Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-05 / 285. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1991. december 5., csütörtök HAZAI TÁJAK Körmend: A Batthyány család fészke Körmend, az Őrség és Hegyhát központja, a Rába bal partján fekszik. A tízezer lakosú szép és élénk forgalmú város 1979-ben kapta vissza — 1871-ben elveszített — városi rangját. A település a nyugati gyepű őrtelepeivel (ma Őrség) egyidőben keletkezett, a 11. században. Az első századokban királyi birtok volt, majd 1394-ben — Zsigmond német-római császár és magyar király uralkoKörmendi városkép dása idején — elcserélték a Peliskei család más birtokaiért. A közben ismét királyi birtokká váló helységet II. Rudolf császár 1606-ban a dunántúli hada vezérének, Batthyány Ferencnek adományozza. A város és a vár sorsa ettől kezdődően 300 évre összefonódik a neves magyar família sorsával. Az ősi Batthyány-család kiemelkedő alakja gróf Batthyány Lajos, az 1848-as forradalmi magyar kormány első miniszterelnöke; az 1848-49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc mártírja. A kastélyban ma művelődési intézmények és középiskolai kollégium működik, valamint a Rába Helytörténeti Múzeum. Felújítása 1958-ban kezdődött. A kastély utolsó ura, Batt- hyány-Strattmann László, neves szemorvos volt. A kastélyudvar keleti, a park felőli oldalán lévő épület (a volt levéltár és márványterem) földszintjén volt Batthyány A Batthyány-kastély László kórháza, ahol a környék szegény sorsú betegeit ingyen gyógyította. A kastélyegyüttest 48 hektáros arborétum veszi körül, benne hangulatos csónakázótó. E természetvédelmi terület értékei közül is kiemelkednek a hazánkban páratlan méretű tulipánfák. A kastély belső udvarán áll Carolus Clusiusnak, a 16. század neves botanikusának 1967-ben emelt emlékoszlopa. Szóvirág Ha az ábra szótagjait helyes sorrendben rakjátok egymás mellé, egy közmondást kaptok megfejtésül. Óvodássarok Kisfiú, aki macska akart lenni A család kedvence most négyéves kifiú, akinek eddigi életében mindig a kiscica volt a legjobb barátja. Az is vonzódott, dörgölőzött a legjobb barátjához. A testvérek — más érdekelte őket — nem bántak szeretettel a négy lábú állatokkal. Tartott ez addig, míg a mama megengedte, hogy a gyerekek végignézhessék, míg a macskamama világra hozza a kölykeit. A gyerkek és az állatok viszonyában ez nagy változást hozott. Este, mikor a család hazatért, Marci, a kisfiú négykéz- lábra ereszkedve, utánozva a macska mozgását, nyávogva mászott a szobába. Megtörtént ez már máskor is, de amikor minden kérés és rimánko- dás ellenére a nyávogás nem akart szűnni, — a testvérek csak bámultak rá. Mit akar ez a macska??? Végül elérkezett a fürdés ideje, de a kisfiú nem állt kötélnek. Ő bizony nem fürdik, majd reggel macskamosdást végez. Az anyuka először tréfára fogta a dolgot, aztán kitessékelte a teraszra a kisfiút. Tudta, hogy most vége a játéknak, mert a gyerek fél a sötétben. A család most lepődött meg igazán! A kisfiú, a „játékcica'' szó nélkül kiment. Négykézláb kimászott az ajtón és nem félt. A mama unta meg végül is a játékot. Behívta cicává lett kisfiát, aki aztán a fürdés után hamarosan édesdeden aludt a kiságyában. Lehet, hogy a csizmás kandúrról álmodott? Báli Györgyné Köcsögös játék Kijelölünk egy gazdasz- szonyt és egy cicát. A többi gyerek mind köcsög lesz. A gazdasszony „elmegy dolgozni”, a köcsögök szétszórtan állnak a kijelölt térben. Jön a cica, felborítja a köcsögöket - vagyis odafut egy-egy játékoshoz és lehajtja a fejét. A felborított köcsögök a kifolyó tej hangját utánozzák:- Bugy...bugy...bugy.. A gazdasszony erre felfigyel, odaszalad és kergeti a cicát. Az a köcsögök között menekül és közben igyekszik még többet felborítani. Ha a gazdasszonynak sikerül megfognia a cicát, mielőtt az minden köcsögöt felborítana, akkor új cicát jelölünk ki. Ám, ha a cica volt az ügyesebb, akkor szerepet cserélhet a gazdasszonnyal. Törő István Mondóka Kutya ugat kint a kertben, a derelyét mind megettem, átugranék a patakon, de lehúz a nagy pocakom, szétterülök, mint egy paca, csúfolódni irkalapra, ezért néha kézen járok, lentről nézem a világot, arcomon szúnyogárnyék, megcsíp mire rátalálnék, kerek nevem tekergetem, jön a verem beleesem, Színezzétek ki mondjátok ki szellemesen, nevemet merre keressem! a ponttal megjelölt részleteket és előtűnik a mókás kép. Falu vég én élt a szegény asszony. Özvegy volt az istenadta, senkije sem volt a világon, csak egy ici-pici kislánya, meg három libuskája. Reggel a pici lányát átvitte a szomszédba, libuskáit kiterelte a rétre, ő pedig elindult munka után. A libuskák vidám gágogással örvendeztek a szabadságnak. Csörgő patakban megfürödtek, ropogós-friss, harmatos füvön éltek. Táncra kerekedtek és énekeltek: „Friss pázsittal jól élünk, a rókától nem félünk!” A bozótosban, a bokrok között lakott a Ravaszdi. Hallgatta a libuskák énekét, s bizony megfájdult a foga egy kis libapecsenyére. Csak ne lennétek olyan közel a faluhoz, majd másképpen énekelnétek! — gondolta magában. De a libuskák nem tudták, mit forgat róka koma a fejében, s azt sem, hogy a bozótos miféle veszedelmet rejteget. — Mi lehet a bokrok között? Menjünk oda, nézzük meg! — így szólt a legidősebb libuska. A középső élénken helyeselt: — Igen! Lássunk világot! A legkisebb libuskának nem tetszett a sűrű bozótos. Szólt is a testvéreinek: — Idegenbe ne menjünk! Sokkal jobb itt minekünk! — Ól Te oktondi! — gá- gogta a legidősebb. — Nem látod, hogy Pásztor Péter is arra terelgeti minden reggel a kecskenyájat? Megkerülik a bozótost, de még nem esett senkinek bajai — A kecskéket nem bántja a róka! — felelte a legkisebb. — Aki nem jön itt marad! Holtig tudatlan marad! — énekelte a két idősebb és kényesen sétálva elindult a bozótos felé. A kicsi liba mit tehetett egyebet, p is testvérei után tipegett. Átuszták a patakot, s alig kődobásnyira voltak már a bozótostól, mikor meglátták Pásztor Péter kalapját. Amint közelebb mentek lassan eléjük tűnt egészen Péter. Ott kuporgott a fűben s azzal szórakozott, hogy láncot fűzött a pipitér szárából. Távolabb legeltek a kecskék. Amott ni, az a tarka, az a szomszédasz- szony kecskéje! — S a libuskák szépen sorban számlálták a falu kecskéit, nem hiányzott a nyájból egy sem! Nincs hát sehol semmiféle veszedelem. A három libuska nekibátorodva lépegetett a bozótos felé. Mitől zörögnek a levelek? Hiszen szellő sem lebben! — Ejnye! Képzelődés az egész és mindennek te vagy az oka! — támadtak mérgesen a legkisebbre. — Te mindenütt rókát látsz! A Ravaszdi ki lesett a bozótosból, s majdnem táncra perdült jókedvében. — Jönek a libuskák! Lesz finom ebédem! Persze meg sem mocant, várta, hogy közelebb jöjjenek a libapecsenyék. No most!..Hopp! Kiugrott a bokorból a Ravaszdi, és egyenesen a megrémült libuskák felé szaladt. Azoknak se kellett több. Hangos gágogással a levegőbe röppentek, sikoltoztak kétségbeesetten: — Itt a Róka! Jaj! Jaj! Jaj! Most mindnyájunkat felfal! Odanéz Pásztor Péter, s látja a veszedelmet. Felkapta botját és a róka felé dobta. Megijedt a róka! Ennek a fele se móka! Szaladt a bozótosba, ahogy a lábai bírták. Péter a kecskéi közé terelte a libuskákat és azt gondolta: őrzöm én ingyen is a szegény asszony libuskáit. Azok pedig így énekeltek Péterről: — Ne félts minket jó gazdánk! Pásztor Péter vigyáz ránk!
