Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-18 / 270. szám

1991. november 18., hétfő 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS Iskola és demokrácia Dr. Dobos Krisztina: Tantervpiacot szeretnénk Az MDF helyi szervezetének meghívására érkezett Ka­posvárra dr. Dobos Krisztina, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára. A péntek esti fórumon a közoktatási törvénytervezet legfontosabb elemeit ismer­tette, majd a másfélszáz pedagógus soraiból sorjázó kérdé­sekre válaszolt. A fórum után nyilatkozott lapunknak. Az önkormányzat dönt — Nemcsak Somogybán, országosan is nagy port ka­vart az Alkotmánybíróság dön­tése, miszerint az iskolaigaz­gatók kinevezésekor a tantes­tület véleménye kevesebbet nyom a latban. Hogy zajlik ez­után az igazgatók kineve­zése? — Az önkormányzat testü­leti ülésén meg kell jelennie a tantestületi véleménynek. En­nek tartalmaznia kell azt, hogy kit tart alkalmasnak a vezetői székbe és milyen kifogásai vannak a többi jelölttel szem­ben. A szülők állásfoglalása is elhangzik, de azt az önkor­mányzat dönti el, hogy ki lesz az igazgató. A legtöbb or­szágban ez a három érdekelt fél vesz részt a választásban; s nem jó, ha valamelyik kima­rad. Úgy érzem, a pedagógu­sok tudják érvényesíteni érde­keiket, s meggyőzik az ön- kormányzatot arról, hogy szakmailag a legjobb jelölt töltse bé ezt a pozíciót. — Hogy látja a minisztérium a kis települések iskolaü­gyét? „Ha élet zengi be az iskolát...” ..— Szerencsére sok önkor­mányzat értékrendjében az iskola van legelöl. Azt szeret­nénk, ha minden kis települé­sen ismét működnének ezek az intézmények; ahol nincs, ott pedig újakat építenének. A cél- és címzett támogatások között ugyan van egy elkülöní­tett összeg, de ebből a telepü­lés nem tud iskolát építeni, hi­szen a beruházás 50 százalé­kát finanszírozhatja csak a költségvetés, a másikat a fal­vaknak kell előteremteniük. Próbálunk segítséget adni az induláshoz; az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe ke­rült települések iskolaépítteté­sére külön összeg van. — Az önkormányzati tör­vénytervezetből kitűnik: az ok­tatáskutatók minél több tan­tervet, nevelési programot szeretnének, s a kínálatból a pedagógusok egyéniségük­nek és a gyerekeknek a leg­megfelelőbb programot vá­laszthatnák ki. Az új tantervet készítő, alkotó szakemberek, valamint a nap mint nap ka­tedrán állók előtt szabadabb az út... — Ennek lehetőségét pró­báljuk megadni a pedagógu­soknak. Korábban is érzékel­hettük ezt a folyamatot, hiszen idáig is taníthattunk alternatív programok alapján. Tanterv­piacot szeretnénk a közokta­tásban. A pedagógusoknak a meglevő és az új programok­ból nyújtunk át egy skálát. Vannak kísérleti intézmények, amelyek plusz támogatást kaptak éppen azért, hogy lét­rehozzanak egy másik iskola­típust. De vállalniuk kell, hogy terjesztik is azt a modellt. Az volt az egyik baja az iskola- struktúrának, hogy „egyszínű" volt. Mindenhol ugyanazt taní­tották, ám az igazi pedagógus a régi tanterv mellett is meg tudta találni a legjobb utat. Újabb kihívás — Addig, amíg fizetés és közmegbecsülés tekintetében előbbre nem lépnek a magyar pedagógusok, milyen viga­szuk lehet? — Rendkívül szép és érde­kes feladat, de egyben kihívás előtt állnak. Érezzék felelős küldetésük súlyát, mert sza­badságuk csak ekkor jelenhet meg igazán. Az én demokrá­ciaképemben az áll, hogy a demokrácia jogokat s ugyan­akkor felelősséget is jelent. A pedagógusok és a szülők azok, akik valójában demok­ráciára nevelhetnek embere­ket. Soha senki más ezt nem tudja megtenni helyettük. Lőrincz Sándor : Harmincéves a Fonómunkás Kisszínpad Verskoszorú babérokkal Ünnepi est a kaposvári városi művelődési központban Családias est keretében ünnepelték szombaton a ka­posvári Fonómunkás Kisszín­pad megszületésének 30. év­fordulóját a városi művelődési központban az egykori amatőr színjátszók, az alapítók és az együttest életben tartó fiatal „komédiások”. Az emlékeket idéző évfordulóra kiállítást rendeztek a relikviákból; se­gítségükkel újból végigkísér­hettük a nagyszerű kaposvári amatőr színpad útját, annak legfontosabb mérföldköveit. Egy fénykép előtt mindenki hosszasabban időzött, Vértes Elemér rendezőre gondolva. Ő sem lehetett már jelen a jubi­leumi esten, mint ahogy Both Rudolf sem, az együttes „in­tendánsa”. Siker-sorozat A dokumentumkiállítás né­zőiben felidéződtek azoknak az előadásoknak az emlékei, amelyekkel országos hírnévre tett szert a kaposvári Fonó­munkás Kisszínpad. Gondol­junk csak Ördögh Szilveszter drámájának, a Koponyák he­gyének kiemelkedő sikerére! 1976-ban a pécsi kamaraes­téken is nagy sikerrel mutatták be. Tatabánya volt igazán a munkásszínjátszó mozgalom fellegvára; ott gyűltek össze azok a hazai amatőr csopor­tok, amelyek az élvonalba tar­toztak. A kaposváriak rendre jelen voltak ezeken a találko­zókon éppúgy, mint a szlová­kiai Madách Imre irodalmi na­pokon. A kiváló együttes címet több alkalommal elnyerte a kapos­vári „aranycsapat”; elismerés­ben nem volt hiányuk, hiszen dolgoztak, tették, amit szívü­gyüknek tekintettek. Külföldre is azért juthattak el, mert „hí­rük ment a világba”. A dokumentumok sorát egy kérdőjel zárja. Erről kérdeztük Kaszás Ferencet, a kaposvári Fonómunkás Kisszínpad je­lenlegi vezetőjét. — A Masterfil Pamutfonói­pari Vállalat kaposvári gyára ezután már nem tudja fenntar­tani az együttest — mondta. — A színpad új támogatókra vár. A társaság talán más né­ven, de bízom benne, hogy fennmarad és folytathatja a három évtizedes hagyomá­nyokat. Új korszak elé nézünk. Ta­lán jut egy kis idő ránk is, hogy gondjainkkal szembesüljenek azok, akikre ez tartozik. Addig sem áll meg a munka. A családias est keretében az egykori fonómunkás-tagok a terített asztalok mellől fel­állva versmondással adóztak az ünnepnek. Együtt a csapat Ragyogó est volt. A vers­mondók felkészültsége, tehet­sége semmit sem kopott meg. Sőt: mintha az együttes har­mincadik születésnapjára úgy készültek volna föl, mint a leg­nehezebb versenyre. Szom­baton este minden versmondó győztes lett, ezekkel a babé­rokkal egészítették ki a ka­posvári Fonómunkás Kisszín­pad eddig ékes koszorúját. Eljött az estre Vértesné Fó- nai Edit aki a csapatnak is tagja volt. — Nagyon régen találkoz­tunk így. Nem is hittem el, hogy még egyszer össze lehet hozni a csapatot. Hát sikerült! És ennek nmagyon örülök. Nem lehet kitörölni az éle­(Fotó: Csobod Péter) tünkből azokat az éveket, amelyeket a kaposvári Fonó­munkás Kisszinpadban töltöt­tünk. Ma különösen érezhet­jük azt is, hogy Vértes Elemér benne él a darabokban. Emlékidéző Videófelvételekről láttuk is­mét Mrozek Nyílt tenger, Haj­nóczy Dinamit, Gyurkó Don Quijote című darabját a fonó­munkás előadásában, Vértes Elemiér rendezésében, vala­mint az Élhetnék én Párizsban című összeállítást — Kaszás Ferenc rendezésében. Dr. Klujber László, a kapos­vári önkormányzat kulturális igazgatója köszöntötte az együttest és Bajer Nándor, a Masterfild Pamutfonóipari Vál­lalat kaposvári gyárának igaz­gatója idézte föl az emlékeze­tes három évtizedet. Horányi Barna A somogydöröcskei csoda Egy falu, amely élni akar (Folytatás az 1. oldalról) A katolikus kápolna alapkö­vének lerakása, felszentelése és az öregek napközi ottho­nának felavatása végett gyűlt össze a falu apraja, nagyja, a társközségek hívő lakói. S hogy mi az, ami miatt So- mogydöröcskére még az Isten Idása is ilyen bőven hullik? (Fotó: Lang Róbert) Nos, azt akár csodának is ne­vezhetnénk, s a „csoda” lát­ható, tapintható. A falu — mint annyi kis somogyi település — nemrég még halódott. Oly­annyira, hogy 1950-től építési engedélyt sem adtak már ki. Pedig szorgos nép, 70 német telepes alapította 1750 körül, s az 1900-as években még 1800 lelket jegyzett az anya­könyv, mára azonban csak 238-an — közülük 111 nyugdí­jas — lakja a falut. A kis kö­zösség, amely oly példamuta­tóan őrzi hagyományait, etni­kai és vallási megosztottság­ban él. Az evangélikus néme­tek, a katolikus és református magyarok mégis egy nyelven beszélnek: a település egyet­len, műemlék jellegű, késő ba­rokk evangélikus templomá­ban együtt imádkozhatnak. Igaz, a katolikusok egy külön kis szobát is kaptak a temp­lomban. Most felépül a ká­polna is; közös összefogással, kétkezi munkával, amelynek a papok is részesei. Megépült a vízmű, az istállóból szép köz­ségházát alakítottak ki, ahol az önkormányzat ver tanyát. Tervezik, hogy iskolát, postát is építenek, s felújítják az élet­veszélyessé vált templomot. Ám először az idősekről gon­doskodnék. Sokat megért, fáradt, idős emberek, kevés betelepült fia­tal, s megosztottság. Három olyan tényező, amely másutt a fejlődés gátjaként tornyosul, Somogydöröcskén azonban mintha mindez összeková­csolta volna a lelkeket. Élni akarásuk, a falu fennmaradá­sának esélye szinte emberfe­letti tettekre sarkallta őket. S még valaki... A borsodi bá­nyavidék hajdani munkásá­nak, Lesniczky László polgár- mesternek a személye. A cseh és szlovák ősöket jegyző egyszerű ember, munkás éle­téből hozta magával az embe­rek iránti szeretetet és segíte- niakarást. — Tiszteletre méltóan szép családi életet él, mindannyi­unkat türelmesen meghallgat és gondoskodik rólunk — mondták róla a karéjban álló asszonyok. Egy falu, ahol leg­főbb érték az ember, a szere­tet és az egymás iránti tole­rancia. Ez a falu, élni akar. A szombati avatóünnepsé­gen Verasztó Sándor tabi evangélikus, Sipos Imre és Galbavy Jenő törökkoppányi katolikus lelkész szentelte meg az alapkövet és az öre­gek otthonát. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke avatóbeszédében me­leg szavakkal szólt a falu né­péhez, méltatva tenniakará- sukat, jövőbe vetett hitüket. L. Szabó Tünde megyei főépí­tész aki régóta szívén viseli a település épületeinek sorsát, ugyancsak részt vett az ün­nepségen. Isten házában megkondult a harang. Evangélikus, katoli­kus és református lelkek hall­gatták az ökumenikus isten­tiszteletet. Várnai Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom