Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-10 / 289. szám

1991. december 10., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Profik a szorítóban Az első magyar bajnok: Kincses György------------------------------\ I MPULSE ENTERPRISE KERESKEDELMI KFT. bútorvásárt rendez Mintegy száz néző üldögélt vasárnap este nyugodtan a kaposvári sportcsarnok lelátó­ján, várva a nagy eseményt, a profi bokszgálát, ahol első íz­ben küzdöttek meg a profesz- szionista magyar bajnoki cí­mért. Ahhoz képest, hogy sporttörténeti eseményről volt szó, ráadásul egy olyan nagy bokszmúltú városban, mint Kaposvár, meglehetősen sze­rény volt az érdeklődés. Ez kis jóindulattal betudható a VB-sorsolásnak, de gyanítom ebben a főszereplő a 375 fo­rintos jegyár volt. Talán ha csak egy százas az ára, tele a csarnok és akkor is ugyanez a pénz befolyik, de ehhez a sporthoz néző kell! Kellő csinnadratta után lé­pett szorítóba az első pár, a 24 éves Oláh Csaba és a 21 esztendős Sárközi Csaba, mindketten a Gong kft öklözői. Meglehetősen egyhangú hat menetet produkált a két fiú. Sárközi ment előre, Oláh pe­dig rendre megállította időben elindított jobbegyeneseivel. Ezekből az egyenesekből Oláh kiosztott vagy százat, és hiába ütött a végén néhány ér­tékelhetőt Sárközi, ezt a meccset már elvesztette. Bemelegítésnek jó volt, jött ezután az első nemzetközi összecsapás, Kiss Attila és a belga Frank Wustenberg kö­zött. A budapesti fiú a második menetben teljesen átvette az irányítást, könnyedén körbe­táncolta a belgát, és akkor ütötte meg, amikor akarta. A harmadik menetben rá is számoltak Wustenbergre, csak a gong mentette meg a kiütéstől. Ezután kissé feltá­madt, de ez már kevés volt, Kiss biztosan nyerte ezt az öszecsapást. A harmadik mérkőzés hozta az első valóban profi szintű boxot. A belga Michael Jean Talky és a Gong kft színeiben öklöző román Mihail Stan hat meneten át két teljesen külön­böző stílust bemutatva űzte egymást a szorítóban. A ro­mán fiú ment előre, ütött mint a gép, de ezeket az ütéseket a belga könnyedén, rutinos el- lépésekkel, elhajlásokkal védte, és nem túl nagy erővel, ám annál pontosabban szur- kálta ellenfelét. A hatodik me­netben mindent egy lapra tett föl Stan, hajrázott, ütött, har­colt, és ez olyan nagy benyo­mást tett a bírákra, hogy meg­lepetésükben döntetlenre hoz­ták ki Talky fölényes győzel­mét. A szintén gongos és szintén román George Gicean ellen­fele a negyedik meccsen a bolgár Guchev Plamenov volt. A két rutinos és képzett öklöző nagyon magas szintű ökölví­vást mutatott be. Még akkor is igaz ez, ha a román fiú egy ki­csit minden menetben jobb volt, sőt, az ötödikben Plame- novra rá is kellett számolni. A kevés számú, ám annál lelke­sebb nézőközönség egészen tűzbe jött, és olyan hangulat kerekedett, mintha telt ház lett volna. Végül is a román fiú nyert 2:1 arányban, teljesen megérdemelten. Ez a meccs igazán jó han­gulatkeltő volt a nap főattrak­ciójához, az első profi magyar bajnoki cím eldöntéséhez. Kincses György és Lakatos András, mindketten a Gong kft öklözői, csaptak össze, ezért aztán sok néző úgy gondolta, nem lesz igazán éles a küzde­lem. Ez a mentalitás azonban a profivilágban ismeretlen. Itt első a pénz és a dicsőség. Ehhez mérten igen nagy el­szántsággal kezdett minkét versenyző. Kincsesnek sike­rült jobban az első menet, be­vitt egypár remekbe szabott jobbhorgot Lakatosnak, de ezzel csak azt érte el, hogy Lakatos a második menetre megrázta magát és kiegyenlí­tetté tette a mérkőzést. Sőt, a harmadik menetben végre azt bokszolta amit tud, ment előre, hajtotta Kincsest megál­lás nélkül, aki nem is nagyon tudott mit csinálni, védekezett csak, de legtöbbször hatásta­lanul. Ezt a menetet biztosan nyerte Lakatos, de látszott, el­lőtte a puskaporát, egyre fá­radtabb. A negyedik és az ötödik menetben még tartani tudta magát, bár lelassult, de egy-egy jó perce még akadt. A hatodikban jött el Kincses ideje. Abban a pillanatban, ahogy látta, ellenfele nem előre, hanem hátra lép, rögtön beindult és hatalmas ütéseivel gyorsan megfordította a mér­kőzés állását. A hetedik me­netben Lakatos teljesen elké­szült erejével, Kincses azt csi­nált vele, amit akart. A kilen­cedik menetben egy gyomorü­tés után számolni is kellett La­katosra, de még sikerült egy­szer megemberelnie magát, és ismét egyenlő ellenfelévé vált Kincsesnek, akit egyszer meg is intettek a tizedik me­netben mélyütésért. Méltó be­fejezése volt ez a menet az egész mérkőzésnek, s ezt vastapssal köszönték meg a nézők. Nagy harc volt, a való­ban rangos ökölvívó-esemény méltó befejezése. Végül egyhangú pontozás­sal az első magyar profi baj­nok szuperkönnyűsúlyban Kincses György! V. O. Négy emberrel nyert a Gazdász Győzelem az idényzárón Somogy SC-Pécsi Bőrgyár 9,5-4,5 Az őszi idény utolsó mérkő­zésén Pécsre látogatottak el a kaposváriak. A vártnál bizto­sabban győzték le a tábláza­ton mögöttük helyet foglaló házigazdákat, s így a közép­mezőnyben zárták a bajnok­ság félidejét. Ismét kitett ma­gáért Szegedi és Veress, nemzetközi címviselőt győz­tek le. Veress ezzel harmadik “ J győzelmét szerezte. Hat parti­ból elért 4,5 pontjával — Hein­rich Ferenccel együtt — a csapat legeredményesebb já­tékosa. Csíki István is folytatta jó szereplését, sorrendben negyedik alkalommal nyert. A kaposvári pontszerzők: győzött Szegedi, Veress, Hor­váth T., dr. Horváth J., Bárány, Csíki és Vajthó, döntetlent ért el Molnár A., Szulimán, Fehér, dr. Illés és Heinrich. Ezüstpart SE-Füzfő 107-60 (50-30) Ezüstpart SE: Csarnai (17), Szabolcs (22), Blaumann (13), Nagy (16), Hajnics (16). Csere: Kerekes (6), Kertész (6), Godena (11), Gombos. Edző: Petőfi Lajos. A fűzfői mérkőzésen nagy lendülettel kezdtek a siófokiak és már a 7. percben 24-5-re vezettek. Ezt követően végig felszabadultan és könnyedén játszva, biztosan nyertek a lel­kes hazaiak ellen. Jók: Csar­nai, Szabolcs, Hajnics. Kaposvári Gazdász- Szekszárd 99-98 (44-41) K. Gazdász: Soós (16), Mű­dig (6), Varga (23), Borovszky (25), Bodor (29). Edző: Bodor Tamás. Sérülések és családi okok miatt csak öt játékossal érke­zett a Gazdász Szekszárdra. A volt NB l-esekkel megerősí­tett hazaiak a befejezés előtt két perccel négy ponttal vezet­tek, amikor Műdig kipontozó­dott. A Gazdász négy ember­rel sem adta fel, s Borovszky parádés alakításával — nyolc másodperccel a vége előtt — átvette a vezetést. A találkozón nyújtott telje­sítményéért valamennyi Gaz- dász-játékost dicséret illet, kü­lönösen Borovszkyt, aki a me­zőny legjobbjának bizonyult. A következő mérkőzését ma 18 órakor játssza a Gaz­dász a NIKE FÁK ellen a Pan­non Agrártudományi Egyetem tornacsarnokában. Salvador- Magyarország 1-1 (0-1) A mérkőzés 1-1-es döntet­lennel zárult. A gólt Hámori Ferenc szerezte. TOTÓ A három db 13 plusz egyes 2 772 306, a 13-asok 486 278, a 12-esek 14 625, a 11-esek 1355, a 10-esek 297 forintot érnek. A siófoki méteráruboit MINDEN KARTOLT SZÖVETET engedménnyel kínál kedves vásárlóinak! Siófok, Fő u. 182. (209261) SOMOGY- KfRACSONY AZ ÖN ÖITHONÁMN IS!!! A Somogy Áruház méteráruosztályának karácsonyi ajánlatából! Kiváló minőségű olasz árukat kínálunk kedves vásárlóinknak, fürdöszobaszőnyeg- garnitúrákat, franciaágy-takarókat (220x240 cm-es) 2850 és 2900 Ft-ért, steppelt franciaágy-takarót (220x240 cm-es) 5650 Ft-ért! (209249/a) SOMOGY- KfR-ACSONY AZ ÖN ÖITHONÁMN IS!!! Kaposváron, a Ruhagyár nagytermében bronzvasárnaptól december 22-ig. IMPORT ÉRTÉKCSÖKKENT BÚTOROK SZÉLES VÁLASZTÉKA: □ konyhagarnitúrák □ fürdőszobabútorok □ ágyak, kanapék □ ülőgarnitúrák RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON. Nyitva: hétköznap: 9—17.30-ig KARÁCSONYRA ÁRENGEDMÉNYES VÁSÁR! Csempe—padlólap 5—20%-os engedménnyel kapható 20 m2 ALATTI KÉSZLETNÉL, A TELJES MENNYISÉG MEGVÉTELE ESETÉN AZ ENGEDMÉNY 30% 20 cm széles beton béléstest 45 Ft/db 25 cm széles beton béléstest 50 Ft/db E—7 24-es vb gerenda 800 Ft/db E—7 30-as vb gerenda 1000 Ft/db E—7 36-os vb gerenda 1300 Ft/db El—7 42-es vb gerenda 1500 Ft/db E—7 48-as vb gerenda 1650 Ft/db E—7 54-es vb gerenda 1850 Ft/db E—7 60-as vb gerenda 2000 Ft/db El—7 66-os vb gerenda 2100 Ft/db A közölt árak az áfát tartalmazzák. BRAMAC betoncserép 4 féle színben még befizethető áremelés előtt Várom kedves vásárlóimat Barcsok Kft. Kaposvár, Kanizsai u. 52. sz. (6353) VILLKER KFT. Nagyatád, Széchenyi tér 37. Telefax: 83/11-820 Felhasználók, beruházók és viszonteladók! — Ganz KK termékek nagykereskedelmi áron. — A Híradástechnika Szövetkezet termékei: kábeltévé és antennarendszerek elemei termelői áron. — Villamos szigetelőanyagok, szerelvényáruk, gégecsövek, vezetékcsatornák. — Hálózati és erősáramú szerelési anyagok, sorkapcsok, olvadóbetétek. — Kábelek, vezetékek, hüvelyek, saruk, összekötők. — Kábellétrák, csatornák, villamos elosztószekrények. — Egyedi műszerek, kapcsolók, műszerskálázás, egyedi igények alapján. — Lámpatestek, armatúrák, fénycsövek, lámpák. — AGFA fénymásolók, mikrofilmtechnika, nyomdaipari berendezés listaár alatt 15 százalékkal. ,— Telefon kis- és nagyközpontok, faxok, telefonok, üzenetrögzítők. — Kaputelefonok mintegy 40 féle változatban! — Gépkocsi-akkumulátorok kis- és nagykereskedelmi forgalmazása — Televíziók, videók, szórakoztatóelektronika. SZÉLES ÁRUSKÁLA, BŐ VÁLASZTÉK! Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 11. 92/11-471 Nagykanizsa, Hevesi S. u. 6. 93/11-414 (209210)

Next

/
Oldalképek
Tartalom