Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-26 / 251. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1991. október 26., szombat Sötét van és hideg, látni a lehelletet. Mást sem. Párába burkolózva egy-egy árnyék siet át a néptelen utcákon... Az Ady Endre utca egyik kapualjában öt órától van a gyülekező. A rosszul megvilágított udvaron alig látni a többieket. Utasítások hangoznak, kocsizörgés hallatszik... Aki az utasításokat adja, Bartos Ferenc, köztisztasági részlegvezető a Kaposvári Városgazdálkodási Vállalatnál. — Ma már a gépi munka nagyrészt elvette a klasszikus utcaseprő kenyerét — mondja. — Jelenleg alig húsz kézi úttisztító dolgozik a városban; többségük cigány. Amióta nagy a munkanélküliség, naponta több álláskereső Kirchner János: egyszer jöttem csak ki a béketürésböl... jön hozzánk, de már mi sem tudunk nekik munkát adni. — Én már akkor is itt voltam, amikor még a legnagyobb ellenség a lócitrom volt — szól közbe Balogh János brigádvezető. — Láttam, hogyan épült ki ez a város, hogyan nőttek ki azok az új házak, utcák, amelyeket most mindennap be kell járni. S ma már nem a lócitrom, hanem a rengeteg parkoló autó akadályozza a munkát. Régen macskakő volt az utcákon, s kis fakerekü kocsikkal és ab- roncsos vesszősöprűvel jártak az úttisztítók. 67-ben a kis hulladékgyűjtő ládák száma 30 sem volt, ma már több mint 1500 van kihelyezve. Amikor arról kérdezem, belenéznek-e a szemétbe, először felháborodik: ő aztán nem, mit gondolok én róla. „Később engedékenyebb” lesz, elismeri, hogy néhány újságot, egy-két üveget is talál. — Az arrajárók eltört edényeket, üvegcserepeket dobálnak a szemetesbe, nem gondolnak rá, hogy elvághatjuk a kezünket — mérgelődik: A sétálóutcán takarít a 19 éves Horváth Ibolya. Az állandó csikkinvázió miatt bosz- szankodik. Annyi a szemét a sétálóutcában reggelre, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Itt dolgozik az édesanyja, sőt a férjét, aki gépkocsivezető, szintén a vállalatnál ismerte meg. Egész famíliák dolgoznak együtt. — A férjem rokkantnyugdíjas — panaszkodik Sárközi Jánosné —, hároméves gyerekem van és 5300-at kaptam a múlt hónapban. Máskor sem sokkal több a pénz. írni, olvasni nem tudok, más munkára nem kellek. jére rászállt a por. Hozzávágta a söprűt. — Furcsák ám az emberek: a tizedikről kidobálják a szemetet zacskóban, de elvárják, hogy rend és tisztaság legyen a környékükön. „Ez egy utolsó munkakör” A szemétszállító csapatban vannak érettségizettek, szakmával rendelkezők, s — néhány utcaseprőhöz hasonlóan — analfabéták is. Takács Ottó gépkocsivezető és két társa az előbbiekhez tartozik. A Za- ranyi lakótelep közelében futunk össze velük. — Kezdetben két hét után el akartam menni — mondja a sofőr —, aztán itt ragadtam. Nehéz volt megszokni, hogy az emberek lenézik a szemétszállítót, hogy van egy olyan előítélet, Békebeli utcaseprők — Ne szaladjon el Sanyika, beleírják az újságba. A negyvenhatos születésű úttisztító azonban nem hallgat az okos szóra. Öt perc, amíg újra előkerül. — Mióta dolgozik itt? — Úgy fél hat óta — s már menekülne újból. Azért csak összebarátkozunk lassacskán. Kiderül, 65-ben jött a vállalathoz, s azóta itt dolgozik. Egyszer akart csak elmenni máshová — vizet hordott az aratóknak — de két hét után visszajött. Elkapták az aratólányok - panaszolta. Kirchner János szintén régi harcos. Micisapkájával, nagy orrával, elmaradhatatlan narancssárga mellényében mindennapos látványossága a Honvéd utcának. Ötvenhat óta dolgozik itt, ismert személyiség. Fotó, festmény készült már róla, jelképévé nőtt az utcaseprőnek. Ő az az ember, akit sosem kell ellenőrizni. A fiatalok csúfolják. Egyszer jött csak ki a béketűrésből, amikor egy nőszemély jelenetet rendezett, mert a lakkcipőmiszerint ide azok jönnek, akik máshova nem kellenek, s hogy ez egy utolsó munkakör. Én akár holnap elmehetnék máshova dolgozni, s vannak így még néhányan. De már megszoktuk... — Az emberek befogják az orrukat, megjegyzéseket tesznek amikor jövünk — mondja a két rakodó: Berecz Péter és Kovács Sándor — pedig ez az ő szemetük. — A szeméten kiválóan lemérhető az életszínvonal romlása. Ma már a legtöbb helyen nem dobálják ki a kenyeret, persze akadnak kivételek is. Vannak gazdag környékek — például a művésztelep a DonRégebben itt még haláleset Is történt A gazdag környékeken egész sült csirkéket dobnak ki... (Fotó: Gyertyás László) nerban — ahol egész sült csirkéket kidobnak. Sokszor téglát, törmeléket is találunk a kukákban, ami tönkreteszi a tartályunk forgódobját. Kirakják a rossz hűtő- szekrényt, mosógépet. Volt, hogy egy egész kéményt találtunk. Nem különösebben szeretnek bennünket a lakók. Minket szidnak azért is, ha a guberálók szétszórják a szemetet. Pedig láthatja, uram, nincs is időnk turkálni. Van köztünk, aki belepillant, s ha talál egy tornacipőt, elteszi a kis szatyrába, de keresgélésre nem érünk rá. Guberálás családi vállalkozásban Amíg panaszkodnak, kiérünk a szeméttelepre. Alattunk 30 méter mélységig szemét, de szagot alig érezni. Minden nap további 700 köbméter szemét érkezik. Guberálót azonban egyet sem látunk, ennek okáról Bartos Ferenc világosít fel. Kiadták bérletbe egy családi vállalkozásnak a guberálást, ők tartják távol a többieket. Régen ahogy beérkezett egy kocsi, 60-80 ember rohant a kupacra egymást rúgva-, marva, még haláleset is történt. Üveget, fémet, hőre lágyuló műanyagokat kerestek. Állunk a széles szemétsíkságon. Világosodik. A városlakók most ébredeznek. Új nap kezdődik, újabb kupac szeméttel. „Ez egy utolsó munkakör” A szemét napszámosai Nagy László
