Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-24 / 249. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1991. október 24., csütörtök A pados tölgyfa A szerkesztő üzenete Nem akartunk csalódást! Lapunkból anyagtorlódás miatt ismét kimaradt egy, a gyermekeknek szóló oldal szeptemberben. Gyermekei nevében írt levelében ezt nyomban szóvá tette egy szülő. Joggal! Utalt arra is, hogy ezen az oldalon, január 27-én, a szerkesztő egyszer már ígéretet tett arra, hogy legalább kéthetenként egy oldalon a gyerekeknek, a gyerekekről szóló, őket érdeklő anyagokat közlünk. „Sajnos nagy a csalódásuk, hogy az ígéret ellenére semmibe veszik őket — írja a szülő —, pedig mi is olvasói, előfizetői vagyunk az újságnak. ■ Remélem a szerkesztő bácsi elismeri, hogy legalább kéthetenként a gyermektársadalomnak is jár annyi, mint például naponta a sportrajongóknak!” A szerkesztő „bácsi” ezt nagyon is elismeri, de a lapkészítés néha olyan helyzetet hoz, amikor a megjelenni valók „kinövik” az újságot. És valamit el kell hagyni. Ezek rendszerint nem várt események. Hogy a gyerekek szomorúak emiatt, az biztos. Ennél csak az a biztosabb, hogy a szerkesztő „bácsi” még szomorúbb! (Aki egyébként néni: Vörös Márta.) És most ismét mást nem tehet, mint elnézést kér a csalódásért! A szerkesztő A három vándor — Ott emelkedik ki a fiatal tölgyes közül az a száraz fa, melyet pados tölgyfának hívnak — mutatott Perák Laci az erdő felé, mikor a segesdi szőlőhegy közül ereszkedtünk lefelé. — De sok szarvas járt itt — mutatott a nyomokra Andris. — Papi, ide el kell jönni szar- vasbőgést hallgatni! Perák Laci az autót a tölgyes közé fordította. Azután egy tisztáson megálltunk. — Az egyik halastónak itt volt a gátja — mutatott Laci a magasabb részre —, innen már nincs messze a pados tölgyfa. Alig léptünk húszat, ott állt, most már kéreg nélkül, a több száz éves faóriás. Törzsét sűrű bokrok övezték. Bebújtunk alá; akkora volt, hogy három ember egymás kezét fogva tudta csak átölelni. Nemcsak a vastag ágakról, a törzsről is lehullott már a kéreg. — Mikor száradt el? — kérdezte Andris. — Amikor ezt a fiatalabb tölgyest ide ültették, néhány ágán volt még lomb. Néhány felvételt készítettem az elszáradt faóriásról, azután bementünk a faluba. Kurucz Péter bácsi mesélte ott: — Azért nevezik pados tölgyfának, mert a törzse körül kényelmes padot csináltatott Széchenyi Bertalan gróf. Vadászat után ott szoktak megpihenni. De többször volt alatta cserkésztábor is. Azt mondják, valaha Frigyes főherceg is megpihent alatta egy vadászat után. — Széchenyi Zsigmond is vadászott itt? — kérdeztem. — Igen, ő volt az a rekedt hangú gróf, aki nagyon jól tudott lőni. Amikor búcsúztunk, Andris azt mondta Perák Lacinak: — Köszönöm, hogy megmutatta nekünk ezt a hatalmas tölgyfát! Kár, hogy elszáradt ez a faóriás — tette hozzá elgondolkodva —, mert ha ez beszélni tudna, de sok mindent elmondhatna még nekünk! Hazafelé az unokámnak a kocsányos tölgyekről meséltem. Merthogy az öreg pados tölgyfa is kocsányos tölgy volt. — A síkvidéki erdők uralkodó fája ez. A sarjadzó és visszaszerző képessége igen jó, természetesen és mesterségesen egyaránt felújítható. Az éghajlati viszonyok szélsőségeit is jól bírja, a talaj tápanyagával szemben viszont igényes. Minél öregebb a fa, annál nagyobb a fényigénye, de magas kort ér el. Faanyagát is jól lehet munkálni, és a felhasználása igencsak széles körű. — Miért száradhatott el a pados tölgyfa? — kérdezte Andris. — A kocsányos tölgy kedveli a talajnedvességet. Emlékszel, ahol megálltunk? Nem messze volt egy halastó. Amíg abban víz volt, bőven jutott neki is, aztán a talajvíz szintje lesüllyedt, valószínűleg ezért száradhatott el. — Hány éves lehet az a fa? — Kétszáz év körüli — feleltem, mert egy öreg erdész Csákszegben mutatott nekem egy öreg fát, amelyet akkor lefényképeztem, és az a fa több mint kétszáz éves volt. Megemlítette azt is, hogy van itt a környéken másik két ilyen tölgy; az egyik a pados tölgyfa volt... Akkor azonban nem néztem meg. Most már, sajnos, nem él. Tóth Ferenc Három vándor megy az úton: az Ősz, a Tél és a Tavasz. Elöl megy az Ősz, töpörödött öreg emberke, köddel bélelt csuklyában és kabátban. Hátraszól a többieknek: — Nézzétek! Mennyi minden van még kinn a határban! — mutatott körül. — Sok évet megéltem, de ilyen pazarlónak csak az emberi láttam eddig! A jégcsap-orrú Tél helyeselt: — Igazad van Ősz komám! Jó lenne, ha a tudtukra adnád, hogy megjöttél! Talán akkor észbe kapnának! Nem kellett sokáig biztatni az Őszt, akkora köddel borította el a vidéket, hogy alig lehetett valamit látni. Szaladtak is az emberek gyorsan betakarítani a gyümölcsöket és minden mást, ami a határban volt. — Derék cimbora vagy! — kiáltotta a Tél. — Készítsd elő a terepet, mindjárt jövök én! Az Ősz nekiiramodott, leverte a gyönyörűen pompázó virágokat, megdermesztette, majd lerázta a fák levelét. Az emberek meleg ruhába öltöztek, befűtöttek a kályhákba, csak úgy füstölt a sok kémény. Az Ősz leült a folyópartra, gyönyörködött a művében és szivarozni kezdett. Befújta köddel reggelre a tájat, de úgy, hogy még a madarak sem mertek kibújni a búvóhelyükről. A mező vadjai is meleg bundát öltöttek. Az aggastyán Tél eközben odaért a folyóparton szivarozó Őszhöz.- No, elvégeztél mindent? Az Ősz csak bólintott, elszívta a szivarját, és elnyúlt a folyóparton. A Tél állt, és ráfújt a folyóra, egyetlen éjszakán jégpáncéllal vonta be. Aztán kirepesztette a mennybolt dunyháját, és napokon át hullt a hó, betakarva mindent. A Tél megsimogatta földig érő ősz szakállát, leült az erdőszéli nagy tölgyfa alá, melyet már korábban álomba ringatott, és jóízűen pöfékelni kezdett. Érre akkora zúzmara borított be mindent, hogy a fán pöffesz- kedő fagyöngyök is inkább hólavinához hasonlítottak, mint a fagyöngyhöz. Aztán eljött a karácsony, a disznótoros ünnepek vigassága. A gyerekek szánkókra, sílécekre pattantak, korcsolyáztak a befagyott tó jegén. Ahogy ücsörgött a Tél a tölgyfa alatt, megszólalt a faágon fagyoskodó varjú: — Sosem akarsz már megpihenni? Elég vén vagy! Nincs semmi eledel, majd elpusztulunk a nagy hidegtől!- Ne károgj, menj az emberek közelébe! Ott biztosan találsz ennivalót! De nemsokára jöttek a farsangolók, maskarájuk úgy elvadította a telet, hogy riadtan nézett körül. Végül Jégtörő Mátyás rákoppintott a folyók jegére, és a Tél elérkezettnek látta az időt, hogy behúzza magát egy másik tölgyfa alá. Igyekeznie kellett, mert már ott ugrándozott sarkában a virgonc, ficánkoló ifjú suhanc, a Tavasz. Olyan szelet csapott, hogy pár nap alatt elment a hó, a domboldalakon kidugta fejét a hóvirág és a tő- zike. A három vándorlegény így ért célba. De azóta is csak libasorba mennek, mindig csak előre. Törő István Faültető apróságok Ha valaki Somogysárdon jár, biztosan megáll az óvoda előtt. Bekukucskál az udvarra, mert itt valóban nem mindennapi a látvány! Talán nem túlzás: ez valóban egy igazi gyerekparadicsom. Szépen gondozott pázsit, virágok, rend- bentartott játékok. A környezet beszél az itt lakókról, az itt dolgozókról; a jókedvű, örömmel hancúrozó óvodásokról, Szűcs Tiborné, Ági néniről, aki a szülők közreműködésével valóban igyekszik mindent megtenni, hogy az apróságok szeressék, becsüljék a természetet. Sokat kirándulnak, hogy megismerjék saját környezetüket, a mezőket, az erdőket, a szőlőket, s aki csak teheti — anyuka, apuka — részt vesz ezeken a kirándulásokon. Lovas kocsikkal, csomagokkal felpakolva többször hagyják el a falut, s aztán jön a szabadtéri főzés, a sok-sok játék! De mindig történik valami hasznos is. A szülők a kicsikkel együtt „zsákmányt” gyűjtenek. Fák, bokrok levelei, termései, virágai kerülnek a szatyrokba — kellenek ezek majd az óvodai munkához. Közben megfigyelik a természet változásait, a növények, a fák gondozását. Most egy újat találtak ki, és máris készülnek rá. A nevelők, a szülők, a gyerekek jövőre április 22-én együtt szeretnék megünnepelni a Föld Napját. Közösen hozzák rendbe az óvoda környékét, és szórólapokon, plakátokon megkérik a faluban élőket, hogy tegye ezt mindenki, a saját portája előtt. Kérik azt is, hogy ki-ki pótolja utcájában a hiányzó fákat, ültessenek virágot a kis kertbe, a ház elé. Az óvodások viszont ígérik, hogy minden évben ezen a napon elültetnek majd egy fát az óvodaudvaron és azt természetesen ápolják, gondozzák. Az óvoda bejáratánál már áll egy saját ültetésű fa, azt Robi ültette, aki májusban vett végleges búcsút kedvenc óvodájától. Bizonyos, hogy követi ezt majd a többi. Aki erre jár, bekukucskál. Aki beszélget is, az azt mondja magában: ami Somogysárdon történik, valóban követésre méltó példa. Báli Györgyné Hátamon a házam... A teknősbéka a házát a hátán viszi! Ismersz te is \ ^ y/\ -ujj olyan állatot, amely rajta kivül ezt teszi? Vegyél papírt, ceruzát és rajzold le! ÓVODÁS SAROK Futólépés Ha a megfelelő betűből kiindulva a sakkjáték futólépésének szabályai szerint olvassátok össze a betűket, Petőfi Sándor egyik versének címét kapjátok. A vers címének első betűje a rejtvénypályázatunk harmadik betűje. Kicsi fiú és a rigó Szarka Zoltán verse Fiú, kell-e dió? Merre van az kert? Kérdezi a rigó. Kicsi fiú kérdi. Ne mókázz, te rigó, Dombon innen, dombon túl! hol terem most dió? felel rigó néki. Aranykertben láttam, Elindulnak ketten, trillázza a rigó. mesekertbe érnek, Gyere csak utánam! s egy kosár aranydióval, Tillió! Tillió! este hazatérnek.
