Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-01 / 230. szám
1991. október 1., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Mosolymadarak—madármosolyok Képzeletbeli szárnyalás Stössel Nánda világában Szemből szemérmetlenül égbe tornyosuló fenék-éke pihe-puha tollbojt, termetes csőr-fej előrebukva lenn, széttett szárnyak szólnak az előző testhelyzet mikéntjéről, hogyanjáról — Samottmadár, osztja meg a „névtábla” a befogadóval. Stössel Nánda. Szobrászművész. Kiállítás. Bernáth Aurél Terem. Bájos-kedves utazás egy örök- kön-örökké mosolygó lelkű alkotó munkájának kaposvári anyagában, s anyagával, „köz-ismerős” tájakra. Van egy mondás, miszerint a szobor adott, csak le kell faragni róla a fölösleget. Rengeteg szobor van hát körülöttünk, rengeteg kőtömbbe ágyazva, rengeteg fölösleggel nehezítve az alkotás „önjáróságát”. És önállóságát! Merthogy kell ember az alkotáshoz. Ember kell hozzá. (Fel)ismerni a fölösleget emberi föladat. Stössel Nánda fölöslegei — úgy képzelem — vidáman, könnyedén „pattognak lefelé”, hogy megszülethessen — mondjuk — a Bronzbóbitás, ez a hatalmas csőrű, nagypo- cakú, hanyatt fekvő fantáziamadár, vagy a Boldogság (kék) madara, mint mamlaszképű, lehorgasztott fejű, melankolikus tekintetű szárnyas. Kedves alakok ezek, mesebeliek, némelyik — legfőképpen a Varázsló — mintha egyenesen egy science-fiction filmből lépett volna elő. így — és számomra talán ez a legkedvesebb — a Szárnyasfülű is. Első ránézésre egy szimpla tapír tűnik kibontakozni a látványból, ám jobban szemügyre véve az ormányos állatot (?), látszik: emberi (megtört) szemek kandikálnak vissza ránk. A nyugodt testtartást ellenpontozzák a lebegő fülek. A Madárálom azon keFotó: Lang Róbert vés szobor közé tartozik, amelyek az ember-állat kapcsolat izgalmas, ösztönösen érezhető összefonódásain alapszik. Ennyit — nem törekedve a teljességre — a tárlat szobrairól. Bizonyos, hogy nem feltétlen muszáj Stössel Nánda szobrait vizslatva minden esetben a világ nagy dolgain való morfondírozás nyomaira bukkannunk — vélhetően a technika szabadsága következtében. Nem így a grafikáknál, rézkarcoknál. Itt elengedhetetlen. A római számokkal ellátott sorozat csupaszul, néhol húsbavágó naturalizmussal rajzolja ki a maga sajátos nézeteit a szexusról, a nemiségről, az állatiasságról, az ösztöneink rabságáról. Balassa Tamás A zene világnapján „Egy-két évtized alatt beláthatatlan utat tehetnénk meg a zenei művelődés és vele minden ember boldogsága felé. Nem lehet egészen boldog ember az, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig. ” Kodály Zoltán 1951-ben elhangzott gyermeknapi beszédének részlete ma, a zene világnapján különösen aktuális. o Zákányi Zsolt, a Vikár kórus Liszt-díjas karnagya: — Egész életemben a zenére összpontosítottam minden erőmet. Hogy miért? Nos, azért, mert meggyőződésem, hogy együtténeklésre és -muzsikálásra mindenkinek szüksége van. A zenében pillanatról pillanatra mindig más történik, s erre figyelni kell. Ha a gyerek már kiskorában megszerzi a figyelemmegosztás képességét, akkor bármilyen munkakörben helyt tud állni. Óráimon ilyen lurkókat, s nem művészeket nevelek. A muzsikának akkumuláló missziója is van. Erőt ad és megújítja az embereket. Ezért fontos, hogy minél többen részesüljenek a zene világító erejében. Amikor vezénylek, gondolatokat, érzéseket tolmácsolok. A mindennapi gondok elfeledtetésére törekszem azok körében, akiknek vezénylek, és akik hallgatják énekünket, s így a közös élmény részesei lehetnek. © Csikvár Gábor népzenész, a Zengő Együttes tagja: — Korábban nem tudtam elképzelni, hogy mit jelent a paraszti zene. Most viszont nem tudok elszakadni tőle. A mások, és magam által gyűjtött anyagból megismerhettem a paraszti létet. Ezeknek az egyszerű, ám zseniális embereknek az érzelem- és gondolatviláguk, teljes lényük benne van muzsikájukban, ami mindennél beszédesebb. Ha kézbe veszik a hegedűt, a hangszer nyaka szinte elvész a vastag ujjak között. Attól függetlenül, hogy nem ismerik a kottát, fantasztikus hallásuknak és ritmusérzéküknek köszönhetően képesek a legszebb dallamokat megszólaltatni. Kezük között hol sír, hol mulat a hegedű; bizonyítva Kodály igazát: „Százhangú orgona a magyar népzene, mindenre van hangja, a szelíd tréfától a tragédiáig. ” Egy-egy fellépésünkön öröm nézni 13 hónapos kislányomat, ahogy mozog, énekel, ismerkedik hangszereinkkel. Az ő génjeiben is — mint ahogy valamennyiünkében —, benne van a népzene. Csak nem ismerjük eléggé. Bár a népzenének egyre nagyobb lesz a tábora, mégis ez a muzsika és a népzenei képzés háttérbe szorult. Szeretném, ha a megyében mielőbb beindulhatna a népzene zeneiskolai szintű képzése. Eziránt érdeklődött már a tanítóképző főiskola. © Dr. Kerekesné Pytel Anna, a Kórusok és zenekarok Somogy megyei egyesületének titkára: — A zene műfajában sokféle muzsika él együtt, s a mindennapokban mi is együttélünk valamennyivel. Századunkra fellazult a megszokott, alkalmakhoz kapcsolódó zenei rendszer. A muzsika néha hátrányt szenvedett, és sokszor elvesztette szerepét. Érzelmi töltésével így nem mindig lehetett híd személyek, közösségek és nemzetek között. E változó világban alig hallunk bölcsődalt az édesanyáktól, s az apák is csak ritkán hintáztatják térdükön csemetéjüket. A lakásokba bezárkó- zók kizárják magukat a közösségi kapcsolatok gazdagságából, pedig ez meghatározója kell legyen az életnek. Nem véletlen, hogy a fiatalok — mert megfosztották őket a hagyományoktól —, új alkalmakat találtak. Egymás kezét fogva énekelnek kedvenc együttesük műsorán. Ez jó, de a zenei nevelés feladata az, hogy az ifjak az igazi értékeket ismerjék meg. o Tengerdi Győző balatonke- resztúri zenetanár: — A muzsika iránti rajongásom gyermekkoromba nyúlik vissza. A miséken gyakran ültem oda kántortanító édesapám mellé az orgonapadra, hogy figyeljem játékát. Kezdetben az egyházi zenéhez kötődtem, de érdekelt a magyar népzene is. Sőt más népek muzsikája is magával ragadott. Ilyen a délszláv, a szláv és a cigányzene. Bu- zsák, Fenyves, Balatonújlak és most Keresztúr — életem jelentős állomásai, hiszen felnőttek és gyerekek százait vonhattam be a muzsika örömeibe. A legszebb hangszer számomra az énekhang, s annak megszólaltatása, csiszolása a legnemesebb feladatok egyike. Különösen a fiúk éneke áll hozzám közel, mivel — úgy érzem — az a legtisztábban csengő hang. Kaposváron — Somogy történetében először — a megye gyermek és felnőtt énekeseinek, fiatal muzsikusainak közreműködésével szombaton délelőtt 10 órakor a sportcsarnokban, majd a Kossuth téren ünnepük a zene világnapját, hogy újfent hírül adják: A zene mindenkié! Lőrincz Sándor HARGITAI BARANGOLÁSOK Lankák koszorújában A székely-Golgota előtt Maszel ka János Fotó: Katona A. Csongor Úgy tartják Erdélyben, hogy Székelyudvarhely a leginkább magyar város. A székelyföld több évszázados kulturális, oktatási és művelődési központja lakóinak több mint kilencven százaléka ma is magyar anyanyelvű. A megye- székhelyt, Szeredát, és Úd- varhelyt „mindössze” a Hargita és ötvenkét kilométer választja el. Udvarhely a Hargita nyugati lankáihoz simul, és igen nagy hátránya, hogy vasúton nem kapcsolódik az ország vérkeringésébe. Úgy vélem, nem tévedek, hogy a két város között mindig volt valami rivalizálás — a messzemúltba visszanyúló vallási, kulturális „versengés” — ám ha úgy hozta a sors, az azonosság, a székelységtudat mindig felülkerekedett. Amikor ott jártam, éppen egy hazai rendezvénybe botlottam a város művelődési házában. A helyi Proscom Kft a békéscsabai kazángyártó a Lehel radiátorgyártó vállalattal közösen négynapos kiállítást szervezett családi házak, tömbházak és egyéb létesítmények fűtésére alkalmas energiatakarékos eszközökből. A rendezvény sodrában nem volt egyszerű szót váltani dr. Ferenczy Ferenc polgár- mesterrel. Ám akinek szobájában ott függ Somogy zászlója, mellette keretben egy együttműködési megállapodás Barcs városával — az már a kapcsolatok, a szépen szövődő szálak okán is tud időt szakítani. — Mint hallottam, ma már tárgyalt egy svéd küldöttséggel, most következett ez a magyar esemény...Mindig ilyen „sűrűek” a polgármester napjai? — Természetesen másmás ok miatt, de mindig! A forradalom óta a közigazgatásban is, de minden területen igencsak megsokasodtak a tennivalók. Gondolom, ez Magyarországon is így van, mert az átalakulás nem egyszerű! És mi még csak igen a kezdetén tartunk mindennek! A polgármester egy kis keresztmetszetet ad a székelyföld szellemi központjáról, ahol ma is csaknem tizenháromezer diák tanul. Vagyis, a negyvenkétezer állandó lakosból csaknem minden harmadik diák. Van a városnak bútor-, matrica-, cérna- és készruhagyára, ezreket foglalkoztató ipari szövetkezete. Korábbi exportkapcsolataik miatt ez utóbbiaknál az átalakulás talán kisebb megrázkódtatással jár, mint a gigantikus nagyvállalatoknál. (Ez a körülmény nem ismeretlen számunkra sem.) — A mai rendezvény egyik házigazdája egy helybeli kft Kínálkozik a kérdés: mi a helyzet a privatizációval? — Úgy mondhatnám, hogy lassan, lassacskán indul a jogszabályi hiányosságok miatt. A családi és a kisebb vállalkozások idejét éljük. Megítélésem szerint döntő többségük gyorsan meggazdagodni, elsősorban kereskedni akar, igen ritka a termelő tevékenységre irányuló magánvállalkozás. Szinte naponta nyílnak a vendéglők itt a Kossuth lifcán, ugyanakkor a gyárakban a piaci viszonyok, a fizetőképtelenség miatt, az ott dolgozók szegényednek és fejük fölött lóg a munkanélküliség. — Udvarhely életében miért fontos ez a mai kiállítás? — Ennek is története van — mondja dr. Ferenczy Ferenc. - A sok tiltó rendelkezés után az elmúlt évben született az a szabály, hogy a családi házakba is be lehet vezetni a gázfűtést. Első voltam a polgármesterek között, aki Bukarestbe utaztam a gázbekötési igény jóváhagyásáért. A lakosság ugyanis élénken érdeklődött a lehetőség iránt. Úgy vélem nem sok helyen, de itt már pillanatnyilag két- ezerhatszáz lakás áll készen arra, hogy jobb fűtési módot alkalmazzon. A fő gond viszont a technika. Ezért fontos számunkra a ma nyílt kiállítás és szakmai fórum, mert ez segítheti a soron következő lépésben. A polgármester még hozzátette: ez is csak egy kis lépés — de a hosszú utat nem ugrásokkal, csak higgadt lépésekkel lehet megtenni. S míg a művelődési ház földszintjén ezeknek a kis lépéseknek a lehetőségét, módját latolgatták, kollegámmal egy kis sétát tettünk az emeleten. A folyosókon bekeretezve magyar írók, tudósok, művészek, velük szemben román szellemi nagyságok szénrajzos portréi. Alkotója egy helyi festőművész, Maszelka János, akitől még nem oly rég nemcsak azt kérték számon, hogy miért vannak a falon ezek a portrék, hanem azt is, hogy a két nemzet nagy szellemiségei, miért nem egymás mellett sorakoznak. — Csak annyit mondtam akkor — hunyorít huncutul — mi sem természetesebb! Hiszen: szembe babám, ha szeretsz! Hát ezért vannak külön falon. Maszelka János a város képzőművészeti életének egyik megteremtője és máig is működő „motorja”. Nyugdíjasként itt éli alkotó életét a házban levő műtermében, örök emlékeztetőül megajándékozott bennünket egy szemünk láttára elkészített rajzzal, és teljesen véletlenül tanúja voltunk annak is, milyen bőkezűséggel osztogatja alkotásait másnak. Most készülő festménye, a Székely Golgota előtt mondta: — Örülök, ha adhatok! Ha minél több felé van képem, annál több helyen élek... Vörös Márta Dr. Ferenczy Ferenc polgármester
