Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-19 / 297. szám
1991. december 19., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 FORDÍTVA ÜLÜNK A LOVON? Lyukas tető és számítógép Az államnak kötelessége olyan intézményhálózat fenntartása, amely biztosítja a gyermekek jogait az ingyenes közoktatáshoz, az esélyegyenlőség alapján — állapítja meg az a nyilatkozat, amelyet 22 pedagógus szakszervezet írt alá. A múlt héten Budapesten tartottak háromnapos nemzetközi tanácskozást, ahol a piacgazdaság felé haladó közép-ke- let-európai országok oktatással kapcsolatos gondjait vizsgálták. A téma fontosságára való tekintettel a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az UNESCO szakértőkkel képviseltette magát. A tanácskozás a CMOPE, a Független Tanár-szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége szervezésében folyt. A megbeszélések után a 14 millió pedagógust képviselő szervezet főtitkár-helyettese, Marc Alain Berberat válaszolt kérdéseinkre. — Itt szerzett tapasztalatai alapján súlyosnak ítéli-e a magyar közoktatás gondjait? Példás kezdeményezés — Úgy látom, a közép-ke- let-európai térség kormányai fordítva ülnek a lóra, amikor mindenáron az eddigi gyakorlat ellenkezőjét erőltetik — véli Berberat úr. — Az erős köz- pontosítás után most hirtelen az oktatás összes terhét és felelősségét az önkormányzatokra testálják. Azonnal látható eredményekre törekszenek, bizonyára ezért hiányzik az átgondolt oktatáspolitikai elképzelés. Magyarországon egyébként sosem tekintettük elmaradottnak az oktatást, sőt lémelyik pedagógiai újításuk elismerést keltett a szakmában. Elég a Kodály-módszert említenem. A térségre jellemző gondok azonban önöknél is érezhetők. Úgy tapasztaltam, a szakképzés van a legsúlyosabb helyzetben, mivel nagyon szűk körű ismereteket ad. Pedig a holnap munkavállalóit képessé kell tenni arra, hogy váltani tudjanak, ha szükséges. Ez a nyugati társadalmakban régóta követelmény. — Az esélyegyenlőség fontosságát az elfogadott nyilatkozat is hangsúlyozza. Nálunk azonban a vidéken élők helyzete összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint a budapesti vagy akár a városi lakosoké. Az ön hazájában a pici települések diákjai milyen kilátásokkal indulnak nagyvárosi társaik mellett? Gazdag város, szegény vidék Amit most szóba hozott, ez az egyik legnagyobb aggodalmunk. Az első intézkedések, amelyeket a magyar kormány tett az iskolarendszer megváltoztatására, a meglévő egyenlőtlenségek megszüntetése helyett csak fokozta azokat! Ahogy hallottam, itt minden tanuló azonos oktatási támogatást kap. Mindegy hol él, kis faluban vagy Budapesten. Higgyék el, ez nem jó megoldás. Én jártam olyan helyen, ahol ezt az alapelvet alkalmazzák már sok éve. Peru fővárosáról, Limáról van szó. Ott is a városi hatóság feladata a helyi oktatás feltételeinek a biztosítása. És megfordultam olyan iskolában, ahol az épületnek nem volt teteje és nem volt szék, amire leülhettek volna a gyerekek. Mindez azért volt így, mert szegény volt a helyi hatóság. Ugyanakkor a gazdagok lakta városrészekben mindent megkaptak a diákok. Az ott befizetett sok adóból a legkorszerűbb eszközökkel szerelték fel az iskolát; természetes volt, hogy számítógépekkel dolgoztak a tanulók. A példáknál maradva, Berberat úr felidézte pályája indulását. Svájcban, egy csodálatos pici faluban kezdett tanítani, amelynek mindössze 140 lakója volt. Ám a 2 tanteremből álló iskola olyan jól ellátott volt, akár a nagyobb, városi. A gyerekek semmiben sem szenvedtek hiányt, s ő is ugyanannyi fizetést kapott, mint a nagyvárosban dolgozó kollégái. Mégpedig azért, mert a falu hatóságának csupán az oktatás összköltségének 5 százalékát kellett fizetnie. A további 95 százalékot a központi kormány biztosította. Ez ma is így van, ezért nincs különbség a falusi és a városi diákok lehetőségei között. Azonosak a gondok Ha a helyi hatóságok rendszerével együtt nem vezetik be az oktatás ilyen megkülönböztetett támogatását, akkor Magyarország hamarosan La- tin-Amerikához hasonló helyzetbe kerül — állítja a CMOPE főtitkárhelyettese. — Az ön- kormányzatoknak ugyanis sem emberi erőforrásuk, sem anyagi lehetőségük nincsen a rájuk zúdult rengeteg feladat elvégzéséhez! És ez az őrült helyzet, úgy tudom, nem csak az oktatásra jellemző. — Három napig az oktatás gondjairól volt szó Budapesten, a nemzetközi tanácskozást mégsem tisztelte meg jelenlétével a magyar művelődési miniszter. Ezek után mit gondol, lesz foganatja nálunk a 22 szervezet által elfogadott nyilatkozatnak? — Itt most nem kizárólag a magyar helyzettel foglalkoztunk, érdeklődésünk az egész térségre kiterjed. A gondok és a tennivalók megtárgyalása volt a feladatunk, hogy kellő információval segítsük a pedagógus-szakszervezeteket. Mert ahhoz, hogy harcolni tudjanak, kormányuk partnerévé kell válniuk. Tudjuk, milyen fájdalmas út áll még a térség országai előtt. A Bibliából vett hasonlattal élve úgy is mondhatnám: az utat hulló könnyek jelzik. Hogy végig tudjanak rajta menni, ahhoz erős szakszervezetekre van szükség, mert ez az egyetlen biztosíték arra, hogy demokratikus lesz az átmenet. Sajnálom, hogy nem volt részünk abban a megtiszteltetésben, hogy az oktatásért felelős miniszterrel véleményt cserélhettünk volna. Talán ő nem is tudja, a tájékozódás milyen kiváló lehetőségét mulasztotta el. Közvetlenül értesülhetett volna arról, hogyan éreznek a tanárai, s mi történik oktatási téren a térség más országaiban. Az önök miniszterei bizonyára nagyon elfoglaltak; ezért csak remélem, állásfoglalásunk eljut az oktatási tárca vezetőjéhez. Talán majd legközelebb, ha Budapesten járok, módom lesz személyesen is szót váltani vele a gondokról. Gyerkó Katalin Gábor Dénes díjasok Ferenczi György fizikus, a Magyar Fizikai Társulat főtitkára; Frank József biológus, címzetes egyetemi docens; Pázmány Gábor vegyészmérnök; Rapcsák András fizikus; Sigrai Tibor tervezőmérnök, címzetes egyetemi docens; Ormós Zoltán a kémiai tudományok doktora; Balogh Tibor holográfus nyerte el idén a Gábor Dénes-díjat, amelyet 1989-ben hozott létre a „Novo- fer Alapítvány a műszaki szellemi alkotásért” és ez évben immár harmadszor ítéltek oda. Az alapítványt 2 millió forint induló vagyonnal hozták létre, s azokat a kreatív szakembereket díjazzák, akik közvetlenül segítik az innovatív munkát; kiemelkedő műszaki-szellemi tevékenységet folytatnak. Tél és nyár egy tárlaton TARR LAJOS KIÁLLÍTÁSA TABON Tarr Lajos rajztanárként sok száz diákkal sajátíttatta el a rajzolás alapismereteit. Vezetett szakkört is, hogy a diákok tehetsége továbbfejlődhessen. — Tarr Lajosnak — mondta a megnyitón dr. Schultcz Gyula tabi alpolgármester — két szenvedélye van: a festés és a vadászat. Ezek összetartoznak, mert a természettel való bensőséges kapcsolatot jelentik. Tarr Lajos felelősségtől indíttatva nyúl az ecset után; finom líraisága és üde színvilága az impresszionisták legjobb hagyományait őrzi. A most kiállított képei nem a magába zárkózott, vívódó, gyötrődő művész lelki ve- tületei, hanem azé az alkotóé, aki képeivel éppen a feszültségeinktől, vívódásainktól képes megszabadítani bennünket. A tabi művelődési központ földszinti kiállítótermében berendezett kiállítás képein az üde és világos színek dominálnak; sugárzik róluk a természet szeretete. Jól megfér egymás mellett a nyár és a tél; azok a természeti élmények, amelyeket Tarr Lajos most akva- rell-, illetve olajképein a közönség elé tárt. Talán ezért is érezheti a látogató képeit oly őszintének, és hozzá közelinek. Ilyenek a Ködös november, a Zimankós idő vagy a vaddisznókat, horgászokat megörökítő festményei. Tarr Lajos alkotó tagja a Szabad Képzőművészek Országos Szövetségének, évekig dolgozott a veszprémi nyári művésztelepen, s az utóbbi évtizedben többször is szerepelt alkotásaival megyei és országos közös tárlatokon. Az utóbbi két évben egyéni kiállítása volt Budapesten, Barcson, Siófokon, Ádándon és Nagykőrösön. Képeit a hét végéig láthatják a művészetet kedvelők a tabi városi művelődési központban. (Krutek) Chicagói kutatók szenzációs felfedezése Hétezeréves kultúra az Amazonas mentén Az Amazonas medencéjében napvilágra került agyagedények bizonyítják, hogy ezen a tájon már 7-8 ezer évvel ezelőtt magas fejlettségi fokú kultúra létezett. Erről ír a Science magazin, tekintélyes amerikai tudományos folyóirat egutóbbi számában Anna Roosevelt. A chicagói Field Múzeum régészeti kurátora 1987-ben expedíciót vezetett az Amazonas medencéjébe — annak bizonyítására, hogy a XIX. századi és a XX. század derekán végzett ásatások alapján tévesen minősítették 1000-1400 évesnek az ott talált agyagedényeket. A most elvégzett carbon- és hő-fény analízis tanúsága szerint ugyanis 7-8 ezer éves régészeti leletekről van szó, s ez azt jelenti, hogy az agyagedények legkevesebb egy évezreddel öregebbek a Dél-Amerikában eddig találtaknál. Mint Anna Roosevelt ennek alapján tanulmányában kifejti: megdőlt az a régóta vallott feltevés, hogy a történelem előtti időkben a térség csak gyéren lakott volt. Az ásatások színhelye a brazíliai Santarem térsége volt. Hossszú ideig élt az az elmélet, mi szerint az Amazonas medencéje túlságosan szegény volt ahhoz, hogy népes lakosságot eltarthasson és színhelye lehessen jelentős növényi kultúráknak és állattenyésztésnek. Az Anna Roosevelt által vezett expedíció megállapította azt is, hogy az Amazonas medencéjének talaja éppen olyan gazdag, mint a Nílus vagy a Gangesz vidéke vagy más folyómedencéké, ahol réges régen gazdag kultúrák alakultak ki. (A Reuter brit hírszolgálati iroda alapján) Kadarkúti gyógyszerész keze nyomán Megújuló A mohácsi patika neobarokk bútorzata (Fotó: Läufer László) patikák mestere Répái Gábor vezető gyógyszerész Kadarkúton. Neve aligha ismeretlen az olvasók jó része előtt. Édesapja Répái Lajos \eles érmegyűjtő s a kultúra fáradhatatlan szervezője volt, aki kiállításokat rendezett, néprajzi és helytörténeti értékekre, hívta föl a közfigyelmet. És aki szerette volna, ha fia nemcsak a gyógyszerészeiben követi, hanem tovább gyarapítja messze földön híres numizmatikai gyűjteményét is. Répái Gábor érdeklődése azonban az antik bútorok felé fordult. Eleinte hobbiszerűen és „barkács-módon” barátok, ismerősök egy-egy romos bútorát tette rendbe. S elolvasott, megtanult mindent a restaurálásról, az intarziától a konzerválásig. Azután, jó húsz év alatt, örökölt gyűjtőszenvedélyével kisebbfajta bútormúzeummá lett a kadarkúti gyógyszerészlakás. Kivételesen szép darabokból, főleg XVIII-XIX. századiakból, amiket elhasználtan, törötten megvásárolt, s lassan bővülő kis műhelyében megjavított, restaurált, felújított. Különös szenvedélyének híre-neve eljutott az iparművészeti és az orvostörténetet befogadó Semmelweis Múzeumba is'. így amikor a hetvenes években elkezdődött a régi patikák rekonstrukciója, eseti fölkérésekkel kereste meg az Iparművészeti Alap. Az ő keze nyomán formálódott újjá a híres kaposvári Aranyoroszlán patika, majd az elmúlt években a pécsi Szere- csen (Sipőcz-) patika, a Gránátalma (irgalmasok gyógyszertára); a mecseknádasdi s legutóbb, november végén a mohácsi II. Lajos gyógyszertár berendezése. A bútorrestaurátor patikus szép hobbija .immár közcélokat is szolgál. Ilyen szempontból jelentős a mohácsi patikarekonstrukció bútorzati restaurálása is. A városnak 1795-ben alapították első gyógyszertárát, amely Szentháromság néven működött. Ezt 1848-ban egy Be- rencz István nevű pályakezdő gyógyszerész vásárolta meg, akinek édesapja, a város jó- nevű asztalomestere, egy szép háromosztatú neobarokk patikaberendezést készített cseresznyefából, fia részére. Ezt a bútorzatot restaurálta most Répái Gábor kivételes finomsággal és érzékkel, a peremszéleken szolid, a középső barokkos hajlításoknál dús aranyozással. Különösen szép darabja a berendezésnek az officina, a gyógyszertár hatalmas vörösmárvány lappal lefedett, szarkofágra melékeztető, barokk vonalú úgynevezett „tárasztala”, vagyis kiszolgálópultja. Ezzel a tárasztallal — jelképes koprsóként — az asztalosmester Mohácson elhunyt, tragikus sorsú ifjú királyunknak, II. Lajosnak kívánt örök emléket állítani. A patika utolsó tulajdonosa dr. Áuber László gyógysze- rész-gyógyszervegyész volt — az államosításokig. Répái Gábor kadarkúti gyógyszerésznek a mohácsi patikaberendezés volt a negyedik, ám aligha utolsó restaurálása Baranya megyében. Somogybán mindössze egy ilyen megbízást adtak neki ezidáig, jóllehet akadna éppen felújítani való gyógyszertári bútor itt is, mint az egykori nagyatádi patikabútorzat szétszedett és máshová „átmentett” darabjai vagy a felújítandó segesdi patikabútorok. Hiszen ez a patikabútorzat — nemegyszer falvakban, kisvárosokban — mind-mind a magyar kultúrtörténet darabkája, megannyi dokumentumértékű emlékkel, üzenettel, információval — évszázadok távolából. Wallinger Endre
