Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-14 / 293. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. december 14., szombat Prokofjev balettja Pécsett Lőrinc barát látomásai A pécsi színházkedvelő igazán nem panaszkodhat. Megújult nagyszínháza választékos repertoárral tiszteleg a múzsák előtt, miközben a közönség valamennyi rétege örömét lelheti benne. Az ünnepi évadkezdést egy ritka alkalom koronázta meg: a Pécsi Balett — végre! — nagy- színházi premierje, Prokofjev Rómeó és Júlia című balettjének különös szépségű és különös feldolgozású pécsi bemutatása. Az alkalom sok mindenre utal. Jelzi, hogy az együttes, hosszú évek után először, méreteiben is méltó játéktéren léphetett közönség elé. Jelzi, hogy arculatában nem kíván három évtized után is egyvég- tében avantgárd lenni, hiszen abba nagyon belefáradhat akárki, hacsak nem világklasszikusként ismert társulat. S jelzi, hogy a változó közönségigény szerint is képes egész estés klasszikus mű magas színvonalú megjelenítésére. Herczog István koreográfiája szerint, és tegyük hozzá: Szergej Prokofjev, századunk és az új orosz zene kimagasló egyénisége születésének 100. évfordulóján. A koreográfus neve kevéssé ismert hazai körökben. Külföldön annál inkább. Herczog István, 1962-ben diplomázott az Állami Balettintézetben, négy évig — az Operaház katáncosaként — valami többre vágyott. Amire itthon, azidő tájt vajmi kevés sansza nyílhatott fiatal magyar táncosnak. Az NSZK-ba próbált szerencsét. Regensburg, München operaházai után Düsseldorfba szerződött, ahol tíz évig táncolta a balettrepertoár legismertebb és legsikeresebb főszerepit, miközben megalkotta első koreográfiáit, jobbára szimfonikus balettokat. Az utóbbi öt évadban a Dortmundi Operaház balettigazgatója és vezető koreográfusa. Újabban meghívások, szerződések révén járja a világ neves balett színpadait. Pécsett ez év tavaszán mutatkozott be elismerő- rokonszenvre találva Az élet állomásai című egyfelvonásos koreográfiájával. Shakespeare halhatatlan remeke, a Rómeó és Júlia Gounod (opera) és Csajkovszkij (nyitány-fantázia) után a harmincas évek derekán Prokofjevet is alkotásra ihlette. Az ízig-vérig XX. századi, modern szimfonikus zene s annak megfelelően — Koegler Balettlexikona szerint — a balett története szorosan tartja magát a Shakespe- are-tragédiához, és „a legnagyobb súlyt a társadalmi konfliktus-szituációk kidolgozására helyezi, amelyekben a két főhős él, és amelyek következtében elpusztul, hogy halálával az ellenséges Montague- és Capulet-családot kibékítse. " Herczog koreográfiája alapvetően eltér a shakespeare-i dramaturgiától. A mű középpontjába állított Lőrinc barát — aki az eredeti műben mellékszereplő — itt egyúttal kerete és kulcsfigurája is a balettnak. Alapkoncepciója szerint a barát felelősnek érzi magát a két. fiatal haláláért. Lelkiismereti válsága nyomán víziói támadnak, amelyekben végigéli a történteket. Gyakorlatilag a shakespeare-i cselekmény, Rómeó és Júlia tragikus sorsa és a családjaik közötti halálos viszály Lőrinc barát visszaemlékezéseinek láncolatában elevenedik meg — tíz képben, azaz látomásban. Ebben a balettben arról van szó, hogy a barát bűntudatot érez, amiért jószándékú segítségnyújtásaival hozzájárult az ifjú pár halálához. Érdekes, újszerű képi megfogalmazása ez a világirodalom legszebb szerelmi tragédiájának. Ám, ha végiggondoljuk, nem simul egymáshoz kellően a zene és a balett, illetve csak ott, ahol a víziók életre kelnek. Prokofjev zaklatott, jellemfestő és líraiból drámai- ságba moduláló markáns, jól körvonalazott zenéje nem az önvád életérzését fejezi ki, hanem Shakespeare eredeti szándékát, a két veronai ifjú szerelmes sorsának tragikus szépségét és a gyűlölködés zsákutcáját. Egyéni hangvételű ez a koreográfia — ám csorbul a shakespeare-i szellemiség. A produkció szépsége viszont lenyűgöző. Szakály György m. v. (Lőrinc) az öntépő lelkiállapot érzékeltetésében kevésbé erőteljes, drámai kifejező erejében azonban mindvégig csorbítatlanul gyönyörködhettünk. Valójában nagy formátumú szólistával találkozhatott a közönség. Kovács Zsuzsa és Lovas Pál címszereplésében főképp szerelmi kettőseik harmonikus szépsége marad különösen emlékezetes számunkra. Lovas Pál jellemábrázoló képességei edig is sok szép pillanat részeseivé avattak bennünket. Ezúttal szerepe magasfokú tánctudása mellett színművészi kiteljesedésére is lehetőséget nyújtott. A főszereplők közül Lencsés Károly (Tybalt) hajlékony, karakteres jellemformálásra és Sólymos Pá/(Mercutio) könnyed, felhőtlenül ironikus szerepformálása teremtett élvezetes perceket. A tragédia látomásképei Vata Emil egyszerű és programozottan gördülő-sikló díszletelemei között kelnek életre. Külön szót érdemelnek a rendező Herczog István fényeffektusai, fényorgona-já- téka a lírai vagy drámai történések megvilágításában s nem utolsósorban a népes tánckar téglalap térformában rendezett dinamikus mozgatásakor. Egészében a balett a koncepciónak megfelelően következetes, kiegyenlített, harmonikus és apró részleteiben is tökéletesen kidolgozott. Szuggesztív ereje magával ragad, hangulata bensőséges, látványvilága artisztikus. Széles körű és mély közönségsikerre számíthat — ami alaposan ráfért már az együttesre, amely lehet, önbizalmát hosz- szú idő után ez alkalommal nyerte vissza ismét. Wallinger Endre FOLYÓIRAT-TALLÓZÓ Katona József „felfedezése” Az évfordulóktól csömörünk szokott lenni, s talán éppen ez is figyelmeztethet bennünket arra, hogy itt az ideje annak is, hogy megtanuljunk ízléssel és mértékkel emlékezni jeles elődeinkről és viselt dolgainkról. Aligha az volt a baj az utóbbi évtizedekben, hogy megemlékeztünk múltunkról és nagyja- inkról, hanem inkább az, hogy időnként rosszul tettük ezt. Egyeseket elhallgattunk, másokat túlságosan kiemeltünk. Egyoldalúságok, hamisítások oltották ki a hatást. S ami a legkomolyabb baj volt, még a legszerencsésebb ünneplések sem tudták lényegesen csökkenteni az ismerethiányt. Hiszen ha valaki megkaparta a csillogó felszínt, rendre azt tapasztalhatta, hogy történelmünk, művelődéstörténetünk, művészetünk és tudományos életünk kiemelkedő dolgait igencsak kevesen ismerik az általános műveltség elvárható szintjén. Ki olvasta? Itt van például Katona József, aki kétszáz éve született. Nevét persze többmilliónyian ismerik, s Bánk bánról talán olyanok is hallottak, akik Katona drámájáról nem, de bizony az érettségizettek közül sem mindenki olvasta el ezt a „kötelező” olvasmányt, s vajon hányán vannak, akik éretteb fővel ismét kézbe veszik? S hányán mennek el színházba, s hányán mehetnek egyáltalán, hiszen ahhoz előadás is szükségeltetik. Egyszóval, Katona József „ébresztése” nem csupán a reformkorban volt időszerű, hanem ma is az. Igazán hasznos elolvasni a Forrás novemberi számát, amely színvonalas elemzések sorával gazdagítja a szak- irodalmat. Az összeállítás írásai a főművet sok szempontból vizsgálják, kezdve a cenzúra szerepétől (Orosz László), a szövegben található dramaturgiai eszközök vizsgálatán (Beke József), a múlt századi színpadi soron (Kerényi Ferenc), a történelmi tényeken (Sebestyén Mihály) át a mű első kiadási tervéig (T. Erdélyi Ilona). S két értékelő, sőt „felfedező” jellegű tanulmány foglalkozik Katona József jószerivel ismeretlen — lírai munkásságával, amely kis terjedelme, egyenlet- lenségei ellenére is felfedezésre érdemes. Illyés Gyula köszöntése A Bánk bán egyik, vitákat is kiváltó átigazításának íróját, Illyés Gyulát köszönti, nem kerek évforduló alkalmából a Hitel 22. száma azzal, hogy közzéteszi Zilahy Lajosnak még 1962-ben keletkezett terjedelmes szabadversét. A Vers libre Illyés Gyula születésnapjára a régi emlékeket és a jelent, az emigráns létet és a hazait ütközteti, s a közvetlenséget a legnagyobb elismeréssel ötvözi. Jó, hogy ez a mű nagy példányszámban hozzáférhetővé vált. Ugyancsak Illyés Gyula nevével találkozhatunk a Kortárs novemberi számában is. A Naplójegyzetek újabb részlete 1978 tavaszáról datálódik. Szomorú időszak ez: elkészült a nyomdában a Szellem és erőszak, de 30 ezer példányból csak illegálisan juthatott a szerző hozzá öthöz. S ugyanekkor támadták rendkívül otrombán Illyést a román sajtóban. Mértéktartó válaszcikket írt, de azt még a Magyar Nemzet sem vállalhatta A legrangosabb akkori politikusok csak mellébeszélnek Erdély magyarságának ügyében, s az írók szinte tehetetlenek. Csorba Győző 75 éves Illyés egy régebbi naplójegyzetében olvashattunk elismerő szavakat Csorba Győző verseiről. A költő most hetvenöt éves. Nemcsak Pécs városának, hanem az egész irodalmi közvéleménynek szerető megbecsülése .indokolja a Jelenkor novemberi számának tartalmas összeállítását, amelynek élén szerencsénkre — mert, lám, a költő még alkot — Csorba Győző újabb versei találhatóak, például a Se föl se le, amely így zárul: „Az égen felhőtörmelék / a földön egy-szemernyi sár / nem csúfos ám csöppet se szép / semmi többlet és semmi kár// A nagy világstatisztikán / nem változik meg semmi sem / kilépésemmel sem hiány / fölösleg sem lesz úgy hiszem”. E tárgyias, rezignált, mégis magával ragadó lírát elemzi többek közt Márton László, Kabdebó Lóránt, Szigeti Csaba, Balassa Péter, s köszönti verssel Parti Nagy Lajos. Az Illyés jegyzeteiben is említett korszakról még sok mindent nem tudunk igazán. Tényfeltáró ereje van Veres István cikkének is a novemberi Holnap-bán. Apjának, Veres Péternek megbetegedését és halálát írja le érzékletesen, és torkot szorítóan. Nem vádaskodik, de érzékelteti, hogy kórházi hanyagság, az író iránti ellenszenv is siettette Veres Péter halálát. Megdöbbentő az a ridegség, ahogy a családdal is, a beteggel is bántak 1970 tavaszán. Ez a folyóiratszám is összeállítást ad körze a népi irodalomról és gondolatról. Többek között Sinka István, Tamási Áron ismeretlen műveit is közük. A magyar dráma sorsa A közelmúlt irodalompolitikáját vizsgálja Hubay Miklós is a novemberi Ti- szatájban. A Ki volt a Bálanya? az idei tokaji írótábor vitáján hangzott el, s az író szívügyével, a magyar dráma sorsával foglalkozik. Pontosabban azzal a politikával, amely Horváth Mártontól, a Madáchot is elutasító Lukács Györgytől kezdve az évtizedekig egyeduralkodó Aczél Györgyöt gátolta a magyar dráma és színház szabad fejlődését, illetve megszabta, hogy merre, miként „fejlődhet”. Vasy Géza születés A súlyosuló gond a vibráló sejtés virágot bont akkor is, ha lelkünk erejéből eltűnt a dús, zöld lomb és rendre mind az eleven arcú fák — mégis van bontakozás alkotó, csodás megújulás mert a büszke fiatalokban a parazsak üszke a hűség őre virraszt rendületlenül — s az áldozatokban igéző, teremtő gondolatokban újjászületik ígéretes világunk ott kívül s itt belül
