Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-11 / 290. szám
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖVZ. SZABADFIISTVÁNNÉ (Máté Jánosné) volt kaposmérői lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése december 13-án 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló Máté család Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, a kórház-rende- löintézet igazgatóságának, a munkatársaknak, ismerősöknek, amiért felejthetetlen halottunk, BOGNÁR GYULA temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. A gyászló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, HORVÁTH LAJOSNÉ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló gyermekei és azok családjai INGATLAN 600 négyszögöles, jó fekvésű zártkert megosztva is eladó Kaposváron, az új szigetvári út mellett. Tel.: 72/21-540, egész nap. (999) NAGYKANIZSA, Kazanlak körtér 7/C IV. 13. kétszobás lakás sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen, 16 óra után. (147782) NAGYKANIZSÁN, kilencedik emeleten kétszobás lakás eladó sürgősen. Érdeklődni: Marcali, Szigetvári u. 21., Máyer. (147906) SIÓFOKTÓL 18 kilométerre, Nagy- berényben 800 n-ölön fekvő másfél szobás, fürdőszobás ház eladó. Érdeklődni: Nagyberény. Vörös Hadsereg útja 40. (147831), GAZDÁLKODÁSRA alkalmas családi ház sürgősen eladó. Kaposvár, Pécsi u. 239. (147790) SEGESDI szőlőhegyen, pálinkafőzőhöz közel 600 n-öles telek faházzal, berendezéssel eladó. Érdeklődni: Nagyatád, Mező u. 93. vagy a 83/12-773 telefonon. (147800) KERESEK egy évre olcsó bérű, rendezett kis téglaházat, utána megvásárolnám. Leveleket „Somogybán" jeligére a tabi, vasboltba. (147839) ÉPÍTÉSI telket keresek Kaposváron. Fizetni Opel Kadett gépkocsival tudok, érlékegyeztetéssel. írásbeli ajánlatot „6301 Aranymetall 83" jeligére a kiadóba. (6301) SÜRGŐSEN eladó 2 család részére alkalmas, 214 m2 lakóterületű, 86%-os készültségű családi ház balatoni rálátással. Irányár 5 000 000 Ft. Keszthelytől, Hévíztől 4 km. Cserszegtomaj, Szabó István u. 9. (6265) GÖDRÉBEN háromszobás családi ház nagy melléképületekkel eladó. Érdeklődni: Gödre, Vörös Hadsereg útja 23. (6036) POGÁNYSZENTPÉTEREN 1200 n- öles telek 100 m2-es családi házzal, gazdasági épülettel, garázzsal eladó. Nagykanizsán, a csónakázótónál 232 n-öles üres telek eladó. Keszthely, Pf. 149. (226374) VÁLLALKOZÓK! Ságváron a benzin- kúttól 150 méterre, a szekszárdi főútvonalon 500 n-öles építési telek eladó. Telefon: 84/33-051. (147740/a) AZ ádándi szőlőhegyen eladó 2500 n- öl szántó, benne 200 n-öl szőlővel — megosztva is. Érdeklődni: Ádánd, Halastó u. 3. (147733) BUDAPESTI háromszobás, 62 m2-es, zöldövezeti lakásomat balatonföldvári családi házas ingatlanra cserélem vagy eladom. Minden megoldás érdekel. Telefon: 84/40-236. Cím: Balatonföldvár, József A. u. 25. (147500) SOMOGYEGRESEN a Kossuth u. 1. számú családi ház eladó 1700 n-öles területtel. (147841) A MARCALI, Mártírok u. 3. sz. épület tetőterében igény szerinti nagyságú és készültségi fokú lakások kialakítását vállaljuk. Érdeklődni a 13-422-es kaposvári számon lehet. (209242) BALATONLELLE központjában—villasoron —gázos, telefonos ikerlakás fele vagy az egész eladó. Érdeklődni a 85/ 61 -440-es telefonon. (6186) JÁRMŰ SUDÁR sport túravitorlás teljes versenyszereléssel eladó. Érdeklődni a 83/ 12-986-os telefonon. (6331) XX-ES Opel és Lada személy- gépkocsik bérelhetők. B&T Kft., Kaposvár. Tel.: 82/18-240. (6472) 1500-as Lada első kézből, friss műszakival eladó. Iván Imre, Balatonsze- mes, Csillag u. Telefon: 84/45-396. (147794) MERCEDES 207 dízel, zárt teherautó, 5 éves, megkímélt állapotban eladó. Telefon: 85/51-092, du. 18—21 óráig. (147791) PN-es Lada 1300-as reális áron eladó. Érdeklődni: Kiskorpád, Petőfi u. 21. J6305) JÓ állapotban lévő IFA rövid platós, 6 tonnás, eladó. Nagybajom, Kossuth u. 102. (484370) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JURCZYK LÁSZLÓ 76 éves korában elhunyt. Temetése december 12-én 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászolják: szerető felesége és a kiterjedt rokonság RIASZTÓVAL felszerelt Talbot Solara eladó. 1983-as kiadású. Szabó Zoltán, Kaposvár, Nyugativánfa u. 2. (6257) KE-s, vonóhorgos, felújított Wartburg Tourist friss műszakival eladó. Telefon: munkaidőben 82/18-584, este 17-199. (6170) KÜLÖNLEGESEN megkímélt Peugeot GR, három és fél éves, eladó. Nagyatád, Koch R. u. 2. Telefon: 83/ 12-081.(6337) OPEL 1,6 D. (84-es) furgon 390 000 forintért, valamint Zastava (84-es) 120 000 forintért eladó. Telefon: 93/ 12-641 .(147844) HÉTÉVES zárt IZS 1993. júniusig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni egész nap: Kaposvár, Gönczi u. 8. (6336) SÜRGŐSEN, olcsón eladó Volkswagen Golf 1,6 benzines és egy TO-os Lada kombi. Érdeklődni a 82/13-972 telefonszámon, este. (484374) ÁLLÁS CSINOS, vállalkozó kedvű hölgyek jelentkezését várjuk müncheni szalonunkba. Luxuskörülmények, kiemelt bérezés. Jelentkezni: Siófok, vasúti taxiállomás, 123-as taxi. (147814) EGYÉB BELVÁROSBAN, forgalmas helyen üzlethelyiség eladó. Érdeklődni a 82/ 21-702 telefonon. (6303) KÉT 8,5 tonnás pótkocsi eladó. Telefon: 92/17-997. (597917) CT 630-as szintetizátor eladó. Kaposvár, Zaranyi-ltp. 13. IV. Iph., Patay. (62891 SIÓFOKI Aranyparton 35 m2-es büféfalatozó kiadó. Érdeklődni: Ságvár, telefon 33-050, Kecskés. (147765) IFA WSD fülkeváz, vadonatúj, eladó 80 000 Ft-ért. Sas Attila, 8625 Szólád, Őszödi u. 39. (147764) SIÓFOKON az üzletek házában 40 m2-es üzlet kiadó. Érdeklődni a 33-050 telefonon, Kecskés, Ságvár. (147766) KARÁCSONYI vásár! Balatonboglá- ron a THOMAS vendéglő kerthelyiségében fenyőfák, ruhaneműk, ajándéktárgyak, déligyümölcsök, italok + ezerféle cikk. Nyitva dec. 2-án 10 órától december 31-én 20 óráig. (147639) A SOMOGY kereskedelmi központban lévő kulturált, két egymásba nyíló irodahelyiségünket bérbe adjuk. A használattal kapcsolatos szolgáltatásokat DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A KAPOSI MÓR MEGYEI KÓRHÁZ élelmezési osztálya felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: 1 fö anyag- beszerzési csoportvezető, 1 fö vezető szakács, 1 fö 4 órában foglalkoztató takarítónő (nyugdíjas is lehet), 2 fö cukrász, 5 fö szakács, 5 fö kisegítő állományú dolgozó. Az állások betöltésének feltételei: csoportvezetői állás: felsőfokú végzettség, cukrász, ill. szakács: szakirányú képesítés. Jelentkezni lehet az élelmezési osztály vezetőjénél! (209179) t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagyapánk, apósom, BALOGH ISTVÁN volt szenyéri majd fonyódi lakos 80. évében, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése december 12-én 11 órakor lesz a szenyéri temetőben. A gyászoló család biztosítjuk. Telefon megoldható. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni a 82/17-116 telefonon lehet. (209202) VIDÉKIEKNEK' Nyelvtanulás levelezéssel kétszáz forinttól, havonta angolul, németül, franciául, olaszul. (Telefonetikával.) Doktor Farkas külföldidiplomás szaktanár, Budapest 1149, Tábornok u. 21. (Tel.: 1835-761). (6470) COMPACT MÍG 160-as védőgázos, fogyóelektródás ívhegesztő eladó. Érdeklődni 17 óra után a 82/75-237-es telefonszámon. (484378) A Szenna Pack Kft. szerszámüzeme felajánlja szabad fémforgácsolási és szerszámgyártói kapacitását. Továbbá vállalja egyedi speciális alkatrészek gyártását. Szenna Pack Kft., 7477 Szenna, Árpád u. 78. Telefon: 82/18-800. Telefax: 82/17-501. Telex: 13-545. (484390) ÁLLAT KÉREM a becsületes megtalálót, aki a december 4-én a sportcsarnok környékén eltűnt 2 éves pulikutyámat megtalálta, jutalom ellenében értesítem a kaposvári 19-022/294 telefonon, vagy Petőfi u. 43., Bőzsönyné. (6452) TÖRZSKÖNYVEZETT tricolor skótju- hász-kölykek eladók. Érdeklődni egész nap: Kiskorpád, Petőfi u. 20. (6310) DOBERMAN 15 hetes kiskutyák győztes ősöktől eladók, illetve december közepi elvitelre előjegyezhetők. Kaposfő, Kossuth u. 205. (6178) 90—150 kg-os sertések eladók. Érdeklődni munkanapokon 16 óra után, szombaton egész nap. Kaposvár, Szigetvári u. 80. Helyszíni feldolgozás lehetséges. (6195) A SEFAG Nagybajomi Erdészete meghirdeti eladásra két igáslovát. A lovak megtekinthetők és megvásárolhatók az erdészet Nagybajom, Zrínyi u. 15. sz. alatti központi telephelyén 1991. december 13-án 9 órakor. (209226) Meghívjuk Önöket Tempó Lutrisorsolás Szeretettel várjuk a Latinca-házban (Kaposváron) december 14-én du. 3 órakor kezdődő LUTRI-sorsolásra, és az azt megelőző Csákányi—Kulka műsorra. yA belépés díjtalan. (6321/a) Kaposváron belvárosi butik bérleti joga átadó Érdeklődni lehet Kossuth L. u. 4. sz. alatt, a FŐNIX BUTIKBAN. (6229) íKarácsonyi vásár! Fehérnemű, ágynemű, hálóing termelői áron december 3—22-ig mindennap: 8-tól 18 óráig „MAGDI” nő szabó Kaposvár, Berzsenyi u. 12. (6066) V ízvezetékszerelés, -javítás, -karbantartás. Gombia József, Kaposvár, Tallián Gy. u. 17. (6158) Fényképezőgépek, vakuk, távcsövek, diavetítők JAVÍTÁSA garanciával. Elemek, filmek, fotópapírok ÁRUSÍTÁSA Kaposvár, Arany J. u. 33. Elektrofot Szerviz Kft. (6231) Ha még nem döntötte el, hogy mit ajándékoz karácsonyra, nézzen be hozzánk. Olcsó kristályok érkeztek az Express Iroda kristályüzletébe, Kaposvár, Ady E. u. 8. (209253) A Somogy Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet a Kaposvári Munkaügyi Kirendeltség kirendeltségvezetöi állására Feladata: Kaposváron és a vonzáskörzetéhez tartozó településeken lévő munkanélküliek ellátásának biztosítása és az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök működtetése. A pályázat feltétele: Egyetemi vagy főiskolai végzettség. A pályázatokat 1991. december 21 -ig kell benyújtani a Somogy Megyei Munkaügyi Központ igazgatójának (Kaposvár, Fő u. 37—39.) (209262) % A nagy sikerre való tekintettel a Somogy Áruház megismétli öltönycsereakcióját! Régi, megunt öltönyét újra cseréljük, s 1000 Ft értékben beszámítjuk az Ön által választott öltöny árába! A konfekcióosztály teljes öltöny- készletéből választhat! Csak néhány napig! SCMOGY-Kf R-ÁCSON Y AZ ÖN OrmONÁMN IS!!! (209261/b) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 14.30 órakor: DIÓTÖRÖ. N-bérlet. 19 órakor: MIZANTRÓP. Csokonai-bérlet. Kaposvár, Szivárvány du. 5: MENTŐCSAPAT A KENGURUK FÖLDJÉN (mb, am), 7: A SZERELEM EREJÉVEL (am). Budapest 1 6.00: A Reggel. 8.30: Puhatestű életművészek. 16.35: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 17.05: Szextetthely. 17.30: Kalendárium, 1991. 18.15: Gyereksarok. 18.45: IS — MOST. 19.30: Híradó. 20.05: Telesport. 20.20: Yves Mon- tand. Francia film. 21.20: Műrész. 21.55: Benfica—FC Barcelona. BEK középdöntő labdarúgó-mérkőzés. 23.45: Életem legboldogabb napja. 23.50: Késő esti híradó. 23.55: ZDF-híradó. Budapest 2 6.00—9.00: Napkelte. 16.30: Ötről hatra. 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Tele- sport. 18.40: Esti egyenleg. 19.05: Micsoda színház! 20.10: Vetélkedő a Mo- zart-év alkalmából. 21.15: Új Reflektor Magazin. 22.00: Híradó. 22.25: Napzárta előtt... 22.50: Tanmesék a szexről. Magyarfilm. Osztrák Tv 1 9.30: Iskolatévé. 10.30: Odüsszeusz. 12.10: Külföldi tudósítások. 13.10: Rólunk van szó. 13.35: Mexikó leggyorsabb egere. 14.00: A Guldenburgok öröksége. 14.45: Az üveg története. 15.30: Bábjáték. 16.05: Nonni és Manni. 16.30: Heuréka! 17.10: Wurlitzer. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Trapper John M. D. 19.30: Híradó. 20.15: Katrin. 22.00: A nagy Reibach. 22.45: Detektívsztori. 0.25: Bela- my. Osztrák Tv 2 15.00: Sport. 17.30: Országok és emberek. 18.00: Katts és kutyája. 18.30: Állatkvíz. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Kaltenbach-papírok. 21.50: A hónap könyve. 22.00: Híradó. 22.30: Sport. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco-mix. 9.05: Napközben. 11.10: Népdalkörök énekelnek. 11.30: Szép kis naplemente. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.05: Klasszikusok délidőben. 13.45: Hitélet. 14.05: A Muráti. 14.38: A Vály-völgye tánc és zenei életéről. 15.05: Metronóm. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Magatartásformák. 17.05: Poggyász. 17.30: Balázs Ferenc és a Korái együttes felvételeiből. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.39: Baross Gábor népdalfeldolgozásaiból. 20.05: Európa-stú- dió. 20.35: Mária főhadnagy. 21.05: „Nekem példa és megváltás” 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Szellemtörténetek. 23.05: Évszázadok mesterművei. 23.45: Kruza Richárd dzsesszegyüttese játszik. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Mellényzseb — slágerekkel. 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Slágerszínház. 10.05: Operettparádé. 11.03: Sárga tengeralattjáró. 12.00: Magyar nóták, verbunkosok. 13.03: A tegnap slágereiből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 15.05: Zenerulett. 17.00: Hírek. 17.30: Helycsere. 17.50: A-B/CD. 18.20: Zöld jelzés. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Popregiszter. 20.00: Párkeresö. 21.03: Szív küldi... 22.07: Fabula rasa. 23.03: Sporthlradó. 23.10: Hiánypótló. 0.15— 4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Zenekari muzsika. 10.05: Magyar írás. 10.50: Angol énekkarok felvételeiből. 11.10: Cima- rosa és Spontini operáiból. 12.05: Orosz szerzők kamarazenéjéből. 13.05: Ki nevet előre? 13.40: A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből. 14.37: Magyar zeneszerzők. 15.30: Theo Adam operaárikat énekel. 16.05: Olasz concer- tók. 16.55: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 18.00: V materinskom jaziku. 18.20: In limbamaterná. 18.40: Na maternjem jezi- ku. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Emil Gilelsz zongorázik.. 20.55: Holnap közvetítjük. 21.10: A Holland Fúvósegyüttes felvételeiből. 21.47: Honegger: Johanna a máglyán. 23.04: A Hold Omaha Beac fölött. 24.00: Hirek. 0.16—2.00: Éjszakai virrasztás. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 6.15: Palmerstown. 6.55: Nyersbőr. 7.45: Rajzfilmek. 8.35: Air Force. 9.25: Ház az Eaton téren. 10.20: Nyersbőr. 11.15: Az osztály feje. 11.40: Egy görög meghódítja... 12.05: Én, a kém. 13.00: Három ember egy csónakban. 14.35: Rajzfilmek. 15.30: Mister Ed. 16.00: Barátom, Ben. 16.30: Az osztály feje. 17.00: A madárijesztő és Mrs. King. 17.55: Rajzfilmek. 20.00: Híradó. 20.15: Égő ágy. 22.20: Spenser. 23.20: Igaz történetek. 1.00: Éjféli telefonáló. 2.00: Az asszony és a baba. 3.45: Az autóstopos. 4.10: Macskalány. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.30: Teleüzlet. 10.10: A Dominó-elv. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 14.00: Ollie. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.50: Kungfu. 16.45: Mississippi. 17.45: Az Addams család. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Sze- rencserkerék. 20.15: Hunter. 21.15: Ti rali kalap. 23.10: Az átok örökösei. 0.30: Hunter. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.00: Az Angyal visszatér. 9.45: Gazdag és szép. 10.10: Versenyfutás a halállal. 11.00: Telebutik. 11.25: A vad Rózsa. 12.10: Delvecchio. 13.00: Egy apával több. 13.30: Kalifornia klán. 14.20: A Sprlng- field-sztori. 15.05: Farkasok klánja. 15.50: CHIP’s. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A vad Rózsa. 18.45: Híradó. 19.15: Vissza a múltba. 20.15: Hazai dallamok. 21.15: Gottschalk-show. 22.15: Tévétükör. 22.50: Esélyt a szerelemnek. 23.20: Benny Hill-show. 24.00: Sunset Strip. 1.20: A 13. emelet. Az INTERSPAN FAIPARI KFT. Kereskedelmi igazgatóságára jó kereseti lehetőséggel titkárnőt keres Jelentkezési feltétel: — németnyelv-tudás — gépírói szakképzettség Jelentkezés: írásban vagy személyesen az INTER- SPAN Faipari Kft. személyzeti osztályvezetőjénél, Vásárosnamény, Pf. 9. Telefonon: 44/71-200