Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-02 / 282. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Felháborodva vettük tudomásul, hogy utcánkban ismét nőtt a kocsmák és vendéglátóhelyek száma. Ezek nagyon zavarják a környék lakóinak nyugalmát. Megemlítem az SMK-sörözőt, az önkormányzattal szembeni diszkontüzletet; ott helyben is fogyaszthatnak italt, valamint a Hársfa italbolt mellett nyíló italozóhelyet. Miként kaphattak az önkormányzattól működési engedélyt, amikor azt törvény, illetve rendelet tiltja? A Kereskedelmi Miniszter 6/1990. (IV. 5.) KeM. rendelet 8. pár. (1) kimondja: „Alsó- és középfokú oktatási, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint gyermekintézmény 200 méteres körzetében ... kimért szeszes italforglamazása tilos. ” Vajon az SMK-sörözö hány méterre, van a MÁV nevelőintézetétől vagy a közgazdasági szakközépiskolától? A Hársfa italbolt évek óta zavarja a környék lakóit. A mellette most megnyílt szeszes italt szolgáló hely hány méterre van az ipariiskolától? Nincs meg a rendeletben előírt távolság egyik esetben sem. Az engedélyek törvénytelen kiadása korrupciót sejtet. Kérem a segítségüket, hogy az önkormányzat változtasson ezeken az állapotokon. Tiltsa be a szeszes ital árusítását, és vonja felelősségre azt, aki a rendeletet figyelmen kívül hagyva kiadta az engedélyeket. Kérem ezt a környék lakói, valamint az 503. sz. Rippl-Rónai József Ipari Szakközép- és Szakmunkás- képző Intézet nevében. Tisztelettel: Horváth Gyula Kaposvár, Németh I. fasor 41. Kapós Tv 19.30: Az Alba Regia Építők — Kaposcukor SC férfi kosárlabda-mérkőzés összefoglalója. 20.00: Emlékműsor József Attila halálának évfordulóján. 20.15: Beszélgetés dr. Jádi Ferenc Németországban élő pszichiáterrel munkájáról, terveiről s könyve kapcsán József Attiláról. 20.45: Információs magazin. 21.00: Kapos krimi (kaposvári bűnesetek, bűnügyek). 21.45: New York széplányai (amerikai erotikus film, 88 perces). A Kapos krimi szakértő vendégei várják a nézők kérdéseit az adás ideje alatt a (82) 18-027-es telefonszámon. — Utazzon velünk december 7-én Bécsbe a bevásárló szombatra 499 Ft + 15 ATS. December 12-én Tarvisioba a bőr- és ször- mepiacra 900 Ft + 5 DEM. Jelentkezni lehet: Panzió Tours Kaposvár, Dózsa Gy.u. 16.1. em. 27. Telefon: 10-044. 8-tól 16 óráig. (5063) — Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára előkészítő levelező tanfolyamok indulnak: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból. (Angolból, németből államvizsga-elökészitö is.) Kérjen tájékoztatót! Pallas Felvételi Előkészítő GM, 1364 Budapest 4., Pf.: 126. (5257) — Kerékpárcsere, adásvétel Kaposváron, a Berzsenyi utcai pavilonsorban a Donner Trade- nél. (5809) — Megjelent az új Pulii magazin! Egyedi, kézzel kötött pulóverek Is a Pulii boltból! Kaposvár, Petőfi u. 13. (5985) — Autósok, figyelem! TLX, Dacia, Lada, Polski 126 bontott és új alkatrészek nagy választékban kaphatók. Alkatrészek adásvétele, alkatrészek bizományi értékesítése. Üzlet: Kaposvár, Berzsenyi u. 9. az ATI udvarában. Nyitva hétfőtől - péntekig 8-tól 16.30-ig, szombaton 9-töl 12 óráig. (5960) Sió Televízió Mai műsor 20-21 óráig: Beszélgetés dr. Páris András országgyűlési képviselővel. — Béke-futás. — Egy kiállítás képei — Absztrakt festmények Siófokon. — Stúdióbeszélgetés a továbbtanulásról. Rajzpályázat A föld napjára — április 22-re — a Társadalmi Egyesülések Szövetsége Somogy Megyei Elnöksége rajzpályázatot hirdet. A megyében működő általános iskolák tanulói, személyenként 2 rajzzal pályázhatnak március 30-ig a Társadalmi Egyesülések Szövetsége Somogy Megyei Irodája (7400 Kaposvár, Fő u. 37-39.) címen. — Katona József 200. születésnapja alkalmából emlékülést rendeztek a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán. Rigó Béla, az évfordulóra megjelent Katona-életrajz írója tartott előadást. Az irodalomtörténész a Táncsics Mihály Gimnázium diákjaival is találkozott. Kortárs színészlexikon A Magazin Kiadó gondozásában megjelent a Kortárs Magyar Színész Lexikon, amelyben 1200 magyar színművész szerepel. A könyv felsorolja legsikeresebb alakításaikat, film- és tv-szerepeiket. . Búcsúzzon vidáman az óévtől és köszöntse az újat szilveszterkor a kaposvári Béke sörözőben! Zene: Horváth János nosztalgiakvartettje. Helyfoglalás már most az üzletvezetőnél. Tréningruhavásár a barcsi Ruházati Kisáruházban! 3600 Ft helyett 2600 Ft-ért — amíg a készlet tart! Barcs, Bajcsy-Zsilinszky u. 78/c (209144/a) Krónika • • • • Lottó A Szerencsejáték Rt közlése szerint a 48. heti nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 5 ta- lálatos szelvény nem volt. A négy fajlatosokra 216 125 forintot, a hármasokra 1557, a kettesekre pedig 72 forintot fizetnek. DECEMBER A nap 7.11 órakor kél, és 15.56 órakor nyugszik; a hold 3.18 órakor kél, és 13.26 órakor nyugszik. Hétfő Melinda, Vivien Felhős, ködös idő Országszerte erősen felhős, sokfelé párás időre kell számítani ködszitálással. Eső nem valószínű. A nappali felmelegedés csökken. A legmagasabb hőmérséklet ma, hétfőn 2 és 5 fok között alakul. Karácsonyi kirakodó Bizonyára meglepődött a Cser vendéglőben mulatozó násznép, mert hajnalra a kocsik által szabadon hagyott helyeket idegen kezek kanapékkal és ülőgarnitúrákkal rakták tele. A Kapos szálló előtti parkoló is megtelt bádogdobozos utánfutókkal, minden programajánlatnál jobban mutatva: a cseri parkban kirakodóvásár készülődik. Tegnap délelőtt sokan igyekeztek a park irányába. Az ünnepek előtti utolsó vásár vonzó vasárnapi programnak ígérkezett. A bolhapiacon állunk és „botolunk”. Hozunk mi mindent, ami nekünk hoz. Árulunk a karácsonyi díszek mellett disznóölő kést, hozunk Törökországból angórapulóvert és férfi alsót, almateát és kétes illatú parfümöket. Csehszlovákiából mamuszt, Lengyelországból „semmiresejó” csecsebecsét, autóalkatrészeket, Ausztriából — lehetőleg minél rikítóbb színű — csicsás műFotó: Gyertyás László szaki cikkeket, 27 schillinges tucatkávét és mellé egy kis hazai használtruhát. Persze, ha ezt megveszik... A sátrasvásár árukínálatán már jobban látszott, hogy karácsony közeleg. Sokan vásároltak pulóvereket, kabátokat, megelőlegezve a fa alá szánt ajándékot, a borongós időben azonban legtöbben forralt borral lepték meg magukat... (Barna) Súlyos sérülések A hétvégi baleseti krónika ismét a figyelmetlenségek soráról tanúskodik. November 29-én délután Nagyatádon, egy tehergépkocsi mögül körültekités nélkül szaladt át az úttesten Ka- rancz Krisztián nyolcéves tanuló és elütötte Csete Szabolcs, 22 éves felszolgáló által vezetett személygépkocsi. A kisfiú súlyos kulcscsonttörést szenvedett. Ezen a napon néhány óra múlva Darány és Istvándi között Zsifkó György 44 éves kastélydombói gépszerelő segédmotor-kerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget Berki Zsolt 22 éves dobszai lakos által vezetett személygépkocsinak, és összeütköztek. Zsifkó nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett és jelentős az anyagi kár is. Ugyancsak 29-én Kadarkút külterületén Simon Józsefné 33 éves kadarkút-szentimrei lakos gyalogosan közlekedve nekilépett a már fékező Király József vezette személygépkocsi bal oldalának, majd úttestre vágódott. Simonná nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. November 30-án éjjel fél kettőkor Ság- vár külterületén, a 65-ös úton történt baleset. Sipos Ferenc 34 éves pincehelyi lakos személygépkocsijával elütötte a vele azonos irányban, gyalogosan haladó és a gépkocsi elé szaladó Müller Tibor 24 éves nagyberényi lakost, aki súlyos koponyasérülést szenvedett. Tarka Sorok Bíróságon Az ügyvéd oktatja a vádlott hölgyet: — Jó volna, ha a férje zokogna a tárgyalás alatt. — Mondja neki ügyvéd úr azt, hogy felmentenek. Lovaglás Tarhonya lovagolni tanul, ám a ló leveti. Az oktató kérdezi: — Uram, most lovagol először? — Egy frászt! Utoljára! Szállodában Kovács megszáll egy ötöd osztályú szállodában. Nem találja a töröközőt, leszól a portára: — Kezet mostam, mibe töröljem? — Sajnos — törölközőnk nincs, tartsa ki a kezét az ablakon, s a szél megszárítja. — Jó, de mivan ha ülőfürdőt akarok venni... Esküvő Egy hetvenéves úr húsz éves leányt vett feleségül. A nászéjszaka előtt infarktust kap, és meghal. Másnap megjelenik a közjegyző az asz- szonykánál. — Mit óhajt? — kérdi az özvegy. — Én kérem — a megboldogult utolsó akaratát jöttem teljesíteni. Orvosnál — Na volt valami hatása a kezelésemnek? — kérdi a professzor. — Hát, félig-med- dig. Utódaim még nincsenek, de szarvaim már igen. Idegbaj Kucserát idegbaj gyötri, s elmegy az orvoshoz. Elkíséri a felsége is. Az orvos így szól: — Uram, magának valami krónikus gátlása van, ami minden életörömétől megfosztja... — Pszt...kinn ül a várószobában. Diszkont-kincstárjegyaukciók eredménye 90 napos lejáratú 30 napos lejáratú november 20. november 27. Összeglimit (Mó Ft) Elfogadható legalacsonyabb ár 1000,— 1000,0 (névérték %-a) Elfogadható maximális 92,25 97,46 éves hozam (%) 34,07 31,71 Benyújtott ajánlatok összege (MóFt) 1187,0 310,0 Elfogadott ajánlatok összege (MóFt) 874,5 220,0 Maximális éves hozam (%) 34,07 31,71 Minimális éves hozam (%) 33,93 31,20 Átlagos éves hozam (%) 34,02 31,58 Maximális éves diszkontráta (%) 31,00 30,48 Minimális éves diszkontráta (%) 30,88 30,00 Átlagos éves diszkontráta (%) 30,96 30,36 Átlagos eladási ár (%) 92,26 97,47 MAGYAR NEMZETI BANK Somogy Megyei Igazgatóság SOMOGYI HÍRLAP Az Axel SpringerrMagyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szörkssztő' BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY Fi. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13—360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 „ Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.