Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-04 / 233. szám
1991. október 4., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS Púder, turbán, műszempilla és pózmosoly, talmi csillogás, ugra-bugra, suta és néhol visszataszító rímek forgataga: Erzsébet-díj. A véleményem természetesen szubjektív, ám ezt az eddigi díjátadásokról készült műsor — állítólagos — magas tetszési indexe ellenére vállalom. Spéter Erzsébet nem vallja magát „igazán” gazdagnak, mégis világunk három — igen frekventált — helyén élvezi az otthon örömeit, hazánkban pedig szinte feredőzik a rövidke néhány óra ígérte népszerűségben. A hétköznapjai „kemény” munkával telnek a beágyazástól a fogadásokon való részvételekig, ám sok mindenre — például néhány igen fontos levél megírására — nem is jut ideje. Úgy gondolom, „mégis” irigylésre méltó... E rövid, ám nyilván nem mindenki egyetértésével találkozó bevezető után minden művészt megkövetek, aki az idén az Erzsébet-díjra jelöltek listáján szerepel. Nem tehetnek róla... Hogy mégis mi a véleményük e „művészeti” díjról? A kaposvári Csiky Gergely Színházat ketten képviselik: Pogány Judit, a filmművészet és Eörsi István a színműíró kategóriában. Eörsi István, a kaposvári színház dramaturgja éppen külföldön tartózkodott, így csak Pogány Judittól érdeklődhettünk. — Milyen érzés, immár másodszor az Erzsébet-díjra jelöltek listáján szerepelni? — Nagyon megtisztelő. Tárgyilagosan gondolkodva azonban tudom, hogy azok a darabok, amelyekben játszottam, nem nyerik el a széles nézőközönség tetszését. Tehát csakúgy mint tavaly, a rendkívül közkedvelt és sztárolt fővárosi ellenfelekkel (Fotó: Lang Róbert) szemben idén sem számítok sikerre. A nagyközönség csupán a mesefilmekből ismer, pedig ez alig 2 százaléka az alakításaimnak. Úgy érzem, hogy nem vagyok „verseny- képes”, mert egyrészt nem alakult ki rólam reális kép, másrészt pedig, ha azoknak az újságoknak a példányszámára gondolok, amelyek segítségével szavazni lehet, akkor is én, a vidéki színésznő vagyok a vesztes. — Mi a véleménye azokról az afférokról, amelyek ezt a díjat kísérték? Gondolok itt egyebek mellett arra, hogy voltak a színházvilágnak, illetve a színésztársadalomnak olyan kiemelkedő alakjai, akik nyíltan, szinte tüntetve, vagy burkoltan nem vették át az Erzsébet díjat. — Fölösleges szereplés. Amikor a kultúra ilyen hátrányos helyzetben van, igen is meg kell becsülni azt, aki hajlandó áldozni érte! — Mivel laikus vagyok, kérdezem: ez a díj valóban rangot jelent, vagy csupán egy gazdag amerikai-magyar hölgy jótékonysági akciójának csinnadrattája? Tehát a színészek hogyan emlegetik Spéter Erzsébetet? — Semmiképpen nem sorolható ez a díj az országos szakmai élvonaltól kapott elismerések közé. Mivel azonban az előterjesztők valamennyien a szakma jeles képviselői, ezért a díj nem csak anyagi juttatást, hanem szakmai elismerést is jelent. De hangsúlyozom: nem lehet semmiképpen azonos szintű az országosan elfogadott művészeti díjakkal. Tamási Rita Idén is — Erzsébet-díj Pogány Judit: „Nem sorolható ez a díj az országos szakmai élvonaltól kapott díjak közé" SZOBORSORSOK A békés rendszerváltozást kísérő indulatviharok — úgy tűnik — a műalkotásokat sem kímélik. Keleti szomszédaink Le- nin-szobrokat darabolnak föl és távolítanak el helyükről, egy-két ezer kilométerrel nyugatabbra pedig „őszi nagytakarítást” ígér egy szervezet, ha a város önkormányzata nem tünteti el a „bolsevista rendszerben felállított szobrokat...” Félő, ez csak az első ultimátum. A következők majd könyvégetésre, filmkópiák megsemmisítésére szólítanak föl? Nyilvánvaló művészettörténeti tény, hogy minden művészetet társadalmi-politikai körülmények determinálnak, s ugyanezen feltételek érlelhetnek értékes és értéktelen műveket egyaránt. Minden műalkotás magán viseli keletkezési korának eszméit, meghatározó ideológiáját. Politikai ihletésű vagy közvetlen politikai funkciójú műalkotásokból hol több, hol kevesebb került a közterekre, a szocialista kultúrpolitika időnként túlbuzgósága kétségtelenül szembetűnő, irritáló mennyiségű és méretű szobrok felállításához vezetett. Az ilymódon létrehozott művek egy részének „alkalmi szakszerűtlensége”, gondolati-tartalmi-formai egyszólamú- sága, sematizmusa a művészettől idegen szempontok uralmát tükrözi. A napjainkban fel-fellángoló indulatokat azonban nem a köztéri alkotások esztétikai értékének tagadása, hanem a politikai sugallató vagy kifejezetten agitatív szándékú művek puszta léte fűti. S a harag, a felindultság nem szelektál. Félő, hogy értéktévesztéshez, értékvesztéshez vezet. Miként a nyolcadik századi bizánci ikonrombolás, amely Mózes intelem jegyében („Ne csinálj magadnak faragott képeket, és ne imádd azokat.”) kegyetlen pusztítást okozott. A ma embere remélhetően nem ebből a példából építi föl érveit. Talán tudja, hogy a műalkotás nem politikai magyarázatot kíván, s talán belátja, hogy a köztéri műalkotások egy-egy korszak sajátos szellemi lenyomatai, emlékei, a várostörténet, a városkép szerves elemei. Minden nemzedék más nézőpontból pillantja meg a művet, minden nemzedék új szemmel tekint rá. Az értelmezés szabadságát nem szabad korlátozni. Az ember egyébként a túl kicsi, túl esendő ahhoz, hogy önön mércéjét hitelesnek, csalhatatlannak vélje. Történelmi és mai példák is arra figyelmeztetnek, hogy a háborúk, a belviszályok kíméletlenül elsorvasztják a művészetet, elpusztítják értékeit. Nem szabad, hogy a békés évek belső békétlensége ugyanide vezessen. Gulyás József Tré thriller Marcaliban működik BALNA-TABOR, FITTI KLUB Panasz helyett tevékenység — Szervez az egyház is Egy jól bejáratott pályázati rendszer, ügyes, a szakmájukat értő népművelők, az önkormányzat segítsége és nem utolsó sorban a marcali polgárok érdeklődése tette lehetővé, hogy a kulturális központjuk jól működjön. El nem tudom dönteni, hogy Steven Seagal — tudják, az a kétméteres, lófarkos, ikszlábú hústorony — a pocsék színész, vagy csak a Törvényre törve rendezője iszonyú gyenge? Ha választanom kellene, mindkettő. S most hadd tegyek fel néhány költői kérdést! Miért írom mindezt? Miért nem próbálom meg a feledés mind sötétebb bugyraiba száműzni e kellemetlen filmélményemet? Ha nem tudnám a választ — isten látja telkemet — nem folytatnám tovább. De tudom, így hát... De kezdjük az elején! Sztori — egy mondatban. Egy feltűnően olasz származású — erre a csomó csaó Dzsínóból jöttem rá — zsaru legjobb barátját (szintén zsaru) kinyiffantja egy minden hájjal megkent, természetesen fafejű, idióta, ámokfutó gengszter, mire ő meglehetősen morei tesz, és embercsontok tucatjait ripityára törve veszi azt üldözőbe, azért, hogy egy bordélynyi „ká” egy falká- nyi rosszfiú, és egy hektó művér nonsztop fröcskölése kíséretében igazságot osszon. Közben csupa-csupa izgalom, váratlan fordulat a jutalma a vállalkozó szellemeknek. (T. Publikum,— ez Ön is.) De! Akkor, amikor a két- százhuszonnyolcezredik krimi — ha úgy tetszik thriller — gondolata megfogan, elég-e az eddigi együgyü sémákat durrogtatni: elég-e, ha a főhős haverjába beleeregetett golyóbis az ok, a mozgatórugó. Főleg, ha a haverról kiderül, nem is oly áldott jó létek (egyidőben két örömlány kegyeit bitorolva). Szissssz. És még ne kapjon el az eszeveszett röhögés, amikor öreg Dzsínónk vonul vékony alsó végtagjain, és még az ellenség szíve is összeszorul: „Ha nem tennék gengszter, rögvest beléd esnék.” Vállára veti mordélyát, premier plánban ráncolja szemöldökét (alatta kénytelen-kelletlen kilátszik üres tekintete), és meglátogatja távoli rokonait, a „maffiákokat”. Mert ezek nem tehetnek a Maffia kegyeltjei, azok egyből rájönnének, hogy harminc Thompson-gitár többszáz lövedéke minden bizonnyal teterítené még ezt a drabális „szervet” is. Nem jönnek rá. Persze ha a rendező egyszer azt mondja nekik, „Fiúk, csak bambán! Éz itt nem egy Coppola-remek!”, akkor mit is tehetnének mást, néznek, mint birka... Ezzel aztán meg végképp nem tudom mit kezdjek? Merthogy — én legalábbis csak ilyeténképpen képzelhetem — egy gengszter kellő finesz nélkül, rövid úton van az elmúlás felé. Kellő fifika híján elvéti a célt, és önnön életét oltja ki. Egy valódi rosszfiú pont ugyanolyan intelligens, mint egy zsaru. Csak a másik oldalon áll.. És ha ezt egy rendező figyelmen kívül hagyja, ha nem veszi komolyan saját magát, a filmfelvevőt, akkor kár a nyersanyagért. És még ez a legkisebb vétek. Balassa Tamás Amíg a megye legtöbb ilyen intézményének fenntartása gazdaságtalan, addig Marcaliban új és új tanfolyamok, klubok, rendezvények várják az érdeklődőket. A ház kihasználtsága teljes. Nagy érdeklődéssel várják például az óvodások német nyelvi tanfolyamának beindulását, de sikeres a relaxációs módszerű 100 órás felnőtt és gyermek, nyelvvizsgára-előkészítő tanNéhai tanító nénim,, ha úgy találta, hogy túlságosan rendetlen az osztály, az átültetés módszeréhez folyamodott. Ha veszekedtek az egymás mellet ülők azért, ha meg túlságosan jóban voltak egymással, hát azért ültette szét a párokat. Ilyenkor egy időre rendeződtek a sorok, kisebb volt a zaj, jobban figyeltek a nebulók. Tartott mindez addig, míg az új kapcsolatok meg nem értek, aztán kezdődött minden élőről. Úgy tetszik a politika nem tanul a pedagógiától. Nemhogy szét, de összeülteti, egy hajóba, közös padba „tereli” a renitenseket. Végül is, miért ne érthetnék meg egymást azok, akik a parfolyam is. A budapesti Szándék Alapítvány három orvosa a természetgyógyászat rejtelmeibe vezeti be a gyógyulni vágyókat és ugyancsak nekik hasznos a fitti klub rendezvénye. Az utazó színházzal idén is eljuthatnak a város lakói Kaposvárra, Zalaegerszegre és Budapestre. A mozgás kedvelőinek néptánc, pantomim, klasszikus és dzsessz- balett kurzusokat szerveztek, lamentben, a politikai főiskolán, netán a tömegkommunikációban vicsorognak egymásra? A Medea hajó felszedte horgonyát, aztán te is rakta. A kellemes ringatózás, halk zene, idilli hangulat, szépen terített asztal feledteti a nézet- eltéréseket — gondolnánk. Hogy mégsem ilyen egyszerű minden, azt nagyon óvatosan és halkan, neves színésznőnk Törőcsik Mari jegyezte meg a minap a televízió l-es csatornájának reggeli műsorában: — Nem tudom, hogy egy nap, egy pár óra mire elegendő — meditált, majd míg a képzőművészet iránt érdeklődő gyerekek a kézműves foglalkozásokon csiszolhatják ügyességüket. Újdonság az egyház szervezésében beinduló filmklub és nagyon népszerű a kertbarátok, éremgyűjtők klubja. A cigányklub, heti két foglalkozásával, kulturált időtöltést biztosít a környék cigányságának. A házat időnként bérbeadják és a kölcsönző bevételével is gyarapítják a fenntartás költségeit. Bálna-tábor címmel Orosz Lajos festőművész kiállítását nyitották meg. (Várnai) szemmel láthatóan felderült, amikor a zene világnapja al- kalmábó Mozartra terelődött a szó. Mégsem tenne olyan egyszerű az a bizonyos barátko- zás? Göncz Árpád, köztársaságunk elnöke örömmel üdvözölte a különböző politikai pártállású fiatalokat az iskolapadban. Az első napok eufóriáján túlesett osztályban azonban még csak lappangva élnek az ellentétek. Merthogy vannak, az nem vitás és attól, hogy egymás mellettiségre kényszerítik őket, még nem fognak elTáncsics-siker Jugoszláviában A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium növendékeinek válogatott munkáiból rendeztek tárlatot a jugoszláviai Zelina kisváros könyvtárának kiállítótermében. A kulturális ünnepségsorozat keretében bemutatott tárlatot megtekintette Zágráb püspöke is, aki elismerően szólt a kaposvári diákok művészi teljesítményéről. Somogyi kórus A Kossuth Rádió Kóruspódiumán a győri Rába vegyeskar mellett a Somogy megyei Pedagógus női kar is ízelítőt adott gazdag repertoáréból. Tíz perces összeállításukban Kodály Két Fantum ergo. Halmos Jubilate és Bővet Csillagos éjszaka című műve hangzott el Miseta Ida karnagy vezényletével. tűnni. A dolgok folyása ugyanis sokkal mélyebben megy végbe annál, hogysem egy hajóba, egy padba ültetéssel meg tehetne oldani. Valahol, ott mélyen, a meggyőződés és az elvek birodalmában kell keresni a tolerancia gyökerét is. Mert ha nem ezt tesszük, félő, hogy rövidesen az átültetések sem oldják meg gondjainkat. S az egy légtérbe zárt, kényszerűségből tehetetlen embereknek ne adj Isten! eszébe jut annak a tengerre vetődött kis csónaknak a története, amelyben a legénység ugyan együtt volt a bajban, szerették is egymást, ám hogy éhen ne haljanak, ki keltett sorsolniuk azt, kit ebédként fogyasztanak elvárnál Ágnes Átültetések
