Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-10 / 238. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1991. október 10., csütörtök Marciban nem sok öröme telt az édesanyjának. Vásott, szófogadatlan, rossz gyerek volt. Ha azt mondta neki éde­sanyja: — Hozz egy kis petre­zselymet a kertből! Ugyan minek?! — Így vála­szolt. Ha azt mondta: — Marcikám, söpörd ki az udvart! — Marci csak vállat vont: — Jó lesz ez így is! Ha arra kérte szépen: — Kisfiam, mosakodj meg, ne légy ilyen maszatos! — Ráérek még! — vála­szolta. Hiába volt a szép szó, hiába volt a szidás, Marcinak nem használt semmi. Egy nap az­tán betelt a mérték, s így szólt Marcihoz az édesanyja: — Látom, hogy semmire sem megyek veled, jobb ha, ha a magad gazdája leszel! Menj Isten hírével! Adott neki egy jókora sza­lonnát, sütött egy szép nagy kenyeret, meg kalácsot is, az­tán elbúcsúztak egymástól. Örült Marci, hogyne örült volna! Ezután nem parancsol neki senki! Vígan fütyörészett, sose volt még ennél jobb kedve. „Most kezdődik az ara­nyélet!” — gondolta, és neki­vágott az országútnak, ment az orra után. Ha megéhezett leült az árokpartra, elővette ta­risznyájából a szalonnát, jóko­rát kanyarított belőle, s mikor jóllakott, a királlyal sem cserélt volna. Ha ráesteledett bebújt egy szalmakazalba, és azt álmodta, hogy ő a Göncölsze- kér kocsisa. így ment ez három napon át, míg csak el nem fogyott a tarisznyájából az elemózsia. De még ekkor sem búsult Marci, mert nem ijedt meg ő a saját árnyékától. Zsebre dugta a kezét és elindult a földek felé. Jól számított, mert nem­sokára egy cseresznyefát pil­lantott meg, amely csak úgy roskadozott a sok gyümölcs­től. „Teleszedem a kalapomat” - gondolta, de ebben a pilla­natban megszólalt a fa: — Ugyan minek? Marci elcsodálkozott, de nem sokáig bámészkodott, mert nagyon éhes volt és hoz­zálátott a cseresznye szedé­séhez. Igen ám, de még egy szemet sem tudott leszedni, mert a fa nem engedte. Marci látta, hogy ennek a fele sem tréfa, és olyan éhes lett, hogy már alig állt a lábán. Könyör­gésre fogta hát a dolgot: — Szánjál már meg, és ad­jál egy kis ennivalót! — Ráérek még! — vála­szolta a cseresznyefa. Mi mást tehetett Marci, lefe­küdt a fa alá, s a nagy fáradt­ságtól hamarosan el is aludt. Azt álmodta, hogy otthon van az édesanyjánál, petrezsely­met szed a kertben, olyan szépen kisöpri az udvart, hogy öröm nézni, aztán a kútnál is megmosakszik, hogy csak úgy ragyog a tisztaságtól. Még mosolygott is álmában. A csil­lagok szelíden néztek le rá az égből, egy kis szellő megállt fölötte és megsímogatta az arcát. Mikor felébredt, s félálmá­ban ásított egyet, egy gömbö­lyű, piros cseresznye hullt a szájába.. Hej, egyszeribe felugrott Marci, s úgy becseresznyé- zett, ahogy csak bírt! Tele­rakta tariszányáját, kalapját és indult haza az édesanyjához, aki boldogan ölelte meg fiát. Ettől az időtől kezdve hét fa­luban sem volt szófogadóbb, szorgalmasabb kisgyerek Marcinál. Törő István A mezei pocok Fázott, hej, de fázott a mezei pocok, mikor a harmatos pázsiton totyogott, cipője sem volt, csizmára sem tellett, hogy fogja kihúzni szegény így a telet? Feljött a Napocska s melengetni kezdte, és a kis pocoknak csak megjött a kedve, addig gondolkodott, míg egy répát talált, és csak lakmározott feledve a baját.. Bocsok, egymás között — Hát, te ki vagy? — Bocs, én is bocs vagyok! Idézet Tompa Mihály verséből Összerakó Az itt látható szótöredékekből rakjatok össze egy ötször öt mezőből álló négyzetet úgy, hogy a betűk folyamatosan olvasva Tompa Mihály: A madár, fiaihoz című verséből adjanak részle­tet. A versidézet első betűje a végső megfejtés második betűje. Ámyjáték Nem kell hozzá más csak a két kezünk, egy világos falfelület, és természetesen egy lámpa. Kezünket úgy tartsuk, hogy árnyéka élesen, világosan és tor­zítás nélkül látszódjék a falon. Ha mozgatjuk ujjainkat az árny­képek egész sorozatával szórakoztathatjuk magunkat és néző­inket. Ezúttal két egyszerű példát mutatunk a farkasról és a nyuszi­ról. (Ez utóbbi természetesen menekül az őt üldöző farkas elől.) „Tudós” társasjáték Ezt a játékot a szabadban is és a szobában is játszhatjá- tok, és részt vehet benne ki­sebb és nagyobb gyerek egyaránt. Az egyik gyerek elkezd egy történetet, például így: „A múlt héten írt a nagybá­csim Pízából...”( most rámutat egy másik gyerekre, kinek a történetet folytatnia kell, még­pedig az említett hely vagy esetleg tárgy nevezetességé­vel, például így): ez az a vá­ros, mely híres a ferde tornyá­ról. Manapság már nem épí­tenek annyi tornyot, mint (itt rámutat a következő gyerekre, aki folytatja a történetet): a kö­zépkorban. A középkorban a várakhoz épültek a tornyok, (most rámutat egy másik gye­rekre, ki így folytatja): manap­ság fontosabbak a tengeri vi­lágítótornyok, melyek fényje­lekkel irányítják a hajósokat (akire rámutat mondhatja így tovább): de a hajósokat a rá­dió is irányítja és tájékoz­tatja... A játék így mehet to­vább. Kinek, kinek a fantáziája szerint egészen érdekes tör­ténetek születhetnek. A ki­sebbek tanulhatnak a na­gyobbaktól, ők is bekapcso­lódhatnak a játékba. Nemcsak az ismereteiket gyarapíthatjátok ezzel a játék­kal, hanem kitűnően szóra­kozhattok is. Várépítés - barkácsolással „Az én váram, az én há­zam!” — a kaposvári Sörház utcai óvodások számára na­gyon igaz ez a mondás. Mert a mesebeli palotát ügyes kezű óvó nénik segítségével maguk építették. Amikor Erzsi nénitől, Bea meg Ibi nénitől meghallották az ötletet: építeni kellene egy palotát, ahol aztán el lehetne játszani a szép meséket - megindult a fantázia és a munka. Gyűjteni kezdték a hozzá­való anyagokat. Hozták a gyerekek a hullámpapírt, a maradék hungarocellt, szab­tak, kapcsoltak, ragasztottak. Az óvó nénik kalapáltak, sze­geitek, ám a festés, a díszítés főként igazán gyermekmunka volt. Öröm volt látni az elmé- lyülten dolgozó gyerekeket, amint díszítik saját, mesebeli ÓVODÁS­SAROK várukat. Amikor aztán készen lett a.vár, felállították, körbe­táncolták és birtokba vették. Köszöntőül felhangzott a „Já­rom az új váramat” kezdetű dalocska. Mindjárt kinevezték a „fehérvári kapitányt” is, aki az ovis dalban üzenetet kül­dött. De még nem vették be „Nada várát”. Eljátszották hát, a „Hej vára, vára” című gyermekjá­tékot. Végül is sikerült a vár­foglalás, és folyhatott a játék. Alig tudtak a szerepeken megosztozni: mindenki király­lány akart lenni, de akadt bő­ven királyfi-jelölt, akinek fel­tétlenül lovon kell érkeznie a királykisasszonyért. Abban megegyeztek, hogy a király­kisasszonyt ki kell szabadí­tani! Egy seprűnyélre erősített lófej kiváló paripának bizo­nyult. A királykisasszonynak pedig a hosszú haj helyett akadt egy hosszú fátyol. Az­tán a szerepek változtak. Ezek a gyerekek, ha jól akarnak szórakozni, a mai napig is eljátsszák itt a ked­venc meséiket. Az ötlet jó példa. Egy kis segítséggel bárhol felépíthető egy váracska, ahol az óvodás fantázia, a meseélmény életre kelhet, szárnyra kap­hat. Báli Györgyné Ki ázik, és ki Számold meg, hány majom ázik és hány nem! Rajzolj te is ernyőket, hogy ne ázzon a többi sem. De a majmokat és az ernyőket kivághatod papírból is, és az állatok kezébe téve az ernyőt, megláthatod, áznak-e vagy sem!

Next

/
Oldalképek
Tartalom