Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-24 / 301. szám

1991. december 24., kedd

1 SOMOGYI HÍRLAP — KARÁCSONY

15

1991 legjobbjai

Egerszegi Krisztina, Kovács István, a férfi kqjaknégyes és Kiss László

Hagyomány, hogy a sport- újságírók 1958 óta évente szavaznak, s a voksok összegezése eredményeként válik véglegessé az esztendő legjobb magyar sportolóinak dicső névsora. Ezúttal 34. alkalommal választott legjobb sportolókat, csapatokat, edzőket a szakma.

Az 1992-es barcelonai nyári

Egerszegi Krisztina

olimpiai játékok előtti versenyidény is — szerencsére! — bővelkedett hangos magyar sportsikerekben, így a sportújságíróknak könnyű (vagy éppen nehéz...?) dolguk volt a szavazásnál. Igazán „nagy küzdelem" csak a csapatok versenyében alakult ki, a további rangsorok kialakulásakor jelentősnek mondható

különbségek mutatkoztak.

1991 legjobb magyar sportemberei, csapata és edzője: Egerszegi Krisztina (úszó; 882 pont), Kovács István (ökölvívó; 811.5 pont), a férfi kajaknégyes (a csapatok versenyében; 701 pont), Kiss László (úszóedző; 453 pont).

A legjobb sportolók sorában szavazatot kapottak rangsora:

Kovács István

Nők: 1. Egerszegi Krisztina (úszó) 882 pont, 2. Horváth Marianna (vívó, párbajtőröző) 623, 3. Oláh Katalin (tájfutó) 190, 4. Ónodi Henrietta (tornász) 169, 5. Fórián Éva (sportlövő) 127, 6. Polgár Judit (sakkozó) 53, 7. Szabó Tünde (úszó) 19, 8. Nagy Zsuzsa (cselgáncsozó), Joó Éva (sportlövő) 10-10, 10. Takács Erika (súlyemelő), Jánosi Zsuzsa (vívó, tőr) 9-9 pont.

Férfiak: 1. Kovács István (ökölvívó) 811.5, 2. Farkas Péter (birkózó) 642,5, 3. Rózsa Norbert (úszó) 234, 4. Ba- gyula István (atléta, rúdugró) 151, 5. Bohács Zsolt (kenuzó) 96, 6. Darnyi Tamás (úszó) 49, 7. Madaras Ádám (öttusázó) 41, 8. dr. Abay Péter (vívó, kardozó) 31, 9. Szabó Bence (vívó, kardozó) 24, 10. Petry Zsolt (labdarugó) 12.

Csapat: 1. Férfi kajaknégyes (Csípés Ferenc, Fidel László, Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila) 701, 2. Kardválogatott (dr. Abay Péter, Bujdosó Imre, Köves Csaba, dr. Nébald György, Szabó Bence) 607, 3. Női párbajtőrválogatott (Horváth Marianna, Várkonyi Marina, Szőcs Zsuzsa, Szaiay Gyöngyi, Eőri Diána) 351, 4. Női vízilabda-válogatott 197, 5. Női légfegyveres válogatott 59, 6. Férfi öttusaválogatott 48, 7. Váci Izzó labdarúgó csapata 33, 8. Női kosárlabda-válogatott 29, 9. Női

Kajaknégyesünk évek óta veretlen! Balról Csípés Ferenc, Gyulay Zsolt, Fidel László, Abrahám Attila

asztalitenisz-válogatott 24,

10. Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabdacsapata 11.

Edzők, szakvezetők: 1. Kiss László (úszás) 453, 2. Széchy Tamás (úszás) 272, 3. Bódis Gyula (ökölvívás) 208, 4. Kocsis Ferenc (birkózás) 185, 5.

.Csank János (labdarúgás) 164, 6. Dr. Hammeri László (sportlövészet) 115, 7. Kovács Tamás (vívás) 103, 8. Vajda Vilmos (kajak-kenu) 90, 9. Angyal Zoltán (kajak-kenu), Papp László (ökölvívás) 72-72.

Albertvilíe-i

„színesek”

A február 8-án kezdődő 16. téli olimpiai játékokon 57 számban — közte néhány bemutató jeliegűben — avatnak bajnokot. Mivel a jégkorongban, a síugrásban, az északi összetettben, a bobo- soknál, a szánkósoknál és a váltókban csapatok (is) versengenek, összesen 330 érem talál gazdára. A medálokat üvegkristály díszíti, amit a leghíresebb párizsi kristály-tervező álmodott meg.

«

A versenyekről a franciák egy műholdas televíziós-láncon keresztül napi 10-12 órányit közvetítenek. Az adás nemcsak az országon belül lesz fogható, hanem Belgiumban, Angliában, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Spanyolországban és Portugáliában is.

$

Mint ismeretes, a NOB Al- bertville-ben egy újfajta szexvizsgálati módszert próbál ki. Ennek kapcsán többen emlékeztetnek arra az 1966-os botrányos esetre, amelyre csak 22 évvel később derült fény. A női lesiklás egykori világbajnoknőjéről, az osztrák Erika Schnieggerről — saját kései vallomása alapján — csak 1988-ban derült ki, hogy tulajdonképpen Eriknek hívják...

$

A februári olimpiai versenyek rangidőse címéért esély- lyel veheti fel a harcot Divina Galica. A britek 47 éves síelőnője már 1964-ben ott volt hazája képviseletében az innsbrucki olimpián, és 1972-ben Sapporóban negyedik lett az óriásmülesiklásban. Albert- ville-ben a bemutató számként szereplő gyorsasági síversenyen vesz részt.

Akit mosolya elkísért

EGY ERDÉLYI NEMES DÜLMENBŐL

Nevét jól ismertem, hisz ki ne kapná föl a fejét, ha idegenbe szakadt „honfitársa” sportsikereiről hall. Ízelítőül íme a legrangosabbak. Ifjúsági Európa-bajnoki cím a tizenötéveseknél, majd ismétlés kétszer egy korosztállyal feljebb. Aztán már a felnőtteknél: negyedik helyezés a világkupán, kétszeres győzelem az „Európa Top 12-n”, ugyanennyi elsőség a kontinens „Lady Grand Prix”-n, hat német bajnoki cím, het- venötszörös német válogatottság, és tizenkilenc győzelem az Európa Ligában. Mindezek tulajdonosa a huszonhárom éves Olga Nemes, a női világranglista hatodik helyezettje. Nemrégiben az ETTU kupa idei győztes csapatának tagjaként látogatott Somogy székhelyére, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy társaival megőrizhessék ezt a díszes „levesestálat”. Villámgyors fonákjaival gyakran ragadtatta tapsra az asztalitenisz kaposvári barátait.

Amikor egy kis beszélgetésre invitálom, élcelődve jegyzi meg, hogy csak egy magyar újságíró kedvéért ad interjút egy tétre menő mérkőzés kezdete előtt.

— Kedves Olga — fordulok hozzá hálásan. — Önnek nemcsak a neve, hanem a szíve is nemes.

Széles mosoly a válasz.

A Maros partjáról indult

— Az ön eredményeit jól ismerjük itthon, játékát bizonyára rövidesen megcsodálhatjuk, de Olga Nemes életéről nagyon keveset tudunk. Meséljen erdélyi éveiről.

Egy mély sóhajt követő szussza- násnyi csend a „válasz”. A mennyezetet kémleli, majd hirtelen felém fordul, arca komoly kifejezést ölt.

— Kérem, ha rólam ír, el ne feledje: az én nevem itthon nem Olga Nemes, hanem Nemes Olga. Bár nem itt születtem, igaz, ma sem itt élek, de én mindig, és mindenütt magyarnak vallom magamat.

Szemében különös fény csillan meg.

— Erdélyben, Marosvásárhelyen születtem, magyar szülők gyermekeként. Ezen a nyelven dajkáltak, babusgattak, s ezen a nyelven tanítottak a szülői és az emberi szeretetre. Édesapám ügyeskezű mesterember, a folyékony üveg művészi formálója, szakmáját tekintve üvegszobrász. Édesanyám pedig egy gyermekklinika nővéreként dolgozott akkoriban. Apukámnak a pingponghoz is arany keze volt, így alig múltam ötéves, máris az edzőterembe cipelt, ahol ő adott először ütőt a kezembe, ügy látszik, hogy szunnyadt bennem némi tehetség, mert a vártnál is gyorsabban fejlődtem. Felfigyeltek rám és Aradra vittek, ahol másfél évig játszottam, majd Bukarestbe kerültem, ahonnan ismét hazatértem szülővárosomba. Ezután következett a „nagy ugrás”.

„Angolosan” egy csomagtartóban

Olga egészen belemelegszik és mint egy gyermekcsínyt meséli el élete első igazán nagy sztoriját.

— 1983-ban tizenöt évesen már a felnőtt csapatban játszottam, amikor Svájcba utaztunk egy nemzetközi versenyre. Nagyon jól ment a játék, s ott sebtében kaptam egy ajánlatot. A gondolkodásra a körülmények miatt szinte időm sem maradt. Mire föleszméltem, már egy személygépkocsi csomagtartójában hasaltam, így csempésztek át a svájci-német határon. Jó körülmények közé kerültem, de mégsem voltam igazán boldog. Otthon megtorlásként a tehetséges húgomat miattam tiltották el a tenisztől, a szüléimét pedig több mint három évig nem láthattam. Diplomáciai úton később sikerült elintézni, hogy a családom utánam jöhetett. A húgom ma is Németországban él, a szüleim viszont két évvel később Magyarországra települtek és jelenleg is Csorna mellett élnek.

— Úgy tudom, hogy a TSG Dülmen ben csak két éve játszik.

— Igen, a Stuttgartnál kezdtem, majd két évvel később Saarbrückenbe

igazoltam, ahol ma is élek. Dülmenbe is onnan járok át.

— Kérem beszéljen arról, hogy a német népszerűségi listán hol foglal helyet a pingpong?

— Hát nem az élen — mondja nevetve. — A foci, a tenisz az atlétika .előtte van, a negyedik-ötödik hely a miénk. Nálunk a negyvenezres városban például öt-hatszáz ember jár asztalitenisz-mérkőzésre, de jobb találkozókon nem ritka az ezres nézőszám.

— Én azt hiszem, így az ötödik hely miatt sem lehet okuk a panaszra. Belekukkantottam a díszes kivitelű egyesületi évkönyvükbe, s láttam, hogy a német ranglistán hemzsegnek a kínai nevek. Aligha hinném, hogy egy-két kiló rizsért költöztek át Németországba.

Mintha nem lenne ínyére ez a téma, sebtében veti oda a választ.

— Nem is hall bennünket panaszkodni.

— Cáfolja meg ha nem igaz, értesülésem szerint Olga Nemesnek — bocsánat — Nemes Olgának máris van mit a tejbe aprítania. Több tízezer márkás havi keresetről hallottam.

Szeme szikrákat szór, bár hangjából nem érződik harag, amikor közbevág.

— Tudja az emberek mindig többet fecsegnek.

Hangja megenyhül, úgy folytatja.

— De ha megígéri, hogy ebből az interjúból nem küld egy példányt a kinti adóhivatalnak, akkor elárulom, hogy ott Dülmenben, a klubnál hétezer márka a havi keresetem, és ehhez jár egy szolgálati autó. Igaz, ezen kívül bekerültem egy biztosítótársaságba, ahol annyit keresek, amennyit dolgozom. Egy-egy jó hónapban ez valóban többszöröse a sportkeresetemnek.

Egy érem még hiányzik

— Mielőtt irigyelni kezdeném, váltsunk témát. Vajon tudja-e, hogy itthon számon tartják, a hazai sportkedvelők minden magyar névre odafigyelnek és Nemes Olga sikereinek éppen úgy örülnek, mint Szeles Mónikáénak. Er- zékeli-e ezt néha odakinn?

Ismét a megszokott mosoly.

— Nagyon örülök annak, amit mondott, látja ezt a jóleső érzést nem lehet pénzben kifejezni. Kell is az embernek az ilyen kontroll. Ha tehetem, rohanok ide, haza a szüléimhez, de ott kinn a tévében, a rádióban, a sajtóban nap nap után kutatom a hazulról érkező híreket. Nem véletlen hogy Bátorfi Csillától Szabó Gabin keresztül Urbán Editig sok barátom van itthon.

— Lehet, hogy egyszer végleg követi a szüleit Magyarországra?

Bizonyára nem először hallja ezt a kérdést, mégsem válaszol azonnal.

— Tudjaaa — nyújtja el a szót vélhetően időnyerés céljából — magam sem látom tisztán a jövőmet. Van kinn egy barátom — ahogy itthon mondják, a vőlegényem — lehet, hogy összeházasodunk. Egy építkezésbe is belefogtam, így hát ma még bizonytalan a jö- vőm. De van még időm töprengeni. Egyébként is azt vallom, hogy az élet mindent megold. Amikor tizenöt évesen elindultam arra a svájci útra, még nem tudtam, hogy visszaút nem lesz.

— A szíve vágya?

Hirtelen felélénkül.

— Ó, az szinte elérhetetlen. Egy olimpiai érem. De nem adtam föl. Jövőre Barcelonában olimpia. Megpróbálom.

Jutási Róbert