Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-28 / 252. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — KUTATÁS * 1991. október 28., hétfő Agancsos kísérlet SZARVASMARHA HELYETT SZARVAS? (Fotó: Gyertyás László) Az agrártudományi egyetem kaposvári karán 1985 óta végeznek a szarvastenyésztést megalapozó kutatásokat az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a földművelési tárca támogatásával. Az itt szerzett tapasztalatok és eredmények hozzájárulnak a szarvastenyésztés országos elterjedéséhez. Dr. Horn Péter akadémikus irányítja a vad- biológiai kutatást. A viszonylag szerteágazó kutatási és fejlesztési tevékenységet dr. Sugár László hangolja össze. Vele beszélgettünk a gálos- fai kísérleti telepen a szarvastenyésztés eredményeiről, közvetlen hasznáról és távolabbi céljairól. — 1972 óta foglalkozom vadbiológiai kutatásokkal mint állatorvos, főleg a vadbetegségekkel. Mivel a betegségek összefüggésben vannak a táplálkozási lehetőségekkel és más élőhelyi, környezeti körülményekkel is, ezért kutatási tevékenységem más témakörökre is kiterjed. Somogy megyében a gímszarvas nagyon jelentős vadfaj. Több világrekorder bika is volt már a környéken. Egyetemünk a Se- faggal közösen végez vadbiológiai kutatásokat, elsősorban a szarvassal kapcsolatban. Ötlet Új-Zélandból A szarvas nálunk vadon élő állat. Honnan jött az ötlet a farmszerű tenyésztés lehetőségeinek kutatásához? — A szakirodalom régóta foglalkozik a vadon élő kérődzők farmszerű tenyésztésével. Új-Zélandon a szarvastartás 30 éve a legeredményesebb állattenyésztő ágazat. Alkalmas legelőterületek az egész Dunántúlon találhatók. A szarvasmarha- és a juhtenyésztés errefelé már régi hagyomány, de a piaci helyzet nehézségei miatt nem gazdaságos a tenyésztésük az utóbbi időben. Kiváló a vidéken a gímszarvasállomány, sőt Tolnában dámszarvas is él, így van miből biztosítani a tenyészállományt. Tervezgettünk és próbáltunk pénzt szerezni a kísérleti telep megindításához. Közben a Sefagnál új-zélandiak jelentkeztek gím- szarvas-tenyészanyag vásárlása céljából. Ez jócskán felgyorsította munkánkat. Az új-zélandi program vezetője előzetesen szinte egész Európát végigjárta, hogy kiválassza a legkiválóbb szarvasállományt és ezt Somogybán találta meg. Kötöttek egy kizárólagos szerződést a Sefaggal és 1985-ben már 150 szarvast vittek el Új-Zélandra. Az új-zélandi szakemberek több alkalommal hetekig tartózkodtak a megyében, közreműködve az állatok befogásánál, exportszállításra való előkészítésénél. Bekapcsolódott a munkába az egyetem vadbiológiai csoportja is. Sokat beszélgettem velük az ottani szarvastenyésztésről. Átnézték a szarvasteleppel kapcsolatos terveinket, tanácsokkal láttak el minket. A számos hasznos információ ellenére azért a gyakorlatban mindent a saját tapasztalataink alapján kellett megoldani, attól kezdve, hogy milyen legyen a kerítés, egészen a takarmányozási rendszer kialakításáig. A farmszerü szarvastartás teljesen más, mint a szarvasmarha vagy juhtenyésztés. Minden értékesíthető — Milyen elképzelésekkel láttak neki a munkának? — Nekünk szelíd állatok kellettek, olyanok, amelyeket szopós koruktól magunk nevelünk. Meghirdettük, hogy vásárolunk újszülött borjakat a Dél-Dunántúl erdőgazdaságaitól és vadásztársaságaitól. 10 szarvasborjúval kezdtünk. Ezeket itt neveltük még az egyetem kísérleti telepén a hallgatók közreműködésével. Négyhónapos korukig mesterséges tejjel tápláltuk őket. Az előző 2 évben a pécsi állatkerttől kapott szarvastejmin- tákat vizsgáltunk, hogy a laboratóriumban hasonló tejet tudjunk előállítani. A szarvastej igen magas fehérje- és zsírtartalmú, ugyanakkor nagyon alacsony a tejcukortartalma. Ez az oka, hogy amikor háznál nevelnek szarvasborjút vagy őzgidát, gyakran hasmenés vagy elhullás következik be a tehéntej túl magas tejcukorszintje miatt. 1985. szeptember végén vittük ki elválasztás után az első 10 borjút Gálosfára. Ekkorra már elkészült a kísérleti telep első része. Kezdetben 4 bekerített legelőrészből állt, egy kezelőépülettel. Az épületben lehet szétválasztani a csoportokat, szükség esetén szelídíteni a vadszarvasokat, mérlegelni, injekciózni. A szarvastartás nem igényel istállózást, télen-nyáron a szabadban élnek az állatok. A következő években folytattuk a telepítést. Jelenleg a telep 35 hektárnyi, több részre osztott legelőből áll, ahol 200 szarvast tartunk. — Mi a közvetlen haszna a szarvastenyésztésnek ? — Egyrészt a vadhús értékesítése, másrészt a bikák háncsos agancsát is jó áron el lehet adni. Az agancsot Dél-Koreába, Hong-Kongba szállítják, ahol az ősi keleti gyógyászat legfontosabb alapanyaga. Azon a vidéken mindenféle betegség ellen természetgyógyászatot alkalmaznak, amihez növényi és állati eredetű alapanyagokat használnak fel. Az orvos receptben meghatározza az összetételt és ezek között minden esetben szerepel az agancspor, mint alapvető gyógyászati alapanyag. Egy kilogramm agancsért Dél-Ko- reában 100 USA-dollárí adnak. Ezzel a kettős hasznosítással lehet nyereséges a tenyésztés, szemben a szarvasmarha-tenyésztéssel . Jobb a hús — A vadhús értékesítésére is nagy reményünk van, mert a vadszarvasállományt folyamatosan le kell csökkenteni a felére, a túl nagymérvű mező- gazdasági és erdei kár miatt. Ez azt eredményezi, hogy a lőtt vadból származó vadhús mennyisége jelentősen csökken. Fontos lenne, hogy ezt a kiesést pótolja a farm szarvashústermelése. A húst magasabb áron lehetne a legigényesebb nyugati piacokon is értékesíteni. Mivel a farmon nevelt szarvasokból származó húst higiénikus körülmények között állítják elő, vágás előtt és után is elvégezhetők az állatorvosi vizsgálatok. Amiből az első vizsgálat a vadszarvasnál lehetetlen. A másik előnye, hogy a vágás meghatározott korban történhet, igény szerint, így biztosan azonos korú állatokból kerülne ki az értékesítendő hús. Ezzel szemben a lőtt vadból származó vadhús vegyesen kerül a fogyasztókhoz, 6 hónapostól 15 évesig, mindenféle korú lehet. A vadcsökkentést főleg a vadászattal végzik, vagyis lelövik az állatokat. Jó lenne, ha helyette élve befogva lehetne farmon tartani a szarvasokat. — Milyen módszerekkel végzik az állatok befogását? — Korábban egy altatóanyaggal preparált takarmányt használtunk. Emellett távinjekcióval, puskával kilőhető, altatót tartalmazó injekciós fecskendővel is befogtunk néhány tucat állatot. Újabban egy Amerikában kidolgozott hálórobbantásos módszert alkalmazunk. Magasra felfüggesztett, 15x35 méteres háló alá helyezzük ki a téli takarmányt és 200 méter magasról ejtjük rá a szarvasra a hálót. Vagy önkioldó megoldással az állatok maguk idézik ezt elő: nekimennek a 80 centiméterre kifeszített drótnak és ettől esik le a háló. — Hogyan viselik el az állatok a telepen a viszonylagos bezártságot? Nász vagy „lelki” sérülés — Az itt nevelt állatok is pár hét elteltével otthon érzik magukat ezen a néhány hektár legelőrészen. Igaz, hogy stresszérzékeny a szarvas, de nem minden emberi beavatkozáskor jelentkezik a félelem. Elsősorban akkor van gond, amikor mérlegelés vagy más orvosi beavatkozás céljából az épületbe kell terelni őket. Általában ez is könnyen megy, mert a rendszeresen ismétlődő, havonta egyszeri terelést már ismerik az állatok. A borjak vagy a nemrégen befogott szarvasok többnyire követik a tapasztaltabbakat. Nyugtalanabbak még a csoportok elkülönítésénél; így amikor a tehenektől ősszel elválasztjuk a borjakat. A tenyésztés szempontjából nem lenne előnyös, ha egész télen szopnának, késleltetné a következő vemhesülést. A borjak 4-5 hónapos kortól már zöld takarmányon is megélnek. Az azonos korú állatokat is szétválasztjuk egy-másfél éves kor táján. Ősszel a párosításra alakítjuk ki a csoportokat. A bikák az év nagy részében egy csapatban vannak. Egyéves kortól augusztus végén kiválogatjuk közülük és elkülönítjük a tehenekhez beosztandó tenyészbikákat. Ezek a szétválasztások okoznak néhány egyednek „lelki” sérülést. Ilyenkor vigyázni kell, mert a bikák, főleg a szelíden neveltek, a gondozókra is veszélyesek lehetnek. Mindenesetre le kell vágni a bikák agancsát. A kísérleti telep távlati terve a szarvashús-értékesítés megindítása, ha megfelelő létszámú törzsállományuk lesz. Addig is az agancsból származó bevétel látszik biztos forrásnak. Jelenleg Nagyatád mellett, Gödöllőn és Kiskunfélegyházán vannak szarvastelepek. Az egyetem most kezd építeni egy, a gálosfainál nagyobb farmot Bőszénfa közelében. Az a cél, hogy főként a dunántúli dombvidéken olyan gyakorlattá váljon a szarvastenyésztés, mint a legelőre alapozott szarvas- marha és juhtenyésztés. S. Pap Gitta A „néma” tudós zsákutcája Botka Sándor (OMFB): A műszaki kutatás-fejlesztés a hazai gazdaság átalakításának része Világszerte terjed a malária Évtizedekig sújtotta az országot a COCOM-korlátozás, nem juthattunk hozzá a legkorszerűbb technológiákhoz, állandó valutahiánnyal küszködtünk, az adminisztratív importkorlátozás ezernyi fékkel fogta vissza a gazdaság fejlődését. Mára sok tekintetben megváltozott a helyzet. Létezik-e napjainkban műszaki fejlesztés? Van-e rá szükség egyáltalán, s ha igen, honnan lehet pénzt keríteni hozzá? Botka Sándort, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettesét kérdezte a Ferenczy Europress. Szemben a világszínvonallal — A térségünkben zajló politikai változások felforgatták körülöttünk a világot. Milyen hatással van mindez a műszaki fejlesztésre? — A KGST összeomlása és a kelet-európai gazdasági kapcsolatok felborulása miatt szinte egyik pillanatról a másikra a világszínvonallal került szembe a magyar ipar, s a verseny szinte kilátástalannak látszott. A talponmaradás egyetlen lehetősége, ha be tudunk kapcsolódni a nemzetközi együttműködésbe, fejlesztési folyamatokba. Énnek ma már megvannak a nemzetközi intézményei, s létrejött a jogi háttere is. Elfogadottá vált, hogy az egyes országok tudósai, kutatói az innováció szakaszában legféltettebb eredményeiket is megosztják egymással, gazdasági verseny csupán az ipari megvalósításban érvényesül. Előny a megbízásnak — A kutatóintézetek a fejlesztési bázisok fenntartásához nagyon sok pénzre van szükség. Pedig éppen ennek van híján a magyar gazdaság. — Stratégiánk lényeges eleme az úgynevezett intézményes integrálódás: a hazai kutatási-fejlesztési bázisokat megpróbáljuk bekapcsolni az európai programokba. Ebből ugyan nemigen jutunk közvetlenül pénzhez, ezért előnyben részesítjük a megbízásos munkákat, amikor a magyar kutatók egy-egy nagyobb bázistól alvállalkozói részfeladatot kapnak. — És pénzt? — Pénzt a hazai alapokból, illetve a Phare-segélyből kaphatnak. Sikerült elismertetnünk, hogy a műszaki kutatás-fejlesztés a hazai gazdaság átalakításának része, így hamarosan 10 millió ECU áll majd a kutatók rendelkezésére, amihez pályázati alapon lehet hozzájutni. Azt reméljük, hogy ezzel megszüntethetjük a kutatók röghöz kötöttségét, fejleszthetjük a hazai kutató- hálózat infrastruktúráját, műszerezettségét, információs hátterét. Felhasználható utazásokra, tartózkodási költségekre, külföldi szakemberek honoráriumára, de nem költ- hetünk ebből a pénzből kutatásra, bérre. Mindez a hazai forrásokat terheli ezután is. Pénzhiány és fölösleg — Elfogadják partnerként a magyar kutatókat a nemzetközi fórumokon? — Vannak bizonyos ágazatok, teamek, amelyek nemzetközi hírnevet szereztek maguknak, ugyanakkor a magyar tudományos élet gyengéje, hogy a kutatók fele beszél csak idegen nyelveket. A „néma” tudósok nem tudnak bekapcsolódni a konferenciák, a szimpozionok munkájába, nem tudnak lépést tartani a nemzetközi irodalommal. A pusztán magyar nyelvű sajtó „szakirodalmán” nevelkedett tudósokat természetesen nem fogadja be a nemzetközi tudományos élet. — A kivezető út? — A közvetlen állami beavatkozást meg kellene szüntetni. Helyette résztvevő, előmozdító, fölkaroló, kezdeményező államra volna szükség, amely ugyanakkor megtartja magának a kutatás-fejlesztés közvetlen állami finanszírozásának jogát. Ma a támogatásokat pályázati úton ítélik oda, az elbírálás kuratóriumok feladata. Miközben látszólag nincs pénz a kutatásokra, mégsem merülnek ki a pályázati keretek. Az igények 80 százalékát vissza kell utasítani gyenge színvonaluk, vagy a piaci háttér hiánya miatt. Domi Zsuzsa A malária, ez a szúnyog terjesztette trópusi betegség kikerült az egészségügyi hatóságok ellenőrzése alól és világszerte ismét terjedőben van. Jelenleg 100 millióra becsülik a maláriában megbetegedettek számát, és évente két millió ember hal meg maláriában földünkön. Sok helyen, ahol a múltban sikerült kiirtani, újból megjelent és meghaladja a korábbi arányokat is. Ma a világ 102 országából jelentettek maláriás megbetegedéseket és terjedőben van a malária legveszélyesebb fajtája, a gyógyszerrel szemben ellenálló plasmodium falciparum. Mindez az Amerikai Tudományos Akadémia Orvosegészségügyi Intézetének legutóbbi jelentésében olvasható. A jelentés kutatók széles körének megállapításaira támaszkodik. A maláriát az anopheles nevű szúnyogfajta terjeszti. A malária mindennapos a trópusokon és a leginkább Afrikában, Ázsiában és Dél-Ameri- kában pusztít. Az enyhébb lefolyású betegség emberben magas lázat, hidegrázást és vérszegénységet okoz. A súlyosabb esetek tünetei: a vese működési zavarai, tüdővizenyő, sokk, kóma, és végül bekövetkezhet a halál. Az Egyesült Államokban a malária valamikor mindennapos volt a déli államokban, de a betegséget sikerült megfékezni, és 1950 óta mindössze 23 esetet jelentettek az országban. A jelentés rámutat azonban: az elmúlt három év mindegyikében több megbetegedés fordult elő San Diego térségében. 1988-ban például 30 esetet regisztráltak, többet, mint 1952 óta valaha is az Egyesült Államokban. Á malária súlyosan veszélyezteti azokat, akik olyan országokba látogatnak, ahol jár- ványszerűen van jelen. Turisták és más utazók, akik még nem estek át malárián és ezért nem szereztek immunitást a kórral szemben, komoly veszélynek vannak kitéve ilyen utak alkalmával. A legnagyobb kockázatot az jelenti, ha idejében nem diagnosztizálják a betegséget. A legtöbb amerikai orvos ugyanis nem látott még maláriás beteget, gyakran elbizonytalanodik a tünetek sokféleségének láttán és fogalma sincs róla: ha védettséggel nem rendelkező személy betegszik meg maláriában, akkor egészségügyi szükség- helyzet áll fenn és a kór gyorsan végzetes fordulatot vehet — szögezi le a jelentés. (Az AP amerikai hírügynökség alapján.)
