Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-02 / 257. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1991. november 2., szombat r r Alsóbogát kis falu Somogyjád- tól néhány kilométerre; kanyargós út vezet arrafelé. Az embernek bizony meresztenie kell a szemét a sötétben, hogy lássa, hol is vannak a település házai. Esti falugyűlést tartottak itt nemrég. Egyetlen napirend volt csak: „Az Öreglaki Állami Gazdaság alsóbogáti kerületében történt gazdasági változások.” A községben pánikhangulat alakult ki — a gazdaság a legtöbb alsóbogáti ember munkaviszonyát megszüntette. 374 ember sorsáról volt (van) szó, akik a „gazdaságból éltek.” o Az iskola kis helyiségében lehettünk vagy 70-en. Idősek, fiatalok együtt, a kemény munkával töltött idő már rárajzolódott a tekintetükre, cserzett bőrükre. Az idősebbek legtöbbje negyed évszázadot töltött el a gazdaságban. Most nem értik: hogyan lehet, hogy egyszerre csak állás nélkül maradnak...? Miből fognak megélni a családok a munkanélküli-segély lejárta után? Olyan kevés pénzből éltek, hogy nemigen volt miből félrerakni... — Igazgató úr, ön lebecsülte Alsóbogát polgárait, azt hitte, hogy ezt a lépést is elnézik. A dolgozók fegyelmezetten viselték az ön által hozott döntést, de én is azt mondom, ugyanilyen drasztikus lépésre szánjuk el magunkat mi is. Kézen fogva fogunk az öreglaki gépek elé állni. Ne haragudjon, de ez a mi földünk, évek óta ebből tartottuk el Öreglakot... Nyújtson hát most segítő kezet nekünk — szólt az emberek nevében a falu polgármester-helyettese, Buzsák Istvánná. A zsúfolt helyiségben még a légy zümmögését is hallani lehetett, amikor a gazdaság vezérigazgatója, Császár József kapta meg a szót. Ecsetelte — néha kis kitérőkkel —, hogyan került ebbe a helyzetbe a gazdaság, Alsóbogát. Egyszer-egy- szer már a megjelentek sem bírták szó nélkül, s közbekiáltottak: „Ne tessék annyit beszélni, mert nem azért jöttünk ide, hogy telebeszéljék a fejünket. Nekünk valahogy meg kell élnünk...” Őket a polgármester, Megyeri János intette türelemre. © — E bevezető kissé erős volt..., de sok mindent el kellett tűrnie az embernek élete során — kezdte mondandóját a a vezérigazgató a polgármester-helyettes hozzászólására utalva. — Alsóbogát soha nem tartotta el Öreglakot. A döntés nem azért született, mert Öreglak akarta; a gazdaság került nehéz helyzetbe. Másik két kerületben is voltak leépítések évek óta. 1985-ig nyereségesek voltak, attól kezdve veszteségesek. 15 millió foA MÓR MEGTETTE KÖTELESSÉGET A kedélyek lassan lecsillapodtak a csaknem 3 órás gyűlésen. Az elnök ígéretet tett, hogy segíteni fog, meghosszabbítják a házhelyeket, ahol az a tsz földjével érintkeznek, s olcsón bérbe is adnak földet, akár vállalkozni is lehet. A gazdaságnak sem könnyű, a gazdasági helyzet magáért beszél. Hogy mennyire nyugtatta meg ez az embereket, ki tudja? Csak nem ők tehetnek arról, hogy a gazdaság nehéz helyzetbe került, s úgy irányították, ahogy? Úgy látszik, hogy a könnyek egyre keserűbbek lesznek Alsóbogáton. E gyűlés eszembe juttatta a közös községek sorsát. Míg a központi falu virágzott, elsorvadtak a hozzá tartozó társközségek. S most, az önállóság kezdetekor, az egyszerű emberek kezdhetnek mindent elölről... Tóth Kriszta rintos veszteséget már nem engedhet meg magának a gazdaság. — Létszámunk a jövő évben a felére fog csökkenni. Ha nem engedik megművelni a földet, akkor parlagon marad. Az öreglaki gazdaság ezt a kerületet fenntartani nem tudja... A lehetőségekről a vezérigazgató elmondta, hogy a galambosi telepen és a fűrésztelepen is dolgozhatnak majd emberek, de százszorta keményebb munkát kell majd végezniük. Az országban az elsők között voltak, akik a végkielégítést bevezették. — Eddig 2 millió forintot fizettünk ki végkielégítésre. Mindenki, aki kérte a korkedvezményes nyugdíjazást, megkapta. Van olyan család, amelynek 150 ezer forint is jut — ha azzal valamit nem tud kezdeni, akkor nagyon sajnálom. A vállalat tárgyal az OTP-vel arról, hogy akiknek felmond- tunk, elengednénk a vállalati kölcsönét. Ha mindezeket összevetjük, két évig meg lehetne élni a pénzből (?); az nem igaz, hogy addig ne lehetne munkát találni. — Amit tudtunk, adtunk ennek a településnek. Ha itt a vezetés a termeléshez igazította volna a létszámot, akkor csak azokat küldenénk el, akik nem végezték el a munkájukat. Meg kell mondanom — mondta elérzéke- nyülve Császár József —, hogy gondolkodtam azon, kijöjjek-e ide. Úgy döntöttem, eljövök... vissza a felmondásokat! Ezek az emberek gondolkodnak ám. — A munkanélküliséget nem én találtam ki — jött a felelet —, s mi innen nem vittünk el semmit. — Most annál többet... — temette tenyerébe a fejét egy idős ember. — Ha látták, hogy tönkremegy a kerület, előbb kellett volna intézkedni. Hol volt akkor a központ: Öreglak? — Próbáltunk kísérletezni; lehet, hogy hibát követtünk el... Szóba került a hozzászólások során az is, hogy Öreglakról miért gazdaságosabb a földet művelni, mint ha a helybeliek tennék ugyanezt. Az igazgató több kérdést provokatívnak Az igazgató után a falu népe is szót kapott. Papp Józsi bácsi már 35 évet dolgozott itt, Bogáton. — A háború után a lakosság földet kapott. Az embereknek jó kedvük volt, még énekeltek is. Bekövetkezett 1959. Háromszor könnyeztek Bogáton az emberek. Először akkor, amikor megszabadultak a cselédsorból, örömükben. Másodszor sírtak, amikor elvették a földjüket, állataikat. Harmadszor 1959-ben könnyeztek. Az akkori vezetés ígért fűt-fát, a földeket elvették, meg sem köszönték. Azután Öreglak átvett bennünket. Ahogy tette tönkre Öreglak Bogátot, úgy csökkent a termelőérték... Vonja (Fotó: Lang Róbert) bélyegzett... Juhász István — egy felszólaló a fiatalabbak közül — elmondta, hogy egy 40 ezres csirketelepet félmillió forintból lehetne elindítani. — Ennyi pénzem azonban nincs. Nyereséget pedig csak onnan lehet várni, ahova komolyan beruháznak... Amikor az elnököt személyében megerősítették, nem is említette a kerület lehetséges megszüntetését. Ha ilyen veszteséges ez a kerület, örülni kellett volna, hogy megszabadulnak tőle, adják a bogátiaknak...
