Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-23 / 275. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — EMLEKEZET 1991. november 23., szombat 150 ÉVE SZÜLETETT SCHULEK FRIGYES A Halászbástya eredeti terve (fent) és a mai kinézete (lent) kezdek, hisz az én ötletem volt az ügy elindítása! Aztán kezdetét vette a „válás”, Lelle és Boglár között! Felforrósodik a levegő! Ki törődik most azzal, hogy a nagy építész születésének 150. évfordulójára (ha eddig nem sikerült) álljon az emlékmű. Harcolok, veszekszem, levelezek... Kisül, hogy a díszkút bár kész, de még a mai napig sincs kifúrva a vízcsövek helye a drága márványba, noha a faragómunkát kifizették. Kérésemre lép a Művelődési Ház igazgatója Gulyás János és a polgármesteri Hivatalban Borosán Károly régi ismerősöm. Lép a Műemlékfelügyelőség is, hogy legalább az évforduló napján a tervezett kiállítás sikerüljön remélve, hogy talán addigra az emlékmű hazaszállítása is megtörténhet. A kiállítás azonban pénzbe kerül. Pár ezer forint kellene (ez már csupán pár fillér az eddigi költségekhez képest) amit a Polgármesteri Hivatal „nem tud” biztosítani! A kiállítást is le kell fújni!... és az emlékmű?!... Amikor ezen írásom készítem (október 7.) a márvány még nincs kifúrva, csak a Schulek ügy van „megfúrva”! Hogy miért? Október 1-től Boglár is, Lelle is külön város lett. Igen ám, de az emlékmű helye Boglár és Lelle határán van azaz, pár méterre Boglártól, de Lelle területén. Tehát Boglárnak már nem érdeke, semmi köze hozzá. Lellének, meg még külön apparátusa sincs, s így — természetesen — ha akarnák sem tudnák felvállalni e szép ügyet. Valaki, aki jól ismeri a Schulek ügyet, azt mondta, hogy ez a „22-es csapdája,,! Merem remélni, hogy kissé elpirulnak az illetékesek, hogy e nagy ember, — aki településünkhöz is több szállal kötődött — születésének 150 éves évfordulóján nem lesz méltó megemlékezést Horváth Aladár KÚTBA ESET'T A DÍSZKÚT? A visegrádi Salamon-torony restaurátora is Schulek Frigyes volt Ki is volt Schulek Frigyes? Az Országos Mintatanoda tanára, a Budapesti Műegyetem tanára, az Országos Műemléki Bizottság építésze, a Magyar Tudományos Akadémia levelező és tiszteletbeli tagja, és még hosszan lehetne sorolni címeit, rangjait. Munkásságáért számtalan magas kitüntetés tulajdonosává vált. Felnézve a Mátyás templom karcsú, csipkés tornyára vagy önfeledten sétálva a Halász- bástya árkádjai között. Sokan nem is gondolnak Schulek Frigyesre, a világhírű magyar műépítészre. Hozzá fűződik: Pozsonyban a Clarissa apácák, a ferencrendiek épülete, Eperjesen a plébánia templom tornyainak újraálmodója, a Jáki templom, a lőcsei Városháza, a szegedi református templom újjáalakítása, megóvása mindannyiunk gyönyörűségére, javára. Lutheránus család sarjaként született Pesten. Felmenői között egyenes és oldalágon evangélikus lelkészek sorát találni. Indulása, neveltetése, ezen az alapon is biztosított volt. Az orsovai görög iskola 1851-ben kiállított harminchatodik sorszámú bizonyítvány tanúsága szerint, azaz kilenc éves korában, olvasásból, szépírásból, Anastasios és Ganadios nyelvtanból, hellén történelemből s minden más tárgyból, kitűnőnek minősíttetett. Hogy miként került a kis Schulek e neves iskolába, nem tudjuk, nem maradt feljegyzés. Egy sor kitűnő bizonyítvánnyal elindul világot látni, külhonban gyarapítani tudását. Steindl Imre, — a későbbi országházépítő — hívására hazatér Itáliából s véglegesen Magyarországon marad, hogy hazájának szentelje életét s a Haza javára kamatoztassa kivételes tudását. A korabeli iratanyag alapján megállapítható, hogy a budavári főegyház környékének rendezése, talán legnagyobb hatású műve a Nagyboldogasszony (Mátyás templom) templom restaurálása, átépítése a Halászbástya megépítésével. Tényként kell megállapítani, hogy például a Szt. István szobrát Schulek másként álmodta meg. Erről így ír: „Szt. István király emléke a déli Halászbástya közepére helyezett, messziről látható magas süveggel boltozott, alsó részében tárva nyitott csarnok, amelyben a Szt. király emelt trónon foglal helyet. ” Kompromisszum alapján született meg a ma is álló lovasszobor. A szobrot Stróbl Alajos, a talapzatot Schulek készítette. Stróbl — talán hálából — Schulek Frigyest, mint főpapot, a bal oldali szobor- csoportban kifaragta, ahogy felajánlja a templomot. A ránk maradt tervrajzok alapján, Schulek a hét vezér alakját is a Halászbástyára A budavári Nagyboidogasszony tervrajzának részlete álmodta, majd a zsűri, a Hősök terére javasolta, ahol ma is áll. A hagyomákról így vall a nagy építész: „...Előképekre szorulunk a jóra, igazra és szépre való törekvésünkben, már csak azért is, hogy munkásságunkat azokkal egybevethessük és annak bírálatakor magasabb rendű mértékegységgel rendelkezzünk... A hagyományok fenntartása már alkotó része a nemzeti eszményeknek... A hagyományokhoz tartoznak a műemlékek, elődeink eszményi világának megtestesülései...” Mily szép is lenne, lehetne, ha így lenne! Hálás szívvel gondolok ma is néha Schulek Tibor lelkész úrra, aki elősegítette, hogy feltárhassam e nemes élet egy-egy állomását. így született meg a balaton- lellei emlékmű gondolata, már csak azért is, mert a nagy építész Balatonlellén halt meg. Negyven évig a leilei temetőben nyugodott, majd földi maradványait Visegrádra vitték s a család többi tagja mellé temették el újra. Itt nyugszik fia, János is, akinek a visegrádi vár feltárása köszönhető. Elkövetkezett 1988. június 15.: lelkes megbeszélés. Képviselteti magát a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Műemléki Felügyelőség, a Magyar Ép. Múzeum vezetője, a Janus Pannonius Tudományegyetem tanára, aki vezeti a pécsi delegációt, a rajztanszék vezetője. A megbeszélés végeredménye: „Közös akarat, hogy Schulek Frigyes munkásságához méltó emlékmű készüljön el Boglárlellén. Közös egyetértéssel döntöttünk a kb. 500 ezer forint anyagköltségen elkészítendő emlékmű kivitelezéséről...” Az emlékmű — egy díszkút — elkészítésére másfél év állott rendelkezésre, hisz Schulek Frigyes halálának 70 éves évfordulójára kellett. Ahogy — sajnos — lenni szokott, rövidesen jelentkeztek az „objektív nehézségek”. Nincs megfelelő márvány, meg kell várni, míg Görögországból megérkezik. Majd az „értő” megjegyzések: „Minek ennyi pénzt kidobni” ...Ki az a Schulek, az is v alaki?”... és hasonlók. 1989. szeptemberében — bár tudtam, hogy nem lesz avatás, mégis bizakodóra írtam: ...A kerek évfordulón az a vatás elmarad. De ami késik, nem múlik, említi a közmondás. A méltó megemlékezés várhatóan, a jövő év tavaszára halasztódik”... És elmúlt a tavasz. December elején engem is elvisznek Pécsre a Lektorátus zsűrizésére, ahol bemutatják a KÉSZ emlékművet. Ott van a Képző- és Iparművészeti lektorátus, a két kivitelező, illetve tervező művész s akik a mű elkészítését társadalmi munkában végezték, illetve vállalták. A Lektorátustól Dárday Nikolett, a többi tagokkal egybehangzóan, így összegezik véleményüket: „A kész kompozíció a kis terv értékeit továbbfejlesztve őrizte meg. A figura és a kút aránya és összhangja ideális, a mű finom és elegáns, szinte ékszerszerű hatást kelt...” Hálás köszönet Bencsik István szobrászművésznek és Rétfalvi Sándor Munkácsy-dí- jas érdemes művésznek a JPTE. tanárának gyönyörű munkájukért! A „hivatalos” ügyintézéshez nincs közöm már csak azért sem, mert nyugdíjas vagyok, s amúgy is „nem hivatalos ember, izgága pasas” vagyok. Ez azért nem zavar, s 1990. májusában új cikket engedek útjára, most már ostorozva az eseményeket: „A bürokrácia, a lassúság azonban keményebb a márványnál. Az avatás újból elmarad, újabb határidőt kap. Ez is elmarad. A kész alkotás Pécsről való leszállítása? A talapzat elkészítése és a járulékos munkák? Betegség? A tanácsi dolgozók jogos fáradsága vagy megtorpanása ? Nehéz ezt követni!..." Tekintve, hogy síri a csend a téma körül, újból levelezni Emlékmű a határon...
