Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-28 / 252. szám

1991. október 28., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Muzsikával pihennek és szórakoztatnak Zenés üdvözlet Delftb'ól Ha Hollandiáról hallunk, először bizonyára a külön­leges tulipánok, majd a fa- cipök, aztán esetleg a hajó­zás, Anna Frank és Baruch de Spinoza neve jut eszünkbe. Az élénkülő ide­genforgalom hatására azonban egyre mélyebben és egyre sokszínűbben is­merjük meg azt az országot, amely az újkor hajnalán olyan jelentős szerepet ját­szott a világkereskedelem­ben. A Kaposvári Munkácsy Mi­hály Gimnázium és Egész­ségügyi Szakközépiskola énekkara például már több éve ápolja a barátságot Delft városának Prins Hendrik nevű zenekarával. A delftiek 4 éve jártak először városunkban, majd tavaly a gimnázium énekkara adott több sikeres hangversenyt a holland vá­rosban. Most ismét a delftiek jöttek el hozzánk. Kaposváron és Fonyódon léptek pódiumra. Egyhetes itt-tartózkodásuk alatt bepillanthattak a rrjagyar családok hétköznapjaiba, s megállapították: életformánk családi közelségben meglepő hasonlóságot mutat a hollan­dokéval. A zenekar vezetője Aad van der Graaf és a karmester Aad de Been vállalkozott rá, hogy bemutassa a városukat és a zenekart. — Delft, Hollandia dny-i vi­dékének 100 ezer lakosú tele­pülése. A történelmi tradíciók­Aad van der Graaf bán bővelkedő parlamenti vá­ros egyetemeiről és elektroni­kai cikkeket gyártó iparáról nevezetes — kezdte a bemu­tatást Aad de Been karmester. A jókedélyű, mosolygós, igazi muzsikus alkatú fiatalember profi zenész és pihenéskép­pen, no meg önmaga szóra­koztatására vállalta a 46 tagú zenekar felkészítését, vezeté­sét. — Hollandiában szinte va­lamennyi családban muzsi­kálnak az emberek és ez Delftre is érvényes — magya­rázza.— S, mert valamikor ré­gen a templomi harmóniumon kezdték tanulni a zenét, a leg­több delfti ma, a hasonló elven működő tangóhnrmonikán ját­szik. Ezért is van az, hogy a zenekarunkban ez a leggya­Aad de Been (Fotó: Lang Róbert) koribb hangszer, de kedvelt még a fuvola, a hegedű és a gitár is. De Been úr zeneiskolájában 5000 diák tanul. A fiatal kar­mester tagja az iskola igazga­tói tanácsának és így több be­leszólása van a város zenei életébe. A 30 éve alakult, fő­leg klasszikus darabokat ját­szó zenekarának ő dolgozza át a műveket úgy, hogy szóra­koztató formában csendülje­nek fel pódiumon. — Az embereknek a napi munka után nagy szükségük van a kikapcsolódásra — ma­gyarázza. — Ezért hallgatják szívesen a könnyedebb dara­bokat. A mindennapos szerep­lések mellet évente kétszer fellépünk a delfti műemlé­kemplomban és a város hangversenytermében is, ahol komolyabb műveket játszunk. Vendégszerepeltünk már Dá­niában, Belgiumban, Angliá­ban és Németországban is. Ugyancsak népszerűek a hol­land népdalok, amelyeket szintén feldolgozva adunk elő. Aad van der Graaf úr cso­portvezetőtől tudom, hogy a tagok önmagukat szponzorál­ják és a saját hangszerükön játszanak. Mindössze az uta­zásokhoz kapnak némi támo­gatást és egy művelődési in­tézmény biztosítja számukra heti 2 órában a gyakorlási le­hetőséget. Graaf úr az intéz­mény kilenc tagú bizottságá­nak tagjaként vezeti a zene­kart. — Gyermekkoromban csak a műszaki tudományok érde­keltek,. így lettem finomme­chanikai mérnök. Később for­dultam a zene felé — magya­rázza a muzsikához való kö­tődésének eredetét. —Ismertem egy idős em­bert, aki egész életében a fia­talokat tanította, támogatta azért, hogy muzsikálhassa­nak. Ő kidőlt a sorból, és örökségül rám hagyta ezt a munkát, amelyet már külde­tésnek érzek. A Prins Hendrik szimfonikus zenekar utcai búcsúkoncertjét elmosta az októberi eső. A muzsikusok azonban meg­ígérték: ha tehetik még eljön­nek és bepótolják a lemara­dást. Várnai Ágnes József és a színes, szélesvásznú álomkabát Címszereplő — társulat nélkül A legenda kezdeményezése V ándordiákok Új ág sarjadt a Hagyományőrző Szövetség egyre erősödő törzsén: a nagy bajomi „Legenda” hagyományőrző csapat kezdeményezésére megalakult a vándordiák tagozat is. Pesszimizmusra hajló, lét­bizonytalansággal küzdő min­dennapjainkban óriási szük­ségünk van kikapcsolódásra, a napi gondok félretételére. Üdítő estét kap ajándéka, aki megnézi a Madách Színház József és a színes széles­vásznú álomkabát című elő­adását. Szirtes Tamás ren­dező tisztában van azzal, hogy mit szeretne látni, hallani a publikum. A. L. Webber Macskák című musicalja már hosszú évek óta nagy siker a színházban. Az újabb Webber darab választása szintén teli­találat. Bibliai történetbe ágyazott andalító mesét varázsol elénk a rendező. Komoly segítsége ebben Götz Béla, akinek sze- met-gyönyörködtető — csupa fény, csupa szín — díszletei épp olyan hatásosak, mint Hegyesi Aranka sodró lendü­letű koreográfiája. Raj Tamás prológusa már az első pilla­natban — a gyönyörűen éneklő, szép mozgású Hű­vösvölgyi Ildikó tolmácsolásá­ban — tudtunkra adja, hogy „álomcsodát” fogunk látni. Webber zenéjéről nehéz lenne olyan dicsérő jelzőt mondani, amit még nem írtak le. A produkció sikerében oroszlánrésze van a jó színé­szi csapatmunkának, a fősze­replők jókedvű játékának, a táncosok kitűnő mozgásának, a szép énekhangoknak. Ezen az estén a fáraó sze­repében Vikidéi Gyula helyett Komár László töprengett ne­hezen megfejthető álmain. Duettje a címszereplővel a tör­ténet csúcsa lehetne, de erőt­len ahhoz, hogy kiemelkedjék az előadásból. Narrátorként a már említett Hűvösvölgyi Ildi­kót és a szintén jó teljesít­ményt nyújtó Szerednyei Bélát láthattunk. Zenthe Ferenc Já­kob alakítása kedves, ősz apót varázsolt. Potiférék sze­repében Lőte Attila és Köké- nyessy Ági képviselik a „rosz- szat”. A 11 fiútestvér áskáló- dását, majd bűnbánatát fiatal színészek játsszák, — éneklik kedves csibészséggel. Az előadás sztárja a méltán népszerű Paudits Béla, akivel öltözőjében beszélgettem; a címszereplővel a címszerep- ről. — Úgy tudom, egy ideig nem volt a pályán. Most mi a helyzet, tagja-e a színháznak? — 1984 óta nem vagyok tagja társulatnak, csak szere­pekre szerződöm. így vettem részt Sóból Gettójában is, (ezt a közelmúltban a tv is bemu­tatta) így veszek részt ebben az előadásban is. — Hogyan ismerkedett meg ezzel a produkcióval? — Ausztráliában láttam elő­ször a darabot, de nem tet­szett az ottani élőképszerű megrendezés. A mi előadá­sunk más felfogású, eleven, mozgalmas. A világhírű zene­szerző, Webber is megnézte, neki is „tetszettünk”. Szándé­kában áll hosszabbra átírni, átkompolnálni a musicalt. — Jól érzi magát József­ként? — Nagyon szeretem ezt a figurát, örömmel játszom a szerepemet. Jól érzem ma­gam a színházban is. — Miben láthatjuk legköze­lebb? — A Kabaré Konferanszié szerepére készülök. Spitzer Edit A vörössipkás kerékpáro­sok, a várfelderítők és a nép- hagyomány-gyűjtő igricek után a vándordiákok fő tevé­kenységi formája a természet- járás, a gyalogos, a kerékpá­ros és a vízitúrák szervezése, az ország megismerése lesz. Ezért is tekinthető szinte jel­képnek, hogy a zászlóbontás is egy alig ismert és mégis ne­vezetes helyen történt: Nosz- lopy Gáspár — Kossuth so­mogyi kormánybiztosa — szü­lőházának udvarán, Újvárfalva szélén. Itt húzódik a dél-du­nántúli kéktúra, amely össze­köti ezeket a csodálatos er­dős-ligetes tájakat a nagy eu­rópai vándortúra útvonalakkal. A múzeumnak berendezett egykori kisnemesi kúria udva­rán áll annak a faágyúnak hite­les másolata, amellyel Nosz- lopy somogyi gerillái harcoltak a császári megszállók ellen. Ügyeskezű helyi bognárok készítették, kemény tölgyrön­kökből ezeket a vaspántos ágyúkat (négy cserélhető cső­vel), amelyek félelmetes tűze­rőt és gyors mozgást biztosí­tottak a parasztfelkelők szá­mára... Itt az ágyú mellett ol­vasták fel a vándordiák-tago­zat díszes alapítólevelét, ame­lyet a jelenlévők aláírásukkal szentesítettek. Ebben rögzí­tették, hogy a tagozat résztve­vői szorosan kapcsolódnak a már meglévő természetbarát jelvényszerző túramozgal­makhoz, illetve azokhoz az újabb lehetőségekhez, ame­lyeknek igazoló- és próbafüze­tei a közeljövőben jelnnek meg. (Például: Kossuth Lajos nyomában..., Damjanich vö- rössipkása, Vándordiák próba I. és II. fokozata). Ezáltal lehetőségük nyílik arra, hogy szűkebb pátriájuk megismerésén túl a hagyo­mányőrző vándordiák-testvér­kapcsolatok segítségével kö- nyebben eljussanak távolabbi tájakra is. A résztvevők ezt az alkal­mat is felhasználtákarra, hogy a nagybajomiak segítségével megismerkedjenek a helyi Zselic-Menti „Legenda”-Diá- kegyesület tevékenységével és a környék turisztikai lehe­tőségeivel. Menetközben meglátogatták Csikós Nagy Márton somogysárdi szob­rászművészt, a népi és törté­nelmi hagyományok lelkes ápolóját, aki arra is szívesen vállalkozott, hogy az ünnep­ség színhelyén meséljen Noszlopyék harcairól... Az út további állomása Mar­cali volt, ahol tisztelegtek a magyar katonai térképészet megalapítója, Tóth Ágoston 48-as honvédezredes emlék­művénél. Innen Niklára, Ber­zsenyi Dániel egykori lakóhá­zához mentek, megnézték a kiállítást és találkoztak a költő dédunokájával, Berzsenyi Pi­roska nénivel is. A kúriát övező park emlékfáinak ter­méséből többen szedtek fel néhány szemet, hogy lakóhe­lyükön Berzsenyi-emlékfát neveljenek belőlük a neveze­tes somogyi túra emlékére. Dr. Tóth József a Hagyományőrző Szövetség titkára Simon József Svédországban élő festő- és kerami­kusművész munkáiból nyílt kiállítás Keszthelyen a Feste­tics kastélyban. A tárlatot Boross Péter belügyminiszter nyitotta meg. Dante apród ja Czimer József számadása Czimer József nevét jól is­merik. Évtizedek óta a magyar dramtaturgia országos hírű szaktekintélye; számos mű­ben fejtette ki nézeteit a szín­házról, az irodalomról, a drá­maírásról. Most egy egészen különleges könyvét veheti kézbe az olvasó: a „Dante apródjá”-t. Életrajz, száma­dás, önvallomás is egyben, de elsősorban annak a 15 évnek a története, amelyet Czimer József Illyés Gyula mellett töl­tőt mint műveinek drama­turgja. A „Dante apródja” szenvedélyes őszinteségével megkerülhetetlen alapmű lesz a magyar színházi és irodalmi élet legutóbbi 30 évének ta­nulmányozásához. S az egyik legárnyaltabb lllyés-portré is egyben. A cím nyilvánvaló utalás lly- lyés Gyula híres önéletrajzi regényére, a Beatrice apródja- ira utal. Barátok, sorstársak biztatására, de belső készte­tésből is érezte Czimer Jó­zsef: ezt a művet meg kellett írnia. Szerényen a háttérben marad, de mindvégig érezzük, milyen nagy szerepe volt, hogy Illyés drámaírói kedve életének utolsó évtizedeiben új lendületet kapott. Olyan művek születtek a sokszor hajnalig tartó, szenvedélyes beszélgetések után (során?), amelyek nemcsak az életmű, hanem egész irodalmi életünk csúcsai. (Vajon miért nem játsszák ma őket színháza­ink?) Művének műfaját így hatá­rozta meg Czimer József: Mo­nológ. Es valóban, mintha színpadon állva mondaná el élete utolsó harminc évének történetét. Mindent és min­denkit néven nevezve. Nem­csak a sikerekről van monda­nivalója, hanem a buktatókról is. Illyés Gyulát végig egysze­rűen csak Illyésnek írja. Áz ol­vasónak először talán ez a megnevezés túl száraznak, túl szenvtelennek hat, azután fo­kozatosan meggyőződtünk róla, hogy egészen másról van szó. Minden magyaráz­kodás helyett idézzük magát a költőt: „Voltak, akik legyuláz- tak, voltak, akik legyaláztak. A kettő néha nem is állt olyan messze egymástól...” Czimer József egész művét egyéb­ként is áthatja egy fanyar hu­mor — önmagáról csakúgy, mint környezetéről. (Egyik frappáns bon motja a volt nagyhatalmú irányítóról: „Ac- zél szentesíti az eszközt...’’) Illyés Gyula és Czimere Jó­zsef kapcsolata 1962 óta vált szorosabbá. A Kegyenc írá­sának ideje ez. Czimer még a Vígszínház dramaturgja volt, és sokak szerint a születő magyar drámák egyik leglel­kesebb színházi pártfogója. A monológ számtalan esetben elénk tárja, hogy ez mennyire nem jelentett tényleges ha­talmat. A szakmai kapcsolat fokozatosan barátsággá mé­lyült Illyés és Czimer között. S miközben a monológban egyre szélesebb hömpölygés- sel bontakozik ki a hatalmas illyési életmű-folyam, az író kíméletlenül lerántja a leplet a sokszor elképesztően kisstílű színházi mesterkedésekről, a vezetők és színészek ár­mánykodásairól. A legéleseb­ben ezt a pécsi színháznál fi­gyelhetjük meg. Annál a szín­háznál, ahol Czimer József mint dramatug a legtöbb időt töltötte. Az a színház ez, amely az utóbbi évtizedekben a legtöbb lllyés-darabot mu­tatta be. Torokszorítóan megrázóak a kötet utolsó lapjai. A mono­lóg monodrámává sűrűsödik. Országos ünnepség a költő 80. születésnapján, de a vég már előrevetíti árnyékát... Hi­ába Flóra asszony minden igyekezete (plasztikusan, fi­noman ábrázolt áldozatkész­sége külön értéke a kötetnek), a kegyetlenül őrölő betegség kórházba kényszeríti a költőt. És 1983. április 15-e már a vég napja ......Azok közé a n agy alkotók közé tartozott — írja Czimer József —, akiknek szinte testi erejük hanyatlásá­val arányban nőtt szellemi ér­zékenységük, frissességük és egyben felelősségük tudata.” S aki még Kháron ladikja előtt elénk tárta ars poeticáját: „Művészetben csak a rossz — elsősorban is a hazug — le­hangoló, tartalmától függetle­nül. Az igazmondás minden eszközzel — a költészetével is — homályt oszlat.” Dr. Sípos Csaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom