Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-22 / 274. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJ ÁSOK OLDALA 1991. november 21csütörtök Nyugdíjas műszakiak Szőcsényben Büntetés Szőcsénypusztára, az erdészeti szakmunkásképző intézetbe látogatott a közelmúltban a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Somogy Megyei Szervezetének keretében működő szeniorok klubjának huszonegy tagja. Az intézményben Ott György erdőmérnök, nyugalmazott igazgató és Kiss Vince igazgató tájékoztatta a nyugdíjas műszakiak népes csoportját az 1964-ben indult iskoláról, amelynek első igazgatója Ott György volt. Az intézmény annak idején a Vésey-kastélyban kapott helyet, s ott működött addig, amíg az új épület el nem készült. A múlt évben költözhettek be a 36 millió forintért épült, 300 diák elhelyezésére alkalmas kollégiumba, amelynek megvalósításához sok segítséget kaptak a Sefag vezérigazgatójától, dr. Takács Lászlótól is. Jelenleg 292 tanulója van az iskolának, s évente öt-hat gépkezelői tanfolyamot tartaFelemás gesztus a Pharmafontanától Vajon meddig duplázódnak a fizetni valók? — kérdezi Konkoly Erzsébet Balatonlellé- ről. Olvasónk a továbbiakban ezt írja: „Sajnos, én is azok közé tartozom, akik csak a Pharmafontanától kaphatják a gyógyszerüket. Olvastam én is a Somogyi Hírlapban, hogy a Pharmafontana jóvoltából nem kell postaköltséget fizetnünk. Aztán jött a meglepetés, mert a postás a korábbinak a kétszeresét kérte a kézbesítésért: augusztusban 30 forintot kellett fizetnem, szeptemberben pedig már 60 forintot, ahogyan azt panaszosuk a Somogyi Hírlap október 24-i számában szóvá tette. Ha ez így megy tovább, akkor az a beteg, aki nem tud Budapestre utazni a gyógyszerért, nak felnőtteknek. Átvettek egy használaton kívüli raktárt, s az épület egyik részéből műhelyt alakítottak ki, a másik feléből tornaterem készül. Ritka, különleges fák, formás bukszusbokrok között mentünk a földvárhoz, amelynek egykori mély vizesárkai mostanra ismét láthatóvá váltak, mert az iskola tanulói megtisztították az addig szinte áthatolhatatlan aljnövényzettől. Ennek a történelmi emlékhelynek a teljes feltárásával is adósak vagyunk még... A vár egykori udvarán, a kápolna előtt — ennek az építési idejét sem ismerjük — megcsodáltuk az angyalszobrot, amit valamikor régen a földesúr parádéskocsisa állíttatott annak emlékére, hogy gazdájával együtt megmenekült egy szörnyű szerencsétlenségtől. Nagy kár, hogy vandálok letörték az angyal fölemelt jobb kezét... A tiszafa-sövénnyel szegélyezett szerpentinen lekanyarogtunk a széles sétányra, amelynek egyik oldalát több jobb, ha lemond róla, és bírja, ameddig bírja...” — Eddig a balatonlellei olvasónktól kapott levél. Mi sem értjük, miért különbözteti meg a Pharmafontana az általa küldött gyógyszerek címzettjeit. Tény ugyanis, hogy tényleg átvállalta bizonyos küldeményeknél a csomagolóanyag és a postai szállítás költségét s ezt ma sem kell kifizetnie a címzettnek. Csak a postától a lakásra történő szállítás díját vasalja be a posta, ami — gondolom — a küldemény súlyától függően változhat, így lehet 40 vagy a leilei és kaposvári olvasóink levelében szereplő 60 forint, melyet — így igaz — a budapesti betegeknek nyilván nem kell kifizetniük, mert elmehetnek érte az erre kijelölt patikába... Várjuk — érintett olvasóinkkal együtt — a Pharmafontana válaszát... mint száz évvel ezelőtt épített tégla támfal, a másikat öreg vadgesztenye-fasor határolja. Itt is látható a vandalizmus nyoma: megbontották a téglafalat, amely addig tökéletesen védte a meredek domboldalt az erózió pusztítása ellen. A hatalmas fákat három ember is alig tudná körülölelni kinyújtott karokkal... Az udvar sarkában álló vén páfrányfenyő termést hozott! Igen ritka, hogy ez a fa teremjen. Az egyik melléképület előtt különleges, szomorú japánakác áll: sűrű lombsátra a leghevesebb zápor elől is menedéket nyújt. Az erdő és a fák szeretetéről tanúskodnak azok a ritka egyedek, amelyeket az elszáradt, öreg fák helyett ültettek. A rendkívül tiszta, korszerű, minden igényt kielégítő ebédlőben értékelte ki nyugdíjascsoportunk a látottakat. Felejthetetlen élménnyel gazdagodva búcsúztunk a sző- csénypusztai intézmény volt és jelenlegi vezetőitől, a marasztaló környezettől. Tóth Ferenc írtam már ezen az oldalon arról, hogy nyugdíjasaink érdekében emelt szavunk olykor — sajnos, legtöbbször! — süket fülekre talál. Bizony, az itt említett, orvoslásra váró sérelmekkel, gondokkal épp az történik, mint a borsóval, amelyet falra hánynak: lepereg azokról, akik segíthetnének... Itt van például egyik kaposvári nyugdíjas olvasónk. A betegsége, sajnos, a négy fal közé kényszeríti, s — mint írja — nagyon jól jönne, ha beszerelnék lakásába az igencsak régen igényelt telefonkészüléket. Erről is, olvasónk gondjairól is írtunk már a Nyugdíjasok oldalán — hónapokkal ezelőtt —, s azzal a megjegyzéssel, 1991. november 4-én 16.59 órakor a 12-es helyi járatú autóbuszon az ellenőr elkérte a jegyét, majd közölte, hogy 300 forint büntetést kell fizetnie, mert ez 8 forintos jegy, s január 1 -je óta 14 forint a buszjegy ára. Szegény asszony elég furcsán nézett, hiszen a jegyet azon a héten kapta a fiától — mellesleg ő 14 forintért vette —, mert hét végére jó, ha van az embernél, hisz akkor sehol nem lehet kapni... — Hát engem akkor jól becsaptak — jegyezte meg, és nem tudta, sírjon, dühöngjön vagy éppen nevessen-e, mert annyi baj éri mostanában. Mint rokkantnyugdíjas 7500 forintot kap egy hónapban. Sokba kerülnek a gyógyszerek, egyébként is drága minden (persze, mindenkinek nehezebb most az élete), segélyt meg nem kér; nem is büszkeségből, inkább azért, mert becsületes embernek úgysem adnak, legalábbis ezt hallja innen-on- nan... És most ez a 300 forint... hogy levélírónk címe a szerkesztőségben megtalálható. De azóta sem kereste meg senki, hogy fölszerelje a telefonját... Vajon mi történhetett? Olvasónk így vélekedik erről. „Két dolog lehetséges: vagy nem olvasnak újságot, vagy nincs idejük. Ezért kérem még egyszer, legyen szíves, nézzen utána, mi van a beadott, szociális típusú telefonigényekkel vagy egyáltalán milyen lehetőségünk van a telefonhoz való hozzájutáshoz, hiszen ez nemcsak az én problémám. Nagyon sokan járnak hasonló cipőben, olyanok, akik betegségükből kifolyólag szintén a négy fal között Régebben még vitatkozott volna, de ma már nem érdemes. Az ellenőr fiatal, hideg és könyörtelen... Persze, akik megszegik a szabályokat, azokat büntetni kell, de mégis lehetne mérlegelni. Mert ugyanúgy fizet, aki szándékosan jegy nélkül utazik, mint az, aki 14 forintért vásárolt 8 forintos jeggyel szállt fel... Jól van ez így? Aztán meg arra gondol, hogy talán a jutalékért szeretnek annyira büntetni. Nem, az mégsem lehet, hogy ezért jutalékot kapjanak! Az már egy kicsit embertelen lenne... Közben elkészül az ellenőr, átadja a 314 forintos csekket, és továbbmegy. Ki fogja ő ezt fizetni! Feladja a pénzt nyolc napon belül, ahogy kell. Volt ő már rosszabb helyzetben is; és ez olyan világ, ahol mindenért fizetni kell. Csak a kedvesség, a megértés, az emberség ne tűnjön el, mert akkor már nem is érdemes élni... tengetik életüket, úgy, mint én, és semmilyen kommunikációs lehetőségük nincs a világgal, az emberekkel; akiknek a számára adott pillanatban a telefon valóban életet mentő készülékké válhat..." Lehet, hogy tényleg nem futja az illetékesek idejéből arra, hogy fölkeressék levélírónkat és megbeszéljék vele, miként oldhatnák meg a problémáját? Én bízom benne, hogy csak a kérés alapjául szolgáló írás kerülte el a figyelmüket. A Somogyi Hírlap ez év augusztus 15-i számában, a Nyugdíjasok oldalán jelent meg, Mi számít közügynek? alcím alatt... Adómentes értékszerzés Törvény szabályozza a kárpótlás révén elért vagyongyarapodás adómentességét. A kárpótlásra jogosult által a kárpótlási jegy formájában megszerzett vagyoni érték, mint kártalanítás, mentes a magánszemélyek jövedelem- adója alól — bizonyos vagyonszerzési kedvezmények viszont éppen ezért nem vehetők figyelembe a kárpótlási jegy ellenében történő vagyonszerzésnél! Nyugdíjasok lapja Ingyenes tájékoztatóját Nyugdíjasok Lapja címmel adta ki a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetsége. Az első számban Szánthó Sándor, a szövetség elnöke köszönti az olvasót, s részletesen megismerkedhetünk a jövő évi nyugdíjemeléssel kapcsolatos elnökségi állásfoglalással. Átmeneti kedvezményekről Átmeneti kedvezményekről rendelkezett a kormány — a mozgáskorlátozottak közlekedésének segítésére. Az igazolással rendelkező, mozgásukban korlátozottak — ha kérik — személygépkocsi-vásárlási, közlekedési, biztosítási díjbefizetési támogatást kapnak. Drágább a létfenntartás A fogyasztói árszínvonal majdnem 39 százalékkal nőtt a tavaly ilyenkorihoz képest — állapította meg felmérésében az Újpesti Családsegítő Központ. Egy egyedülálló nyugdíjas nő létminimuma havonta meghaladja a 10 ezer, egy nyugdíjas házaspáré pedig a 16 ezer forintot. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc Deutsch István OLVASÓNK ÍRJA Még mindig várják a telefonszerelőket... A fal meg a borsó TÖBB MINT HAT ÉVTIZEDIG... Suszter a kaptafánál Manapság a cipészmesterség nem tartozik a „divatos” szakmák közé. Városban alig lelünk iparost, aki a lábbelit megreparálja, a falvak többségében pedig már rég eltemették az utolsó susztert... Nagyatádon a Dózsa György utca egyik takaros családi házának falán firmatábla jelzi: itt lakik Balatinecz György cipészmester! Piciny műhelyben dolgozik a 84 esztendős Balatinecz bácsi, talán nem is csak Atád, hanem az egész térség legidősebb mesterembere. Kertjükben tavasztól őszig szőlőt ápol, permetezi a gyümölcsfákat, igazi foglalatossága azonban — ahogy ő mondja — a suszterájban van. A műhely, ahol valamikor kész lábbelit is lehetett rendelni, már lakószoba. Vendéget fogadnak benne, s itt áll a tévé, amely elé többnyire esténként ül az idős házaspár és otthon élő fiuk, aki orvosi műszerész az atádi kórházban. A két lány már régen kirepült a fészekből: az egyik Pesten él a családjával, a másiktól épp most jött levél Lahtiból — ugyanis zenepedagógusként zongorázni tanít Finnországban... Gyuri bácsi csak akkor hagyta el szülőhelyét, amikor — 1923-ban, 12 évesen — Kaposvárra került suszterinasnak. Miután megkapta a segédlevelét, visszatért A- tádra, ahol mindenki ismeri. Műhelye beillene cipőipari múzeumnak: ott áll a munkaasztal, a szeretett „bankli”, rajta a szakma szerszámai, az árak, a dikicsek... Az ősz mester a hagyományos háromlábú széken ülve varrja, szegezi a lábszíjjal a térdéhez szorított lábbelit. A polcon sorakozó vagy félszáz kaptafa legtöbbjét, bizony, igencsak megviselte az elmúlt hat évtized... — Egyet sem merek eldobni, mert mindegyikre szükségem lehet még... Igaz, néhány évvel ezelőtt úgy látszott, hogy ránk, suszterokra már nem lesz szükség. Az új cipők legtöbbjét nem is lehetett javítani. Atádon egyedül maradtam amolyan javító mester. Igaz, néhány kontár mindig akadt... Volt idő, amikor mintegy 70 cipészmester és vagy 200 suszterlegény dolgozott az akkori nagyközségben. Hausner Árminnak meg Tóth Imrének rendre 25- 30 segédje volt. Én harmincegyben lettem önálló, a mostani firmatáblám azóta is ott van a ház falán. Hatvanhatban is ott volt, amikor rövid időre arra kényszerültem, hogy „be- álljak” a cérnagyárba. Tizenkét évvel később — 68 évesen — onnan mentem nyugdíjba. Munkahelyemen tiszteltek, s most is megbecsülnek a cérnagyáriak. Jó tíz éve annak, hogy ötvenéves ipargyakorlásom emlékére arany pecsétgyűrűt kaptam a Kisosz-tól, de én mégis suszter maradtam a kaptafánál... Az atádiaktól kapott legnagyobb elismerés az, hogy annyi a munkám, alig győzöm... — Valamikor úgy tartották, hogy az iparos nem élhet politika nélkül... — Ez valóban így volt, én azonban kivételnek számítottam: nem maradt időm arra, hogy politikus suszter legyek. (Fotó: Király J. Béla) Mindig lekötött a munkám, a gyerekeket taníttatni kellett... Mostanában a tévé jóvoltából kerülök kapcsolatba a politikával, persze, csak mint szemlélő. Az országgyűlési közvetítésből tudtam meg például, hogy törvény született a volt hadifoglyok részbeni kártalanítására. Utána is járt a fiam, s a négyévi orosz hadifogságra megkaptam, ami járt, és a nyugdíjam is emelkedett. Jó, hogy gondoltak azokra, akik megszenvedték a háborút, nem úgy, mint a pártállam idején. Nem tetszik viszont, ha egyesek a rendszerváltást úgy értelmezik, hogy a jó szakember helyére — mert az párttag volt — egy hozzá nem értő kerüljön, mert az a most hatalmon levő pártok valamelyike mellett hangoskodik... No, lám! A köztiszteletben álló öreg, atádi cipészmestert a kaptafa mellett azért más is érdekli... Kovács Sándor
