klubok adhatnak, valamint az, ha a helyi társadalom is fontosnak tartja a köz- művelődési intézményekben folyó tevékenységformákat. Én reménykedem abban, hogy a kisközösségek kikövetelik ezt... Bőszné Kiss Katalin, a marcali Városi Művelődési Központ igazgatója: — Nincs okunk túl nagy pesszimizmusra. Szerencsére nem vagyunk olyan helyzetben, hogy keseregnünk kellene. A múlt évben jól alakultak bevételeink, ami a szakmai működést garantálta. Az idén is erre törekszünk, és pályázunk helyi és országos a közművelődési pályázatokra. Aki eddig is tette a dolgát és sikerei voltak, ezután is hivatásának él. Nem foglalkozik azzal, hogy mi a helyzet országos szinten a kultúrával. Nekünk itt, Marcaliban van akkora tömegbázisunk — és ehhez partner az önkormányzat is —, hogy megéljünk. Pallag Katalin, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Művelődési Központ népművelője: — Nem látok nagy perspektívát a jelenlegi közművelődési szisztémában. Nemigen érzek változást. A régi beidegződések élnek. Nincs jövője a közművelődésnek, pedig az egyetlen kitörési pont ez lehetne. A kulturális kormányzat nem veszi ezt figyelembe, s az oktatás is huszadrangú kérdés. Ennek ellenére ellátjuk a népművelői feladatokat, s új dolgokon törjük fejünket. A közművelődésben (is) tapasztalható nagyfokú pesszimizmus^ ellenére optimisták vagyunk. Pályázunk, ahová lehet, és helyi szponzorok után kutatunk. Tudjuk, hogy szükség van ránk. Közvetítés és menedzselés Merész Emese, a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központ népművelője: — Az én szakterületemet, — a vizuális nevelést, a képzőművészeti szakköröket és kiállítások szervezését — mindig fontosnak tartották. Az önkormányzat támogatta munkánkat, s ez — minden bizonnyal — ebben az évben sem lesz másként. Szeretnénk az idén is megszervezni a nyári képzőművészeti tábort, a III. országos kisplasztikái biennálét és a rajztagozatos általános iskolások módszertani tárlatát. A képzőművészeti kultúra és tevékenységi formáinak ápolására nagy az igény Nagyatádon. Trunk Andorné, a siófoki Dél-balatoni Kulturális Központ menedzsere: — A korábbi „sületlen” művelődéselméletek gyors elfe- ledését követően világosan érzékelhető: a kultúrát meg kell teremteni, szükséges közvetíteni és hasznos befogadni. Ebben a folyamatban a népművelők — feltéve, ha fogékonyak a befogadásra — a közvetítésből, a menedzselésből vehetik ki részüket. Tulajdonképpen jól, rosszul ezt tettük eddig is, de a jövőben — a lakossági érdekek és igények figyelembevételével — lényegesen magasabb szinten, tudatosabban kell tennünk. Megújulás - mielőbb Ezt az évet — mint mondta — vegyes érzésekkel kezdték, mert tudják: az embereknek szükségük van rájuk; de azt is érzik, hogy a kulturális szolgáltatások biztosításának körülményei 1992-ben sem javulnak. Műveletlenül pedig nem lehetünk európaiak, bár sokan azt hiszik: igen, és így olcsóbb is... — A művelődési intézmény- rendszernek mielőbb meg kell újulnia, de sokan ezt a felszámolásban és a kommersz üzleti érdekeknek alárendelt újraindításban látják megoldhatónak. Kétes érzéseinket — még ha több ezren élnek is szolgáltatásainkkal — fokozza, hogy az embereknek egyre kevesebb pénzük lesz ránk. Lőrincz Sándor Találkozó olvasókkal író-olvasó találkozó lesz holnap Kaposváron az Édosz Művelődési Házban: délután két órakor Lakatos Menyhért Füst Milán-díjas író találkozik a gyerek olvasókkal. Velük osztja meg élményeit. Tanműhely épül A dombóvári 516. számú Udvari Vince Ipari Szakmunkásképző Intézet csaknem 23 millió forintot nyert pályázaton tanműhely építésére, s ezt az összeget a város még 2 millió forinttal toldotta meg. Eddig a 26 féle szakmát 17 vállalatnál tanulták a diákok, s most saját tanműhelyüket építik fel. A korona képei Kiállítás nyílt a magyar korona miniatűr zománcképeinek nagyított festett másolataiból a római Magyar Akadémián, ahol galériát létesítenek képzőművészeti alkotások bemutatására. E tárlat a koronával kapcsolatos tudományos kutatások ismertetése is. Gemenci készülődés A gemenci kirándulóközpont, a park, az étterem és a híres trófeamúzeum felújításra, gondos bérlőre vár. Március végétől már újra fogadják itt a turistákat, menetrendszerűen indul a kisvonat és az öreg Csepel motoros dí- ■zelhajó is. MEGÚJULÓ HAGYOMÁNYOK Népdalkor alakult Tabon Népdalkor alakítottak Tabon — a közös éneklés hagyományainak föleleveníté- sére. Hatos János vállalkozó, aki 1938-39-ben László Imre magántanítványa volt, már évek óta készült erre, s most végre siker koronázta igyekezetét. A külső-somogyi kisváros húsz polgára — népdalt, magyarnótát és műdalt kedvelő lakosok — a múlt héten megalakították a népdalkört, s ez László Imre nevét vette föl. A kör tagjainak célja az, hogy az idősek szórakoztatásán túl a fiatalabbakat is bevonják a közös éneklésbe — nehogy a régi nóták feledésbe merüljenek. Egyelőre hetente egyszer (szerdán este) találkoznak a művelődési központban, később valószínűleg gyakrabban. A város anyagilag is támogatja az ilyen önszerveződő köröket. - k. j. Senki kápolnája a senki földjén Az enyészeté lesz Goszthony Mária síremléke? Ferences hagyomány —folytatás nélkül A vázában még friss a virág. Az 1989-ben elhunyt európai hírű festőre és keramikusra emlékezők vitték a csokrot. Ám ha körbepillantunk a kápolnában, szomorú a kép. Goszthony Mária még életében épített halotti kápolnájának szépséges freskói omlanak. Az enyészet „lakmározik” a kápolna bejárati falfestményeiből is. Pedig a góti- záló-assisi stílusban megépített, sajátosan Goszthony-ihle- tésű építmény jobb sorsra volna érdemes. Nemcsak a kegyeletért, a műemléki jellegért, hanem azért is, mert a ferences-rendi hagyományok egyik jeles helyeként vált ismertté. Bárdudvarnokon a csodálatos parkban épült és részben már rendbe tett Goszthony-kúriát a megyei önkormányzat vette kezelésbe, és az üvegművészeknek adott benne otthont, kiállítóhelyet. A kápolna sorsa azonban tisztázatlan. Kovács Elek, a falu jegyzője úgy tudja, hogy a római katolikus egyház örökölte, és a ka- posfői pap őrizve a hagyományokat — minden augusztus 2-át követő első vasárnapon, a bárdibükki búcsú napin ján misét cerebrál itt. A kápolnát ugyanis Goszthony Mária utolsó olaszországi útjáról visszatérve, fogadalomból tervezte és építtette az assisi Partiumcula mintájára. A Partium pedig a Ferences-rend legnagyobb ünnepe, valamikor óriási búcsúval járt, amelyre ezerszám jöttek a hívek, magas egyházi méltóságok. — Amíg Mária élt, addig állta a nagy rendezvények (Fotó: Kovács Tibor) költségeit — mondja Kovács Jenő kaposfői plébános. — Azt azonban senki sem tudja bizonyítani, hogy a mi birtokunkba került volna az épület. Éppen most jártam a földhivatalban, kerestem az erről szóló bejegyzést, de az utolsó hivatalos írás Goszthony Máriát jelöli meg tulajdonosként. A plébános öt település híveinek lelki gondozását látja el. Nem tudja és nem is akarja vállalni a hagyomány folytatását. Pénze, energiája sincs arra, hogy az épületet gondozza. — 1925-ben épült meg a kápolna. Akkor a szentbene- deki pap bejegyezte a História Domusba, hogy a plébániának semmiféle kötelezettsége nincs ezzel kapcsolatban. H. Bognár Zsuzsa múzeoló- gus úgy tudja, hogy Goszthony Mária a kaposszentbe- nedeki egyházközségnek adta át a kápolnát és a hozzá tartozó 8256 négyzetméternyi területet. Hírlik az is, hogy egy, a művésznő temetésén jelen levő jugoszláv egyházi személyiség 50 ezer forintot ajánlott fel a rendbetételre. Erről azonban — akár csak a tulajdonlásról — nem készült följegyzés. A kápolna még áll a gyönyörű park közepében. A romos épületet jó szándékkal és adományokkal talán meg lehet menteni. Ha van kinek, és van miért... Várnai Ágnes Év eleji „busójárás” az iskolában Szép hagyományt elevenítettek fel azok — a mind ez ideig ismeretlen személyek —, akik a január 4-ről 5-re virradó éjszaka betörtek a kaposvári Bartók Béla utcai iskolába... Emlékszem kisdobos- és úttörőéveimre, amikor ez a szokás még meglehetősen újnak számított. Ám hamar megszoktuk, hogy szinte minden hónap első hétfőjén a rendőrség vette birtokba a tantermeket. Néha még örültünk is neki, hiszen ilyenkor az első-második óra rendszerint elmaradt. Azóta azonban — nem tudni miért — rendszertelenebbek lettek a betörések. Sokszor hónapok telnek el nélküle. Aztán egyik napról a másikra megjelennek a rablók, feltörik az igazgatói irodát, nekiesnek a páncélszekrénynek... és a koppanástól kijózanodva konstatálják, hogy nincs mit elemelniük. Ugyanis a Wertheim gyomra számukra használhatatlan aktakupacokkal van tele, benne pénz egy szál se... Ezúton értesítem a vállalkozó szellemű betörőket, hogy az iskoláknak rendeletileg tiltva vagyon, hogy nagyobb összeget tartsanak maguknál. Az iskola sokat tűrt irodájában beszélgetek Dénes Jánosné igazgatóval. Arra a kérdésre, kérek-e kávét, korántsem meglepő igennel válaszolok. Az viszont engem nem lep meg, hogy a betörők még nem csórták el a kávéskészletet. Bár — mint azt az igazgatónő mondja — volt már rá példa (egy másik iskolában), hogy a „rablovicsoknak” kávézni támadt kedvük. Ez úgy történt, hogy a tanáriban talált kávét ráöntötték a mézre (amit szintén ott találtak), és az így keletkezett szuszpenziót az osztálykönyvekre varázsolták... Mert legtöbbször oktalan és tehetetlen düh jellemzi ezeket az akciókat. A szétszórt iratok, könyvek, néha azt a benyomást keltik a szemlélőben, hogy a betörés értelmetlen boszúállás. Hogy nem is a vagyonszerzés volt az elsődleges ok. A Bartók Béla-utcai iskola amúgy sem hemzseg az ilyen-olyan technikai csodáktól. A betörésekből származó rongálások kijavítása több pénzt emészt fel, mint az elvitt értékek pótlása. Bár ha egy nyelvi vagy számítás- technikai szakkör munkája azon múlik, megvannak-e az oktatáshoz szükséges gépek, kétségtelen, hogy a hiány „bosszúságot” okoz. Mi készteti az embert arra, hogy betörjön egy iskolába? Mert ha valaki kirámol egy bankot (ami nem elfogadható persze, de érthető), arról elhiszem, hogy némi zsebpénzhez akart jutni, adómentesen. De mire számít, aki meglátogat egy iskolát?... Kedves betörők — míg elérkezik következő akcióba lépésetek pillanata —, gondolkozzatok el ezen egy kicsit! Először külön-külön, aztán adjátok össze fejben a részeredményeket. S ha fejtörésetek eredménye mégiscsak az lesz, hogy újból meglátogatjátok a Bartók Béla-utcai iskolát, tudnotok kell: néhány alig használt szappanon és félig kiürült ultrásflakonon kívül már csak a polcok bávatag Magyar Közlönyeit vihetitek el... Gerencsér Zsolt
