Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-11 / 9. szám

1992. január 11., szombat SOMOGYI HÍRLAP — TIPP-TÁJOLÓ 11 AZ ORVOS TANACSA Meghűlés és influenza UJ KÖNYV Keserédes történetek Vidám irodalomtörténet — adhatnám Laczkó András Ke­serédes történetek című új könyvének alcíméül. A szerző csupa olyan históriákat gyűj­tött össze az elmúlt századok irodalmi berkeiből, híres sze­mélyiségekről, amelyekben Csokonai, a versengő Pálóczi Horváth Ádám, Festetics György, Kölcsey, Berzsenyi, a boldogtalan szerelmes: Kisfa­ludy Sándor, Széchenyi, Vö­rösmarty, Jókai és Bezerédj István alakja rajzolódik ki. Csokonai vígasságairól so­kat hallottunk, olvastunk, mű­veiben tálcán kínálja a jóked­vet, a derűt. Ám az is meg­esett vele, hogy egy elfo­gyasztott ebéd után a házi­gazda megkérte, a délutáni könyörgést végezze el he­lyette. A cseléd nem árulta el, hogy az énekeskönyv helyett a szakácskönyvet tette ki. Csokonai fölment a szó­székre. Jó hangulatban volt az ebéd alatt elfogyasztott borok­tól. Kinyitotta a könyvet, s fennhangon kezdte olvasni: „Ecettel, olajjal és tormával...” Egy pillanatra megállt, rádöb­bent, hogy tréfa áldozata. Majd így folytatta: „megkínza- tott az Úr Jézus Krisztus”. At­tól kezdve bárhol vett kezébe könyvet, mindig megnézte, hogy az-e, amire gondol. Jókai Mórról írja: — Pesten mindenki tudta a pletykát, hogy Laborfalvy Róza, a Nemzeti Színház ünnepelt színésznője közeli viszonyba került Lendvay Márton kollé­gájával, s született egy leány- gyermekük. Mindenki tudta, kivéve Jókai Mórt, aki a már­cius tizenötödikéi föllépése után szerelemre lobbant. Pe­tőfi viszont ismerte a hírt, s ar­ról ugyancsak tájékozott volt, hogy a művésznő nyolc évvel idősebb Marcijánál. Petőfi nem volt rest, üzent Jókaié­nak s a Sváb-hegyi randevú helyszínén „tetten érte” a sze­relmes galambokat. Jókai ijed­tében sűrű bozótoson át me­nekült hitvese elől — mesélte később az író. A kötetet a Magyar Iroda­lomtörténeti Társaság, a Sü- tév támogatásával a kaposvári Magyar-Lengyel Társaság adta ki. (Horányi) Bizonyára sokan úgy gon­dolják, hogy minden meghű­lés, hurutos betegség azonos az influenzával. Szó sincs róla! Különféle betegségek ezek. A náthát és más hurutos tüneteket a meghűlés váltja ki. Mi okozhat meghűlést? Az időjáráshoz és az alkalomhoz nem illő, igazodó öltözködés. (Például amikor télen csizmá­ban ülünk jól fűtött helyiség­TELEFONSZOLGÁLAT 8Z-17-300 t/tc 7-reggel 7-ig A magyar képzőmű­vész-generációknak adott ed­dig is otthont és ad remélhető­leg a jövőben is alkotói ösz­tönzést a jugoszláviai bácska-topolyai művésztelep. Az elmúlt években hat kapos­vári festő, illetve szobrász vett részt a művésztelep életében, munkájában. Ottlétük „bizo­nyítékai” azok a munkák, ame­lyek a művésztelep tulajdo­nába kerültek. Kiállítás nyílt Kaposváron a Somogy Megyei Múzeum földszinti galériájában a mű­vésztelep tulajdonában álló művekből. — Hat kaposvári képzőmű­vész fordult meg eddig a vaj­dasági alföld különös vidékén, amelyet egy, a Desedához hasonlatos mesterséges tó látványa színez. Szabados János, Weeber Klára, Leitner Sándor, Gáspár András, Ha­rangozó Ferenc fordult meg a művésztelepen az elmúlt esz­tendőkben rajtam kívül — mondta Horváth János, aki a kiállításon kalauzolt. ben, majd innen alacsonyabb hőmérsékletű helyre távo­zunk.) Vagy ha esős, nyirkos időben könnyen átnedvesedő ruhát, vékony talpú cipőt vise­lünk, és az átázott cipőt nem cseréljük át azonnal. A megfázást tehát meg­előzhetjük réteges öltözkö­déssel, meleg, kényelmes, tág, vastag talpú cipő viselé­sével,- az átnedvesedett hol­mik azonnali cseréjével. A megfázott ember szerve­zetének ellenálló képessége csökken, így az egyébként is mindig mindenütt jelenvaló kó­rokozók könnyebben elszapo­rodhatnak. A következmény: nátha, légcső- vagy hörghurut. Ezek a betegségek általában nem járnak magas lázzal, a közérzetünk nem olyan rossz. Néhány lázcsillapítótól elmúl­hatnak a kellemetlen tünetek. Ennek ellenére a náthás em­ber ne menjen csecsemők, gyermekek vagy idős embe­rek közé, mert azokat — Egy kúria épületében húsz alkotó pihenhet és dol­gozhat kényelmesen. Rendel­kezésükre áll egy kollektív és egy szabadtéri műterem. Nemcsak magyarok fordulnak meg ott, elsősorban jugoszlá­viai művészek keresik föl Bácska-Topolyát, ám Európa több országából is kedvelik ezt a vidéket. Leginkább Sza­bados János festménye jel­lemzi a vidéket, az én mun­könnyen megfertőzheti. Mi az influenza, amiről mos­tanában annyit beszélünk? Vírusos fertőzés okozhatja. Szinte kizárólag a cseppfertő­zés útján tüsszentéssel, kö­högéssel terjed. Az influenza tünetei hirtelen jelentkeznek: láz, fejfájás, végtagfájdalmak, elesettség. A hurutos tünetek ritkák, és nem jellemzők. Hogyan védekezzünk a fer­tőzés ellen? Járvány idején különösen ügyeljünk a szervezet ellen­álló képességének megtartá­sára. Csökken az ellenálló ké­pesség, ha nem eszünk vita­minokat, testileg vagy idegileg kifáradtunk, ha meghűltünk. De influenzások csak akkor leszünk, ha jelen van a vírus is! A „kalapkúra” nem segíti a gyógyulást, és nem véd a jár­ványtól. Ellenkezőleg: az al­koholfogyasztás gyengíti a szervezet védekező erejét. Dr. Katona Edit kám már átírtabb, de Gáspár András pasztelljei is vissza­idézik a táj hangulatát, a Be- tyár-tó környékének sajátos táji élményét. A somogyi művészek mel­lett szerepelnek a kiállításon még többek között: Csohány Kálmán, Feledy Gyula, Valkó László és az egykori kapos­vári festőművész, Lóránt Já­nos is. (Horányi) Kiállítás a Somogy Megyei Múzeumban Bácska-topolyai képek Lengyel népi faépítészet Rovatszerkesztő: Horányi Barna, Vörös Márta Visszatérés a kék lagúnába 1980-ban a Kék lagúna című film fiatal szerelmespárja — Brooke Shilds és Christop­her Atkins — ezreket és ezre­ket állított fel a kényelmes ott­honi karosszékből és sorakoz­tatott fel a mozipénztárak előtt. A csendes-óceáni szi­getvilágban magára maradt fiú és lány története hamarosan a bemutatási év egyik legna­gyobb kasszasikere lett. Most új sztárok, Milla Jovovich, Brian Krause és Lisa Pelikán közreműködésével újra átél­hetjük két olyan gyermek ka­landját, aki a menekülés leg­csekélyebb lehetősége nélkül ismét csak az eredeti történet gyönyörű trópusi szigetére ve­tődik. Ott nőnek fel és fedezik föl a földi paradicsomot, ott ébrednek rá, hogy az, amit évek során éreznek egymás iránt, lassan-lassan a legtisz­tább szerelemmé kristályoso­dott. A Visszatérés a kék lagú­nába című filmet Taveunin, a több mint 300 kis szigetet számláló Fidzsi-szigetek egyik gyöngyszemén vették fel az alkotók. A szigeten egész év­ben burjánzik a növényzet, így a szigetcsoport méltán érde­melte ki a „Kert-sziget” nevet. Lélegzetállítóan csillogott a tenger, a víz a láthatáron szinte észrevétlenül olvadt bele az ég azúrjába. Milla Jovovich hibátlan szépségű arcát a képes ma­gazinok címlapjai már ismertté tették szerte a világon. Kritiku­sai és méltatói is megegyez­nek abban, hogy „személyisé­gében egyszerre tükröződik gyermeki ártatlanság és büsz­keség”. Milla ehhez már csak ennyit fűzött hozzá: — Amikor elolvastam a for­gatókönyvben azt a részt, amit a próbafelvételhez meg kellett tanulnom, rögtön éreztem, hogy nekem kell magkapnom ezt a szerepet. Aznap, amikor én kerültem sorra, a lányok kissé túljátszották Lilli szere­pét, így én természetes és egyszerű szépségnek mutat­koztam. A filmet a hét végén a ka­posvári Szivárvány filmszín­házban vetítik. Jan Swiderski fotóművész népművészeti tárgyakból és a lengyel népi kultúra más je­lenségeiről óriási mennyiségű képi dokumentumot gyűjtött össze. 30 éves tevékenysége so­rán a Tudományos Akadémia művészeti intézete számára 65 ezernél több felvételt készí­tett. Roman Reinfuss társasá­gában szép könyvet állított össze a lengyel népművészet­ről. Kaposváron a városi mű­velődési központban nyílt kiál­lítás a fotók egy részéből. A lengyel népi építkezés sa­játosságait tárgyszerűen, mégis érzékletesen mutatja be a fotós. A tudomány számára nélkü­lözhetetlen „adatközlő” Jan Swiderski képei a néző előtt szinte életre kelnek. MEGY A GŐZÖS KANIZSÁRA A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központtól az új év első hónapjára is megkap­tuk a kulturális programot. Eszerint január 12-ig még megtekinthető a Kanizsai Népi Alkotók Egyesületének kiállítása. Ezt követi majd 16-ától Iván Szilárd és ifj. Iván Szilárd közös tárlata, amely egy hónapig tart nyitva. 28-án és 29-én a veszprémi Petőfi Színház vendégsze­repei a dél-zalai városban, az Ibafai lakodalom című bohózatot mutatják be. A gyerekeket a budapesti Meseszínház Vük történetével 28-án szórakoztatja. HOROSZKÓP MÉRLEG (IX. 24. — X. 23.) Szerelem: Nehezen talál magyarázatot érzelmi hullámzásaira. A gyors beszéd sok kalamajkát okozhat. Legyen óvatos, titkaiba mások is bele­láthatnak. Hivatás: Ékesszólásával alegádá- zabb ellenségét is le tudja venni a lábáról, hát még üzleti partnereit, munkatársait vagy a főnökét. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.) Szerelem: Ha túl nagy a csönd, addig zsörtölő­dik, kötekedik, amíg kiprovokálja a vitát. Volta­képpen önmagával nincs kibékülve, ezért hábo­rúzik szeretteivel. Hivatás: Engedjen meg ma­gának egy kis pihenőt. Néhány semmittevéssel töltött nap segíti feltölteni energiáit és akkor a feladatok elvég­zéséhez feleannyi energia is elég lesz. VÍZÖNTŐ (I. 21. — II. 20.) Szerelem: Meggondolatlanságával keserű per­ceket szerez partnerének is, de elsősorban ön­magának. A hét vége azonban kitűnő helyzetet teremt a félreértések tisztázására. Hivatás: Most ne kísértse jó sorsát, ne erőltesse az ese­mények folyását, a helyzet lassan ugyan, de beérik. Különösen a szellemi munkával foglalkozók sikeresek. SKORPIÓ (X. 24. —XI. 22.) Szerelem: Most néhány csöndesebb nap jön, jó alkalom arrai hogy tisztázza magában érzéseit, s eldöntse, mit is szeretne, hogyan képzeli to­vább ezt a kapcsolatot. Hivatás: Próbálja meg­szilárdítani jelenlegi pozícióit. A Szaturnusz ál­lasa kedvez a hosszú távú elképzelések valóra váltásában, erőt is kitartást ad. BAK (XII. 22. — I. 20.) Szerelem: Most a kellemetlen események egész sorára számíthat, elsősorban azért, mert félreért néhány dolgot, és eleve fekete szem­üvegen keresztül figyel mindent. Hivatás: A le­vegőben a robbanás: alapos veszekedés van ki­látásban feletteseivel, munkatársaival, és ezúttal bizony nem önnek van igaza, tehát jobb, ha visszavonul és vár. HALAK (II. 21.—III. 20.) Szerelem: Szomorú, nyugtalan, nem találja a helyét. A héten színt kell vallania, mert a körül­mények kikényszerítik. Hivatás: A sok váratlan esemény után ez a hét szinte egyhangú, mert most semmi rendkívüli nem történik. Alkalma nyílik elmaradt ügyei elintézésére, fiókja, szekrénye rendbera­kására, a halogatott beszélgetésekre. 6 IC iE e

Next

/
Oldalképek
Tartalom